Korunk 2010 (III. folyam 21.)
2010 / 6. szám = Látképek Szerbiából - HISTÓRA - SÁPY SZILVIA: Tinódi Lantos Sebestyén, a literátus műveltségű énekmondó
ADC 2010/6 72 szegezését, nem avatkozik be az új és a régi egyház dogmatikai küzdelmeibe, egyik irányban sem fejt ki határozott álláspontot. Énekeiben vannak olyan részek, amelyekből arra lehet következtetni, mintha protestáns lett volna. 1552-ben a magyarok Szegednél vereséget szenvedtek, ennek okát Tinódi abban látja, hogy Nagy Isten igéjét ők bízón nem vevék, Jámbor prédikátort városból kiküldők." Emellett azonban tisztelettel beszél a katolikus egyház főpapjairól, szertartásairól. Dicsérő szavakkal emlékezik meg Oláh Miklós egri püspök miséiről: Az jó püspök búsula, Éjjel nappal úristenhöz imáda, Mise-mondásokkal ohít vala, Egri vitézeikért imádtat vala."2 Vannak olyan énekrészek is, ahol szándékosan kétértelműen fogalmaz, és kerüli a nyílt színvallást. Ide sorolhatók a Károly császár hada Saxoniában kezdetű énekének reformációra vonatkozó verssorai is: Idő vala akkori bolond vakságban, Nagy tévelygés vala az hit dolgába, Luther Márton hirdetni kezdte vala, Az a jó hit! Mind azt kiáltja vala."3 E sorok értelmezhetők úgy is, miszerint Luther hirdette: tévelygés volt a hit dolgában, valamint úgy is, hogy Tinódi maga mondja, tévelygés volt a hit dolgában, és a tévelygés hirdetője Luther.14 Tinódi felekezeti hovatartozását másrészt azért is nehéz meghatározni, mert a reformáció kezdeti szakaszában nem lehet éles határvonalakat megállapítani a pápa hívei és a reformáció követői között.15 Ebben az átmeneti időszakban egyesek katolikusként voltak protestáns szemléletűek, mások protestánsként katolikusok. Brodarics Istvánról tudjuk például, hogy 1533-ban még félt a lutheri eszmék terjedésétől, 1539-ben viszont Aleander tábornok, a pápai követ olyan információkat kapott vele kapcsolatban, hogy több tekintetben is lutheránus elvűnek mutatkozik, mivel nem sokra becsüli a szentek képeit, nem törődik a szentes idő tilalmával, és a papok házasságát is helyesli.16 Ezzel szemben Török Bálint, aki a nagybirtokosok között elsőként segítette a reformáció terjesztését, „igen tisztelte a barátokat és oda járt az mise hallásra és meg is gyónt húsvétra”.17 Thurzó Elek, aki szintén protestáns szellemiségű volt, hiába nyilatkozott protestáns módon a szentek segítségül hívásáról és a halottakért való könyörgésről, mostohalányát katolikus szertartás szerint adta férjhez.18 A reformáció széles tömegeket megmozgatott a 16. században, és valamilyen formában mindenkit megérintett, mindenkire hatással volt. Míg egyesek újító törekvéseiket a katolikus egyház keretein belül akarták megvalósítani, addig mások az elkülönülésben látták a megújulás lehetőségét, de a katolikus egyház szertartásaitól, a kialakult szokásoktól mégsem tudtak elszakadni. A korszak a „már nem” és a „még nem” állapotában volt. Ebben a feszültséggel teli, köztes időszakban - az ellentmondásosság, a kiforratlanság ellenére - mégis van valamiféle különös tisztaság. Lehetőség nyílik ugyanis arra, hogy a különböző álláspontok átfedjék egymást, összeölelkezzenek. A „már nem” és a „még nem” állapota szent állapot. Nemcsak az elszakadás előtti, hanem az egyesülés előtti időszakok jellemzője is. Tinódi a protestáns prédikátorok megnyilvánulásaihoz képest mérsékelt irányvonalat képvisel. Nem vitatkozik, nem feszeget dogmatikai kérdéseket. Feltehetően nem kívánt elszakadni a katolikus egyháztól, inkább a belső megújulás híve lehetett, és belső ellenzéki álláspontot alakított ki. Az elszakadás gondolatától azért is tartózkodhatott, mert ő elsősorban a nemzet egységének a megteremtésén fáradozott. A vallási különbségek viszont nemcsak a papokat, hanem a világiakat is elidegenítették egymástól. A török elnyomás alól való felszabadulás egyetlen lehetőségét abban látta, ha a magyarok egymást megértve, egyesült erővel összefognak a török ellen. Tinódi az