Korunk 2011 (III. folyam 22.)
2011 / 3. szám = Élettörténetek antropológiája - VILÁGABLAK - K. HORVÁTH ZSOLT: A barbárokra várva (Drang nach Westen)
m 2011/3 is a lányt nagyon érdekli a keleti misztika”. Van itt még több egyetemről eltávolított ifjú, kiugrott pap, matróz és költő is, elvben a társaság kohézióját az adja, hogy mindannyian érdeklődnek a misztika iránt. Nem akarjuk túlfeszíteni az analógiákat, de élünk a gyanúperrel, hogy a fikció világában postarablást és gyilkosságot elkövető művésztársaság, illetve zavart elméjű festőművész igen jó apropó volt a belügy számára, hogy a művészettel foglalkozó másként gondolkodó pesti Underground társaságokat a populáris médián keresztül denunciálja. Hatásmechanizmusukat illetően a vizsgálatok rámutattak, hogy a befogadók sokszor nem választják el élesen a rendőrségi híreket és a krimi fiktív világát, pláne akkor nem, tehetjük hozzá, ha számtalan utalás található megtörtént, a hivatalos nyilvánosságban is teret kapó ügyekre. Mindkettőt hasonló médianyelvezettel jeleníti meg a televízió: „a fikciót - annak érdekében, hogy hihetővé váljék - valóságos elemekkel dúsítja fel, a valóságot pedig megformálva, szerkesztett képi montázsokon keresztül tárja a nézők elé, felhasználva azokat a sablonokat, amelyeket gyakran a krimiből tanultunk. Abban is hasonlít egymásra a tévéerőszak két formája, hogy a mindennapok kultúrájának leegyszerűsítő vélekedését közvetítik, amely morális értelmezési keretül szolgál a látottak földolgozására.”43 Másképpen fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy a rendőrségi hír vagy riportázs és a krimi intertextuálisan egészítik ki egymást: ahol a valóságot hír formájában bemutató Kék Fény nem tudja megadni a morális rend helyreállításának lehetőségét, ott a megtörtént eseményeken alapuló, mégis fiktív kantor-sorozat szolgáltat szimbolikus elégtételt, s állítja vissza a helyes erkölcsi rendet, illetve annak reprezentációját. Olyan ez, mint egy tükörjáték: az erkölcsi rendet szimbolikus értelemben „helyreállító” reprezentáció a valóság (pl. a rendőrségi fiaskó) helyett áll, ám még ennél is fontosabb, hogy láthatóvá teszi ezt a valóságot, s ezzel a jelenlét látszatát kelti: betölt egy űrt.44 Az űr fikcióval való betöltése azonban egyre inkább valóságossá válik, éppen abból fakadóan, hogy a szerkesztett hír és a megtörténtségből kiinduló, de azt felülíró fiktív krimi között a megjelenítés szintjén igen kicsi a különbség. (Ez a mai infotainment lényege.) Az ötrészes krimisorozat utolsó három része pedig egyetlen - számunkra módfelett fontos - tematika köré szerveződik: a határon túl található Nyugat mint a bűn lehetőségének terrénuma köré. Az erdész halála című - a regényben is szereplő, de jócskán megváltoztatott - részben visszaköszön a fentebb már érintett emigránstematika. A két, elegáns sportkocsin érkező üzletember, Theodor Kelly és John Bana valójában két magyar emigráns (eredetileg: Keley Tivadar és Bana János), a korszak nyelvén disszidens, ausztrál és kanadai állampolgárok, vagyis „idegenek”, ahová beteszik a lábukat, felüti fejét a bűn. Az epizód szépen építi fel a határ és az idegen konceptusát, valamint a bűn szimbolikus útját a határtól a városig. Bécsből érkeznek egy határ menti kisvárosba, ahol egy közeli barlangban rejtik el a Bécsben lopott gyémántokat. Bana nagybátyjánál, az erdésznél nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket helyeznek el megőrzésre, míg ők a fővárosban artistákat szerződtetnek Kelly filmjéhez. A két bűnöző tehát megérkezik az éjszakai lokálok, a nyugati italok és a táncosnők bűnös Budapestjére, ám Bana - Kelly tudta nélkül - árulkodóan magas technikai apparátussal kifosztja egy belvárosi ékszerüzlet mackóját. Sátori innen tudja, hogy „nyugatiak” dolgoznak Pesten, s a Gellért Szálló decens közönségében fel is ismerik a már az Interpol által is körözött Kellyt. Bana azonban észreveszi a rendőrség érkezését, s a határ felé menekül. Az elbeszélés belső logikájában, az erkölcsi rendet visszaállító mechanizmusában különös hangsúlyt kap a bűn megállíthatatlan, öngerjesztő energiája, amennyiben az erdésznél hátrahagyott értékek miatt megölik az öreget, végül Bana maga is meghal. Az értékképzés centrumában pedig, mint utaltunk rá, a határ és az idegen fogalma áll. 5. Böröcz József arra mutat rá, hogy a társadalomtudományok sokáig elhanyagolták a határ fogalmát, hiszen a társadalom, a nemzet vagy a kultúra szempontjából a szó szoros értelmében periferikusnak tűnt e két- 100