Korunk 2011 (III. folyam 22.)
2011 / 3. szám = Élettörténetek antropológiája - VILÁGABLAK - K. HORVÁTH ZSOLT: A barbárokra várva (Drang nach Westen)
m 2011/3 Az emigrációra irányuló médiafigyelmet ugyanakkor valahogyan a magyar társadalomra kiterjedően is ellensúlyozni kellett: amíg ott a Kádár-rendszer erőfeszítéseit igyekeztek a magyar szervek vonzóbbá tenni, addig Magyarországon a Nyugatra irányuló sóvárgó figyelmet és vágyakozást kellett valahogyan megzabolázni. Ám a nyitás politikájába már nem fért bele a direkt ellenségkép (mely a dogmatizmus időszakának filmjeit jellemezte), ennél árnyaltabb, rafináltabb szcenárióra volt szükség, s a populáris kultúra műfajilag körülírt történetvezetése, jellemábrázolásai, tematikái tálcán kínálták a megoldást - csak létre kellett hozni az ideillő adaptációkat. 4. Szamos Rudolf 1970-ben jelentette meg Kántor nyomoz című bűnügyi regényét, melyet két év múlva követett a Kántor a nagyvárosban.30 A kötet nagy siker lett, szinte évente követik újabb kiadások ebben az évtizedben, akát azonban nem a próza finomságában vagy a bűnügyek egyedi, izgalmas megfejtésében, sokkal inkább a történet középpontjába állított, a kutya és az ember eltéphetetlen barátságáról szóló szívhez szóló történetben sejtjük. Egyfelől kisgyermek vagy kedves állat szerepeltetése mindig célravezető a nézők szívének megolvasztásában, régi trükk ez, ám Kántor még ennél is többet jelentett: az okos nyomozókutya centrumba állítása ugyanis elkerülte a rendőr-állampolgár szembenállást, amenynyiben az állat per definitionem nem lehet felelős annak a belügyminisztériumnak a tetteiért (tizennégy évvel vagyunk az 1956- os forradalom és hét évvel a nagy amnesztia után!), amelyhez állományi értelemben persze maga is tartozott. „A kutya - fogalmaz a regény - elsősorban az embertől függ. A kutyának, bármilyen értelmes lény is, nincs önálló társadalma, nincs saját társadalmi érzéke... Ezért, ha az ember nemes és tiszta célok érdekében kéri a kutya segítségét, megkapja tőle, de megkapja sötét szándékai valóra váltásához is.”31 Módfelett fontos az is, hogy Kántor nem eleve rendőrkutya, hanem éppenséggel egy táska- és pénztárcalopásra kiképzett, megkínzott eb, aki az első részben kolbászt lop, mert nem kapott enni. Ekkor még Jámbornak hívják, s tolvaj gazdája azért nevezte így, mert szerinte gyáva volt. Jámbor (Kántor) szökése és Csupatival való találkozása tehát szimbiózis: az ember „a” jót, „a” tisztességet, „az” erkölcsöt, „a” rendet tanítja meg a kutyának, míg az különleges képességeivel hálálja meg mindezt találkozásuk: purifikációs rítus.32 Ezért nélkülözhetetlen a vele dolgozó rendőr, s ezért korántsem közömbös az ő minősége sem, vagyis az ügyefogyott, lassú felfogású, de jó szándékú és igyekvő Tóti Tibor őrmester (utóbb: törzsőrmester) alakja, akit azonban szinte soha nem ilyen hivatalosan kezelnek, hisz mind a regény, mind az ebből készült tévéfilmsorozat (1975) becenevén, Csupatinak, illetve néha Kutyásnak nevezi. Eleve kisrendőrről van szó, akit hivatali elöljárói (elsősorban Bokor őrnagy) minduntalan lehordanak, továbbá a becenév használata hasonló effektus, mint a kutya középpontba állítása: elold a hivatalosság nyűgétől, emberközelivé tesz. A Kántor-történetek azonban nem a képzelet szüleményei, hiszen ezen a néven valóban volt a Magyar Rendőrség állományában egy kitűnő képességű nyomkövető kutya (1951 és 1964 között), míg a történetbéli őrmestert a valóságban Tóth Tibornak hívták. Ez azonban korántsem pusztán életrajzi háttér, hanem a magyar kriminalisztika egyik legszívósabb kultusza: az 1964-ben, egy bevetés során súlyosan megsérült Kántorról, illetve teteméről közvetlenül halála után döntöttek: utóbbit kitömték a fentebb említett Rendőrség-történeti Múzeum számára. A kriminalisztikai állandó kiállítás egyik saroktárlója szinte csak róla szól, itt található a híres nyomozókutya preparált változata, valamint az ő kultuszához kapcsolódó megannyi relikvia. Először is a hetvenes évek derekán forgatott filmsorozatban a Kántor szerepét alakító Tuskó kutya kitömött alakmása, Tóth Tibor ny. r. főhadnagy közös fényképe a híres kutyával, Gyulai Sándor Kántor emlékére című versikéje, egy Kántort ábrázoló olajkép (ismeretlen művész munkája) s végül Szabó Lajos r. alezredes „Ha beszélni tudna, tán így nyilatkozna” kezdetű verses vallomása a kutyáról. A múzeum egészét tekintve példátlanul nagy 96