Korunk 2012 (III. folyam 23.)
2012 / 1. szám = A hitel vására - TÉKA - PAKSA RUDOLF: A történészcéh modern üdvtörténete
újonnan alapított folyóiratok). A kritikus pontokra ezúttal csak röviden utaló Romsics az iparszerű diploma- és publikációtermelés káros hatásaira, valamint a tudatosan elfogult és/vagy hozzá nem értésből tévedő történetírás iránt megjelenő igényre hívja fel a figyelmet. Kortárs történetírói teljesítményeket azonban nem értékel. Arra viszont a rendszerszintű elemzés lehetőséget adott volna, hogy rámutasson, miként távolodott el az állami pénzekre rászokott szakma a piaci (főleg olvasói) igényektől. Amiket aztán a szakma többedrangú vagy egyenesen periférián lévő tagjai szolgálnak ki, esetleg ambiciózus középiskolai tanárok vagy a jogos kritikával illetett dilettánsok. Ugyancsak nem esik szó az intézményi rendszer pártosságáról, ami miatt a történeti kutatások jelentős része kimondottan politikai érdekeket és/vagy a vezető történészek egyéni érdeklődését szolgálja. Romsics néhány kivételtől eltekintve következetesen a történészcéh történetét írta meg, s nem a történeti közgondolkodásét. Ennek megfelelően a kötet a felvilágosodás előtti keresztény történetírást csak említi, hogy a felvázolt alapokról rugaszkodjon neki a szaktudománnyá válás ismertetésének. Ezért nem lép túl a millenniumi kiadványok ismertetésén, s nem ír az emlékművekről vagy a historizáló festészetről. Ugyanígy nem foglalkozik a szakmán kívüli szerzők írásaival sem. Ezen alapállástól csak néha tér el kissé, így például a történelmi regény születésének ismertetésekor vagy a Bounty-lázadásról készült filmes adaptációk összehasonlítása esetében. Éppen ezért pontosabb lett volna a kötet alcímében történettudományt írni történetírás helyett. E megközelítés azonban mást is megmagyaráz. A szerzőt ugyanis mindvégig jellemzi egyfajta tudományos optimizmus: Romsics mélyen hisz abban, hogy a mitikus ókori és babonás keresztény történetírástól távolodva, a szakmaiság szabályainak mind nagyobb fokú érvényesülésével egyre több és megbízhatóbb ismeretet ad a történettudomány. Ez az optimizmus imponáló ugyan, de a recenzens szerint a megtett út közel sem ennyire dicsőséges. Ez ugyanis inkább a választott optika miatt látszik így. Ha ugyanis a történeti közgondolkodás alakulását követnénk nyomon, akkor korántsem lenne ilyen biztató a kép. Ehhez elég csak a romantikus múltábrázolás és az összeesküvés-elméletek újra és újra fellángoló divatjára gondolni. A Clio bűvöletében a leginkább Romsics első nagy szintézisével, a Magyarország XX. századi történetével rokon. Ugyanúgy világos korszakolás és azon belül tematikus alfejezetek jellemzik. A kötet nyelvezete, adatgazdagsága, a statisztikákkal megalapozott leíró részek egyértelműen azt mutatják, hogy létezik egyfajta romsicsi leíró-elbeszélő nyelvezet, amelynek sajátossága a tényrengetegre felfeszített pontos és távolságtartó fogalmazás. A kötet abban is az első opus magnumra emlékeztet, hogy bár szól a jelenkorról is, de ott jól érzékelhetően beszédmódot vált. A rendszerváltás utáni időszakról szólva megszűnik a mindenkor összefonódó valóság alfejezetekre való szétszálazása, ehelyett a szikár tényeket rögzítő epilógust kapunk. A tetszetős megjelenésű új Romsicskötet jelentős és hiánypótló mű. Nemcsak nagy ívű és adatgazdag egyetemi kézikönyv, hanem ezen túlmenően az érdeklődő nagyközönség számára írt olvasmányos és jól áttekinthető tudománytörténeti szintézis is. Ezenfelül az 1945 utáni időszakra vonatkozóan forrásmunka is. A kötet magasra teszi a lécet a magyar historiográfia témájában a jövőben publikálni szándékozók előtt. Azonban - ahogy azt fentebb jeleztük - több kérdésben is kiegészíthető. Nemcsak a hiányzó vagy szűkebben ismertetett részek pótlásával, hanem főleg más szemléletű historiográfiai összefoglalásokkal. Hasznos lehetne például egy problémacentrikus vagy egy, a történeti közgondolkodás változásait bemutató megközelítés. Ilyenek elkészítése azonban nyilvánvalóan nem lehet egyemberes feladat, s ezek megszületését a részletkutatások hiánya is nehezíti. A Romsics-kötetre vonatkozó első szakmai reakciók 16 mindenesetre azt jelzik, hogy a historiográfiai résztémákban és az elméleti kérdésekben elmerült kutatók alapvetően a munka jelentőségét elismerve, de egyúttal irigykedve szemlélik a szintézisírásban jártas Romsics munkájának vitathatatlan erényeit és fanyalogva a kötet szükségszerű korlátait. Ez pedig a kutatások további felpezsdülését, újabb szakmunkák és esetleg válasz-szintézis(ek) megjelenését is ígérheti. Paksa Rudolf