Korunk 2012 (III. folyam 23.)

2012 / 1. szám = A hitel vására - TÉKA - PAKSA RUDOLF: A történészcéh modern üdvtörténete

újonnan alapított folyóiratok). A kritikus pontokra ezúttal csak röviden utaló Romsics az iparszerű diploma- és publi­kációtermelés káros hatásaira, valamint a tudatosan elfogult és/vagy hozzá nem ér­tésből tévedő történetírás iránt megjelenő igényre hívja fel a figyelmet. Kortárs tör­ténetírói teljesítményeket azonban nem értékel. Arra viszont a rendszerszintű elemzés lehetőséget adott volna, hogy rá­mutasson, miként távolodott el az állami pénzekre rászokott szakma a piaci (főleg olvasói) igényektől. Amiket aztán a szak­ma többedrangú vagy egyenesen periféri­án lévő tagjai szolgálnak ki, esetleg ambi­ciózus középiskolai tanárok vagy a jogos kritikával illetett dilettánsok. Ugyancsak nem esik szó az intézményi rendszer pár­tosságáról, ami miatt a történeti kutatá­sok jelentős része kimondottan politikai érdekeket és/vagy a vezető történészek egyéni érdeklődését szolgálja. Romsics néhány kivételtől eltekintve következetesen a történészcéh történetét írta meg, s nem a történeti közgondolko­dásét. Ennek megfelelően a kötet a felvi­lágosodás előtti keresztény történetírást csak említi, hogy a felvázolt alapokról ru­gaszkodjon neki a szaktudománnyá válás ismertetésének. Ezért nem lép túl a mil­lenniumi kiadványok ismertetésén, s nem ír az emlékművekről vagy a historizáló festészetről. Ugyanígy nem foglalkozik a szakmán kívüli szerzők írá­saival sem. Ezen alapállástól csak néha tér el kissé, így például a történelmi re­gény születésének ismertetésekor vagy a Bounty-lázadásról készült filmes adaptá­ciók összehasonlítása esetében. Éppen ezért pontosabb lett volna a kötet alcím­ében történettudományt írni történetírás helyett. E megközelítés azonban mást is megmagyaráz. A szerzőt ugyanis mindvé­gig jellemzi egyfajta tudományos opti­mizmus: Romsics mélyen hisz abban, hogy a mitikus ókori és babonás keresz­tény történetírástól távolodva, a szakmai­ság szabályainak mind nagyobb fokú ér­vényesülésével egyre több és megbízha­tóbb ismeretet ad a történettudomány. Ez az optimizmus imponáló ugyan, de a re­cenzens szerint a megtett út közel sem ennyire dicsőséges. Ez ugyanis inkább a választott optika miatt látszik így. Ha ugyanis a történeti közgondolkodás ala­kulását követnénk nyomon, akkor koránt­sem lenne ilyen biztató a kép. Ehhez elég csak a romantikus múltábrázolás és az összeesküvés-elméletek újra és újra fel­lángoló divatjára gondolni. A Clio bűvöletében a leginkább Romsics első nagy szintézisével, a Ma­gyarország XX. századi történetével ro­kon. Ugyanúgy világos korszakolás és azon belül tematikus alfejezetek jellem­zik. A kötet nyelvezete, adatgazdagsága, a statisztikákkal megalapozott leíró részek egyértelműen azt mutatják, hogy létezik egyfajta romsicsi leíró-elbeszélő nyelve­zet, amelynek sajátossága a tényrengeteg­­re felfeszített pontos és távolságtartó fo­galmazás. A kötet abban is az első opus magnumra emlékeztet, hogy bár szól a jelenkorról is, de ott jól érzékelhetően be­szédmódot vált. A rendszerváltás utáni időszakról szólva megszűnik a minden­kor összefonódó valóság alfejezetekre való szétszálazása, ehelyett a szikár té­nyeket rögzítő epilógust kapunk. A tetszetős megjelenésű új Romsics­­kötet jelentős és hiánypótló mű. Nem­csak nagy ívű és adatgazdag egyetemi kézikönyv, hanem ezen túlmenően az érdeklődő nagyközönség számára írt ol­vasmányos és jól áttekinthető tudo­mánytörténeti szintézis is. Ezenfelül az 1945 utáni időszakra vonatkozóan for­rásmunka is. A kötet magasra teszi a lé­cet a magyar historiográfia témájában a jövőben publikálni szándékozók előtt. Azonban - ahogy azt fentebb jeleztük - több kérdésben is kiegészíthető. Nem­csak a hiányzó vagy szűkebben ismerte­tett részek pótlásával, hanem főleg más szemléletű historiográfiai összefoglalá­sokkal. Hasznos lehetne például egy problémacentrikus vagy egy, a történeti közgondolkodás változásait bemutató megközelítés. Ilyenek elkészítése azon­ban nyilvánvalóan nem lehet egyembe­­res feladat, s ezek megszületését a rész­letkutatások hiánya is nehezíti. A Romsics-kötetre vonatkozó első szakmai reakciók 16 mindenesetre azt jelzik, hogy a historiográfiai résztémákban és az elméleti kérdésekben elmerült kuta­tók alapvetően a munka jelentőségét elismerve, de egyúttal irigykedve szem­lélik a szintézisírásban jártas Romsics munkájának vitathatatlan erényeit és fanyalogva a kötet szükségszerű kor­látait. Ez pedig a kutatások további fel­­pezsdülését, újabb szakmunkák és eset­leg válasz-szintézis(ek) megjelenését is ígérheti. Paksa Rudolf

Next