Korunk 2012 (III. folyam 23.)
2012 / 8. szám = Kultúra a piacon - TÉKA - ZSIGMOND ADÉL: Használható és befejezetlen (múlt) (Mozgó könyv)
MOZGÓKÖNYV ZSIGMOND ADÉL HASZNÁLHATÓ ÉS BEFEJEZETLEN (MÚLT) Sárközy Réka: Elbeszélt múltjaink. A magyar történelmi dokumentumfilm útja ■ Ugyan Sárközy Réka első könyvét tartjuk kézben, a szerző korántsem most kezdte a magyar dokumentumfilmek tanulmányozását. 1995 óta dolgozik az 1956-os Intézetnél, producerként számos történelmi dokumentumfilm elkészítésében vett részt, a filmek gyártási körülményeiről is bőven lehet tehát fogalma. Első könyve, amely egyben doktori disszertációja is, a dokumentumfilm, és hogy specifikus legyek, a történelmi témájú filmek magyarországi helyzetének elemzését célozza meg. Olyan alapkérdéseket feszeget, mint hogy melyek a történelem elbeszélésének lehetséges útjai filmen, miért fontos a dokumentumfilm számára a történelem elbeszélése egészen a kezdetektől, miért közelít a filmes másként a történelemhez Magyarországon, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában, milyen társadalmi és filmtörténeti okok vezettek a történelmi dokumentumfilm eltérő szerepeihez, vagy hogy mit várnak a tudomány képviselői és a filmesek egymástól. A könyv kiindulópontja a nyolcvanas évek dokumentumfilmes gyakorlata, hiszen ekkor alakult ki Magyarországon a hosszú interjúkon alapuló dokumentumfilmes forma, amely sokáig tartotta magát mint a múlt elbeszélésének leggyakrabban használt módja. Sárközy könyve összefoglaló jellegű, a magyar történelmi dokumentumfilm történetének áttekintését kívánja nyújtani, a műfaj kialakulását, fejlődését követi nyomon. Maga a jelenség érdekli, a filmek összessége alapján leszűrhető általánosan megfogalmazható igazságok, és nem az egyes filmek részletekbe menő elemzése. A könyv fejezeteit olvasva így gyakran lehet olyan érzésünk, mintha ezt vagy azt a megállapítást már olvastuk volna valahol (nem, mintha nem lenne mindez körültekintően dokumentálva a szövegben!), olyan fogalmak kerülnek bennük ugyanis szóba, mint a poszt-modern történetírás, a mikrotörténet vagy az emlékezet, e fogalmak mentén pedig olyan nevek, mint a Lyotard-é, a Foucault-é, a Gyáni Gáboré, a Hayden White-é vagy a Natalie Zemon Davisé. Szemléletmódjában tehát illeszkedik a már alaposan bejáratott, egyébként releváns, a fent említett nevek által fémjelzett megközelítésmódokba. Sárközynek nincsenek nagy vitái az általa idézett szerzőkkel, bár néhol jelzi, hogy ezt-azt másként gondol, nála a szakirodalom az egyébként önálló, logikus és történeti munkához híven átlátható szerkezetet hivatott támogatni. A bevezető fejezet fontosnak tart néhány műfajelméleti kérdést tisztázni, ehhez Bill Nichols és Ungváry Rudolf dokumentumfilm-tipológiáját hívja segítségül, az angolszász, illetve a magyar dokumentumfilmre vonatkoztatva, nem célja azonban műfajelméleti kérdésekben állást foglalni, hiszen, ahogy írja, számára „a dokumentumfilmben a történeti narratíva filmes jelenléte fontos” (14.) A filmek műfaji elkülönülése számára csak annyiban lényeges, amennyiben segítségükkel a mögöttük lévő társadalmi, gazdasági és egyéb okokat feltárhatja. A bevezetés a könyvben érvényes dokumentumfilm-definíciót is megadja: minden filmet dokumentumfilmnek tart, amely a megértés szándékával szemléli a múltat, illetve módszereit és szemléletét a történettudományból meríti. Nem az ismeretterjesztő funkciójú filmekre kíváncsi, hanem azokra, amelyek alkotója „a dramaturgia, a látvány, az emberábrázolás középpontba helyezésével [kíván] szólni a múltról” (34.). A posztmodern történetírást taglalva Natalie Zemon Davies Martin Guerre visszatérése című könyvéből kiindulva és a körülötte kibontakozó vita kapcsán fontosnak tartja kiemelni, hogy a posztmodern szemlélet számára immár nincs totális történet, a 1956-os Intézet - L’Harmattan Kiadó, Bp., 2011. 113