Korunk 2012 (III. folyam 23.)
2012 / 11. szám = A Horthy-korszak - UNGVÁRY KRISZTIÁN: Magyarország II. világháborús szerepvállalása
magyar honvédség jelentősége 1944-ben már létszáma alapján is felülmúlta a lakoss 3gság száma alapján még ekkor is nagyobb Olaszország háborús hozzájárulását. 1944 nyarán mintegy 370 000, 1945 áprilisában 170 000 olasz katona harcolt német oldalon, általában nem önálló egységekben, ezzel szemben a magyar honvédség még a háború végén is legalább 3-400 000 katonával volt jelen a keleti hadszíntéren. Ugyanez igaz az összveszteségek szempontjából is: 340-360 ezer halott honvéddal szemben a háromszor akkora és jóval több fronton harcoló olasz haderő csupán 330 ezer halottat vesztett. Ennek azonban hihetetlenül nagy ára volt. Becslések szerint 1944 júliusától havonta átlag 25 ezer magyar katona került veszteséglistára (halott, sebesült, eltűnt). A halottak száma a nyilas hatalomátvételig elérhette a 45 ezer főt, ami megfelel a 2. magyar hadsereg doni véres veszteségeinek. 1944. október 15. után a honvédség harckészsége rohamosan csökkent, de ennek ellenére még 1945 márciusában is a Kárpát-medencében magyar csapatok adták a gyalogság és a tüzérség egyharmadát. Ha tekintetbe vesszük, hogy német szempontból Magyarország 1944 őszétől főhadszíntérnek számított, ahová a legtöbb és a legjobb csapataikat küldték, akkor a magyar szerepvállalás különösen figyelemre méltó. 1944. október 15. után a magyar katonai felső vezetés működése gyakorlatilag megszűnt. A magyar alakulatokat ezred- és zászlóalj erejű csoportokra bontották, és beosztották német seregtestekhez. Tömegessé váltak a szökések, a csapatok harci morálja ijesztő mértékben csökkent. Ennek ellenére tevékenységük nem tekinthető még ekkor sem teljesen jelentéktelennek. A magyar katonaság végső felbomlása akkor következett be, amikor el kellett hagyni az ország területét. A magyar háborús szerepvállalás gazdasági vetületei n Magyarország hadiipari hozzájárulása sem nevezhető jelentéktelennek. Csak kevesen tudják, hogy a II. világháború elején az egész világon csupán tíz ország gyártott harckocsikat. Magyarország közéjük tartozott, míg Románia, Lengyelország vagy Jugoszlávia nem. A magyar fegyvergyártás eredményei regionális összehasonlításban kiemelkedőek voltak, de ahhoz már nem bizonyultak elégségesnek, hogy egy szuperhatalommal szemben is felvegyék a versenyt. 1941-ig az ország vezetése nem is számolt azzal, hogy hadseregét nagyhatalmakkal szembeni akciókra készítse fel - mivel teljesen nyilvánvaló volt ennek esélytelensége. Ebből adódóan a szovjet Vörös Hadsereggel szemben nem is lehetett elvárni azt, hogy a magyar ipari fejlesztés lépést tudjon tartani. Mindezt előre kell bocsátani akkor, ha honvédség felszerelési kudarcairól esik szó. Az eredmények annál is inkább szembetűnőek, mivel a kiindulási alap, azaz az 1938 előtti honvédségi felszerelés mennyiségi és minőségi szempontból még az első világháborús színvonalat sem érte el teljesen. Gyakorlatokon a géppuskákat kereplőkkel helyettesítették, a nehézfegyverzet szinte teljesen hiányzott. Ezen radikális változtatást ért el a 20. század legsikeresebb gazdasági programja, az 1938. évi XX tc. formájában törvényben is kodifikált győri program. Terheinek 60 százalékát finanszírozták a mintegy 27 ezer legtöbb adót fizető természetes és jogi személy progresszív (mezőgazdasági tőke esetén 5-14%, ipari tőkénél 5-20% közötti, húsz, illetve huszonöt részletben, negyedévente törlesztendő) vagyondézsmájával, 40 százalékát pedig államkölcsönnel fedezték. Remélni lehetett, hogy az államkölcsön kamatait az élénkülő gazdaságból származó bevételek ellentételezni fogják. A győri programról az terjedt el, hogy végrehajtása elsősorban a fegyverkezés céljait szolgálta. Valójában a program sokkal inkább általános iparélénkítési és gazdaságfejlesztési célokat követett, és a fegyvergyártás csupán hasznos mellékterméke. 2012/11