Korunk 2014 (III. folyam 25.)
2014 / 10. szám = Digitális írásbeliség - HISTÓRIA 1914–2014 - ROMSICS IGNÁC: Az első világháború – száz év távlatából
m 2014/10 1914-2014 ROMSICS IGNÁC AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ - SZÁZ ÉV TÁVLATÁBÓL ■ A történelemmel hivatásszerűen foglalkozók és a munkáik iránt érdeklődő, értő olvasók számára egyre világosabb, hogy az, amit történelmi tudásnak nevezünk, csak ritkán bizonyosság, gyakran inkább valószínűség, s mint ilyen sem állandó. Az új források és az új vagy csak eltérő szempontok módosíthatják és gyakran módosítják is azt, amit a múltból emlékezetre méltónak gondolunk, és cáfolhatják azt, amiben addig mint bizonyosságban hittünk. Sőt ezen túlmenően, Klió szolgálói egy időben is képesek ugyanarról az eseményről vagy személyről egymással polemizáló vagy egymást kizáró narratívákat előállítani. Az I. világháború historiográfiája modellértékűen illusztrálja ezt a történetírás értékorientált természetével és történelmi tudásunk képlékenységével kapcsolatos - kissé talán túlságosan pesszimistának tűnő - megállapításomat. Az ellenségeskedés befejeződését követő években a történetírás elsősorban a felelősöket kereste, és - csodálatos módon - egyik nemzet történészei sem a maguk, hanem rendszerint a volt ellenfél politikusaiban találták meg a vétkeseket. Az első hadüzenetet küldő Osztrák- Magyar Monarchia Szerbiát tette felelőssé, amely évek óta zavarta a dunai birodalom balkáni törekvéseit, s amelynek a titkosszolgálata a Ferenc Ferdinánd elleni június 28-ai merényletet megszervezte. Továbbá Oroszországot, amely - miközben július 24-én megegyezésre szólította fel a két felet - már ekkor elrendelte négy katonai körzetben a mozgósítást, noha I. Ferenc József osztrák császár és magyar király hadüzenete csak július 28-án érkezett meg Belgrádba. A győztesek tollforgatói - és a háborút lezáró békeszerződésekbe ezt bele is foglalták - ugyanakkor a vesztes központi hatalmak politikusait, elsősorban Vilmos császárt és minisztereit ültették a vádpadra, akik azzal, hogy támogatásukról biztosították a bécsi döntnököket, egy kitöltetlen, biankó csekket adtak ki a kezükből. A valódi ok, hangsúlyozta például 1925-ös könyvében (Les origines immédiates de la guerre) a modern szellemű francia diplomáciatörténetírás atyjának tekintett Pierre Renouvain egyébként maga is karját vesztett háborús veterán, nem is a szarajevói merénylet volt, hanem a központi hatalmak eltökéltsége a háború kirobbantása mellett. Une guerre ajournée, c’est souvent une guerre épargnée - írta. Vagyis: az elnapolt háborúból gyakran lesz, lehet megspórolt, elmaradt háború. Itt azonban nem ez volt a cél, hanem a leszámolás. Az akkori magyar történészek törekvései elsősorban arra irányultak, hogy Magyarország ártatlanságát dokumentálják. Tekintve, hogy a közös minisztertanács tagjai közül, ahol a döntés megszületett, egyedül a magyar miniszterelnök, Tisza István ellenezte a hadüzenetet, és érvelt a konfliktus diplomáciai úton történő rendezése mellett, ez nem volt nehéz. Azt, hogy végül Tisza is beadta a derekát, s hogy ettől kezdve a háborús erőfeszítések elszánt támogatója volt, nehezebb volt beismerni. Ennek a történészek között folyó háborúnak maradandó nyomai azok az okmányközlések, amelyeket az egyes nagyhatalmak szakemberei tettek közzé hazájuk 1914 előtti diplomáciai törekvéseiről. Ezek közül kiemelkedik a Szovjetunióban megjelent dokumentumgyűjtemény, amely a többitől eltérően mentes volt 72 A Bolyai Társaság rendezésében, 2014. március 18-án, Kolozsváron, a BBTE-n elhangzott előadás szerkesztett változata.