Korunk, 2020 (III. folyam 31.)
2020 / 6. szám = Fák - TÉKA - Maczelka Csaba: Panoráma az utópiakutatásról
szemszögéből vizsgálja az utópia jelenségét. A megközelítés alapjául szolgáló megfontolásokat a bevezető fejezet (Introduction, Utopianism: Literary and Political) fogalmazza meg, melynek magyar változata a Korunk már említett különszámában is szerepel. Czigányik kifejezetten a szintetizálás igényével vet számot a terület mai állásával. Kihangsúlyozza, hogy az utópia nem csupán fikciós műfajként érdekes, hanem a politikatudomány számára is van releváns mondanivalója, és elsősorban George Steinerre és Hayden White-ra támaszkodva általánosabban hívja fel a figyelmet rá, mennyire hasznosak lehetnek az irodalomtudomány értelmezési stratégiái a társadalomtudományok által vizsgált valóságreprezentációk narratív természetének megértésében. Örvendetes, hogy a disztópiákat nem az utópiáktól lényegükben eltérő műfajnak, hanem egyazon irodalmi hagyomány gyakran csak az olvasó ítéletétől függően kettéosztott részének tekinti. A tanulmány arra is kitér, hogy társadalmi relevanciája a posztmodern irodalmi ízlésnek gyakran túlontúl pragmatikus és referenciális jellege miatt az utópia irodalmi jelenségként sokáig háttérbe szorult (valójában csak az utóbbi néhány évtizedben kezdték a maga irodalmiságában is tanulmányozni a műfajt; ennek az iránynak az egyik leghatározottabb képviselője az ebben kötetben is szereplő Pintér Károly volt). A társadalomtudomány területén pedig a 20. századi totalitarianizmus példája, majd az ennek folyományaként éles kritikákat megfogalmazó Kari Popper és Leszek Kolakowski munkássága miatt lett pária az utópia koncepciója. A kötet egyik érdeme, hogy éppen abban a pillanatban születik, amikor mindkét területen egyfajta újraértékelés zajlik, és erre aktívan reflektál. A politikával foglalkozó rész első három tanulmányát a nemzetközi utópiakutatás vezető alakjai jegyzik: az úttörő bibliográfiai munkásságáról ismert Lyman Tower Sargent, a szövegkiadásokat és újabban a disztópiával kapcsolatos elméleti munkákat szerző Gregory Claeys és a portugál utópiákkal és általában a műfaj elméletével foglalkozó Fatima Vieira. E három szöveget szinte önálló egységgé szervezi a revízió szándéka; fontosságuk és önreflexiójuk miatt akár magyar fordításuk is indokolt lenne. Sargent Karl Mannheim és Paul Riceour munkásságát értékeli újra az utópia szempontjából. Erre azért van szükség, mert bár mindketten részletesen tárgyalják az ideológia és az utópia fogalmát is, a recepció, talán a 20. század második felének utópiaellenes érzületei miatt, utóbbira jóval kevesebb figyelmet fordított. Mannheim híres munkájában (Ideology and Utopia) az emberi tudás fejlődése szempontjából lesz nélkülözhetetlen a koncepció, még akkor is, ha az ideológiához hasonlóan, bizonyos értelemben eltorzítja a valóságot. Ez a torzítás azonban kívánatos: az utópia olyan jövőváltozatokat kínál az ember számára, amelyek egy része ideális esetben meg is valósul, vagyis nem regresszív, szemben az ideológiával. Paul Ricoeur 1970-es évekbeli előadásai és esszéi 1986-ban jelentek meg (Lectures on Ideology and Utopia), és a két központi fogalom negatív és pozitív oldalait is vizsgálták. Az ideológiánál a torzítás, az utópiánál a fantázia (eszképizmus/nosztalgia formájában) számít kifogásolhatónak, míg a mérleg pozitív oldalán előbbi kapcsán a legitimáció és az integráció jelenik meg. Az utópia haszna pedig Riceour számára az, hogy alternatív hatalmi formaként a tényleges helyett a lehetséges megismeréséhez járul hozzá; ugyanakkor azt is kihangsúlyozza, hogy ezt valamilyen módon át kell vinni a konkrét elvárások szintjére. A fogalomhasználatuk alapján Sargent arra int, hogy az ilyen problémás terminusok esetében mindig tisztázni kell, mi magunk hogyan használjuk őket. Claeys tanulmánya szintén az utópiák hasznosságát vizsgálja, és talán az egész kötetben a leghatározottabban néz szembe az utópiákat a totalitariánus rendszerek miatt kritizáló hangokkal. Miközben az utópia védelmezőit