Korunk 2023 (III. folyam 34.)
2023 / 6. szám = Performativitás a művészetekben - MŰ ÉS VILÁGA PAPP-ZAKOR ILKA • Hatalom, törvény és narráció Piotr Macierzynski holokausztlírájában
A kötet 47. oldalán, tehát szinte a legvégén található, cím nélküli versben olvasottak („nagybátyám nem beszélt arról / mi történt 1945 április 29-én / amikor John Degro közlegény átlőtte a Dachau kapuján a lakatot / és az amerikaiak beléptek a táborba / [...] nagybátyám nem beszélt arról / hogy egy adott pillanatban az amerikaiak / akik rátaláltak a gázkamrákra / lőni kezdtek az ss-re / amíg a tárak ki nem ürültek / [...] nagybátyám nem beszélt arról hogy tizenkét óra huszonötkor / megérkezett Henning Linden tábornok / és megtiltotta az önbíráskodást / de a nyugalom csak két és egy negyedórát tartott / aztán Jack Bushyhead parancsnok / az indiánok csirokéz törzséből / felmászott egy pajta tetejére és kiürített három vagy négy töltényövet / a Browning márkájú karabinjával // az Amerikai Egyesült Államok kormánya / csak ötven olyan gyilkosságot ismer be / ami bosszúvágyból fakadt // a választ arra hogy valójában mi történt / eltemették Lódzban a Szent Wojciech temetőben / a fal mellett(15) összefüggésbe hozhatók azzal a kiállítással, amelyen Eric Schwab és Lee Miller Dachauban és Buchenwaldban készült, egyfelől deportáltakat, másfelől a felszabaduláskor kékre-zöldre vert nácikat ábrázoló fényképeket egymás mellett mutatott be. A kiállítást többek között Claude Lanzmann támadta élesen, mivel szerinte az áldozatok és hóhéraik sorsa között ilyeténképpen létrejövő párhuzam morális szempontból nem volt elfogadható. Georges Didi-Huberman ezzel szemben úgy érvelt, hogy a kiállítás nem a táborok működését dokumentálta, hanem felszabadításuk pillanatát, „minden paradox helyzetével, érthető bosszújával, igaz és hamis reményével a még mindig megsebzett, még mindig haldokló foglyok számára - mindazzal, ami ennek a helyzetnek velejárója volt. Amikor ezt megmutatta, Eric Schwab és Lee Miller nem a terror megszervezését akarta megmagyarázni, és nem is voltak megfelelő távolságra ahhoz, hogy ítéletet mondjanak a látottak felett. A kiállítás célja a fényképes tanúságtételek körülményeinek és terjesztésének problematizálása volt, nem a táborok működésének felderítése. A morális »színtér«, amiről Lanzmann beszél, nem a »párhuzamban« rejlik, hanem a képek egymással való konfrontálásában, vagy még csak nem is a konfrontálásban mint olyan, hanem az ezáltal létrehozott nézőpontban.”16 Az áldozatok és a megbüntetett elkövetők elénk tárásával mind a szóban forgó kiállítás, mind a Macierzynski-vers biztosítani látszik számunkra egy borzasztóan egyszerű történet kellékeit. Ezért látom nagyon fontosnak, ahogyan Didi Huberman a fenti idézetben rövid gondolkodás után lemond a konfrontálás szó használatáról: a várt történet ugyanis a saját szemünk láttára nem jön létre (és talán ez az oka, hogy a versbéli nagybácsi sem beszélte el). Az, ahogyan a kiállításon a portrék vagy Macierzynskinél a kötet pillanatai egymás mellé kerülnek, minden további magyarázat nélkül, nagyban emlékeztethet Hayden White - a legkorábbi krónikák műfaji követelményei szerint eljáró - krónikásának technikájára is, aki mintegy listázza az egyes években történteket anélkül, hogy egymáshoz kapcsolná vagy viszonyítaná őket, anélkül, hogy véleményt nyilvánítana - hiszen úgy idő-, mint moralitás fogalma a történelmen kívül helyezkedik el, s így nem tudhatja - de nem is tisztje - működésbe hozni számunkra a narrációt. (Minden tényleges történetelbeszélés, érvel White, kivédhetetlenül fikció.) A szétporladó események tehát két körülményre is rámutatnak. Egyrészt arra, amit már el kellett fogadnunk Macierzynskivel, hogy ugyanis a holokauszt felfüggeszti az időt (mert mindig van, nem ér véget, bennünk történik, nem egyszerűen viszonyítási alap, hanem emlékeink állandó visszatérési pontja, és önkeresésünk állandó háttere), és a morális törvényt (mert bebizonyosodott, hogy a morális törvény felfüggesztése lehetséges, ez pedig végérvényesen meghatározza a világ további helyzetét). Amennyiben a haláltábor az időn és morálon kívüliség terepe, az ott megtörténtektől sem várhatunk a narrációt jellemző, valamilyen formában mindig a moralitás viszonylatában létrejövő konfliktusokat, sem lezárást, amelynek jellemzője (1. Hayden White) egy morális rendből egy másikba való átlépés. XK 2023/6 92