Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-08-04 / 30. szám

Ezen előterjesztett tervek közül, az utolsót következő okok javalják: az Nézetem szerint a népség óhajtásának leginkább megfelel, mert a marosszék-, udvarhely- és aranyosszéki székelység között, minthogy jelenleg is ezek adót fizetnek, nem kelt fel az adózás semmi ellenszenvet, a Háromszék és Csik székelységnek pedig, jelesen szegényebb sorsú osztálya, az adózástól, kivált ha egy­előre nagyra neveltetnék az, nem kevésbbé borzadna vissza; a ka­­tonáskodási foglalatosságba pedig bele lévén szokva, úgy hiszem sorsával igen kibékültnek érezné magát, ha adózási kötelezettsé­gét , a székhelyek őrzése elválalásával, megválthatná. A közállománynak haszna lenne illyszerű szabályozásba, na­gyobb lelkesedéssel, pontossággal teljesítetnék a helybeli lakosság által ezen szélért kötelezettség, inkább áll érdekében annak, ki tu­lajdon földét, küszöbét, lakhelyét őrzi, a honi külellenség betöré­sei ellen biztosítani, mint idegen helységekből alakítandó sorkato­naságnak , s a második tervben említett nehézséggel sem kellene jelesen Maros-, Aranyos- és Udvarhelyszékeket illetőleg, küzdeni. Még egy szót. Siessünk, uraim, nehogy a székelység sym­­pathiáját engedvényezések útján eltőzsérkedni törekvő titkos elle­neink fölénk kerekedjenek. „Qui cito dat, bis dat, nihil dat, qui munere tardat“. Néhány nap alatt akár ministeriális, akár egyéni előadás út­ján , törvényjavaslatot kell a ház elébe terjeszteni, ez azt sietőleg tárgyalja és eszközölje mentői előbb életbeléptetni. — Bialis Ferencz, Csikó székből. ORSZÁGGYŰLÉS. Aug. 3. 23-ik ülés a képviselőknél. A jegyző­könyv hitelesítése után Gorove István lépett szószékre s indítvá­ny­ozá, hogy, mint a ministérium már az előleges lépéseket meg­tette, jelentené ki a ház, miszerint a német nemzettel szíves ba­rátságban és szoros szövetségben kíván élni. Beszéde következő: Gorove István. Tudva van a ház tagjai előtt, hogy mi­­nistériumunk, miután az ország kormányát általvette, első lépései közt szükségesnek tartotta a Frankfurtban összegyűlt német nem­zeti gyűléshez követeket küldeni, kik Magyarország és a német birodalom, mint két önálló ország között létező, vagy jövendőben kifejtendő érdekek alapján a szövetséget előkészítse. Nem hiszem, hogy a háznak tagjai, vagy az országnak bárme­ly lakosa nem a leg­nagyobb örömmel és megelégedéssel fogadták volna a ministérium­nak ezen lépését. Én úgy vélekedem, hogy ezen két ország között, értem a névege­ birodalmat és Magyarországot, mind a múlt­, mind a jelenben számos közös érdekek léteznek; de különösen a jövendő olly érdekeket fog kifejteni, mellyek egymással találkozván, a két nemzetnek kifejlődését okvetetten előmozdítani fogják. Én úgy te­kintem Németországot jelenleg Európa szivében , mint melly a ci­­vilisatio terjesztésére, különösen kelet felé való terjesztésére legin­kább kihatva van; de e mellett Magyarországot tekintem ollyannak, melly a civilisatiónak keleten leendő létesítésére és annak a­­ctiv életbeléptetésére van a végzet által kijelölve. Magyaror­szágnak jövendője, valamint múltja is nem annyira vonult nyu­godt felé, mint inkább kelet felé. Magyarországnak jövendő kü­lpolitikája hasonlóképen az aldunai tartományokban fog leg­inkább nyilatkozni, és különösen az aldunai tartományoknak azon részében, mellyeknek népisége a magyar nemzet népiségének egy részével vérrokonságban van, értem a román népfajt, az oláhokat. Ezen népfajnak kifejtése az aldunai tartományokban az önállás és függetlenség felé való fejlesztése legelső feladata az országnak, s megvallom, a­mint ha létezett volna magyar kormányunk, mindig vétkül fogtam volna tulajdonítani ezen népfaj elhanyagolását, úgy vétkül tulajdonítom azt azon gyalázatos Metternich-politicának, melly midőn a legtávolabb nyugotban, Spanyolországban, Portugá­liában és Olaszországban a szabadság ellen ármánykodott, akkor a szomszéd nemzeteket a helyett, hogy függetlenségükben elősegí­tette volna, akadályoztatta, elnyomta s a midőn azok kebelében olly könnyű játékkal csak hozzászólással is magának rokonszenvet és tért nyerhetett volna, akkor nemcsak hogy ezen terrénumnak megnyerését elmulasztotta, hanem kezeket nyújtott olly hatalom­mali szövetkezésre, melly a szabadságot ott is elnyomta, és ha­zánkra nézve is a legnagyobb veszélyt tette lehetségessé. — Én ollyannak tekintem Németországot Magyarország irányában, mint két önálló nemzetet egymás iránt; Németországot tartom a ci­­vilisatio szövétnekének Európa kebelében, magunkat tartom ezen szövetnek tartóinak és hordozóinak. Ha nyugaton Francziaország­­ban a democratia erősebb gyökeret fog verni, mint a júliusi forra­dalom óta a legutósó időkig tapasztaltuk, akkor Francziaország szá­mára a szomszéd országokban új tér fog nyílni, úgy látszik, hogy azon irány, melly most Francziaországban fejlődik, egészen más fejlődést fog mozgásba hozni, mint a­hova elértünk mi és elértek a németek, s ez a socialis democratia; mert midőn ott a népnek legnagyobb része nyomorban sülyedez, akkor a statusnak kell közbe lépni, hogy a nyomornak forrásait bedugja és elfojtsa; ne­künk magyaroknak azonban legközelebbi feladatunk az, hogy az absolutismus vaskarjai közöl kibontakozva megalapítsuk azon sza­badságot , melly minden kifejlődésnek alapja. — Meg vagyok győ­ződve , a ház nem fog késni helyeslésével annak, hogy a ministé­rium e tekintetben a pályát nekünk előkészítette; de valamint tudva van a ház előtt az is, miszerint annyira ki van fejtve a közösség­nek azon érzete, melly Németország és Magyarország között léte­zik , hogy a frankfurti nemzeti gyűlés nem mulasztotta el kinyilat­koztatni rokonszenvét Magyarország mint független nemzet irá­nyában ; úgy nem kételkedem, hogy mi, mint a magyar nemzetnek képviselői, egy pillanatig sem fogunk késni kinyilatkoztatni rokon­­szenvünket a német birodalom irányában. Nem akarom bővebben fejtegetni azon közös érdekeket, mellyek a német birodalmat és Magyarországot egymás iránt lekötelezik; nem akarom a kereske­dést említeni és azon támaszt, mellyet Németország tőlünk vár, és mellyel mi várunk Németországtól, hogy p. o. a Duna azon hatal­mas ellenségtől megmentessék, melly magát annak torkolatához fészkelte; nem akarom említeni azon szellemi hasznokat, mellyek a két nemzetnek feladatául vannak téve a jövendőbe; ha nem volt volna is előrebocsátva, hogy Frankfurtban Magyarország iránt ro­­konszenv nyilatkozott, egyszerűen felszólítom a házat, hogy he­lyeselve a ministériumnak eddigi eljárását, mellyet Németország irányában követett, mondja ki a ház, hogy a német birodalom és Magyarország, mint két önálló ország között a közös érdekek alapján kötendő szövetség mellett ünnepélyes nyilatkozatot tesz. Az indítványt Teleky László pártold, s felszólítá a há­zat , hogy az indítványnak magáévá tételét felállással jelentené ki, mire az egész ház mint egy ember egyszerre felállott.­­ Ezután Perczel Móricz és Bernáth József szinte az indítvány mellett nyilatkoztak. Beszédjeiket jövő számban közlendjük. Kossuth e tárgyban így nyilatkozott: Kossuth Lajos. Uraim! Én két dolog végett lépek ezen székre, először hogy úgyis, mint a ministérium tagja örömömet nyilatkoztassam ki azon tiszta politikai fogalmak felett, mellyek kö­vetkeztében Magyarország képviselőinek gyűlése a frankfurti né­met egység s ezen egyesült német birodalombeli szövetség mellett nyilatkozott. Másodszor hogy alkalmat vegyek ez ügynél nem annyira az austriai kormány, mint inkább az austriai nép irányában — ha fenforoghattak közöttünk némelly félreértések, azoknak ma­gyar szempontból Magyarország önállásához méltólag — eloszla­tásához egy pár szót szólani. Én, uraim, tudnék önöknek egy egyént nevezni, egy magyart, ki ezelőtt három hónappal, igazán mondhatom megfoghatlanul, ma­gyar létére Bécsben a népszerűségnek tetőpontján állott, s ugyan­ezen egyén most Bécsben a gyűlöletesség tetőpontján áll, s áll a nélkül, hgy gondolkozásában , áll a nélkül hogy az austriai nép iránti érzelmeiben egy hajszálnyit is változott volna. (Tetszés). Mi ennek oka uraim ? Az elsőnek oka, — azon népszerűség­nek , mellyet, mintegy pillanat alatt felmerülő röppentyűt említet­tem — kétségtelenül nem személye volt alapja, hanem az, hogy a szabadság első pitymalatának perezében a népek mintegy ösztön­­szerüleg érezték azt, hogy azok, kik szabadságot akarnak — bár hol legyenek — testvérek. Annálfogva lehetetlen volt az austriai nemzetnek nem éreznie, hogy midőn Magyarország iránt és Ma­gyarországban azok iránt, kik akkor a harcrokban nem épen a leg­­hátulsó sorban állottak, sympathiát mutatott, az által csak ön saját szabadsága ügyének szolgált. A másodiknak, — azon hirtelen változásnak, — oka abban fekszik, mert én a históriában nem ismerek példát, hogy a reactio a maga működéseit olly mindenféle kimesterkélt utakon követné, mint épen most; követné nem csak egyenes, de mellék utakon is, azon utakon, mellyek oda vannak számítva, hogy az egymás iránti barátságra hivatott nemzetek között, az önállás megőrzése mellett, a tökéletesen összeférő rokonszenv kötelékei szétszaggattassanak, és a kölcsönös sympathia, a szabadság sympathiája, mint a reactió­­nak legnagyobb gátja széttöressék. Bécsben most, uraim, négy elem látszik küzdésben lenni. Az egyik Austriának azon népessége, melly felfogva saját, az austriai dynastiának, a szabadságnak s a jövendőnek érdekét, a német bi­rodalom egységéhez szít. Ez az egyik tényező. A másik a reactio. A 3-dik az ausztriai ministerium. A 4-ik a szláv elem. Én az austriai ministeriumot, a jelent, midőn nyíltan kimon­dom róla, hogy irányunkban a mostani óráig a legbarátságtalanabb, a legjogtalanabb indulattal viseltetik , mégis azzal nem vádolom, mintha az austriai szabadságot, az alkotmányosságot lerontani, és az absolutizmust visszaállítani akarná, hanem állítom róla azt, hogy Magyarországnak had- és pénzügyi ministériumának visszaszerzé­­séve, sóvárgása által annyira elvakíttatik, hogy nem látja, miként ő nem egyéb, mint akarata ellen is vak eszköz a reactio kezében, a reactio, a szláv elem, a ministerium együtt, mindenik különböző czélból. A reactio, mert vissza akarja állítani a régi hatalmat. A ministerium, mert szeretne Magyarországnak haderejével és pénzével is disponálni. A szláv elem, mert szláv monarchiát szeretne alkotni. Mindezen 3 tényező együtt dolgozott arra, hogy a bécsi, hogy az austriai németség, a­melly önállásának kivívása első perezében a magyar önállás iránt sympathiát mutatott, felbujtogattassék, misze­rint sajnálni látszik Magyarországnak úgynevezett elszakadását. Én pedig azt mondom, hogy ha a bécsi ministeriumnak valaha sike­rülne, az istennek valamelly átkos végzése következtében, de a­mellyhez a nemzetnek is szólója lesz,, (tetszés) mondom, ha valaha sikerülne, (zajos tetszés) igen, mert a nemzetek akarata még az isteni végzésekre is befolyással bír (zajos tetszés), ha sike­rülne mondom, az austriai ministeriumnak a magyar had-, és pénz­ügyet kezére keríteni, s talán még a kereskedési ügyet is, mert a kereskedelmi ministerrel is kezd kaczérkodni, mióta a czukor­­ra egy pár forintnyi vámot vetett, mi volna a következése ? Az talán, hogy az austriai nemzet alkotmányos és szabad marad ? Nem, hanem az fog következni, hogy Ausztriát igában tartanák magyar katonával, Csehországot, vagy hogy jobban osszam el: Csehországot és Gallicziát igában tartanák magyar katonával, melly mihelyt a bécsi ministeriumnak kezében volna, nem magyar szellemű, nem magyar érzésű volna; a gallicziai és cs­eh katonák­kal igában tartanák Austriát, az austriai katonákkal Magyarorszá­got, a horváttal Erdélyt, s az erdélyivel Horvátországot, és volna ezen összpontosítás következésében egy közös szolgaság. (tetszés) Ezt az austriai nemzetnek minden tagja, ki alkotmányos ér­­zetű, óhajtom, hogy megértse, hogy tökéletesen felfogja, hogy azon régi kapocsnak, régi törvénytelen módnak visszaállítása nem lehet más, mint sírja az austriai alkotmányosságnak, és szabadságnak. Austria úgy lehet szabad és alkotmányos, ha Magyarország mindazon jogokkal, mellyeket nem adott neki V. Ferdinánd kegyel­me, hanem meg adtak neki három százados tractatusok által bizto­sított, és soha el nem évülhető örökös nemzeti jogok (szűnni nem akaró helyeslés és taps). Az austriai monarchia szabad és alkotmányos csak úgy lehet, ha Magyarország önállását nem csak megtartja,hanem egyszersmind ki is fejti azokra nézve, mik még hátra vannak. A reactiónak természetesen nagyon érdekében áll felhasz­nálni az austriai ministériumot arra, hogy lám mi haszontalan ha­talommá váltunk, midőn többé a magyarországi katonával nem ren­delkezhetünk, s felbuzdul, s azt hiszi, hogy az autriai monarchiát fogja visszaállítani, s ellenséges indulatot gerjeszt s táplál Magyar­­ország iránt;a reactió a bécsi német lakosoknak mondja: „lássátok, Magyarország temérdek adósságunkból nem akar vállalni semmi részt,— Magyarország kereskedését maga akarja rendezni, — milly tömérdek kár s veszteség lesz ez rátok nézve ? És természetesen vannak , mert nem minden ember ült neki a politicának, s búvár­kodott annak mélyében, s azt mondják: szörnyűség , hogy így bánnak velünk, és a martiusi sympathia júliusi gyűlöletté változik. A szláv elemnek mondja, hogy a magyarok a szláv nemze­tiséget, s nem tudom kit akarnak elnyomni, hogy a szláv nemze­tiséget nem akarják respectálni, s ez által természetesen felin­­gerlik a gyűlölséget, s azt gondolják, hogy elkezdve a bukovinai szélektől Dalmátország határáig szláv monarchia fog alkottatni, és gyűlölik a magyart. — így dolgozik a reactió. Midőn azon jelenet történt, mellynek káros következéseit az austriai házra nézve csupán csak Austriának a német biroda­lomhoz­ csatlakozása orvosolhatja meg — értem a császárnak Bécs­­beli eltávozását. Én azt mondtam az austriai ministeriumról, miként valósá­gos gyalázat, hogy nem tudta urát, császárját, ősi várában meg­tartani, mondom ezt most is, de nem azért mondom, mintha én a császárnak ezen eltávozását a bécsi népnek tulajdonítanám, ha­nem azért, mert az egyenesen a reactió­ műve. Austriának a martiusi napok óta cseppenként osztogatták mindig csak a szabadságot, s nem volt azon elhatározás, hogy meg­mondják : akarjuk, hogy alkotmányos nemzet légy, s tisztán akar­­ ­a­­ juk annak minden következéseit, s ennek következése azon abnor­­mis jelenet, hogy Bécsben a kormányon kívül még maiglan is más kormányhatalom áll. S akként vagyok meggyőződve, hogy senki sem sajnálja ezen kénytelenséget jobban, mint a józan gondolkodású bé­csi nép, s meg vagyok győződve arról, hogy azon hatalom ki nem eresztheti ezen befolyását addig, valameddig Austriának alkotmá­nya, szabadsága, ministériuma, kormánya s az országgyűlés, a re­­ac­iónak megsemmisítése által tökéletesen biztosítva nem lesz. Akkor is épen ezen cseppenként f­osztogatás következtében— nem mondom kétségtelenül — hogy a massáknak felizgatott szen­vedélyei túlhágnak itt-ott a korlátokon s cselekszenek ollyakat, mi­nőket cselekedniük nem kellene. De olly kormány, melly magával tisztában van arra nézve, hogy a szabadságot és alkotmányosságot akarja — és csak a szabadosságot nem akarja, — mert azon visszaéléseket nem akarja, mellyek compromitálják az alkot­mányosságot — mindig elég erőt fog találni önmagában , és a nép józan gondolkozásában , s orvosolni s elhárítani fogja azon túlcsapongási kanyarulatokat; de nem ez kergette el a császárt Bécsből, hanem az áskálódó gyanúsítások a reactio részéről, melly­­nek feltett czélja más nem volt, s ezt bizonyos adatokból mondha­tom — mint a császárnak bécsbéli eltávolítása által anarchiát elő­idézni, mert tudta, hogy az anarchiának tartását nem únja meg ha­marabb senki, mint a nagy város polgársága, melly ipar­i kereske­désből él, mondom az volt a ezé), s kiszámítva volt, hogy rettegte­­tés által a császár elávolittatván, anarchia idéztessék elő, s hogy an­nak lépcsőjén emelje fel a régi absolutismus, de nem is absolutis­mus, nevet nem is tudok neki találni (tetszés) régi hatalmát. Tisztelet azoknak, kik illy nehéz körülmények között meg tudták óvni Bécset az anarchia veszélyeitől. Épen így látom a dolgokat még most is állam­. Bécsben az austriai alkotmányosságnak legnagyobb hívei a dynastiának leghívebb, sőt egyedül okos hűt alattvalói, és a szabad­ságnak legeldönthetlenebb támaszai azok, kik belátják, hogy Aus­triának a német birodalomhoz csatlakozni, a német birodalomba beolvadni kell. Ennek ellene van a bécsi ministerium azért, mert azt gon­dolja, ha Austria ezen szövetségbe lép, akkor ipso facto megszű­nik a magyar had - és pénzügy­ministeriumának visszakeríthe­­tése. A reactio ezen szövetségnek ellene van. Természetesen, mert az egyesült német hatalom soha többé szolgai járomba hajolni nem fog, és a szláv ellemek elene vannak azért, mert azt gondolják, hogy így nem fogják felállíthatni a szláv monarchiát. Minden további distinctiók nélkül nem arról akartam szólani, hogy valljon Magyarországtól érdemel-e sympathiát a német biro­dalom egysége azon hatalom egysége, melly reánk is kedvező ha­tást ekkoráig csak azért nem gyakorolhatott, mert szétdarabolva önmagában gyenge volt, — ez természetes, hanem nem tartottam feleslegesnek néhány szót szólani: miként áll a dolog az austriai nemzetre nézve; s midőn igy osztályoztam hogy kik vannak a frankfurti egyesség mellett, s kik ellene, azt vélem, hogy maga ezen classificatio is tisztán definiálja a dolgot: hogy a kik Ausztri­ának a frankfurti szövetséghez­ csatlakozása ellen működnek, azok magának az austriai szabad és alkotmányos birodalom annihilatio­­jának eszközei, részint kitűzött czéllal mint a reactio, részint — nem akarom mondani, hogy kitűzött czéllal,— hanem nem elegendő felfogással, mint a ministerium. És még azt kell hozzá mondanom, hogy e részben maga a szláv elem is iszonyú tévedésben van, mert ha a szláv izgatások czélra ve­zethetnének, annak az elporlásnál egyéb következése nem lehetne, azon elporlásnál, mellynek végső vége,de nem végső vége még,hanem közbenső phasisa egy bizonyos nagy hatalom szolgaságában elmerü­­lés volna (nagy tetszés); de melly épen azért, mert szolgaság, és bizonyos természetes ellenes alapon nyugszik, a szláv elemek sem jövendőjének, sem szabadságának, sem vallásaiknak biztosítását, de merem mondani, még csak nemzetiségeit sem biztosítaná.(Taps.) Én tehát, uraim, nem akarván tovább az idővel visszaélni, szíves köszönetemet jelentem ki a ministérium részéről azért, hogy a képviselő­ház, nem csak helyeselte azon lépést, miként a frankfurti parl­ament összehívásakor mindjárt szükségesnek tartotta magát vele összeköttetésben tenni saját önálló orgánumai által, melly helyeslés jövőre nézve egyszersmind a ministeriumnak indo­kul szolgáljon ezen utat folytatni, és sikeres eredményre vezetni. (Kitörő helyeslés. Úgy van ! úgy van.) Én csak ki akartam tüntetni azt, miként vélekedésem sze­rint, s mint több érdemes szónok is előttem mondotta: magának az ausztriai háznak jövendője kívánja, hogy az ausztriai német bi­rodalom az egyesült német birodalomhoz tartozzék, mert ha ez nem lesz, a reactiónak működései még igen sohá nem fognak megszűnni egészen. — Az austriai házat pedig semmi sem veszé­lyeztetheti , mint egyedül csak a reactio, mert nyíltan kimondom, miszerint ha a reactio csak egy perezben is győzni találna, vagy csak olly színt venne magára, miszerint a német népnél alkotmá­nyos szabadságának fentartása iránt némi kétséget kezdene támasz­tani , úgy ennek azon következése volna, hogy az ausztriai ház megszűnnék lenni az uralkodók sorában, s igy a reactiót semmi sem annihilálhatja annyira, mint a német népnek csatlakozása az egyesült német birodalomhoz, melly magában hordja egy részről a civilisatiónak, szabadságnak s alkotmányosságnak garantiáját; más részről pedig urunk királyunk számára leteszi Magyarországban — egy részről mondom, mert legnagyobb részben mi magunk tesz­­szük le azon talapot, mellyen az ausztriai ház szilárd jövendője fekszik, s nyújtja neki azon szövetséget, melly az alkotmányos szabadság és polgárisodás alapján itt Magyarországon az ausztriai háznak jövendőjét a múlt históriai kapocs következtében, de az érdekek egységénél fogva is kétségtelenül garantirozza. Érdekében van ez tehát az ausztriai háznak, s magának az ausztriai birodalomnak; mert ha ez nem történik, az ausztriai bi­rodalom vagy semmivé szétporlik, vagy ha nem a szolgaságra jut. Mi ezen szolgaságban osztozni nem fogunk. (Kitörő lelkese­dés : nem fogunk). Arra akár a reactio, akár az ausztriai ministérium, akár a szláv elem hiába­ számít, hogy a magyar, habár sikerülne is neki felizgatni minden népek szenvedélyeit ellenünk,­­ a­mi nem fog sikerülni, mert a népekben lakik egy bizonyos józan érzelem, mellyet kiirtani az ármánynak nem lehet, legfelebb csak egy pil­lanatig elhomályosítani — de mondom, ha sikerülne, úgy e ma­gyar nemzet, s annak milliói el vannak határozva, mint erősen hi­szem, magamról vonva következtetést, nem élni máskép, mint ön­álló független szabad nemzet tagjai. (Taps. Lelkesedés). Uraim ! egy illy nemzetet semmi sem semmisíthet meg e világon, egy illy nemzetnek mindaddig, mig illy érzelmeit megtartja, az isten örök életét biztosítja. (Szűnni nem akaró taps). Azért fogják fel jól az érdekeket a szomszédban, s tudják meg, hogy ha Magyarország visszaszerzésének sóvárgásától indítatnának, s a német egyesség az ellen nyilatkoznék, nem az volna követke­zése, hogy újra subjugálna, mert ebből istenemre, s nemzetem be­csületére mondom — soha, de soha semmi nem lesz. (kitörő tét)

Next