Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-09 / 61. szám

61. szám. HÍRLAPJA Pesten, szombaton, September 9.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel- Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordá­ssal boríték nélkül 8, nek ; négyszer halálozott sorért 3 pgő kr., kettős hasábu sorért pedig postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 6 pgő kr. számíttatik. 9 pgő ft. Előfizethetni minden postahivatalnál ■, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza , 90. szám, első emelet, előbb Almás!-, most a pesti takarék­­pénztár házában. A SZERBEK KIVÁNATAI. Közelebbi czikkemben a szerbek panaszairól szólva, elő­adtam, mikép akarják ők indokolni azt, hogy jelenleg — így fejezik ki magukat — „nemzetiségük védelmére demonstrálnak.“ Annyit tehát már tudunk , miszerint Magyarországot most azért akarják lakoltatni, mert ellenük igen sokat vétett.... Austria. Épen illyen okoskodással mutatta meg Aesop farkasa is a pa­takból ivó báránynak, hogy neki őt megenni teljes joga van. Lássuk most azon kivonatokat, mellyeknek kielégítésétől függesztik fel a béke és kölcsönös egyetértés helyreállását. Az I. Leopold által 1690-ben ápril 6-kán kiadott, august. 21-kén magyarázott, s 1691-ben bővített diplomától, a­mit többször „a szerb nép sanctio pragmatikájának“, majd „bulla au­­reásoknak“ neveznek, s mellynek nyomán szerkesztők mártius­­ban az ismeretes 17 pontos petitiót, most nagy részben elállanak, mennyiben t. i. elismerik, hogy ez oklevelek olly jogokat és ki­váltságokat tartalmaznak, miket „részint kellőleg megváltott a jelenkor, részint az anyagi haszon az összes haza közérdekének áldoztatott fel,“ é­s ragaszkodnak csak ez okiratok szellemi ré­széhez, és kívánják: „Ne akarjuk megtagadni azon népjogot, melly másfél századig, mint illyen , ezen attribútumokban — gens belligera, inclyta­nario illyrico-fasciana stb. élt és méltányol­­tatott.“ Nem követelnek ők — azt mondják — bizonyos politikai vagy diplomaticai nemzetiséget, annál kevesbbé valami politicai suprematiát (nem is lehet); csupán kívánják, miszerint azt, hogy e honban szerb nemzet valósággal létezik, és hogy nemzetiség morális tekintetben létezik, melly a magyar nemzet és nemzetiség politicai fölségében él, s azzal a közös haza érdekében, honszerelem, szabadság és testvériség szent kap­csaival egyesítve öszpontosul — megismerjük. Hát, kérdjük, ki vonta ezt közölünk valaha kétségbe ? De igenis, — felelik ők — mert mi voltunk azok, kik kö­zelebbről felsőbbségünk daczos érzetében, indignatióval támad­tunk föl ellenök, s nemzetiségüket üldözőbe vettük. Kereken tagadjuk, hogy mióta a magyar maga ura, illyes­­mit csak szándékában is lett volna elkövetni a szerbeken, s ők maguk sem tudnak ellenünk ez érdemben egyebet felhozni, mint, hogy 1­ mártiusi petitiójukban a „szerb nemzet“ kitételt olly zo­kon vettük, 2) őket separatismussal vádoltuk, és 3) erőnek erejé­vel orosz sympathiát akartunk rájuk fogni. Mi az elsőt illeti: most is azt mondjuk, nem egészen mél­­tatlanul keltett az sokunkban ingerültséget. — Ki­magyarázzuk magunkat. — Ez újabb kivonatok közé is oda csúsztatva látjuk e két szót „önszerű kormányzás.“ Ha ez alatt azon szerb cancella­­ria félét értik, mellyet II.Leopold alkotott számukra Bécsben, s miről azt vallják, hogy felállításába az 1690-diki országgyűlés is bele egyezett volt, a mit ismét egyenesen tagadunk, mert e tör­­vényczikket Leopold tukmálta a nemzetre, s a rendek annak elő­­legesen is ellentmondottak ugyan; de midőn a fejedelem sok idestova magyarázása után, az akkori zavarok lecsillapitgatása te­kintetéből végre ráállottak is, óvásukat ellene utólagosan még azon országgyűlés folytán megtették, ha, mondok, illyszerű külön kormányoztatást akarnának, akkor kénytelenek vagyunk kijelen­teni,hogy e kívánságukat teljesítni soha nem fogjuk. És illy értelem­ben vett separált nemzetiség az, mit mi a magyar birodalomban meg nem engedhetünk; illy értelemben mondhatá Kossuth az új­vidékieknek azon nehezen emlegetett szavakat, hogy csak kard­oíhat ki külön nemzetiséget. Aztán miként tudnánk illynemű törekvésnek egyéb nevet adni a separatismusnál ? Nem lesznek-e eléggé biztosítva a szerb érdekek, ha kor­mányunk , férfiaik közöl is fog maga köré ültetni, ha politikai hi­vatalokra , honnan eddig majdnem egészen kizárva voltak , min­den különbség nélkül alkalmaztatnak; s e tekintetben is nem lát­­ták-e már egy rájuk nézve megnyugtató lépését a ministériumnak, miszerint az egy jobbára ráczokból álló megye kormányára olly férfiút állított, kinek históriai nevére annyira büszke a szerb? Nem látják-e nemzetiségüket eléggé biztosítva akkor, midőn a magyar törvényhozás kimondta, mikép a honegység egyedüli kapcsának az egy diplomatikai nyelvet tekinti ugyan, de respectálja egyszersmind a keblében levő külön ajkúak nemzetiségét is? Mi úgy vagyunk meggyőződve, és e meggyőződés helyes­sége mellett az egész civilizált világ politikája szól, mikép az ál­­lodalom szükséges egysége csak egy igazgatási nyelvet enged meg. De lehet-e ebből azt következtetni, hogy a magyar a vele élő népeket nemzetiségekből kivetkőztetni igyekszik ? Nem ellen­kezőt bizonyít-e ezzel mostani kormányunk amaz eljárása, misze­rint minden néphez annak saját nyelvén szól ? Nem lehet felhozni egyetlen esetet is, mellyből olly törekvés volna kimagyarázható, mintha mi, nemzeti nyelvünket a szorosan beldolgok vitelébe is be akarnók er­tetni. Hiszen ime, itt Magyarország kellő köze­pén , a haza fővárosában, a budaiak németül tanácskoznak köz­gyűléseikben , és senkinek sincs esze ágában, őket ettől még csak moraliter is elkényszeríteni. Hogyan mondhatjátok tehát, hogy a magyar a külön ajkúakat üldözőbe vette­­ ? Az orosz rokonszenvre nézve azt mondják a szerbek, hogy őket illyesmivel csak gyanúsítani is képtelenség, mert „örült agy óhajthat rablánczot szabadság, authocratiát képviseleti rendsze­ren alapult szabad alkotmány helyett“ (lám, mint meg tudják is­merni az igazságot, csak akarják !) de másfelől azt jegyzik meg az őket orosz sympathiával vádolóknak, hogy addig festik falra az ördögöt, míg egyszer megjelenik, s intenek bennünket, gondol­juk meg, mikép őket vérrel szerzett jogaik kivívására a gond­viselés anyagi támaszokkal is ellátta akkor, midőn határainkon kívül is találhatnak természeti rokonszenvre. Hiszen ám lássátok mit míveltek, imént kimondátok maga­tokra az ítéletet. Mindeneket megfontoljatok, és a mi jó, azt cse­­lekedjétek, ezt mondja az írás. A magyar készen várja be, hadd jőjön a minek jőni kell. De aztán ha elkövetkeznek a napok, mellyekben azt mondjátok : nem szeretem ezeket, bennünket sem isten, sem ember elött nem vádol­hattok. Mi a tiszta lelkiösmeret őszinte nyugodtságával, rendület­lenül nézünk elébe az események bizonytalan fejlődésének, mert megtettünk mindent, a­mit tehettünk, s többet mint ti magatok ki­vontatok. Akarjátok, hogy ismerjük el, mikép a magyar nemzetiség szuverainitása alatt, morális tekintetben a tietek is létezik: a magyar törvényhozás ennél többet tett, mert azt mondá , hogy a külön ajkúak nemzetiségét (nem elismeri, de) respectálja. Akarjátok, hogy egyházi ügyeket illetőleg, befolyástok nél­kül semmi változtatás ne történjék: ott az 1848.diki XX. t. sz. 2. §-a, melly tökéletes egyenlőséget hirdet minden vallás feleke­zetekre nézve, ott a 8-ik §., melly vallás és iskolai ügyekben sza­bad intézkedési jogotokat biztosítja, s e végeit meghagyja a mi­­nisteriumnak, hogy lehető legrövidebb idő alatt hívja egybe az összes felekezet által minden osztályunkból vá­lasztandó congressust. És ha még valami részben bajotok volna: szóljatok, s a ma­gyar kormány és nemzet, igazságos követeléseitek előtt süket nem leend. Legyetek meggyőződve, hogy mi új alkotmányos életünk minden javait egyenlően fogjuk megosztani veletek; legyetek meggyőződve, mikép a magyar nemzet, melly — mint elösmeri­­tek — hajdani fénykorában is igazságos volt irántatok mindenkor, nemcsak loyális de nagylelkű is tud lenni. Járuljatok hozzánk test­véries bizalommal, s csatlakozzatok meleg szeretettel e hazához, mellynek most fia lenni dicsőség, és ne hazudtoljátok meg a tör­ténetírót, (Engel) ki úgy jegyzett föl benneteket a história lap­jára, mint kik „ungrische Mitbürger, Mitstreiter, Mitbrüder ge­worden sind.“ Sértett fél vagyunk bár, ím olajágat nyújtunk felétek, de ha békéltető szavunkra még most is riadóval feleltek, ám akkor győzzön az erő, s isten legyen irgalmas bűnös lelkeseknek, de mi víni fogunk életre halálra. — Szathmáry Károly: ÁLLAPOTUNK ÉS POLITICUSAINK. (Vége.) Azon veszélyek, mellyek kelet-délről fenyegetnek, s azon folytonos megtámadások s cselszövények, mellyeknek nyugotról vagyunk kitéve, nem arra nyújtanak ingert s ösztönt, hogy egye­süljenek a különféle erők, tehetségek s érzelmek; egyesüljenek benn a honban elleneink leküzdhetésére, s künn az ármányok si­­kertelenítésére. Nem, sőt bajaink inkább arra szolgálnak alkal­­mul, hogy azok felhasználtassanak a viszály s gyűlölség magvai­­nak elhintésére s a közrend felzavarására. És ezen békés állapot elleni küzdelmekben mindenütt a külföldi tekintetben félszeg s ká­ros példáit látjuk utánoztatni. Pak­sban akkor, midőn egy egészen új stalusszerkezet ho­zatván létre, a monarchiai kormányzattal egy merő ellentétben álló alkotmány állíttatott fel, ezen változás által mind a polgári, mind a politicai életben olly rázkódtatás, olly mozgalom idézte­tett elő minden viszonyokra nézve , melly a legerőteljesb közre­­munkálást s legnyugodtabb rendet igényelt , hogy az új állapot megerősödjék. S mégis a pártok, mellyek kormányra nem juthat­tak , felkerekednek s mindent elkövetnek, jogost s jogtalant, nem iszonyodnak a polgári vértől sem, felzaklatják a nyers tömeget, felkaszítják egymás ellen a polgári osztályokat, — csak hogy ma­gukat s ürügyül feltolt elveiket uralkodásra emelhessék. Hogy a május-juniusi forradalmak illy irányúak voltak, az eddig közlött tanúvallomásokból is látható, így van ez nálunk is. Napirenden van körünkben is a tár­­cza-harcz. Nem tűrhetik némellyek, hogy kormányoztalak, s hogy nem ők kormányzanak. E végett a sajtó útján s a köztanács­kozásokban mindent felhasználnak, hogy a jelen kormány meg­bukjék. Ez érdekből hintik szét a gyülölség magvait, és zaklatják a szenvedélyeket. Vádakat, gyanúsítást s rágalmakat készek hasz­nálni , csakhogy az őrök szétoszoljanak s a jelen állapot szilárd lábra ne juthasson. Ok most, midőn a haza és szabadság fentar­­tása, megőrzése forog kérdésben, csak önszemélyeikkel bíbelőd­nek. Ok, midőn minden erőnek egyesülni kellene ezen úgyis gyenge hazában, hogy elleneink ál- s nyilt ostromainak megfe­lelhessünk , elég bátorak, mint a párisiak, tárcza-harczot vívni, melly gyülölséget, szétszakadást s elgyengülést szül. Ha utánozni akarják a francziákat, bizton számolhatnak arra is, hogy nem fog elmaradni tőlünk sem azon vég nélküli veszte­ség , melly Francziaországban az anyagi és szellemi élet minden ágait összerombolta. Ez azonban végtelenül nagyobb kárt okoz­ott, hol a kifejlődés magvai még csak csirájokban rejlenek, hol még csak kezdeni kell az alapletételt az egykori nemzetnagyság nagy épületéhez — hasonlítva azon országhoz, mellynek népét Európa már régóta megszokta, mint legelső nemzetül tisztelni. Itt a zavarok csak sebeket ejthetnek a már elért nemzet­nagysá­gon , de nálunk azok a nagyszerű jövőt magát ölhetik el kez­detében. És mint az irányt, úgy az eszközöket is a külföld hibás cse­lekvéséből kölcsönzik. Nem eléglik a napi sajtó körében túláradozó s többnyire al­jas személyességekre tévedező működéseiket, mellyeknek min­den lapján a refrain csak ez : minket tegyetek ministerekké, csak mi vagyunk alkalmasak, más senki sem. Ezt ők nem elégetve, clubbolthoz folyamodnak, mellyeknek törvényhozás s kormány fe­letti hatalmat akarnának szerezni. Azoknak kellene rendelkezni az iránt: mit tegyen s mit ne tegyen az ország kormánya s a tör­vényhozás. Ezt akarja néhány egyénből álló társulat a nemzet ösz­­szes akaratából származott kormány felett. Tehát egy kis clubb egy nemzet ellenében! — A clubbok normális állapotban veszélyes hatás nélkül maradnak, de izgatott körülményekben sok tápanya­got lelnek , a kedélyek még nagyobb ingerlésére s a gyenge fők elkábítására. Sőt már nem eléglik a dlubbokat sem. Az izgatást még na­gyobb lármával akarják vinni. S miután már nem olly könnyen tarthatók a museumi népgyülések, az olcsó patriotismusnak amaz expectoratiói, mellyeknek legfőbb hősei jobbnak látják most honn csücsülni, mint a haza védelmében szavak helyett tettleges részt­­venni. Most ők banquettekről álmodoznak. Itt a nép előtt fognak dictiózni, melly nép alkalmasint hasonlítand a museumi néphez, mellynek végvágyai a házbér eltörlésében központosultak. Ezen nép előtt tárják fel aggályaikat a hon sorsa felett — melly alatt azonban csak saját sorsukat s vágyaikat értik. Itt akarnak a kor­mány ellen izgatni azon nép nevében, mellynek a kormány leg­­hűbb kifolyása. Eszmében akár clubbok, akár banquettek ellen kikelni nem fognánk. De ha azok, kik a kormányra törekszenek, statusférfiak akarnak lenni, kell hogy a statustan legfőbb elvét ismerjék. És ez az, hogy minden politikai intézkedés, s minden socialis test a fenálló viszonyok combinatiójának kifolyása legyen. Már létező statusban elvont eszméket, mint költészetet, önmagukban nem le­het behozni. Az illy statusnak léte van, melly bizonyos ténye­ket , helyzetet, viszonyokat s intézeteket föltételez. Ezek közé vizetik be minden új törvény s intézkedés — tehát azokhoz kell alkalmaztatnia is. És hogyan fogják fel a mi politikusaink jelen helyzetünket s viszonyainkat ? Most, mit senki sem fog tagadhatni, a kereset minden ágai pangásban vannak. A kereskedés, s így a pénzforga­lom is tetemesen csökkent. A közjövedelmek úgy leszálltak, hogy a rendes kiadások fedezésére sem elegendők. És bizonyos politi­­kusaink ezen financz­s­oeconomiai zavaron úgy akarnak segíteni, hogy clubbok s banquettek általi folytonos drasticus izgatásokkal a közzavart és rázkódtatást még magasb fokra emelik. A­helyett hogy szilárd összetartás, közremunkálás s egyetértés által lecsil­lapítva a kedélyeket, igyekeznénk visszahozni a békés, most már szabadsággal is párosult állapotot, mellyben a kereseti s közleke­dési ügyek rendes folyamukba jöhetnének, — a javak előbbi ér­téküket visszanyerhetnék, a pénz ismét forgásba jöhetne stb. — e helyett folytonos izgatás s dlubbok által a polgári élet zavarai még szaporíthatnak. Továbbá, midőn a hatalmas absolutismus ármányai alkotmá­nyos jogaink gyakorlatától újra meg akarnának fosztani, midőn egy bűnteljes camarilla cselszövényei által előidézett harcz pusz­títja honunkat, midőn tehát legcsekélyebb erőnket is össze kellene szedni, és akaratban, érzésben, tettben szorosan egyesülni, akkor egy párt nem utalja az úgy is sok, különböző elemekből álló ha­zánkat alaptalan vádak, gyanúsítások s rágalmak által lapok, dlub­bok s banquettek segélyével még többfelé szaggatni, egyesítés helyett az erőket szétdarabolni, rokonulás helyett az osztályokat egymástól még dühösebben elidegeníteni. És kinek létetnek ezek által legjobb szolgálatok, kinek czél­­jai valósíttatnak leghamarább ? Bizonyosan azon hatalomé, melly­nek leginkább fekszik érdekében az, hogy előre ne emelkedjünk, s viszonyaink meg ne szilárduljanak. Azon hatalomé, mellynek czél­­ja csak az, hogy gyöngék maradjunk s tehetetlenek, mint eddig voltunk, mert az csak így remélheti visszajöttét azon időknek, mikor népünk felett ismét önkény szerint uralkodhatik. És ezen hatalom a reactio, melly közöttünk is találna számos rokonele­mekre. Ezen reactio az, mellynek kezére dolgoznak, kik a zavaro­kat nem lecsillapítani, hanem nevelni működnek. Illy szolgálatot tettek annak azok is, kik Bécsben s Prágában krawallokat csi­náltak. És politícusaink olly rövidlátók lennének, hogy illy hálóza­ton át nem láthatnának ? Vagy tán való volna azon hír is, mellyet azonban nem hihetünk, hogy Pesten is krawait-működések tervez­tetnének? Ez volna tetőpontja azon clubb-politicának, melly né­mellyek által a jelen izgatott időkben legjobbnak találtatik. Ha folytonos zavart állapotot, sőt tán anarchiát akarnak, melly ta­bula rasát állítson elé, eszközeik igen helyesek. De hogy ők-e, s nem egymás hatalom fogja leszedni annak gyümölcseit, azon hata­lom t. i. melly jó szerével soha sem fog megbarátkozni nemzeti erőnk kifejlődésével — nem nehéz eldönteni. Annyi bizonyos, hogy mind státusgazdászati, mind honvé­delmi szempontból tetemesen gyengülünk az erők szétszaggatása, izgatott állapotok és zavarok által. Ezen elgyengülés pedig csak nemzeti bukáshoz vezethet, melly elleneinknek legnagyobb örö­mére lesz. I L. A PÉNZÜGYMINISTER JELENTÉSÉNEK KIVONATA. (Folyt.) Bemutatja továbbá a pénzügyminister. 2. A törvényhatósági osztálykulcsot. 3. Az alosztályi földadó-kulcsot. 4. Az erdélyi törvényhatóságok osztályzatát s földadói alosz­tályokat. 5. Az adókivetésről s behajtásáróli törvényjavaslatot.] Törvényjavaslat. Az adó kivetéséről és be­hajtásáról. 1. §. A közadónak községenkénti kivetése és behajtása a törvényhatóságok közbenjöttével, s ellenőrsége mellett, állodalmi tisztviselők által történik. 2. §. E végett a pénzügyminiszer az országot adókerületekre osztandja, úgy mindazonáltal, hogy egyegy adó kerületbe külön­böző t.hatóságok területe egybe ne foglaltassák, s egyegy adó ke­rület, csak olly kiterjedésű legyen, miszerint a törvényben megál­lapított határidőben — egyegy tisztviselő — úgy az adó kivetést, mint a községenkénti adó­behajtást személyesen végre­hajt­hassa. 3. §. A pénzügyminiszer minden kerület számára egy adó­tárnokot, s egy rónokot (dicator) nevez, ki egyszersmind amannak számvevője is. 4. §. Kisebb királyi városokban az adótárnok egyszersmind a közadónak egyenkénti behajtásával is foglalatoskodhatik, s mint illyen, a községi adószedők számára alább kirendelt javadalmak­ban részesül; A nagyobb királyi városokban azonban, vagy me­gyei s sz. kerületi törvényhatóságban kebelezett, de nép­ességüknél s terjedelmöknél fogva — egy adókerületet képező községekben, mint szinte a több községekből álló adókerületekben, sem a rónák — az egyenkénti adókivetésben, sem az adótárnok, a 38. §-ban megirt esetet kivéve, az egyenkénti adószedésbe nem bocsátkozik, hanem amaz csak az egész községre eső adót határozza meg; emez pedig, a községi adószedők által behajtott adót veszi át. 5. §. Az állodalmi rónokok és adótárnokok állodalmi köz­tisztviselőknek tekintetnek, s valamint kinevezésük s elmozdításuk­ra, úgy egész hivataloskodásukra nézve közvetlenül a pénzügy­­miniszertől függenek, kinek és általa az állodalomnak felelősek; a fizetésük mindazáltal az illető törvényhatóságok házi pénztárának, a községi adóvetőké­s adószedőké pedig a községi pénztárnak ter­hére esik. A­hol pedig egy községnek saját jegyzője nem lévén, az egyéni adókivetés, az illető törvényhatóság ítélete szerint, több községekben egy jegyzőre bizatik; ugyancsak a törvényhatóság fogja meghatározni, hogy az illető községek, az egyéni adóvetés­sel megbízott jegyző fizetéséhez minő arányban járuljanak. 6. §: Az adó községenkénti összeírásának sept. hónap 15-ik

Next