Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-09-09 / 61. szám
61. szám. HÍRLAPJA Pesten, szombaton, September 9.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel- Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, nek ; négyszer halálozott sorért 3 pgő kr., kettős hasábu sorért pedig postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 6 pgő kr. számíttatik. 9 pgő ft. Előfizethetni minden postahivatalnál ■, helyben a kiadóhivatalban: Egyetem-utcza , 90. szám, első emelet, előbb Almás!-, most a pesti takarékpénztár házában. A SZERBEK KIVÁNATAI. Közelebbi czikkemben a szerbek panaszairól szólva, előadtam, mikép akarják ők indokolni azt, hogy jelenleg — így fejezik ki magukat — „nemzetiségük védelmére demonstrálnak.“ Annyit tehát már tudunk , miszerint Magyarországot most azért akarják lakoltatni, mert ellenük igen sokat vétett.... Austria. Épen illyen okoskodással mutatta meg Aesop farkasa is a patakból ivó báránynak, hogy neki őt megenni teljes joga van. Lássuk most azon kivonatokat, mellyeknek kielégítésétől függesztik fel a béke és kölcsönös egyetértés helyreállását. Az I. Leopold által 1690-ben ápril 6-kán kiadott, august. 21-kén magyarázott, s 1691-ben bővített diplomától, amit többször „a szerb nép sanctio pragmatikájának“, majd „bulla aureásoknak“ neveznek, s mellynek nyomán szerkesztők mártiusban az ismeretes 17 pontos petitiót, most nagy részben elállanak, mennyiben t. i. elismerik, hogy ez oklevelek olly jogokat és kiváltságokat tartalmaznak, miket „részint kellőleg megváltott a jelenkor, részint az anyagi haszon az összes haza közérdekének áldoztatott fel,“ és ragaszkodnak csak ez okiratok szellemi részéhez, és kívánják: „Ne akarjuk megtagadni azon népjogot, melly másfél századig, mint illyen , ezen attribútumokban — gens belligera, inclytanario illyrico-fasciana stb. élt és méltányoltatott.“ Nem követelnek ők — azt mondják — bizonyos politikai vagy diplomaticai nemzetiséget, annál kevesbbé valami politicai suprematiát (nem is lehet); csupán kívánják, miszerint azt, hogy e honban szerb nemzet valósággal létezik, és hogy nemzetiség morális tekintetben létezik, melly a magyar nemzet és nemzetiség politicai fölségében él, s azzal a közös haza érdekében, honszerelem, szabadság és testvériség szent kapcsaival egyesítve öszpontosul — megismerjük. Hát, kérdjük, ki vonta ezt közölünk valaha kétségbe ? De igenis, — felelik ők — mert mi voltunk azok, kik közelebbről felsőbbségünk daczos érzetében, indignatióval támadtunk föl ellenök, s nemzetiségüket üldözőbe vettük. Kereken tagadjuk, hogy mióta a magyar maga ura, illyesmit csak szándékában is lett volna elkövetni a szerbeken, s ők maguk sem tudnak ellenünk ez érdemben egyebet felhozni, mint, hogy 1 mártiusi petitiójukban a „szerb nemzet“ kitételt olly zokon vettük, 2) őket separatismussal vádoltuk, és 3) erőnek erejével orosz sympathiát akartunk rájuk fogni. Mi az elsőt illeti: most is azt mondjuk, nem egészen méltatlanul keltett az sokunkban ingerültséget. — Kimagyarázzuk magunkat. — Ez újabb kivonatok közé is oda csúsztatva látjuk e két szót „önszerű kormányzás.“ Ha ez alatt azon szerb cancellaria félét értik, mellyet II.Leopold alkotott számukra Bécsben, s miről azt vallják, hogy felállításába az 1690-diki országgyűlés is bele egyezett volt, a mit ismét egyenesen tagadunk, mert e törvényczikket Leopold tukmálta a nemzetre, s a rendek annak előlegesen is ellentmondottak ugyan; de midőn a fejedelem sok idestova magyarázása után, az akkori zavarok lecsillapitgatása tekintetéből végre ráállottak is, óvásukat ellene utólagosan még azon országgyűlés folytán megtették, ha, mondok, illyszerű külön kormányoztatást akarnának, akkor kénytelenek vagyunk kijelenteni,hogy e kívánságukat teljesítni soha nem fogjuk. És illy értelemben vett separált nemzetiség az, mit mi a magyar birodalomban meg nem engedhetünk; illy értelemben mondhatá Kossuth az újvidékieknek azon nehezen emlegetett szavakat, hogy csak kardoíhat ki külön nemzetiséget. Aztán miként tudnánk illynemű törekvésnek egyéb nevet adni a separatismusnál ? Nem lesznek-e eléggé biztosítva a szerb érdekek, ha kormányunk , férfiaik közöl is fog maga köré ültetni, ha politikai hivatalokra , honnan eddig majdnem egészen kizárva voltak , minden különbség nélkül alkalmaztatnak; s e tekintetben is nem látták-e már egy rájuk nézve megnyugtató lépését a ministériumnak, miszerint az egy jobbára ráczokból álló megye kormányára olly férfiút állított, kinek históriai nevére annyira büszke a szerb? Nem látják-e nemzetiségüket eléggé biztosítva akkor, midőn a magyar törvényhozás kimondta, mikép a honegység egyedüli kapcsának az egy diplomatikai nyelvet tekinti ugyan, de respectálja egyszersmind a keblében levő külön ajkúak nemzetiségét is? Mi úgy vagyunk meggyőződve, és e meggyőződés helyessége mellett az egész civilizált világ politikája szól, mikép az állodalom szükséges egysége csak egy igazgatási nyelvet enged meg. De lehet-e ebből azt következtetni, hogy a magyar a vele élő népeket nemzetiségekből kivetkőztetni igyekszik ? Nem ellenkezőt bizonyít-e ezzel mostani kormányunk amaz eljárása, miszerint minden néphez annak saját nyelvén szól ? Nem lehet felhozni egyetlen esetet is, mellyből olly törekvés volna kimagyarázható, mintha mi, nemzeti nyelvünket a szorosan beldolgok vitelébe is be akarnók ertetni. Hiszen ime, itt Magyarország kellő közepén , a haza fővárosában, a budaiak németül tanácskoznak közgyűléseikben , és senkinek sincs esze ágában, őket ettől még csak moraliter is elkényszeríteni. Hogyan mondhatjátok tehát, hogy a magyar a külön ajkúakat üldözőbe vette ? Az orosz rokonszenvre nézve azt mondják a szerbek, hogy őket illyesmivel csak gyanúsítani is képtelenség, mert „örült agy óhajthat rablánczot szabadság, authocratiát képviseleti rendszeren alapult szabad alkotmány helyett“ (lám, mint meg tudják ismerni az igazságot, csak akarják !) de másfelől azt jegyzik meg az őket orosz sympathiával vádolóknak, hogy addig festik falra az ördögöt, míg egyszer megjelenik, s intenek bennünket, gondoljuk meg, mikép őket vérrel szerzett jogaik kivívására a gondviselés anyagi támaszokkal is ellátta akkor, midőn határainkon kívül is találhatnak természeti rokonszenvre. Hiszen ám lássátok mit míveltek, imént kimondátok magatokra az ítéletet. Mindeneket megfontoljatok, és a mi jó, azt cselekedjétek, ezt mondja az írás. A magyar készen várja be, hadd jőjön a minek jőni kell. De aztán ha elkövetkeznek a napok, mellyekben azt mondjátok : nem szeretem ezeket, bennünket sem isten, sem ember elött nem vádolhattok. Mi a tiszta lelkiösmeret őszinte nyugodtságával, rendületlenül nézünk elébe az események bizonytalan fejlődésének, mert megtettünk mindent, amit tehettünk, s többet mint ti magatok kivontatok. Akarjátok, hogy ismerjük el, mikép a magyar nemzetiség szuverainitása alatt, morális tekintetben a tietek is létezik: a magyar törvényhozás ennél többet tett, mert azt mondá , hogy a külön ajkúak nemzetiségét (nem elismeri, de) respectálja. Akarjátok, hogy egyházi ügyeket illetőleg, befolyástok nélkül semmi változtatás ne történjék: ott az 1848.diki XX. t. sz. 2. §-a, melly tökéletes egyenlőséget hirdet minden vallás felekezetekre nézve, ott a 8-ik §., melly vallás és iskolai ügyekben szabad intézkedési jogotokat biztosítja, s e végeit meghagyja a ministeriumnak, hogy lehető legrövidebb idő alatt hívja egybe az összes felekezet által minden osztályunkból választandó congressust. És ha még valami részben bajotok volna: szóljatok, s a magyar kormány és nemzet, igazságos követeléseitek előtt süket nem leend. Legyetek meggyőződve, hogy mi új alkotmányos életünk minden javait egyenlően fogjuk megosztani veletek; legyetek meggyőződve, mikép a magyar nemzet, melly — mint elösmeritek — hajdani fénykorában is igazságos volt irántatok mindenkor, nemcsak loyális de nagylelkű is tud lenni. Járuljatok hozzánk testvéries bizalommal, s csatlakozzatok meleg szeretettel e hazához, mellynek most fia lenni dicsőség, és ne hazudtoljátok meg a történetírót, (Engel) ki úgy jegyzett föl benneteket a história lapjára, mint kik „ungrische Mitbürger, Mitstreiter, Mitbrüder geworden sind.“ Sértett fél vagyunk bár, ím olajágat nyújtunk felétek, de ha békéltető szavunkra még most is riadóval feleltek, ám akkor győzzön az erő, s isten legyen irgalmas bűnös lelkeseknek, de mi víni fogunk életre halálra. — Szathmáry Károly: ÁLLAPOTUNK ÉS POLITICUSAINK. (Vége.) Azon veszélyek, mellyek kelet-délről fenyegetnek, s azon folytonos megtámadások s cselszövények, mellyeknek nyugotról vagyunk kitéve, nem arra nyújtanak ingert s ösztönt, hogy egyesüljenek a különféle erők, tehetségek s érzelmek; egyesüljenek benn a honban elleneink leküzdhetésére, s künn az ármányok sikertelenítésére. Nem, sőt bajaink inkább arra szolgálnak alkalmul, hogy azok felhasználtassanak a viszály s gyűlölség magvainak elhintésére s a közrend felzavarására. És ezen békés állapot elleni küzdelmekben mindenütt a külföldi tekintetben félszeg s káros példáit látjuk utánoztatni. Paksban akkor, midőn egy egészen új stalusszerkezet hozatván létre, a monarchiai kormányzattal egy merő ellentétben álló alkotmány állíttatott fel, ezen változás által mind a polgári, mind a politicai életben olly rázkódtatás, olly mozgalom idéztetett elő minden viszonyokra nézve , melly a legerőteljesb közremunkálást s legnyugodtabb rendet igényelt , hogy az új állapot megerősödjék. S mégis a pártok, mellyek kormányra nem juthattak , felkerekednek s mindent elkövetnek, jogost s jogtalant, nem iszonyodnak a polgári vértől sem, felzaklatják a nyers tömeget, felkaszítják egymás ellen a polgári osztályokat, — csak hogy magukat s ürügyül feltolt elveiket uralkodásra emelhessék. Hogy a május-juniusi forradalmak illy irányúak voltak, az eddig közlött tanúvallomásokból is látható, így van ez nálunk is. Napirenden van körünkben is a tárcza-harcz. Nem tűrhetik némellyek, hogy kormányoztalak, s hogy nem ők kormányzanak. E végett a sajtó útján s a köztanácskozásokban mindent felhasználnak, hogy a jelen kormány megbukjék. Ez érdekből hintik szét a gyülölség magvait, és zaklatják a szenvedélyeket. Vádakat, gyanúsítást s rágalmakat készek használni , csakhogy az őrök szétoszoljanak s a jelen állapot szilárd lábra ne juthasson. Ok most, midőn a haza és szabadság fentartása, megőrzése forog kérdésben, csak önszemélyeikkel bíbelődnek. Ok, midőn minden erőnek egyesülni kellene ezen úgyis gyenge hazában, hogy elleneink ál- s nyilt ostromainak megfelelhessünk , elég bátorak, mint a párisiak, tárcza-harczot vívni, melly gyülölséget, szétszakadást s elgyengülést szül. Ha utánozni akarják a francziákat, bizton számolhatnak arra is, hogy nem fog elmaradni tőlünk sem azon vég nélküli veszteség , melly Francziaországban az anyagi és szellemi élet minden ágait összerombolta. Ez azonban végtelenül nagyobb kárt okozott, hol a kifejlődés magvai még csak csirájokban rejlenek, hol még csak kezdeni kell az alapletételt az egykori nemzetnagyság nagy épületéhez — hasonlítva azon országhoz, mellynek népét Európa már régóta megszokta, mint legelső nemzetül tisztelni. Itt a zavarok csak sebeket ejthetnek a már elért nemzetnagyságon , de nálunk azok a nagyszerű jövőt magát ölhetik el kezdetében. És mint az irányt, úgy az eszközöket is a külföld hibás cselekvéséből kölcsönzik. Nem eléglik a napi sajtó körében túláradozó s többnyire aljas személyességekre tévedező működéseiket, mellyeknek minden lapján a refrain csak ez : minket tegyetek ministerekké, csak mi vagyunk alkalmasak, más senki sem. Ezt ők nem elégetve, clubbolthoz folyamodnak, mellyeknek törvényhozás s kormány feletti hatalmat akarnának szerezni. Azoknak kellene rendelkezni az iránt: mit tegyen s mit ne tegyen az ország kormánya s a törvényhozás. Ezt akarja néhány egyénből álló társulat a nemzet öszszes akaratából származott kormány felett. Tehát egy kis clubb egy nemzet ellenében! — A clubbok normális állapotban veszélyes hatás nélkül maradnak, de izgatott körülményekben sok tápanyagot lelnek , a kedélyek még nagyobb ingerlésére s a gyenge fők elkábítására. Sőt már nem eléglik a dlubbokat sem. Az izgatást még nagyobb lármával akarják vinni. S miután már nem olly könnyen tarthatók a museumi népgyülések, az olcsó patriotismusnak amaz expectoratiói, mellyeknek legfőbb hősei jobbnak látják most honn csücsülni, mint a haza védelmében szavak helyett tettleges résztvenni. Most ők banquettekről álmodoznak. Itt a nép előtt fognak dictiózni, melly nép alkalmasint hasonlítand a museumi néphez, mellynek végvágyai a házbér eltörlésében központosultak. Ezen nép előtt tárják fel aggályaikat a hon sorsa felett — melly alatt azonban csak saját sorsukat s vágyaikat értik. Itt akarnak a kormány ellen izgatni azon nép nevében, mellynek a kormány leghűbb kifolyása. Eszmében akár clubbok, akár banquettek ellen kikelni nem fognánk. De ha azok, kik a kormányra törekszenek, statusférfiak akarnak lenni, kell hogy a statustan legfőbb elvét ismerjék. És ez az, hogy minden politikai intézkedés, s minden socialis test a fenálló viszonyok combinatiójának kifolyása legyen. Már létező statusban elvont eszméket, mint költészetet, önmagukban nem lehet behozni. Az illy statusnak léte van, melly bizonyos tényeket , helyzetet, viszonyokat s intézeteket föltételez. Ezek közé vizetik be minden új törvény s intézkedés — tehát azokhoz kell alkalmaztatnia is. És hogyan fogják fel a mi politikusaink jelen helyzetünket s viszonyainkat ? Most, mit senki sem fog tagadhatni, a kereset minden ágai pangásban vannak. A kereskedés, s így a pénzforgalom is tetemesen csökkent. A közjövedelmek úgy leszálltak, hogy a rendes kiadások fedezésére sem elegendők. És bizonyos politikusaink ezen financzsoeconomiai zavaron úgy akarnak segíteni, hogy clubbok s banquettek általi folytonos drasticus izgatásokkal a közzavart és rázkódtatást még magasb fokra emelik. Ahelyett hogy szilárd összetartás, közremunkálás s egyetértés által lecsillapítva a kedélyeket, igyekeznénk visszahozni a békés, most már szabadsággal is párosult állapotot, mellyben a kereseti s közlekedési ügyek rendes folyamukba jöhetnének, — a javak előbbi értéküket visszanyerhetnék, a pénz ismét forgásba jöhetne stb. — e helyett folytonos izgatás s dlubbok által a polgári élet zavarai még szaporíthatnak. Továbbá, midőn a hatalmas absolutismus ármányai alkotmányos jogaink gyakorlatától újra meg akarnának fosztani, midőn egy bűnteljes camarilla cselszövényei által előidézett harcz pusztítja honunkat, midőn tehát legcsekélyebb erőnket is össze kellene szedni, és akaratban, érzésben, tettben szorosan egyesülni, akkor egy párt nem utalja az úgy is sok, különböző elemekből álló hazánkat alaptalan vádak, gyanúsítások s rágalmak által lapok, dlubbok s banquettek segélyével még többfelé szaggatni, egyesítés helyett az erőket szétdarabolni, rokonulás helyett az osztályokat egymástól még dühösebben elidegeníteni. És kinek létetnek ezek által legjobb szolgálatok, kinek czéljai valósíttatnak leghamarább ? Bizonyosan azon hatalomé, mellynek leginkább fekszik érdekében az, hogy előre ne emelkedjünk, s viszonyaink meg ne szilárduljanak. Azon hatalomé, mellynek czélja csak az, hogy gyöngék maradjunk s tehetetlenek, mint eddig voltunk, mert az csak így remélheti visszajöttét azon időknek, mikor népünk felett ismét önkény szerint uralkodhatik. És ezen hatalom a reactio, melly közöttünk is találna számos rokonelemekre. Ezen reactio az, mellynek kezére dolgoznak, kik a zavarokat nem lecsillapítani, hanem nevelni működnek. Illy szolgálatot tettek annak azok is, kik Bécsben s Prágában krawallokat csináltak. És politícusaink olly rövidlátók lennének, hogy illy hálózaton át nem láthatnának ? Vagy tán való volna azon hír is, mellyet azonban nem hihetünk, hogy Pesten is krawait-működések terveztetnének? Ez volna tetőpontja azon clubb-politicának, melly némellyek által a jelen izgatott időkben legjobbnak találtatik. Ha folytonos zavart állapotot, sőt tán anarchiát akarnak, melly tabula rasát állítson elé, eszközeik igen helyesek. De hogy ők-e, s nem egymás hatalom fogja leszedni annak gyümölcseit, azon hatalom t. i. melly jó szerével soha sem fog megbarátkozni nemzeti erőnk kifejlődésével — nem nehéz eldönteni. Annyi bizonyos, hogy mind státusgazdászati, mind honvédelmi szempontból tetemesen gyengülünk az erők szétszaggatása, izgatott állapotok és zavarok által. Ezen elgyengülés pedig csak nemzeti bukáshoz vezethet, melly elleneinknek legnagyobb örömére lesz. I L. A PÉNZÜGYMINISTER JELENTÉSÉNEK KIVONATA. (Folyt.) Bemutatja továbbá a pénzügyminister. 2. A törvényhatósági osztálykulcsot. 3. Az alosztályi földadó-kulcsot. 4. Az erdélyi törvényhatóságok osztályzatát s földadói alosztályokat. 5. Az adókivetésről s behajtásáróli törvényjavaslatot.] Törvényjavaslat. Az adó kivetéséről és behajtásáról. 1. §. A közadónak községenkénti kivetése és behajtása a törvényhatóságok közbenjöttével, s ellenőrsége mellett, állodalmi tisztviselők által történik. 2. §. E végett a pénzügyminiszer az országot adókerületekre osztandja, úgy mindazonáltal, hogy egyegy adó kerületbe különböző t.hatóságok területe egybe ne foglaltassák, s egyegy adó kerület, csak olly kiterjedésű legyen, miszerint a törvényben megállapított határidőben — egyegy tisztviselő — úgy az adó kivetést, mint a községenkénti adóbehajtást személyesen végrehajthassa. 3. §. A pénzügyminiszer minden kerület számára egy adótárnokot, s egy rónokot (dicator) nevez, ki egyszersmind amannak számvevője is. 4. §. Kisebb királyi városokban az adótárnok egyszersmind a közadónak egyenkénti behajtásával is foglalatoskodhatik, s mint illyen, a községi adószedők számára alább kirendelt javadalmakban részesül; A nagyobb királyi városokban azonban, vagy megyei s sz. kerületi törvényhatóságban kebelezett, de népességüknél s terjedelmöknél fogva — egy adókerületet képező községekben, mint szinte a több községekből álló adókerületekben, sem a rónák — az egyenkénti adókivetésben, sem az adótárnok, a 38. §-ban megirt esetet kivéve, az egyenkénti adószedésbe nem bocsátkozik, hanem amaz csak az egész községre eső adót határozza meg; emez pedig, a községi adószedők által behajtott adót veszi át. 5. §. Az állodalmi rónokok és adótárnokok állodalmi köztisztviselőknek tekintetnek, s valamint kinevezésük s elmozdításukra, úgy egész hivataloskodásukra nézve közvetlenül a pénzügyminiszertől függenek, kinek és általa az állodalomnak felelősek; a fizetésük mindazáltal az illető törvényhatóságok házi pénztárának, a községi adóvetőkés adószedőké pedig a községi pénztárnak terhére esik. Ahol pedig egy községnek saját jegyzője nem lévén, az egyéni adókivetés, az illető törvényhatóság ítélete szerint, több községekben egy jegyzőre bizatik; ugyancsak a törvényhatóság fogja meghatározni, hogy az illető községek, az egyéni adóvetéssel megbízott jegyző fizetéséhez minő arányban járuljanak. 6. §: Az adó községenkénti összeírásának sept. hónap 15-ik