Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-07-18 / 16. szám

16. szám. Pesten, szerdán július 18.1848 Megjelent?., hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettes hasábú sorért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten kézhez hordással boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgö­ft. 8.Előfizethetni minden postahivatalnál­, helyben a kiadóhivatalban. Egye­­tem-utcza, 90. szám első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­­pénztár házában. PEST JULIUS 17-ÉN. Midőn e sorokat írjuk, az austriai új ministerium már alkal­masint megalakult. M­iket Dobl­old ministerelnök nevéhez, a múlt időkből, tisz­telet emlékezete köt, de ministeriumának combinatiójára figyelve, aggodalmunkat nem tagadhatjuk, hogy ezen combinatio mellett az austriai kormánypolitica nem fog olly gyökeres változást szenvedni, a miként változnia kell, hogy Ausztriának a szabadságot biztosítsa, e szabadság alapján politicáját a miénkkel öszhangzásba hozza, s ez a öszhangzás által az uralkodó ház jövendőjének biztos­­alapot nyújtson. Isten és világ előtt nyíltan ismétlem, hogy a magyar nemzet az uralkodó házhoz olly benső ragaszkodással hű, minő benső ra­gaszkodással az európai száraz­földön uralkodója iránt most egy nemzet sem dicsekhetik. Isten és világ előtt mondom, hogy a magyar nemzet ezen érzelmeire kell a dynastiának őszinte bizalommal támaszkodnia, ha akarja azon jövendőt, mellyel mi — hű magyarjai — olly őszintén óhajtunk neki. A hűség e nemzetben változni nem fog, ezt nemze­tem nevében merem mondani; de mi lesz azon belső ragaszkodás­ból, melly a néphűségnek zománczot ad ? ha a magyar látja, s min­dig csak azt látja, hogy szeretett királyának császári ministeriuma Bécsben ellenünk, mindig és mindig, ellenséges politicát követ, s mi nem látunk semmi jelt,minélfogva lelkesült kebellel mondhatnék,hogy e két politica között részünkre határozott választás történt s a dy­­nastia mi reánk, e hű nemzetre, támaszkodik? Mennyit nem beszélnek arról, hogy a magyar hűsége csak szóbeszéd, mert ha nem egy volna, nagyobb erővel védené az ural­kodó házat, kül megtámadás ellen, mint a­hogy teszi. De hát, istenért s miként lehetnek olly bábák a bécsi urak, hogy ha ezt várják, ezt igénylik a magyartól, meg nem szűnnek a magyar kebelét marczangolni. Felmondogatják nekünk a neutralitást, azoknak javára, kik ellenünk, kik királyunk ellen fellázadjanak, ezer aprólékos csator­nán nevelik hazánk felett a vészt, ezer aprólékos csatornán zsib­­basztják erőnket, hazánknak, koronánknak megóvásában, saturálják levegőt, apró tényeknek tömegével, migl­a a reactionális irányza­tok sejtelme közhitté változnék, melly a hű kebleken lidércz gya­nánt ül, s ekként cselekedve,­ mig a ház saját fejeink felett ég, s ők a házunkat emésztő lángok felé élesztő szelet hajtanak; még eszökbe jut panaszkodni, hogy nem hagyjuk hazánkat veszni s nem megyünk oltani egy távol tüzet, melly minket nem éget, s mellyel a múltak bűne gyújtott s a jelennek hibája éleszt. Megszoktam az események szemébe nézni, miként a sas néz a nap tűtzébe, bátran, rémülés nélkül; de, mert híve vagyok kirá­lyomnak, mint hívebb senki más, megborzadok, ha a jövendőnek képébe nézek. Ez nem lehet igy, ennek nem lehet igy maradnia. A mint fejedelmünk egy, úgy egy irányúnak kell lenni a po­­liticának melly a nevében kormányzó két ministerium által követ­­­tetik; ha amaz urak ott Bécsben ellenünk működnek, ha a közös uralkodó szekerét ingatag irányban hátra ránczigálják, mig mi a hűség és törvény ösvényein nyíltan , lojális következetességgel előre vonjuk, h­a kétfelé rángatott szekér, törni fog, ok­vetlenül. E két irány között az uralkodó háznak választania kell. A ha­bozás veszély. János feherczeget a frankfurti gyűlés egy más sphe­­rába ragadta, melly az austriai császár képviselőségével össze nem fér , ezt ő már maga is kimondotta Frankfurtban. Még egy két nap — s mert a császár beteg s a császár Innsbruckban van, hon­nan illy vészes időben nem lehet kormányozni — az austriai biro­dalom kormánya ismét fő nélkül leszen. Az austriai új premier, a­mint ministeri combinatiojából lát­szik , nem emelkedett fel a körülmények színvonalára. Metternich sorvasztó absolutizmusa elrontotta a bécsi levegőt; ott a kormányférfiak nem tudnak akarni­­ , mert akarni nem tud­nak, nem tudnak kormányozni. Aprólékos cselszövénykék, nem kormányzás. Avagy gondoljuk meg csak, az austriai új premier ministe­reket candidál , hármat négyet, egy tárczára. Mintha bizony a parlamentáris kormány eszméje meg­érne a régi schlendriánnal, melly nem tudta mondani: „Így ha velem, különben nélkülem"­, hanem m­gírta az „Allerunterthiinigst Vortra­g“-ot, mondván: mél­óztassék választani. Ministereket nem így gyártanak. János Jülig Frankfurtban marad, Bécsben pedig i­lyen kor­mánnyal mi fog történni ? Olly sok jóslatom teljesedett már, hogy szinte borzadok, ha jósolnom kell. De kell, mert az események könyve nyitva áll, s magnetikus erővel vonja magára szemeimet. A bécsiek János főherczeg távozása felett kétségbe esnek, s lesz egy ünnepélyes cravall, a császár iránti hűségből, de a császár Innsbruckban van, s oda nem lehet Sturm-pelitrót küldeni, és én nagyon kétlem, hogy a cravallok alkalmas eszközök legyenek a császárt Bécsbe édesgetni. A császár nem fog elim­nni s Becs fej nélkül marad, egy olly ministeriummal, mellynek tagjai luczat számra mentek candidatio alá. Tovább nem jósolok, de annyit mondok, mint tényt, melly is­ten könyvében változhatlanul megírva van, hogy az uralkodó ház­nak Budán kívül nincsen helye, honnan hatalmas bírjon lenni. Bu­dáról Bécset is lehet kormányozni, máshonnan — sem Bécset, sem Budát — nem. Azon ön megtagadással teljes hű pietás, melly István félig keblében él, a király személye s az uralkodó ház minden tagjának születési rendeltetése iránt, nem olly mindennapi tünemény, amely­­lyet használatlanul hagyni tanácsos volna. A magyar országgyűlés küldöttség által fogja meghívni a ki­rályt Buda várába, lovagias lelkesedéssel fogja kérni: támaszkod­jék hű vállainkra, s talán épen , midőn a magyar nemzet képvi­selői , ugyanazon képviselők, kik julius 11-én egy látványt mu­tattak a világnak, minőt a világ nem sokat látott, a fejedelmet meg­kérni fogják, vesse magát hű karjaink közé, — talán épen ekkor Bécsben egy cravall leszen, mellynek utcza-szele elfujja az össze candidált ministeriumot. Vannak perczek, midőn határozni kell. Az elmulasztott alkal­mat gyakran isten sem adhatja vissza. Csak még egy szót. Én nem születtem diplomatának, nem ministernek, ha ehez az kell, hogy titkolódzék érzelmeivel, s azért megmondom, miként érezek. Nem tudom igaz-e, de mondják, hogy az ausztriai új pre­mier nagyon csodálkozik, hogy mi a neutralitási felmondáson él­­annyira megbotránkozunk, s hogy szoros népjogi értelemben vet­tük , s azt a sok szó közöl­k­épen azt emeltük ki, s hogy e dal­magyarázatot megnyugtatólag fel fogja világosítni. Örülni fogok, de előre is megjegyzem, hogy a tettek korá­ban élünk, s a szó nem egyéb, mint a tettek zászlója, s ha meg­­gondolom, hogy mikor szóval a neutralitást felmondják, akkor a pártütüknek pénzt küldenek, — a hivatalából ő felsége által letelt lázadóval, mint bánnal — a mi lenni megszűnt s a kihez semmi kö­zük— értekezgetnek, coquettiroznak, midőn a német ministeri sajtó minden betűje ellenünk mérget lehelt, midőn az illyr sympa­­thiák leplezetlenül állanak, akkor nekünk több kell, mint puszta szó, több mint szóbeli magyarázat, hogy az urunk királyunk tró­nusát compromittáló, nemzetünk jogait, önállását és szabadságait sértő ellenséges politikát megváltozottnak higyük. Mi nem ingunk mint a nádi, és nem is fogunk soha ingani, s mig a magyar nemzet velünk van, bécsi szél előtt dőlni sem fo­gunk ; s azért én baráti ki­tet nyújtva a candidatióból kikeletkező bécsi ministeriumnak, tájékozásul egy szót súgok meg nagy nyilvánosan. Higyék el, hogy az a Jellacsich-féle hatalom a ma­gyaroknak egyálalában nem imponál, és higyék el, hogy ezen álom­­istenek a magyar had- és pénzügyministériumot soha — de soha Bécsbe vissza nem viszi. Ezen hit Bécsben, s a király Budán, és a monarchia mentve van, különben — — de nem jósolok. Liceat sperare timenti. Kossuth. MAGYARORSZÁG TEENDŐJE A KEBLÉBENI NEMZETISÉGEK IRÁNYÁBAN. (Vége). . . III. 1-szer. A magyar korona állodalmi épségének teljes fentartása mellett — személyes vagy polgári jogok élvezetének föl­tétéül nemzetiség nem határoztathatik. Mi,a magyar birtokból, úgy mint azt ma kezeinkben tartjuk, s minőnek épségben tartására királyunk megesküdött egy talpalattnyit sem engedünk elraboltatni. Nem pedig azért, mert birodalmunk legkisebb csonkítása első döfés volna nemzeti önállóságunk ellen, vagy lehetetlenítné életünk szabad kifejtését. Ha Horvátország el­esik , s akár délszláv birodalom részévé alakul, akár a pétervári udvar gyarmatává leszen, a kész lábaink alól szívünkre lennék. Fiume Buccari stb. elszakadása kizárna a világkereskedés piaczáról. A felső vidékben nemcsak országunk éjszaki részének természetes bástyáit vesztenék el, de a szláv elem ellenséges törekvéseit hatal­masakká tennék, saját életünk rovására. Ez nem nagylelkűség volna, nem apostolsága az új elvek igazságainak, hanem bárgyuság, eszélytelenség, s bűn, melly fajunkat megsemmizné. Tehát állodalm­unk épségének föntartásáért utolsó csepvé­­rünket ! — Azonban csak is ennyit akarunk: semmit mást. Mert valami­­ként elavult histoniai jogainkat, némelly szomszéd tartományokra nézve, fegyverrel támogatni sohasem fogjuk, úgy a velünk lakozó idegen nemzeti ele­mek irányában szorosan követni akarjuk a világ­­szellemnek szabadság, egyenlőség s testvériség elveiben nyilatkozó parancsait. Ma már többé a jogok élvezete nem lehet egy vagy másik nemzetiség osztályrésze; az ember fölül áll a nemzetiesen; s egyik faj épen úgy van szabadságra hivatva, mint másik. Tegyük félre az elavult históriai okiratokat. A nemzetek nem régi szövetségeik erejénél fognak egyesülni, de a testvériség szent eszméjében. Mi nem akarjuk többé kérdeni: mik a horvát „pacla conventak"­, az erdélyi szászok kiváltság­leveleik, a szerbek diplomái stb. mi egyaránt kiterjesztjük reájuk azon jogok gyakor­latát, mellyel saját fajunk bir. Ez, azt hiszem, elég testvériség; többet kívánni tőlünk saját életünk megtámadása volna — a legtestvérietlenebb zsarnokság 1 — 2-szer. A magyar hazában minden országos hatalom a ma­gyar nemzet nevében gyakoroltatik, de annak közösen tényezője minden nemzetiség. Ez igen természetes. Nem csak a monarchia­ kormányrend­­szer egység utáni törekvése megkívánja ezt, de maguk a szövetsé­ges álladalmak is egyedül igy gyakorolhatják azt; s hogy épen a magyar nemzet nevében történjék, ez igazság és méltányosság. A magyar faj ezredéves folytonos birtoklásában van a föld­térnek, mellyet Magyarországnak hívnak. Mi számra legtöbben s anyagi és szellemi erőre nézve legtúlnyomóbb vagyunk, akármely­­lyik külön nemzetiséggel szemközt. Legcompactabb tábort képe­zünk minden külmegtámadás ellen, s mint nemzetség legtöbb jel­lemző arczéllel bírunk az európai nemzetiségek között. És vehetik-e rész néven, vagy ellenséges indulattal ez el­sőbbséget a keblünkbeni idegen elemek. Vagy ollyanok ezek, mellyeknek törzse Magyarországon kí­vül nemzeti önállósággal bir, p. a szerbek délen, a szászok Er­délyben stb.; s ekk­or miért nem eléglik meg azon tudatot, hogy nemzetiségük másutt mint országos föhatalom él. Segitnék-e az idegen elemet ott a főnemzetiség fölibe emelkedni: p. Németország­ban az orosz vagy lengyel elemet, Szerbiában a törököt s Mold­vában a magyart stb.­ S követelhetnek-e igazságosan mást, mint nemzetiségük megőrizhetését minden erőszaktól? Vagy ollyanok, mellyek csak töredékkép élnek itt, minden közös társ nélkül a világon, vagy legalább semmi szoros, történeti emlék, tiszta nyelvegység, egyenes leszármazás stb. nem fűzi őket elvárhatlanul egy külföldi törzshez. Például : mi históriai erőszakolás egy törzs ágainak mondani a délrészi horvátokat az éj­szaki Europa orosz népéve­l ? Vagy talán a tótok vérrokonaik a sokaczoknak? Mi élő törzsnek ága a rácz? Vagy például élő nemzetiség-e az oláh, s nem inkább csak homályos múlton s két­séges jövendők sejtelmén alapszik képzelt nemzetisége? — s ek­kor ismét nagyon sértheti őket, hogy a magyar, mint e földterület ezredéves birtokosa, életteljes nemzetiség, s folytonos önállósággal biró nép, jogot tart elsőnek mondatni azok között, kiknek hajdan­i ura volt, s nevében gyakoroltatni azon hatalmat, mellynek ő leg­el­őbb támasza. De még inkább falánkja vétetik e látszólagos előjognak az által, hogy az országos hatalmak gyakorlatában túlnyomólag sem­mi sem engedtetik a magyar fajnak, s közös tényezői annak az idegen elemnek is. így p. a tisztán népszámra fektetett képviseleti rendszer által minden népfaj közös arányban foly be a törvényho­zásba ; mindnyájan egyenlőn birunk hivatal-képességgel stb. Bizonyára csak nevetséges kábaság vádolhatja zsarnoki haj­lammal a magyar fajt; s csak idegen istenek pénzén vásárlott lel­kek alacson szidalma az, midőn nemzetiségünknek egyedül csak elsőségi jogot követelünk. — Ennél kevesbet akarni annyi volna, mint önkezünkkel sírunkat megásni; s ennél többet követelni el­lenkeznék a világszellem mai elveivel — s ezt mi tenni nem is szándékozunk. 3-szor. A magyar nyelv legyen egyetlen közlönye az orszá­gos hatalmaknak, de ezen téren túl szabad mozoghatás enged­tessék minden nyelvnek. E pont szükséges következménye az előbbinek. Az ember csak azon ügyekre nézve áll a status hatalma alatt, mellyikben s mennyiben vele érintkezik. Lényének többi részéhez nincs joga az állodalomnak , az majd saját egyénisége, majd családi körenek tulajdona. Midőn valaki az országos hatalmak bármellyikével jó érintke­zésbe, szolgája annak — mert a státus minden egyes fölött áll — s tartozik parancsának engedni. Ki képviselő akar lenni, tudjon ma­­gyarul, mert a törvényhozásban országos hatalmat gyakorolva a magyar nemzetiség elsőségét tartozik megismerni, s hódolni pa­rancsának , melly a magyar nyelvet tette országossá. Kormány­­testületek, igazgatási székek, s törvényhatóságok stb. szinte csak magyarul érintkezhetnek az országgal, mert meg annyi tényezői a statushatalomnak, melly nyelvét megtagadva, vagy nem bírva föntartani, saját maga ellen mondaná ki a halálos ítéletet. De mi e téren kívül van, az az egyéni s családi szabadság tu­lajdona, — ide berontani a statusnak istedtelen zsarnokság. Min­denkinek tűzhelye szent és sérhetetlen,mellyre ha erőszak küldetnék, habár mi részben is, sértetnék az egyéni vagy családi szabadság. S a nyelv beszéd illy sérthetlen tulajdonai az embernek. Ki nem ked­veli nemzete nyelvét s mást beszél, nem vét a társaság ellen; ki szomszédja idegen nyelvén szól — mert szebb hangzásúnak találja mint saját magáét — igen jó polgára lehet a hazának; s ki azon nyelvet használja magános érintkezéseiben, mellyel bármi okból legkényelmesben élhet — semmi vétket vagy merényt nem követ el az ország java ellen. S mi magyarok sem kívánunk egyebet nyelvünk országos használatánál, és minden más nyelvnek életét megengedjük magá­nos körökben közöttünk. Ez a legszorosb igazságnál hüvelyknyi­­vel sem több. Mi sohasem üldöztünk senkit is nyelvéért , mig vele saját nemzetiségünket nem látok megtámadva lenni. És törvényt nem hozandunk azok ellen, kik utczán velünk nem saját nyelvünkön szólanak. De arra törekednünk kell, hogy a magyar mi teljesben tért fogjon az országos ügyek vitelénél. Sőt e törekvésben is meghallgatandjuk a méltányosság sza­vait, s mindenben ügyelendünk a körülmények hatalmára. — Ennek tulajdonítom én jelen ministeriumunk azon intézkedését, hogy Hor­vátországgal az országos ügyek vitele még ez idő szerint — hiteles másolatokban történjék. Hasztalan hivatkozunk itt minden másra az életen kivül, mert az élet legerősb, s Horvátországgal egyedül po­ros történeti adatok, vagy egyes hongyűlési határozatok nyomán akarni bánni, annyi volna,mint összeütközésbe tenni jelent a múlttal, emberi jogot a történeti joggal. — Sőt én nyiltan kimondom, hogy bár isten neveként tisztelteim szeretném a magyart, épen terjesz­tésének sikeressége miatt, mindenütt számba vétetni óhajtom a köz­­tünki idegi­­ elemek természetes viszonyait. A legkisebb, mi ma erőszak vagy hatalmaskodás színében tű­nik föl, erejét veszi a legszentebb igazságnak, s gátolja győzelmét. A nemzetiségek pedig kétszeresen érzékenyek, s erejök pontosulá­­sában pótolni tudják a számnak hiányosságát. Azért is én Horvátországra nézve nemcsak teljesen sértet­lenül hagyandónak hiszem a horvát nyelv használatát, beltartományi ügyei vitelében, hanem olly törvényhatóságaikkal, mellyekben a magyar szó teljesen idegen,a hiteles fordításokbani levelezést czél­­szerűnek vélem. Horvátország irányában van egy fő körülmény, mellyet fe­lednünk ma épen nem szabad, sőt fölhasználnunk kell. Sajnosan tudjuk, hogy gonosz czélokra bérlett bujtogatók által,a horvát nem­zet annyira lázíttatott, hogy már nyiltan bevallani merő elszaka­dási szándékát. S mi volt az istentelen eszköz , melly által e régi századok ótai hű frigyesünk ellenünk gyűlöletre harczva kelt? Az, hogy a magyar nyelvét s majd később nemzetiségét is el akarja hipzani. Uraim! ne ignoráljuk az életet! Igaz, hogy e vádak alacson hazugságok, de mégis a legdühösbb népmozgalom eszközévé lőnek. És igy erővel bírnak. S mivel fosztandjuk meg élétől e gyilkos fegyvert? — Talán a nép fölvilágosításával? Sohasem! A népnek mindenütt nagyobb részét a tömeg teszi, melly értelmetlen, szenve­délyek rabja s rokon és ellenszenvektől vezéreltetik. S birunk-e isteni erővel fölvilágositni az értelmetlenséget? Talán hideg theoriák erejével legyőzzük a bizalmatlanság dühét ? van-e rokonszenv benne annyi irányunkban, hogy a jövő perc­ben nem ismét ellenünk fordulhat? És, ha mindez lehetséges volna, fogjuk-e az ogulini, zágrábi s körösi horváttal elhitethetni, hogy a magyar nyelvnek országos ügyekbeni kizárólagos használata nem szükségkép nyomja el nem­zeti nyelvét! Számolhatunk-e józan eszére, hogy testvériségünk elveit minden cs­ekvényü­nkben belátandja, ha soha nyelvén nem szólunk hozzá, s többszörös magyarázatok nehézségein keresztül jutunk csak gondolatjához. — És nem örökös lázító fegyverül fog­juk-e ezt a mivelélten nép közt hagyni, mellyel öt minden újabb bujtogató zsarnokságnak hitt frigyünk ellen támaszthatja. Nem. Nekünk mindenek előtt bizalmat kell költenünk e nép szivében, visszaállítani a régi hitet, hogy a magyar ősi testvére a horvátnak. A bizalom, melly a lelket eltölti, fölnyitja majd a szivet is. — És mindezt biztosabban nem tehetjük, mint ha minél előbb gondoskodandunk azon eszközökről, mellyek által lehetséges legyen nekünk egyenest a nép józan eszéhez szólanunk, s ez által lehet­­lenné tenni minden magyarázatát testvéri érzelmeinknek.

Next