Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-08 / 60. szám

ajándékozott a museumnak; más nemeslelkűek más ajándékokat adtak; az 1830-as országgyűlés 500,000-et adott, még sincs egé­szen fölépítve; még sincs egészen fölszerelve; a gyűjteményeket ki sem lehet rakni. Ha Angliában tudományos utazást kell tenni, a museum számára gyűjteményt, művészeti darabokat, ritka kéz­iratokat venni, — az e végre megkívántató pénzre nézve azt szokta a ház, midőn olvastatik, mondani: „tovább, tovább“ intéz­kedjék hát a ház a museum iránt a nemzet becsületéhez méltólag. Eötvös jövőre a Theresianum és museum iránt kimerítő tervezetet s felvilágosítást fog adni. Patay: Az, hogy a museum nincs fölszerelve, hogy köny­vek, műdarabok ládákban vannak, hogy fiókok, polczok, ajtók, ablakok stb. nincsenek, az nem csak botrány, hanem kár is a kö­zönségre nézve. Azért a felszerelési költségeket kívánja meg­szavaztatni. N­y­á­r­y. A fölszerelési költségeket kívánja azonnal meg­szavaztatni. Jankovics eladván gyűjteményét a nemzetnek, az­után sok könyvet, kéziratot a zsidópiaczon vett meg abból, mit már eladott, minek az az oka, hogy az ígért gyűjtemény ládákba lévén berakva, egyik vagy másik szolga felfeszítvén a láda-fede­let, néhány könyvet s kéziratot eladott a zsidópiaczon, és nem lehet­-e, hogy olly könyvek s kéziratok adattak el, mellyek kipó­­tolhatatlanok. — Továbbá a kamaránál sok fontos oklevél van a magyar nemzet történetére nézve : igy például ott van a Hunyady­­család levéltára, mellyet már egyszer azért, hogy sok helyet fog el, meg akartak égetni, és csak a dicastorialis hosszadalmas eljá­rásnak köszönhetni, hogy meg nem égettetett. Hozassák hát ha­tározat, hogy ezen oklevelek a museumhoz tétessenek át. P­a­­­ó­c­z­y. Bécsben is van két levéltár, u. m. 1. archívum re­­gis secretum, és 2. archívum regis secretissimum; ezekben van­nak a legfontosabb adatok a magyar históriára nézve. Azért kí­vánja a ministeriumot utasíttatni, hogy ezek is a museumhoz átté­tessenek. Madarász László: Az iskolai s egyházi kiadásokat illetőleg, az iskoláktól semmit sem akar elvenni, de az egyháztól sokat. A múlt országgyűlés a vallási költségek viselését azon föl­tét alatt vállalta el, hogy az egyházi javakat átveendi, ez meg nem történvén, nem adathatik az egyháznak országos segedelem. A tu­lajdonba nem akar vágni, mint I. Ferencz, ki az egyházak arany s ezüst szereit el nem hordatta; de midőn a reactio a papi ruha alatt is mozog, nem kívánja a hierarchiát közadó által segíttetni. Eötvös: A status magára vállalta minden hitfelekezetek egyházi s iskolai költségeit, tehát ezt meg kell tartani. Ez külön­ben nem rendes papi fizetés, hanem csak segedelem, olly segede­lem, hogy igazat mondva, némelly lelkészek éhen meg ne halja­nak. Kinek jut legtöbb e segedelemből, azt meg nem mondhatja, hanem úgy gondolja, az oláh lelkészeknek, mert azok legszegé­nyebbek. E tekintetben jövőre részletes kimutatást nyújt be a ház­nak.­­ Míg új törvény nincs, az előbbi törvény alól magát e rész­ben föl nem mentheti. Az ülés d. u. 2­­2 órakor eloszlott. Horvátországból a Közlöny azon érdekes tudósí­tást közli, miszerint augustus utósó napjaiban egy horvát küldött­ség volt Bécsben, az ex-bán ellen panaszt emelni, mind ő felségé­nél , mind Ferencz Károly főhg és Zsófia főherczegasszonynál. Utóbbiaknak, saját kivánatukra, a küldöttség egy emlékiratot adott át. Ő felsége biztosította a küldöttséget, miszerint az ügy nem sokára jobb fordulatot veene. Latour azonban folyvást küldöz­get hadi szereket Horvátországba. Aug. 30-kan is 16 darab ágyú ment oda Grätzból. Jellasich, mint Latour tábornoka f. h. 14-én szándékozik a háborút Magyarország ellen megkezdeni, 11 zász­lóalj határőrrel, mellyek közt 4 begyakorlott, 7 pedig ujoncz. — Reichenzer nevű mézeskalácsos statárium elé állíttatott, mivel egy magyar bankjegyet elfogadott. □ —Fiuménak august. 31-én a horvátok által tett megszál­lásáról minő jelentést tett az ottani kormányzó belügyministeri­­umunkhoz, a hivatalos rovatban olvasható. Mi e helytt a „Wiener Zeitung“ osztrák kormánylapból is kívánunk némelly e tárgyra vonatkozó curiosumokat kiemelni. A nevezett német lap September 5-kei száma külön rovat alá helyezi Magyarországot, külön pedig Fiumét, már mint Öster­reichisches Küstenlandot; ez az egyik curiosum , hogy ezen mi tengerpartunk hogyan változhatott egyszerre osztrák birtokká s még különösebb az, hogy ugyanezen czikk tartalma szerint Bunyevácz Zágráb megyei alispán nem Austria számára, hanem ő felségének a horvát királynak nevében foglalta el Fiumét. De a mi legkülönösebb, az, hogy I. Jellasichnak kor­mánylapja az Agramer sem a horvát királyt, sem Austriát nem em­líti e foglalásnál. És igy azt Bunyevácz alispán úr aligha­nem maga merényletére téve, mi annál is inkább hihető, mert meg­bízott emberei még csak meghatalmazást sem tudtak felmutatni. Valóban különös dolgok történnek most már a nap alatt. Közel nyolcz százada, hogy a horvátnak külön királya nincs, hanem azt uralja, ki mint magyar király az ország integritásának fentartására a nép szeme láttára isten szabad ege alatt esküszik, s a ki mint fel­kent magyar király azonnal a kapcsolt országoknak is királya egyszersmind. Mi még eddig semmi diplomaticai egyezke­désről nem vagyunk értesítve, minélfogva e két ország külön ki­rályokat uralna. Sőt maga I. Jellasich is még eddig minden ma­­nifestumában kimondd azt, hogy ők a magyar koronától elszakad­ni nem akarnak; annál meglepőbb tehát, hogy a zágrábi alispán egy diplomatikailag magyar birtokot elfoglal, és még ennél is meg­lepőbb az, hogy az osztrák lap a horvát király nevében a magya­roktól átvett ezen birtokot rögtön austriai territóriummá kereszteli. No ez ugyan könnyű módja az acquisitiónak !­­lyen diplomaticai eljárást világ teremtése óta nem mutathat fel a história. Látjátok horvát testvéreink, mig mi veszekszünk egymás kö­zött, jő egy harmadik hatalom, az osztrák kormánynak hivata­los közlönye, és nem tudni, kinek parancsára, saját országának tu­lajdonítja azt, a­min mi testvérek veszekedtünk. Így van ez az al­­dunai csatázásunkkal is, mi a ráczot, ő minket pusztít, és a szom­szédban Mephistoként mosolyog az ármányos camarilla, hogy si­került egymás ellen ingerelni bennünket, s hogy mig mi erőnket ekként fogyasztjuk, annál könnyebben martalékául esünk gonosz fortélyának. — Eszékről a „Fünfk. Zeit.“ azon tudósítást kapta, mi­szerint B­u­n­y­i­k valamennyi szolgabírónak tudtára adja, hogy aug. 31-én 6500 határőr fog oda szállíttatni, Verőczétől Szotinig cordont képzendők. Aug. 28-kan, ugyane lap szerint, Jankovics főispán értekezett a teendőkről az ottani várparancsnokkal, ki úgy nyilatkozott, hogy mihely a határőrök egy óra távolságra köze­lednek , őket azonnal ágyúkkal fogadandja. A Sándor-gyalogság 2 százada, a János-dragonyos ezred s más katonaság a városban központosul. Ezenkívül Dárdáról és Belyéről 10 század önkénytes áll készen a vár uralmára. A tisztekben hűség és jó szellem ural­kodik. 2­0 — Pápán, sept. 1. A középponti választmány s egyszers­mind a Közlöny által arról értesülünk tegnap , miszerint a dunán­túli önkénytes , tíz­ezer főből álló nemzeti őrség városunk kebe­lébe leend szállítva, őszinte örömmel tapasztaljuk, hogy a minis­­zerelnök városunk geographiai fekvését, magyarságát s vendég­szeretetét méltányolni tudja. A haza s a kormány soha sem csaló­­dandanak, midőn hazaszeretetünkre számot tartanak. Valamint hajdan II. Ulászló alatt, szinte úgy mostanában Pápa városa min­dig az elsők sorában lesz, mihelyt a haza oltárára hozandó áldo­zatok forognak kérdésben. A középponti választmány részéről bizottmány küldetett ki, hogy a megérkezendő nemzetőrök szállítására s élelmezésére, a szükséges lépéseket megtegye. Mi megérkezések elébe annál na­gyobb örömmel nézünk , minél jobban meg vagyunk győződve, mikép itt létek helybeli nemzetőreinket is felbuzdítandja, hogy a fegyveres gyakorlatokat, miket néhány hét óta félbeszakasztottak, újra s­ernyedetlen buzgalommal folytassák. Némellyek úgy is meg­­foghatatlannak tartják, hogy e gyakorlatokra semmi figyelem nem fordíttatik, s meg kell vallani, miként e nem­tevés a kényelemnek igenis , de napról napra jobban bebonyolódó viszonyainknak tá­volról sem felel meg. Városunkban szállásoló honvédeink száma ezer főre sza­porodott, köztök valami 80 zsidó. A középponti választmány szük­ségesnek véli felszólítani a miniszerelnököt, hogy a derék honvé­dek más helyre átszállításáról minél előbb gondoskodjék, hogy a várva várt nemzetőrök elfogadása semmi tekintetben ne gátoltassék. Nálunk szállásolandó vitéztársainkat már előre bizonyos okká teszszük, hogy testvéri szeretettel fogadandjuk őket. Tisztviselőink minden kitelhető módon gondoskodandanak arról, hogy a síkra szálló hazafiaknak semmi panaszra ne legyen okuk. A derék tiszt­viselők eddig is bebizonyították, hogy teljes mértékben méltók a közbizodalomra s tiszteletre, mellyel irántok viseltetünk , s a fá­­radhatlan szorgalmú férfiak: Szakonyi Laj­os főszolgabíró, Vi­lt­ax Antal polgármester, s Mikovinyi Ignácz városi bíró, kétségtelenül megérdemlik, hogy a haza neveikkel megis­merkedjék. Pestről érkező utazók beszélik , hogy városunk részéről zsidó­ elleni kérvény nyúttatott be a nemzetgyűléshez. Meglehet, hogy némelly obscurus egyének cselekedtek ollyasmit, de én a legbiztosb kútforrásból merített tudósításnál fogva mondhatom, hogy az érintett ügy sem a városi tanácsnál, sem a képviselőknél nem került szőnyegre. Polgárságunk sokkal okosabb s felvilágo­­sodottabb, mintsem napjainkban , hol minden erők központosításá­ra van szükségünk, a zsidók ellen, kik helybeli nemzetőrségünk negyedrészét teszik, s kik ellen — ha bujtogató nincsen — semmi ellenszenv nem uralkodik , petitiókat írni szándékoznék. A kiinduló nemzetőrök harmadik csapatjának felállítására a szükséges intézkedések meg vannak téve. Rendes levelező. Válasz Vörösmartynak. — Nem szeretem a felesel­­getést, kivált illy időkben, midőn a közönségnek kisebb gondja is nagyobb , mint egyes emberek szóváltogatásait hallgatni; mind a mellett nem hagyhatom szó nélkül Vörösmartynak e lapok 58-ik számában hozzám intézett sorait. Nem bocsátkozom a czikk pon­tonkénti c­áfolatába, nehogy mind a magam mind a mások becses idejéből sokat raboljak el, csak átalánosságban egy pár rövid észrevételt. Azt én gondoltam előre, hogy Vörösmarty felelni fog ver­semre, de megvallom, ingyen sem hittem, hogy úgy fog felelni, a mint felelt. Nem hittem, hogy ollyan fegyvereket fog használni, minőket senkitől sem érdemiek s e tőle legkevésbbé, s a­mellyek­­ hozzá nem is méltók: a gyanúsítás és lenézés fegyvereit. Ezek a polémia legkopottabb, legmindennapibb fegyverei. Ha kardot szúrt volna belém, hallgatnék, de miután bunkósbottal támadt meg, nem hallgathatok. Azt mondja: „Nem tünik-e­ ki, hogy Petőfi kegyelettel akar­ván szólani, szólt igen roszul palástolt s mondhatom, igen idétlen szánakozással ?“ stb. Erre minden elfogulatlan ember azt fogja mondani, hogy nem tűnik ki, de ha csakugyan ez tűnnék ki, úgy megvallom, nem olly hangon írtam, mint lelkem mélyében akartam. Azt mondja: „Petőfi Vörösmartyról, kivel barátságos vi­szonyban van, mindeddig még egy jó szót sem szólt: honnan van az, hogy olly mohón ragadta meg az alkalmat, róla kárhoztatását kimondani?“ stb. Engedjen meg Vörösmarty, de azt nem tudja, nem tudhatja, hogy én ez alkalmat mohón ragadtam-e meg vagy hosszú és kínos lelki harcz után ? és a­mit előbb mond, az egy­­átalában nem áll, mert én már nem egyszer mondtam róla jót és igen sok jót nyilvánosan (az 1845—ki Életképekben megjelent Úti jegyzeteimben, az 1847—ki Hazánkban megjelent Úti leveleimben stb.) de arról nem tehetek, ha elmulasztotta elolvasni, vagy arra méltónak nem tartotta. És azon fölül tettem azt, mit senkivel sem tettem, összes költeményeimet neki ajánlottam „tisztelet és szere­tet jeléül.“ Hogyan mondhatja hát, hogy mindeddig egy jó szót sem mondtam felőle ? miért akar tényeket megsemmisíteni ? Én legfölebb hibáztam azon versemben, de ő vétkezett, midőn azt nem a legtisztább baráti és hazafiúi fájdalom, hanem isten tudja miilyen rosz­indulat kifolyásának magyarázta. Ezzel azon gyanút vágja arczomhoz, hogy én soha sem voltam őszinte tisztelője , hogy én csak tettetem iránta a tiszteletet, szóval hogy kétszínű ember vagyok, s ez a legczudarabb jellemtelenség, mi embertől telik, s ezt nem engedhetem meg, hogy magamon száradjon. Fölhívom mindazokat széles e világon, kik engem ismernek, nyi­latkozzanak valamennyien, tapasztalták-e bennem csak árnyékát is a kétszínűségnek? ha igen, borítsa fejemet a nemzet megvetése! E gyanúsítás fáj, és fáj az a lenéző hang, mellyen beszél velem Vörösmarty, mondván többek között: „én elitélem őt! ki­csoda ? Petőfi, kit ? Vörösmartyt“ stb. Már kérem alázatosan, akárki az a Petőfi, de mindenesetre ollyan ember, kit Vörösmar­tynak sincs semmi joga lenézni. S ha épen kedve volt Vörös­martynak a szerénységről beszélni, inkább akárhol beszélt volna róla , mint itt, midőn ő is feledni látszik a szerénységet. Egyéb­iránt a­mi a szerénységet illeti: én azt igen silány portékának tartom, mellynek betanulását soha sem találtam fáradságra méltó­nak , mert az a jezsuiták találmánya. Göthe teljes hosszú életében egyszer mondott okosat, akkor, midőn azt mondta: „nur die Lumpen sind bescheiden.“ Czikke végén, miután a szerénységet repetálta, így szól Vörösmarty: „bírónak még te kicsin vagy.“ Nincs mit szólnom ellene, elismerem teljesen, ha azon érdemes táblabírói hiszemben él Vörösmarty is, hogy mindaddig kicsin az ember bírónak , míg nagy hasa nincs. Különben, a­mit ő gondol, én is azt gondolom, hogy t. i. e tollharcz nem bontja föl közöttünk a jó viszonyt. De ha ellenkező­leg lenne is, nem csak ő vele, hanem akárkivel a föld hátán, min­dig kimondanám szabadon meggyőződésemet. Inkább legyek ez­után is, mint ekkorig voltam, bátran és kérlelhetlenül kimondott meggyőződésem mártyrja, hogysem gyávasággal vádolhassam én magamat. Én magammal akarok békében élni, nem a világgal. — Petőfi Sándor: Figyelmeztetés. A kormánynak nemcsak érdeké­ben , hanem kötelességében is áll, honunk különfajú s nyelvű polgárainak nevezetét tudni, s a hivatalos rendeletekben azzal él­ 275 ni , mert ha azt nem teszi, akkor vagy politikai hibába esik, vagy pedig némellyek előtt azon gyanúra szolgáltat alkalmat, hogy ta­lán gúnyolódik. Én inkább az elsőt teszem fel, mert hinni nem akarom, mint­ha kormányunk hivatalos rendeleteiben bár­kivel is játékot űzni, vagy ingerkedni szándékoznék, és épen azért a Közlöny 83-dik számában 8292-ik sz. alatt kibocsátott kormányi rendelet követ­keztében , mellyben honunknak orosz ajkú polgárai az egyesültek­től megkülönböztetnek, ezennel kijelentem, hogy honunkban az orosz ajkú polgárok mind egyesült görög szertar­tás­ú­a­k , és így nálunk nem egyesült oroszok nem léteznek. Megjegyzendő továbbá, hogy a magyarhoni orosz nem rusznyák, hanem ruszin­nak nevezi magát anya­nyelvén, következésképen őt orosz-rusznyáknak írni annyit tesz , mint pél­dául német helyett illyképen fejezni ki magát: német deut­scher. Valamint tehát az , ki a németet, német-deutscher­nek írná, valami szokatlan kifejezéssel lepné meg az olvasót, úgy az, ki a magyarhoni oroszt, orosz-rusznyáknak írja, egy részről ugyan etnologice hibáz, más részről pedig akaratlanul is gúnyo­lódni látszik, mert a valódi orosz nevezetet, rusznyák guny­­nevezettel váltja fel. Melly felvilágosítást előre bocsátván, mindazokat, kik ezu­tán Magyarországban lakó orosz ajkú polgárokról akár hivatalo­san , akár pedig sajtó útján valamit írni fognak , egész bizodalom­­mal kérem, hogy honunk orosz ajkú polgárait rusznyák nevezet­tel, melly megvetést és gúnyt jelent, ne ingereljék, hanem őket egyszerűen oroszoknak nevezni s írni annál is inkább szíves­kedjenek,mert ha a magyarországi németnek,a nagy németországi némettőli megkülönböztetése végett, külön nevet adni nem szük­séges , úgy a magyarhoni oroszt is az oroszországitól rusznyák gúnynevezettel megkülönböztetni nem illendő. És végtére a magyarhoni orosznak, az oroszországitóli meg­különböztetését nem a gúnyos elnevezésben, hanem inkább annak a magyar hazához, mellyben már majd ezer év óta lakik, hív ra­gaszkodásában kell keresni — Popovics Bazil, munkácsi püspök. KÜLFÖLD. AUSTRIA. B­é­c­s, sept. 5. A minister­ crisis, mellyet csak vak nem gyaníthatott, beállt. A Bach minister úrtól hallott nevezetes tant a minap meg­­említem. E szerint a háznak nincs joga proclamatiók által a néppel közlekedni, jelesül nincs joga törvényeket szentesítés előtt meg­nyugtatásul is köztudomásra juttatni. E tan kijelentése akkor elhangzott, s csupán csak a mellék­­teremekben idézett elő egy kis szelid hereskedést. Ma már, miután közel 160 követ írt alá, azon­ban ellen egy protestatiót, s még az ellen is, hogy arra a ministerium egyéb tag­jai hallgattak, forma szerinti interpellátiókban kezdetett meg a csata. Először is Violand, más 37 követtel, Bach minapi kijelentése ellen óvást nyújtott be. 1-et ünnepélyes óvásomat jelentem ki, úgymond, az ellen, hogy a miniszerek hallgattak, midőn Bach mi­nister az országgyűlésnek abbeli jogát kétségbe vonta, minélfogva az a néppel fölhívások által közvetlen közlekedhetik, s azon nézet ellen, hogy az alkotmány megerősítésére a koronával­ előleges ösz­­szeegyeztetés (Vereinbarung) szükségeltetnék. S­or ünnepélyes óvásomat jelentem ki a ház elnöke ellen, kinek ugyan formális jo­ga volt engem Bach ellen azonnali föllépésemben akadályozni, ki­nek azonban kötelessége lett volna akkor , midőn illy nevezetes kérdés merült föl, magasabb szempontból kiindulva, az ügysza­bály száraz betűit mellőzni. És most jött B o r o s c h interpellátiója: három kérdést ter­­jeszten­ek az összes ministerium elé, mellyekre csak­ jövő csü­törtökön (sept. 7-én) kívánok feleletet. A junius 6-ki decretum mit sem tud letrok­ozott alkotmányról, a korona tehát az egyesü­léssel felhagyott, a nép nagykorúnak nyilatkoztatott ki; követke­zőleg nem lehet jelenleg az országgyűlést kiskorúnak nyilváníta­ni ; ennélfogva most nem létezik vető, habár, a­mint hiszem, hogy az alkotmányban később korlátozott veto fogna megállapíttatni. A ministérium e tényeket nem akarta elismerni, hanem csak a re­actio kezére kívánt dolgozni, a­nélkül, hogy meggondolta volna, hogy a reactionak, habár véres harcrok után is, meg kell hűlnie, s az igazi népszabadságnak győzedelmeskedni. A ministerium igen kedvező helyzetben van,mert épen nem felelős, mert egy ministeri­um sem felelős a koronának, a miénk pedig még a népnek sem, mert még nincs alkotmányunk. A ministeriumnak tehát semmi szüksége sincs lesre, ha hű akar maradni a néphez, mellyből keletkezett­ kérdéseim ezek: 1. Ha a ministerium a sanctio és a még gyanúsabb kitétel összeegyeztetés (Vereinbarung) alatt más egyebet ért-e, mint a végrehajtó hatalom által feltétleni teljesítését az itt meghozott törvényeknek, hogy így a kül formalitás is megadassék nekik ? 2. Szándékozik-e a ministérium országgyűlésileg megígérni közremunkálását, azon törvények kihirdetését illetőleg, mellyek, mint a constitutio alkatrészei, eleve megállapíttatnak és kihirdet­­tetnek ? 3. Azon esetben, ha ezen kérdésekre igennel válaszoltatnék, pusztán erkölcsi­ felelősségi előnyénél fogva, magára vállalja-e a ministérium a kezességet az alkotmányosság értelmébeni teljesü­lésért ? A kérdés hosszabb volt, de a két elsőnek szellemét, azt hi­szem, szorosan felfogtam; egyébiránt mivel ezek a ministérium­nak írásban átadattak, holnapig alkalmasint meg fogom szerez­hetni. Következett Löhner, interpellációja a Szegeden letartózta­tott olasz foglyok ügyében; a követ felolvasta az osztrák ministe­riumnak Montecuculihoz intézett nótáját, és kérdé: Valljon kész-e Bach minden ez ügyet felvilágosító iromá­nyokat a kamrának elébe terjeszteni, kész-e arról felelni, miért helyezte a foglyok ügyét egyedül Montecuculi Hofcommissar ke­zébe , hogyan tűrhette, hogy a foglyok olly hosszú ideig minden vizsgálat nélkül bezárva maradtak, és hogyan van az, hogy még Hofcommissar existál, holott maga a minister a minap illy hivatal­nak nem lételéről biztosítá a kamrát ? Bach azok iránt, mik történtek, mielőtt ministerré lett, nem felel: a jelen valókra nézve megjegyzi, mikép minden elő van ké­szítve, hogy ez ügy iránt rendelkezés történjék, az ide vonatkozó irományokat előterjesztendi, a Hofcommissar kitétel pedig csak Kanzleifehler, mert Montecuculi Ministerial-Commissar. Sierakovszky sajnálja , hogy orosz politicai szökevé­nyek, még mindig Brodiba s onnan Oroszországba vitetnek, illy embervásár csak egy ázsiai vad csoport­főnöknél volna megma­­■ gyalázható , nem pedig alkotmányos országban.­­ D­o­b­­­h­o­ff állítja, hogy ő i­lyenekről nem tud Senmit, tessék tehát a követő­ek e tekintetben bizonyítványokkal szolgálni, Sierakovszky ezeket megígéri.

Next