Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-09-08 / 60. szám
ajándékozott a museumnak; más nemeslelkűek más ajándékokat adtak; az 1830-as országgyűlés 500,000-et adott, még sincs egészen fölépítve; még sincs egészen fölszerelve; a gyűjteményeket ki sem lehet rakni. Ha Angliában tudományos utazást kell tenni, a museum számára gyűjteményt, művészeti darabokat, ritka kéziratokat venni, — az e végre megkívántató pénzre nézve azt szokta a ház, midőn olvastatik, mondani: „tovább, tovább“ intézkedjék hát a ház a museum iránt a nemzet becsületéhez méltólag. Eötvös jövőre a Theresianum és museum iránt kimerítő tervezetet s felvilágosítást fog adni. Patay: Az, hogy a museum nincs fölszerelve, hogy könyvek, műdarabok ládákban vannak, hogy fiókok, polczok, ajtók, ablakok stb. nincsenek, az nem csak botrány, hanem kár is a közönségre nézve. Azért a felszerelési költségeket kívánja megszavaztatni. Nyáry. A fölszerelési költségeket kívánja azonnal megszavaztatni. Jankovics eladván gyűjteményét a nemzetnek, azután sok könyvet, kéziratot a zsidópiaczon vett meg abból, mit már eladott, minek az az oka, hogy az ígért gyűjtemény ládákba lévén berakva, egyik vagy másik szolga felfeszítvén a láda-fedelet, néhány könyvet s kéziratot eladott a zsidópiaczon, és nem lehet-e, hogy olly könyvek s kéziratok adattak el, mellyek kipótolhatatlanok. — Továbbá a kamaránál sok fontos oklevél van a magyar nemzet történetére nézve : igy például ott van a Hunyadycsalád levéltára, mellyet már egyszer azért, hogy sok helyet fog el, meg akartak égetni, és csak a dicastorialis hosszadalmas eljárásnak köszönhetni, hogy meg nem égettetett. Hozassák hát határozat, hogy ezen oklevelek a museumhoz tétessenek át. Paóczy. Bécsben is van két levéltár, u. m. 1. archívum regis secretum, és 2. archívum regis secretissimum; ezekben vannak a legfontosabb adatok a magyar históriára nézve. Azért kívánja a ministeriumot utasíttatni, hogy ezek is a museumhoz áttétessenek. Madarász László: Az iskolai s egyházi kiadásokat illetőleg, az iskoláktól semmit sem akar elvenni, de az egyháztól sokat. A múlt országgyűlés a vallási költségek viselését azon föltét alatt vállalta el, hogy az egyházi javakat átveendi, ez meg nem történvén, nem adathatik az egyháznak országos segedelem. A tulajdonba nem akar vágni, mint I. Ferencz, ki az egyházak arany s ezüst szereit el nem hordatta; de midőn a reactio a papi ruha alatt is mozog, nem kívánja a hierarchiát közadó által segíttetni. Eötvös: A status magára vállalta minden hitfelekezetek egyházi s iskolai költségeit, tehát ezt meg kell tartani. Ez különben nem rendes papi fizetés, hanem csak segedelem, olly segedelem, hogy igazat mondva, némelly lelkészek éhen meg ne haljanak. Kinek jut legtöbb e segedelemből, azt meg nem mondhatja, hanem úgy gondolja, az oláh lelkészeknek, mert azok legszegényebbek. E tekintetben jövőre részletes kimutatást nyújt be a háznak. Míg új törvény nincs, az előbbi törvény alól magát e részben föl nem mentheti. Az ülés d. u. 22 órakor eloszlott. Horvátországból a Közlöny azon érdekes tudósítást közli, miszerint augustus utósó napjaiban egy horvát küldöttség volt Bécsben, az ex-bán ellen panaszt emelni, mind ő felségénél , mind Ferencz Károly főhg és Zsófia főherczegasszonynál. Utóbbiaknak, saját kivánatukra, a küldöttség egy emlékiratot adott át. Ő felsége biztosította a küldöttséget, miszerint az ügy nem sokára jobb fordulatot veene. Latour azonban folyvást küldözget hadi szereket Horvátországba. Aug. 30-kan is 16 darab ágyú ment oda Grätzból. Jellasich, mint Latour tábornoka f. h. 14-én szándékozik a háborút Magyarország ellen megkezdeni, 11 zászlóalj határőrrel, mellyek közt 4 begyakorlott, 7 pedig ujoncz. — Reichenzer nevű mézeskalácsos statárium elé állíttatott, mivel egy magyar bankjegyet elfogadott. □ —Fiuménak august. 31-én a horvátok által tett megszállásáról minő jelentést tett az ottani kormányzó belügyministeriumunkhoz, a hivatalos rovatban olvasható. Mi e helytt a „Wiener Zeitung“ osztrák kormánylapból is kívánunk némelly e tárgyra vonatkozó curiosumokat kiemelni. A nevezett német lap September 5-kei száma külön rovat alá helyezi Magyarországot, külön pedig Fiumét, már mint Österreichisches Küstenlandot; ez az egyik curiosum , hogy ezen mi tengerpartunk hogyan változhatott egyszerre osztrák birtokká s még különösebb az, hogy ugyanezen czikk tartalma szerint Bunyevácz Zágráb megyei alispán nem Austria számára, hanem ő felségének a horvát királynak nevében foglalta el Fiumét. De a mi legkülönösebb, az, hogy I. Jellasichnak kormánylapja az Agramer sem a horvát királyt, sem Austriát nem említi e foglalásnál. És igy azt Bunyevácz alispán úr alighanem maga merényletére téve, mi annál is inkább hihető, mert megbízott emberei még csak meghatalmazást sem tudtak felmutatni. Valóban különös dolgok történnek most már a nap alatt. Közel nyolcz százada, hogy a horvátnak külön királya nincs, hanem azt uralja, ki mint magyar király az ország integritásának fentartására a nép szeme láttára isten szabad ege alatt esküszik, s a ki mint felkent magyar király azonnal a kapcsolt országoknak is királya egyszersmind. Mi még eddig semmi diplomaticai egyezkedésről nem vagyunk értesítve, minélfogva e két ország külön királyokat uralna. Sőt maga I. Jellasich is még eddig minden manifestumában kimondd azt, hogy ők a magyar koronától elszakadni nem akarnak; annál meglepőbb tehát, hogy a zágrábi alispán egy diplomatikailag magyar birtokot elfoglal, és még ennél is meglepőbb az, hogy az osztrák lap a horvát király nevében a magyaroktól átvett ezen birtokot rögtön austriai territóriummá kereszteli. No ez ugyan könnyű módja az acquisitiónak !lyen diplomaticai eljárást világ teremtése óta nem mutathat fel a história. Látjátok horvát testvéreink, mig mi veszekszünk egymás között, jő egy harmadik hatalom, az osztrák kormánynak hivatalos közlönye, és nem tudni, kinek parancsára, saját országának tulajdonítja azt, amin mi testvérek veszekedtünk. Így van ez az aldunai csatázásunkkal is, mi a ráczot, ő minket pusztít, és a szomszédban Mephistoként mosolyog az ármányos camarilla, hogy sikerült egymás ellen ingerelni bennünket, s hogy mig mi erőnket ekként fogyasztjuk, annál könnyebben martalékául esünk gonosz fortélyának. — Eszékről a „Fünfk. Zeit.“ azon tudósítást kapta, miszerint Bunyik valamennyi szolgabírónak tudtára adja, hogy aug. 31-én 6500 határőr fog oda szállíttatni, Verőczétől Szotinig cordont képzendők. Aug. 28-kan, ugyane lap szerint, Jankovics főispán értekezett a teendőkről az ottani várparancsnokkal, ki úgy nyilatkozott, hogy mihely a határőrök egy óra távolságra közelednek , őket azonnal ágyúkkal fogadandja. A Sándor-gyalogság 2 százada, a János-dragonyos ezred s más katonaság a városban központosul. Ezenkívül Dárdáról és Belyéről 10 század önkénytes áll készen a vár uralmára. A tisztekben hűség és jó szellem uralkodik. 20 — Pápán, sept. 1. A középponti választmány s egyszersmind a Közlöny által arról értesülünk tegnap , miszerint a dunántúli önkénytes , tízezer főből álló nemzeti őrség városunk kebelébe leend szállítva, őszinte örömmel tapasztaljuk, hogy a miniszerelnök városunk geographiai fekvését, magyarságát s vendégszeretetét méltányolni tudja. A haza s a kormány soha sem csalódandanak, midőn hazaszeretetünkre számot tartanak. Valamint hajdan II. Ulászló alatt, szinte úgy mostanában Pápa városa mindig az elsők sorában lesz, mihelyt a haza oltárára hozandó áldozatok forognak kérdésben. A középponti választmány részéről bizottmány küldetett ki, hogy a megérkezendő nemzetőrök szállítására s élelmezésére, a szükséges lépéseket megtegye. Mi megérkezések elébe annál nagyobb örömmel nézünk , minél jobban meg vagyunk győződve, mikép itt létek helybeli nemzetőreinket is felbuzdítandja, hogy a fegyveres gyakorlatokat, miket néhány hét óta félbeszakasztottak, újra sernyedetlen buzgalommal folytassák. Némellyek úgy is megfoghatatlannak tartják, hogy e gyakorlatokra semmi figyelem nem fordíttatik, s meg kell vallani, miként e nemtevés a kényelemnek igenis , de napról napra jobban bebonyolódó viszonyainknak távolról sem felel meg. Városunkban szállásoló honvédeink száma ezer főre szaporodott, köztök valami 80 zsidó. A középponti választmány szükségesnek véli felszólítani a miniszerelnököt, hogy a derék honvédek más helyre átszállításáról minél előbb gondoskodjék, hogy a várva várt nemzetőrök elfogadása semmi tekintetben ne gátoltassék. Nálunk szállásolandó vitéztársainkat már előre bizonyos okká teszszük, hogy testvéri szeretettel fogadandjuk őket. Tisztviselőink minden kitelhető módon gondoskodandanak arról, hogy a síkra szálló hazafiaknak semmi panaszra ne legyen okuk. A derék tisztviselők eddig is bebizonyították, hogy teljes mértékben méltók a közbizodalomra s tiszteletre, mellyel irántok viseltetünk , s a fáradhatlan szorgalmú férfiak: Szakonyi Lajos főszolgabíró, Viltax Antal polgármester, s Mikovinyi Ignácz városi bíró, kétségtelenül megérdemlik, hogy a haza neveikkel megismerkedjék. Pestről érkező utazók beszélik , hogy városunk részéről zsidó elleni kérvény nyúttatott be a nemzetgyűléshez. Meglehet, hogy némelly obscurus egyének cselekedtek ollyasmit, de én a legbiztosb kútforrásból merített tudósításnál fogva mondhatom, hogy az érintett ügy sem a városi tanácsnál, sem a képviselőknél nem került szőnyegre. Polgárságunk sokkal okosabb s felvilágosodottabb, mintsem napjainkban , hol minden erők központosítására van szükségünk, a zsidók ellen, kik helybeli nemzetőrségünk negyedrészét teszik, s kik ellen — ha bujtogató nincsen — semmi ellenszenv nem uralkodik , petitiókat írni szándékoznék. A kiinduló nemzetőrök harmadik csapatjának felállítására a szükséges intézkedések meg vannak téve. Rendes levelező. Válasz Vörösmartynak. — Nem szeretem a feleselgetést, kivált illy időkben, midőn a közönségnek kisebb gondja is nagyobb , mint egyes emberek szóváltogatásait hallgatni; mind a mellett nem hagyhatom szó nélkül Vörösmartynak e lapok 58-ik számában hozzám intézett sorait. Nem bocsátkozom a czikk pontonkénti cáfolatába, nehogy mind a magam mind a mások becses idejéből sokat raboljak el, csak átalánosságban egy pár rövid észrevételt. Azt én gondoltam előre, hogy Vörösmarty felelni fog versemre, de megvallom, ingyen sem hittem, hogy úgy fog felelni, a mint felelt. Nem hittem, hogy ollyan fegyvereket fog használni, minőket senkitől sem érdemiek s e tőle legkevésbbé, s amellyek hozzá nem is méltók: a gyanúsítás és lenézés fegyvereit. Ezek a polémia legkopottabb, legmindennapibb fegyverei. Ha kardot szúrt volna belém, hallgatnék, de miután bunkósbottal támadt meg, nem hallgathatok. Azt mondja: „Nem tünik-e ki, hogy Petőfi kegyelettel akarván szólani, szólt igen roszul palástolt s mondhatom, igen idétlen szánakozással ?“ stb. Erre minden elfogulatlan ember azt fogja mondani, hogy nem tűnik ki, de ha csakugyan ez tűnnék ki, úgy megvallom, nem olly hangon írtam, mint lelkem mélyében akartam. Azt mondja: „Petőfi Vörösmartyról, kivel barátságos viszonyban van, mindeddig még egy jó szót sem szólt: honnan van az, hogy olly mohón ragadta meg az alkalmat, róla kárhoztatását kimondani?“ stb. Engedjen meg Vörösmarty, de azt nem tudja, nem tudhatja, hogy én ez alkalmat mohón ragadtam-e meg vagy hosszú és kínos lelki harcz után ? és amit előbb mond, az egyátalában nem áll, mert én már nem egyszer mondtam róla jót és igen sok jót nyilvánosan (az 1845—ki Életképekben megjelent Úti jegyzeteimben, az 1847—ki Hazánkban megjelent Úti leveleimben stb.) de arról nem tehetek, ha elmulasztotta elolvasni, vagy arra méltónak nem tartotta. És azon fölül tettem azt, mit senkivel sem tettem, összes költeményeimet neki ajánlottam „tisztelet és szeretet jeléül.“ Hogyan mondhatja hát, hogy mindeddig egy jó szót sem mondtam felőle ? miért akar tényeket megsemmisíteni ? Én legfölebb hibáztam azon versemben, de ő vétkezett, midőn azt nem a legtisztább baráti és hazafiúi fájdalom, hanem isten tudja miilyen roszindulat kifolyásának magyarázta. Ezzel azon gyanút vágja arczomhoz, hogy én soha sem voltam őszinte tisztelője , hogy én csak tettetem iránta a tiszteletet, szóval hogy kétszínű ember vagyok, s ez a legczudarabb jellemtelenség, mi embertől telik, s ezt nem engedhetem meg, hogy magamon száradjon. Fölhívom mindazokat széles e világon, kik engem ismernek, nyilatkozzanak valamennyien, tapasztalták-e bennem csak árnyékát is a kétszínűségnek? ha igen, borítsa fejemet a nemzet megvetése! E gyanúsítás fáj, és fáj az a lenéző hang, mellyen beszél velem Vörösmarty, mondván többek között: „én elitélem őt! kicsoda ? Petőfi, kit ? Vörösmartyt“ stb. Már kérem alázatosan, akárki az a Petőfi, de mindenesetre ollyan ember, kit Vörösmartynak sincs semmi joga lenézni. S ha épen kedve volt Vörösmartynak a szerénységről beszélni, inkább akárhol beszélt volna róla , mint itt, midőn ő is feledni látszik a szerénységet. Egyébiránt ami a szerénységet illeti: én azt igen silány portékának tartom, mellynek betanulását soha sem találtam fáradságra méltónak , mert az a jezsuiták találmánya. Göthe teljes hosszú életében egyszer mondott okosat, akkor, midőn azt mondta: „nur die Lumpen sind bescheiden.“ Czikke végén, miután a szerénységet repetálta, így szól Vörösmarty: „bírónak még te kicsin vagy.“ Nincs mit szólnom ellene, elismerem teljesen, ha azon érdemes táblabírói hiszemben él Vörösmarty is, hogy mindaddig kicsin az ember bírónak , míg nagy hasa nincs. Különben, amit ő gondol, én is azt gondolom, hogy t. i. e tollharcz nem bontja föl közöttünk a jó viszonyt. De ha ellenkezőleg lenne is, nem csak ő vele, hanem akárkivel a föld hátán, mindig kimondanám szabadon meggyőződésemet. Inkább legyek ezután is, mint ekkorig voltam, bátran és kérlelhetlenül kimondott meggyőződésem mártyrja, hogysem gyávasággal vádolhassam én magamat. Én magammal akarok békében élni, nem a világgal. — Petőfi Sándor: Figyelmeztetés. A kormánynak nemcsak érdekében , hanem kötelességében is áll, honunk különfajú s nyelvű polgárainak nevezetét tudni, s a hivatalos rendeletekben azzal él 275 ni , mert ha azt nem teszi, akkor vagy politikai hibába esik, vagy pedig némellyek előtt azon gyanúra szolgáltat alkalmat, hogy talán gúnyolódik. Én inkább az elsőt teszem fel, mert hinni nem akarom, mintha kormányunk hivatalos rendeleteiben bárkivel is játékot űzni, vagy ingerkedni szándékoznék, és épen azért a Közlöny 83-dik számában 8292-ik sz. alatt kibocsátott kormányi rendelet következtében , mellyben honunknak orosz ajkú polgárai az egyesültektől megkülönböztetnek, ezennel kijelentem, hogy honunkban az orosz ajkú polgárok mind egyesült görög szertartásúak , és így nálunk nem egyesült oroszok nem léteznek. Megjegyzendő továbbá, hogy a magyarhoni orosz nem rusznyák, hanem ruszinnak nevezi magát anyanyelvén, következésképen őt orosz-rusznyáknak írni annyit tesz , mint például német helyett illyképen fejezni ki magát: német deutscher. Valamint tehát az , ki a németet, német-deutschernek írná, valami szokatlan kifejezéssel lepné meg az olvasót, úgy az, ki a magyarhoni oroszt, orosz-rusznyáknak írja, egy részről ugyan etnologice hibáz, más részről pedig akaratlanul is gúnyolódni látszik, mert a valódi orosz nevezetet, rusznyák gunynevezettel váltja fel. Melly felvilágosítást előre bocsátván, mindazokat, kik ezután Magyarországban lakó orosz ajkú polgárokról akár hivatalosan , akár pedig sajtó útján valamit írni fognak , egész bizodalommal kérem, hogy honunk orosz ajkú polgárait rusznyák nevezettel, melly megvetést és gúnyt jelent, ne ingereljék, hanem őket egyszerűen oroszoknak nevezni s írni annál is inkább szíveskedjenek,mert ha a magyarországi németnek,a nagy németországi némettőli megkülönböztetése végett, külön nevet adni nem szükséges , úgy a magyarhoni oroszt is az oroszországitól rusznyák gúnynevezettel megkülönböztetni nem illendő. És végtére a magyarhoni orosznak, az oroszországitóli megkülönböztetését nem a gúnyos elnevezésben, hanem inkább annak a magyar hazához, mellyben már majd ezer év óta lakik, hív ragaszkodásában kell keresni — Popovics Bazil, munkácsi püspök. KÜLFÖLD. AUSTRIA. Bécs, sept. 5. A minister crisis, mellyet csak vak nem gyaníthatott, beállt. A Bach minister úrtól hallott nevezetes tant a minap megemlítem. E szerint a háznak nincs joga proclamatiók által a néppel közlekedni, jelesül nincs joga törvényeket szentesítés előtt megnyugtatásul is köztudomásra juttatni. E tan kijelentése akkor elhangzott, s csupán csak a mellékteremekben idézett elő egy kis szelid hereskedést. Ma már, miután közel 160 követ írt alá, azonban ellen egy protestatiót, s még az ellen is, hogy arra a ministerium egyéb tagjai hallgattak, forma szerinti interpellátiókban kezdetett meg a csata. Először is Violand, más 37 követtel, Bach minapi kijelentése ellen óvást nyújtott be. 1-et ünnepélyes óvásomat jelentem ki, úgymond, az ellen, hogy a miniszerek hallgattak, midőn Bach minister az országgyűlésnek abbeli jogát kétségbe vonta, minélfogva az a néppel fölhívások által közvetlen közlekedhetik, s azon nézet ellen, hogy az alkotmány megerősítésére a koronával előleges öszszeegyeztetés (Vereinbarung) szükségeltetnék. Sor ünnepélyes óvásomat jelentem ki a ház elnöke ellen, kinek ugyan formális joga volt engem Bach ellen azonnali föllépésemben akadályozni, kinek azonban kötelessége lett volna akkor , midőn illy nevezetes kérdés merült föl, magasabb szempontból kiindulva, az ügyszabály száraz betűit mellőzni. És most jött B o r o s c h interpellátiója: három kérdést terjesztenek az összes ministerium elé, mellyekre csak jövő csütörtökön (sept. 7-én) kívánok feleletet. A junius 6-ki decretum mit sem tud letrokozott alkotmányról, a korona tehát az egyesüléssel felhagyott, a nép nagykorúnak nyilatkoztatott ki; következőleg nem lehet jelenleg az országgyűlést kiskorúnak nyilvánítani ; ennélfogva most nem létezik vető, habár, amint hiszem, hogy az alkotmányban később korlátozott veto fogna megállapíttatni. A ministérium e tényeket nem akarta elismerni, hanem csak a reactio kezére kívánt dolgozni, anélkül, hogy meggondolta volna, hogy a reactionak, habár véres harcrok után is, meg kell hűlnie, s az igazi népszabadságnak győzedelmeskedni. A ministerium igen kedvező helyzetben van,mert épen nem felelős, mert egy ministerium sem felelős a koronának, a miénk pedig még a népnek sem, mert még nincs alkotmányunk. A ministeriumnak tehát semmi szüksége sincs lesre, ha hű akar maradni a néphez, mellyből keletkezett kérdéseim ezek: 1. Ha a ministerium a sanctio és a még gyanúsabb kitétel összeegyeztetés (Vereinbarung) alatt más egyebet ért-e, mint a végrehajtó hatalom által feltétleni teljesítését az itt meghozott törvényeknek, hogy így a kül formalitás is megadassék nekik ? 2. Szándékozik-e a ministérium országgyűlésileg megígérni közremunkálását, azon törvények kihirdetését illetőleg, mellyek, mint a constitutio alkatrészei, eleve megállapíttatnak és kihirdettetnek ? 3. Azon esetben, ha ezen kérdésekre igennel válaszoltatnék, pusztán erkölcsi felelősségi előnyénél fogva, magára vállalja-e a ministérium a kezességet az alkotmányosság értelmébeni teljesülésért ? A kérdés hosszabb volt, de a két elsőnek szellemét, azt hiszem, szorosan felfogtam; egyébiránt mivel ezek a ministériumnak írásban átadattak, holnapig alkalmasint meg fogom szerezhetni. Következett Löhner, interpellációja a Szegeden letartóztatott olasz foglyok ügyében; a követ felolvasta az osztrák ministeriumnak Montecuculihoz intézett nótáját, és kérdé: Valljon kész-e Bach minden ez ügyet felvilágosító irományokat a kamrának elébe terjeszteni, kész-e arról felelni, miért helyezte a foglyok ügyét egyedül Montecuculi Hofcommissar kezébe , hogyan tűrhette, hogy a foglyok olly hosszú ideig minden vizsgálat nélkül bezárva maradtak, és hogyan van az, hogy még Hofcommissar existál, holott maga a minister a minap illy hivatalnak nem lételéről biztosítá a kamrát ? Bach azok iránt, mik történtek, mielőtt ministerré lett, nem felel: a jelen valókra nézve megjegyzi, mikép minden elő van készítve, hogy ez ügy iránt rendelkezés történjék, az ide vonatkozó irományokat előterjesztendi, a Hofcommissar kitétel pedig csak Kanzleifehler, mert Montecuculi Ministerial-Commissar. Sierakovszky sajnálja , hogy orosz politicai szökevények, még mindig Brodiba s onnan Oroszországba vitetnek, illy embervásár csak egy ázsiai vad csoportfőnöknél volna megma■ gyalázható , nem pedig alkotmányos országban. Dobhoff állítja, hogy ő ilyenekről nem tud Senmit, tessék tehát a követőek e tekintetben bizonyítványokkal szolgálni, Sierakovszky ezeket megígéri.