Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-21 / 71. szám

71. szám.September 21.1848. Pesten, csütörtökön. Megjelenik , hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel­­i­nek­­ négyszer hasábosott sorért 3 pgö kr. , kettős hasábu sorért pedig I 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pge­nt. Előfizethetni minden postahivatalnál­­, helyben a kiadóhivatalban : Egye­tem-atera , 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. PEST, SEPT. 20. ESTE 9 ÓRAKOR. E pillanatban érkeznek képviselő küldötteink, kik a birodalmi országgyűléshez küldöttek baráti kezet nyújtani. Halld meg, oh nemzet! miként fogadtattak. Kedden a benyújtott megbízó levél nyomán, a küldöttség el, vagy el nem fogadtatása tárgyaltatott. A baloldal melegen küzdött az elfogadás mellett, melly ellen a jobb oldal és a közép főleg azon okból keltek ki, minthogy a ház szabályai tiltják a küldött­ségek elfogadását. Voltak közvetítő indítványok is, jelesül, hogy ne az egész ház, hanem csupán választmány előtt adjuk elő meg­bízatásunkat , mások pedig azt kívánták , hogy az elnökség útján nyújtsuk be írásban kivánatunkat. Melly utóbbi indítvány, miután az ülésbeni fogadás 186 szóval 108 ellen tehát 78 többséggel meg­bukott, határozatta is jön. Az ülés csekély félbenszakasztással reg­geli 9­­ órától esti 9 óráig tartott. Ezen eredményről magánlag értesülvén , a küldöttség abban állapodik meg, miszerint az elnökség útján érintkezni nem fog, közvetlen érintkezésre az országgyűléssel lévén csak megbízva. Este 9 órakor fáklyás menettel tiszteltetett meg a küldöttség. Jelen lehetett vagy 30.000 ember. Lelkes democrat szellemű szó­noklatok tartottak a nép közöl s viszonzattal a küldöttség tagjai részéről, így áll a dolog. Szeretjük, hogy tudjuk hányadán állunk.­­ Tehát a birodalmi országgyűlésnek nem kell a magyar barátság, nem kell a két nemzet közti érdektalálkozások barátságos kiegyen­lítésére nyújtott testvéri kéz. Jól van. Lesz hát más, a­kinek kell. Ez a birodalmi országgyűlési többség nem fogja megtartani Austriát, mint a camarilla bizonyosan nem a dynastiát. A nép pedig, különösen Bécs , mellynek érdekét a camarilla befolyása szintúgy elárulja, mint minket elárult, vessen magával számot, reá­nti-e országgyűlésének visszataszító határozatára, a nép helyeslő szavát. S a szerint cselekedendik. Mi magunkkal tisztában vagyunk, s tisztában a birodalmi országgyűléssel is. És ez nyereség. Lapunk sajtó alá kerül. Többet nem írhatunk. Majd holnap szólunk róla. PRO MEMORIA AZ AUSTRIAI HÁZNAK! § Kis Ernő derék ezredesünknek vitéz tábora az elfogott rab­lóknál nyomtatott proclamatiókat talált, s egy vinkovezei katona­tisztnek is levele kezéhez jutott, mellyekből igen világosan kitű­nik, hogy a szerb rablók, kik a magyarok elleni vad harczban, saját czéljaik végett jónak látták, az austriai császár iránti hűséget affectálni, — mert tudták, hogy a bécsi camarilla az ördöggel is örömest szövetkezik,ha magának belőle hasznot reményi, — most már elérkezettnek vélik az időt, levetni az álarctot s megmonda­ni , hogy tulajdonkép mit akarnak. Érdekesnek véljük, ezen hivatalos úton hozzánk érkezett hiteles okiratokból a következő kivonatot közleni: Egy szó a szerb határőrökhöz. Elnyomott fiúk, nem tudjátok-e, hogy a­ki szabad akar lenni, föl kell kelnie ? Most itt a nemzet életórája, a világosságot minden szem lát­ja, csak a szerbé önt keserű könnyeket, ki csak istenhez küldi pa­naszát. Mikor esik le szemedről a fátyol ? A határőrök mindig hallgattak, és egymást elnyomták, és csak azért, hogy a törökök melleiket, s mások házaikat üthessék. Azt mondák, a kereskedés nem neked való. czim csak hőst illet; ipar, iskolák és kézművek nem a határőr feladata , — de ez mind a németnek való! A szerb nyelv nagyon egyenlőtlen, azért jobb a szerb szá­mára a német, azért kell a határőri gyermeknek a németet tanulni, hogy a szolgálatban is használhatóvá legyen. Oroszországhoz val­lás és nyelv köt bennünket, valamint az olaszt a frankhoz a nyelv, de hát a szerb számára semmi sincs ? E vélemény a német udvarnak nem látszik tisztának, mert a határőr csak a császári házért folyatja vérét. A németekkel egyenlő terheket viselünk, azok számára szerb pénz tartja fen az egyházat, de a szerb számára minden házi érdemjel elég jó. A fegyelem botozással erősíttetik, a békének, rendnek és jognak a hatalom előtt reszketni kell. A szerb nemzet csak ütle­­gekben kegyeltetik. Határőrök! Ti a szerbek emeltyűi, nem halljátok a szlávok szózatát? Fegyverrel kezetekben töröljétek le a gyalázatot, mert csak szabadságban van valódi boldogság, és csak ezért ontsátok véreteket. Egy szerb határőr. Ejnye szerb, te szláv testvér! Sok száz év óta nyomatnak el jogaid. Sok tűz és ön által környeztetel és ingereltetel a kigyó­­méregtől. Ejnye horvátok és szlávok! Emlékezzetek meg a határőrök­ről: 60 s több év előtt, mi dicsőségben álltak ezek a janicsárok ellen. Brankovics és Richter Pál, hol vannak a ti zászlóitok ? Ke­­vésbbé eszélyesek voltatok-e akkor,vagy kevésbbé vitézül harczol­­tatok-e a német császárért ? De Brankovics György megdicsértetett s megőszült az érdemben. Ma a császár olasz késeket, sírokat, vagy legalább rút sebeket nyújt nektek. A korszellem gyalázatára nem irtózik isten és emberek előtt, nem a józan emberész szava előtt. Sőt a magyaroknak ad ki benneteket, e lélekfalóknak, kikért ti véreteket pazaroltátok, s őket és a kereszténységet a török igá­tól megmentettétek. Oh teremtője a világnak, támaszd fel igazságod napját, hogy reánk süssön. Milovan Nikolics: Egy ka­t­on­a­t­i­s­z­t le­vel­én­ek k­i­v­o­n­a­ta V­i­nkov­­czéről. Mint aug. 2-kán megirám, a bánáti forradalom és az egész ezrednek ez által beállt eloszlása következtében, szerencsé­sen értem ide Vinkovczére,mert ha ezt nem tettem volna, most a többi tisztekkel Zimonyban fogságban ülnék, vagy meg is gyil­­koltattam volna, mivel a szerb hatóságoknak (odboroknak) nem akartam magamat alávetni. Mi tisztelt Bánátból mindnyájan elűzet­­tünk azért,mivel nem akartunk Szerbország alapítása és az osztrák császári ház elhagyása végett, a szerb néphez csatlakozni, miért a néptől több tiszt kínoztatott is, én azonban családommal szeren­csésen elillantam. Leírhatatlan, miilyen botrányokat és boszantást kellett Bánát­ban a tiszteknek szenvedniük ; természetesen mivel a nemzeti ügy­höz, az önálló Szerbország tulajdonképeni irányához hozzájárulni nem akartak. E háládatlan nép, melly, 160 év előtt a török járom alól megszabadittatva, uralmunk alatt élt, az austriai háztól el akar szakadni, nem kíván német,de saját császárt. Miért mi tisztek mindnyájan, kik a császárnak hívei maradtunk, kinyilatkoztattuk, hogy Bánátba többé vissza nem térünk. Innen láthatni, mik azok a szerbek, tulajdonképen ráczok, s érdemelnek-e kímélést. Rémitők a tettek, mellyeket a catholicusok s más nemzetbelieken elkövetnek stb. Ne neked császári királyi loyalitás ! Valóban, csak a bécsi camarilla lehetett ollyan oktalan bolond, hogy azt hinné, miként a rabló szerbek, ráczok majd a bécsi Burg lakóinak szép szeméért fogják vérüket ontani. Vagy ha ezt nem hitte, csak a bécsi camarilla lehetett olly istentelen gonosz, hogy saját ellenségeivel szövetkezzék, a birka­türelemmel hű magyar pusztítására. Hiszen ha a rácz, oláh, illyr határőrsek nyomorgatva voltak, azt minden ember tudja, hogy ez nem volt magyar nyomorgatás, hanem volt német járom. Hiszen a magyarokkal érintkezésben sem volt a határőrvidék; ellenben: német törvény, német tisztek, né­met commando, német káplárpálcza s német általi sanyargattatás, ez volt a határőrvidéknek mindennapi keserves kenyere. Magában elég ok, hogy egy nép türelmét veszítse. De az csakugyan példátlan oktalanság, hogy a bécsi camarilla azt hi­tette el magával, miként a rácz, oláh , meg illyr a német káplár­­pálczába s német tisztek sanyargatásába annyira beleszeretett, hogy ha pártot üt az őt közös szabadsággal kínáló magyar ellen, — mert még ennél is többet: külön országot akar, — ezen párt­­ütésnek gyümölcsei majd a német camarillának szájába hullanak. Jól van, jól. Megjósoltam nektek, urak oda­fent , hogy ha a magyar hűséget nem méltányoljátok, ha a magyarra nem tá­maszkodtok , el kell vesznetek okvetlenül. Az isten igazságos. Illy rút hitszegés , a minőt rajtunk el­követtetek , nem, nem maradhat büntetetlenül. Még egy második adattal is szolgálhatunk, nagyon örven­detessel a bécsi camarilla számára. Hanem mielőtt ezen adatot kö­­zölnék, először lássák meg olvasóink, minő nyomorult hazugsá­­gokhoz nem átall Jellacsich folyamodni, hogy port, homokot szór­jon a könnyen hívők szemébe. September 14-kéről hodosi főhadi (helyesebben „rabló“) szállásáról kibocsátott bullettinjében, többek között a következő hazudságot terjeszti: ,, A cs. kir. magyar seregek, kik ellenünk voltak rendelve, tegnap a bán parancsnoksága alá állottak, azon kérelemmel, hogy engedtessék meg nekik, Stájerországba vonulni. A parancsnok vezér és bán megparancsolá nekik, hogy azonnal Friedauba Stá­jerországba menjenek, bevárván ott a cs. kir. hadi-ministerium­­nak további parancsit. A magyar nemzetőrök és szabad csapatok futnak elölünk. A rémült lakosok örülnek, hogy ezen csordától megszabadulnak. Tőlünk védelmet kérnek.“ Ennek c­áfolatául közöljük a Teleki Ádám táborabeli tiszti­kar következő hivatalos nyilatkozatát, mellynek közlésére minden szerkesztőségeket szívesen fölkérünk. Nyilatkozat. Félreértések és a jelen zavaros időkben annyira napirenden levő egyátalában nem alapos gyanúsítások meg­előzése végett, mi, a gr. Teleki vezérőrnagy főpa­rancsnoksága alatt álló tisztek, szükségesnek találjuk, az ő eddigi állása és eljárása felett, a nyilvános lapokban követ­kező nyilatkozatot közzétenni: Vezérőrnagy, gr. Teleki úr, főhadiszállására, Budapestről nagyszerű republicánusi mozgalmak és minden törvényes rend megszűntéről hírek érkeztek. A dolgok ezen állapotában, egy ha­ditanács képződött, melly oda nyilatkozott, hogy egy ideig a hor­­vétokkal semminemű harczba ne bocsátkozzanak, mert különöseb­ben a trón jogait kellett szemek előtt tartaniok. Ennek következté­ben, Keszthelyig visszavonulás határoztatott. Itt az összes tisztikar összegyülekezett, s ezek azt határozták, hogy miután az ország törvényes állapota még mindig fen van, ők, letett eskü­­jökhöz híven, a horvátokkal, minden harczot elfo­gadni, és a trón, a magyar királyság jogaiért épen olly hősileg harczolni akarnak, mint ezt tár­saik Olaszországban megmutatták. — Ez alkalommal, minthogy a jelen zavaros időkben talán némellyek a kötelesség útját nehe­zebben ismerik ki, mindenkinek szabadon hagyatott, az illetőre nézve talán nem kellemes helyzetből magát visszavonhatni, mert ezen határozat pillanatától kezdve a legcsekélyebb inga­dozás, a király, haza és a bajtársság ellen elkö­vetett árulásnak fog tekintetni. Előbb azonban, az összes tiszti testület megbízásából, őr­nagy gr. Bubna, százados Bárczay s kapitány b. Wie­­dersperg, 6 excell., b. Jellachich tábornagy úrhoz küldet­tek , előtte azt nyilatkoztatni , hogy ha ő ő fölségének határozott, világos parancsolatát, a Magyarhonbai beütésre,elő nem mutathatja, minden ellene felállított csapatok el vannak határozva, magukat a leghősiesebben védelmezni. Jellachich b. ez alkalommal egyúttal felhívatott: meggondolni és figyelembe venni a következményeket, mik ezen összeütközésből a hadsereget illetőleg eredhetnek. Ő excell. ezen nyilatkozatot, melly írásban is, a tisztek­től aláírva, neki átadatott, figyelemb­e nem vet­te, és igy mi készen állunk a király és törvé­nyes szabadságérti harczra. — A drávamelléki hadi sereg tiszti kara. Hanem, most következik még a java. Igen hiteles kézből ér­tesültünk, hogy derék tisztikarunk küldöttei Jellacsichhoz menvén, őt felszólítani, hogy miután mindig a császár iránti hűséget em­legeti, mutasson elő parancsot a császártól, melly őt a magyaror­­szágbai beütésre fehatalmazza. Erre Jellacsich uram,a szenvedély által — szokása szerint — egy kissé elragadtatva, ekképen felelt: Es was „Kaiser,“ was „Treue“! Ich werde den Kaiser machen. Egyik czimborája, Zeisberg, pedig igen épületes dictiókat tartott arról: minő derék ország volna ez a Magyarország, ha kormánya élén, egy, amollyan erőteljes katona állna. Minek következtében, Jellacsich jónak látta István nádor austriai főherczeget per „niederträchtiger Lump“ trad­álni. Ne neked austriai ház!­im illyenek hőseid, kiknek kedvéért a királyi ház vesztére működő camarilla a magyar nemzetet olly gyalázatosan elárulá, hogy ha van isten az egekben, ez árulás, büntetlenül nem ma­radhat. Ha pedig elkövetkezik isten ítéletének órája, s ti, kiknek végpercre ütend, mézes szavakkal a magyarhoz fordulandótok gyámolításért, minő más feleletre fogtok várhatni, mint a minőt a szegény, hitszegően elárult magyartól érdemeltetek. Fel, magyar! fel. Védjed magadat, különben elvesztél. De ha véded magadat, győzni fogsz. Ha győztél, számolj. ISMÉT EGY SZÓ MÉSZÁROS LÁZÁRHOZ! Hiteles kút­főkből tudjuk, hogy a ministeri tanács, minden türelméből kivet­­kőztetve, gr. Ráday által, határozott parancsot küldött Mészá­rosnak , hogy annak vételével „Sz.­Tamást tüstént megtámadni, szoros kötelességének ismerje.“ Mi kételkedünk, hogy e parancsnak is sikere lesz. Mészá­ros minister úr, nagy hősiesen, bele­burkolandik a papiros ké­születek schlendriánjába, az Ó-Becséről megugratott Ederrel nagy hosszasan tanácskozni fog, és­­ lesz belőle kon­cz, a­mint Ő mondani szokta. Mi a hadügyminiszert becsületes embernek hiszszük, ámbár 30 esztendős múltjából nem képes annyira kivetkőzni, hogy a sárga-fekete máz nagy vastagon ne lássék rajta. De, annyi bizonyos, hogy sem Jellachichnak pártütése, sem a világ minden Rajacsicsa , sem maga az árulásnak superlativuma — a bécsi camarilla — nem ártott, s nem árt annyit Magyar­­országnak , mint Mészáros Lázár úr tevékenytelensége és zopfos schlendriánja. Pedig ő mindig dolgozik, csakhogy soha sem azt, és soha sem úgy, a­mint kellene. Ezen schlendrian mellett azután a dolgok annyira mennek, hogy már a múlt napokban egyszer ütközni akart, s utósó percz­­ben vette észre, hogy nincs hídja, mellyen a csatornán átkeljen. Akkor, nyakra-főre, összekergettek egy pár száz ácsot, s mikor ezek együtt voltak, ekkor veszik észre, hogy — nincs fa, a mi­ből hidat verjenek. És igy most Jellacsich nyomul előre; Mészáros hadü­gy-mi­­niszer úr pedig elég seregeinket — télben, harmadába veszni hagyja a hidegen, és sem nem ütközik, sem Jellacsich útjába nem küld, hanem, e helyett, ha egy vagy más derék tisztnek al­kalmazásáról van szó, kezébe veszi a schematismust, s nagy scrupulese vizsgálgatja, nincsen-e valaki, a­ki amannál két nap­pal régibb tiszt, így vész el aztán a haza! Hanem ez tovább így nem maradhat. Vagy tegyen hadügy­­miniszer úr valamit, vagy mondja meg , hogy nem tud tenni, de a kipótolhatlan idő vesztegetésével a hazát ne veszítse el. Nekünk úgy látszik, hogy a képviselőház o­lyan, mint egy villámmal terhelt felhő. Vigyázzon magára minden ember! mert, istenünkre mondjuk, a fergeteg lezúg, — erősebben, mint gon­dolnátok. A hazát veszni nem hagyjuk, senki kedvéért, semmi áron. JELLACSICH MOZGALMAI: Zala-Egerszegről sept. 18-tól kelt hivatalos tudósítás sze­rint, Jellacsich tábora a Muraközbe betörvén, egy része Lendvá­­nak, a másik Letenyének vette útját; most Kanizsán állítólag 18,000-rel táboroz, Kiskomáromban pedig 7000-rel. Magyar tá­borunk Keszthelyen és vidékén készen áll, a zalai lakosok, a fel­keléssel foglalkoznak, úgy mindazonáltal, nehogy határaik vé­­detlenűl maradjanak, Jellacsich Zala megyéhez és a tisztviselőkhez rendeleteket bocsátott. Jellacsich ezen összeszedett-vedett cso­portjának , melly ugyan fel fegyverezve vagyon, Horvátországba­­n s sept. 13-ig szálló úti rendje kézhez kerülvén, ebből látszik, hogy 24,837 embere van, de Barcsnál is átjött mintegy 10,000. A sereg zsarol, a merre megyen, kenyeret, marhát, babot, do­hányt , burgonyát, előfogatokat, fát stb. ha nem adatik dúlással fenyeget, a kiszolgáltattak iránt nyugtatványokat ad. Azonkívül emberei kukoriczát, szőlőt raboltak, pinczéket vertek fel. Azon helységek lakosainak, kiket már kipusztított, vigasztalására, és felvilágosítására, úgy az eddigi állandóságban­ megmaradására a másod alispán küldetett ki. Biztos kútfőből tudjuk, hogy Jellacsich katonáinak még eddig zsoldot nem adott, csak a zsarolásokból táplálja olly biztatással azonban, hogy visszatértökkor a mit ra­bolhatnak tulajdonuk. — Fel, fel, zalai, somogyi, baranyai, tol­nai , fejéri nép, ne hagyjátok vagyonotokat a rablóknak martalé­kul , védjétek magatokat! innen a kormány küld sereget sereg után védelmetekre. De védjétek ti is magatokat, kisebb nagyobb csapatokban háborítsátok, fogyaszszátok az ellenséget. Ha nem vé­­ditek magatokat, kirabol mindenetekből, ha véditek, éhen vész el, s el kell vesznie mind egy szálig. A kinek szivében becsületes vér foly , ne várjon megbízást, gyűjtse lelkesítse a népet, s ártson az ellenségnek,a­hogy lehet. A népet, ha tömegben felkel, legyőzni lehetetlen. Azonban, ne gondolja a nép, hogy a tömegestüli fölkelés­nek az volna czélja, hogy hadi sorba álljon az ellenség­elibe. Nem. A nép­fölkelésnek rendeltetése az, hogy segítse a tábornak vitézlő népeit, semmivé tenni az ellenséget. Erre a népnek, melly tömegben felkéi, ezer mód, ezer eszköz van kezében. A népfölkelésnek feladata következő: Oldalról és hátulról fenyegetése az ellenségnek. Előre a marháknak és lovaknak elhajtása. Elásása az eleségnek. Az utaknak elrontása. A falvaknak torlaszokkal ellátása vagy elsánczolása. Egyes ellenséges futárok, ordonánezok és patrouillok el­fogása. A nyílt tereknek, hol az ellenség könnyen előre nyomulhat­na, árkokkal keresztülmetszése. Megtagadása vagy lehetlenné tétele a fuvaroknak az ellenség használatára. A hidaknak, mellyeken keresztül kell jönie, szétrombolása. Az ellenség eleségének elfoglalása. Ha az ellenség előrehalad, akkor a nép, háta mögött minden

Next