Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-11-22 / 124. szám
124. szám. Pesten, szerdán november 22.1848. Megjelenik, hóttot kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvételnek négyszer hasábzott sorért 3 pgö kr. , kettős basabu sorért pedig 6 pgő kr szémíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz-hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban : Egyetem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarékpénztár házában. MT* PEST, NOV. 16. II. E lapok 109. számában a párt ütés eszméjét értelmeztem. Most folytatom a többi a rémszavakróli gondolatimat. Másik nagy szó, mellyel a szabadság ellen összeesküdt proclamatio-firkálók emlegetnek: Anarchia. — A szabadság ellen fogott szentségtelen fegyver mocskait azon hazugsággal akarják fényesre tisztítani, hogy ők e fegyvert az anarchia megzabolázására villogtatják. Ez anarchia fészke pedig főkép Bécs és Pest, a szabadság tűzhelyei; e városok, hol a személyes vagyonbátorság, köztudomás és statistikai adatok szerint, jobb lábon áll most, a szabadságharcz korában, mint állott az egykori austriai Polizei-rendszer alatt. Ha van valahol anarchia, személy- és vagyonbátorság hiánya, csak ott van, hol az általatok felbőszített s felfegyverzett rablócsordák, az elcsábított s önüdvökről elfelejtkezett ráczok és oláhok dúlnak. Ott, hol a szabadság tűzhelye van, példás rend és bátorlét is uralkodik, czáfolhatlan bizonyságul , hogy e nép , melly a szabadságot érteni tudja, érdemes annak áldásaira s érett az önkormányzásra. Lamberg és Latour szerencsétlen végét emlegetik, mint véres tanúságát az uralkodó anarchiának. Igaz, hogy a népnek ezen ellenségei, ezen az alkotmányosság alpháját is ignorálni akaró aristocraták, törvényes formaság nélkül haltak meg, s lőnek az ingerlés által felbőszített tömeg haragjának áldozati, mert ha a fergeteg kitört, nem lehet az elgyúlt villámokat réttel mérni. De a mérges gőzöket, mellyekből a villámterhes fellegek alakultak, ti leheltétek ki; a ti szemétdombjaitokról szálltak azok fel a béke tiszta s mosolygó egére , míg belölök mennydörgő mennyke származott. Ismerjük a szokott gyanúsítást, a szolgaság embereinek krampuszát, mellyet a szabadság mellett felkelő népek ellenében használni szoktak. Az illy felkelés anarchiát von maga után; a pórnép uralma roszabb, mint a legnyomasztóbb királyi absolutismus. — Ez szokott beszédük. De mennyivel kisebb hihetőség van a nép győzelme esetében arra, hogy anarchia fog bekövetkezni , mint az absolutismus diadala esetében a legvéresebb hoszúállásra s összezúzó elnyomásra. Amit a népek uralmának iszonyatosságáról, a revolutiók szörnyeiről beszélnek, mind az csekélységéhoz képest, amit a győző absolutismus a nyomorult emberiségre áraszt. Ha a nép túl is hág itt ott a kellő határokon, bizonynyal leginkább azért teszi, mert béketűrése a legszemtelenebb gúnynyal találkozik. — Nem akarok a népek bűneiből erényeket csinálni — úgymond Weitzel — de ha egyik mérlegbe teszszük mindazt, a mit történet és hagyomány a pórnép dühéről s roszaságáról évezredeken át beszélni tud, s másikba csak tiz rosz fejedelem kormányának tartalmát, miilyeneket a történet százanként mutat fel, nem fogja-e ez utóbbi amazt könnyen felbillenteni ? Miért van hű emlékezetetek s szigorúságtok csupán azon rész számára, mellyet egy kétségbeesésig kínzott, állati lealacsonyításban tartott nép elkövet, s annyi engedékenységtek a büntetésreméltók iránt, kik a népet dühre ingerelték s vad butaságba süllyesztették ? mellyik részen van a nagyobb felelősség ? És íme, terrorismussal vádolják kormányunkat azok, kik maguk űzik a legundokabb terrorismust, kik hat embert együtt beszélni nem engednek, feluszított bérgyilkosok által betegeket s gyermekeket konczoltatnak, kik a parlamentalieket minden nemzetjog s becsület ellenére elfogják stb. És miért? mert foglyaikkal emberségesen bánnak, mert ugyanazon horvátokat, kik falvainkat feldúlták, jószívű népünk kenyérrel s borral vendégli, mert az árulásnak e tengerében, melly szegény hazánkat sárgafekete habjaival elözönli, alig adtunk át egy két kilótavirágot érdemlétt sorsának ? Hol azon guillotine, hol azon forradalmi tribünéi , melly a terrorismust bizonyítsa ? Mindez nincs; minden csak be fog következhetni, ha az ingerlő, bőszre gyújtó gúnynyal fel nem hagyták, s ha véres repressáliákra merészeltek okot adni. Semmi nevetségesbet nem ismerek, mint, hogy e rövidlátók, vagy, ha úgy tetszik, személyes gyülölség mérgével torkig telt egyének kizárólag egy embernek s azon egy néhány barátinak tulajdonítják a történteket. Ugyanazon hiba , mint midőn a múlt század végén kitört franczia forradalom a 18-dik század bölcseinek , Voltairenek, Rousseaunak stb. tulajdoníttatott. Erőszakos ellenállás csak ott tör ki, hol annak valódi, mélyen fekvő oka van, hol nagy mennyiségű gyúlékony anyagok vannak összehalmozva, mellyek fellobbanását a forradalmiaknak nevezett igék elnémítása gátolni soha sem lesz képes. Ha az efféle igék s tanok az élet valódi szükségével össze nem találkoznak , sikeretlenül fognak elhangzani a nép előtt, s a nép ellöki magától, kik nyugalma élvezeteit ok nélkül háborgatják. A népet nem lehet üres nagy szavak , érdekeibe mélyen nem vágó abstract viták által elragadni s fellázítani, mélyen érzett physikai vagy erkölcsi szükség, szenvedhetlen nyomás, jogainak s jóllétének eltapodtatásáróli általános meggyőződés csupán, mi vele fegyvert ragadtat, mi házi nyugalmából annyira kizavarja, hogy békés tűzhelyeit elhagyván, a forradalom örvényébe rohanjon, s a polgárháború hydráit szabadon ereszsze. El kell terjedni a meggyőződésnek , hogy a hatalomtól jövő törvénytelenség súlya tűrhetetlen, hogy maga az erkölcsiség s vallás parancsolja az ellenszegülést, hogy bármi sok roszszul jár is a polgárháború, jobb karddal a kézben veszni el, mint gyáva féregként eltapodtatni. E meggyőződés pedig nem olly könynyen származik s terjed el; nagyszerű tényeknek kell azt megelőzni s törvényesítni a józan ész előtt. Ha a hatalom századokon át nem tesz egyebet, mint a megelégületlenség gyúanyagát szaporítja s a népben az elnyomatás keserű érzetét táplálja , úgy az ige természetesen éles fegyverré válik, s az eszme lőporrá lesz, melly a trónokat légbe szórja. Ha a régi Bourbonok tanulni tudtak, ha a franczia nép a nyomásnak kiállhatlan súlya alatt nem nyög, hiába a szabadelmü irók féliántjai i s ha a habsburgi ház fejedelmei esküt nem szegnek, s mig egy részről a törvényes alkotmányos jogokat porba tapodják, más részről ez istenáldotta földet a legnyomasztóbb depauperatio sorvadásába nem hajtják: hiába Kossuthnak lelkes lángszavai, hiába az izgatás nagymesterének mennykövei ! Monarchia s uralkodó ház iránt hűbb s kegyeletteljesb nép nem volt a föld hátán, mint ezen királyáért mindenkor élni halni kész, becsületes, lovagias faj, — sem oda jutott a felvilágosodásban a királyát körülvevő kígyók szentségtelen sziszegései által, hogy a nép nem akar többé imádkozni királyáért ! Revolutiókat mondva csinálni nem lehet, azok, bizonyos körülmények közt,, erkölcsi természetszükség. Az udvari légkör ködén, azon sárga-fekete fátyolon keresztül, melly a fejedelmek szemére boríttatik rész lelkű erkölcstelen környezetük által, igen hajlandók a magasság emberei kevély megvetéssel nézni le a nép mozgalmaira, s midőn már egész ország mélyen és fenekestöl felháborodott, még folyvást úgy képzelődnek , hogy csak egy két ember haragszik, hogy csak néhány követő demagóg akar áldozni nagyravágyásának, hogy e maroknyi megelégületlen embert a megszokott hatalomnak egy lehellete szétfújja. E képzelt kis számnak az elvakult udvariak szemében soha sincs igaza; ők örökké csak pártütök s felségsértők , ha a legszentebb, legnemesebb ügyet védeni keltek is fel. De e rövidlátás , e szomorú illusio tette földönfutóvá X. Károlyt, s hárai fogolylyá Polignacot, ez vetette le trónjáról a makacs hollandi királyt, s az újabb kor legnagyobb jesuitáját, Orleans Fülöpöt. Néhány embernek vétkes anarchiai hajlamáról, egy két rendbontóról beszélnek, s midőn azután kard ki kard , egy egész felfegyverkezett országra találnak. S ha egy egész nép, és még e fölött egy békeszerető, türelmes , törvénytisztelő, dynastikus érzelmű nép tömegben felkel, ki fogja elhinni, s lesz-e elég megvásárolható történetiró, a ki hirdesse , hogy ez egész nép állott a jogtalanság terén, hogy nem az udvari camarilla volt a lázadó , a felségsértő, melly a népet a végsőségre kényszerítette, s mellynek e tengerháborító vakmerőségét bámulni kellene, ha ostobasága tudná, hogy tengerrel van dolga, melly kifogyhatlanúl mély, mellyet sem kiégetni, sem lecsapolni , sem, ha egyszer haragjának nagy voltában magas hullámokat kezde hányni, olly könnyen lesimítani nem lehet. És egy egész nép, melly a jogosság terén áll, higyétek el nekem, legyőzhetetlen. Ellene lehet állni, daczolni vele rövid ideig, nyomorba s tűzlángba borítani, de kiirtani, végkép legyőzni soha. Egy két szerencsés ütközet megzsibbaszthatja, de nem lehet megölni az elveket, mellyek gyökeret vertek, szokássá , szükséggé, vallássá váltak. Ezen elv éretbe van öntve, ezen érzelmekkel a lég van megtöltve. Megsemmisítésére nem lenne más eszköz, mint egész Magyarországot fejenként leöletni, évrajzait lapról lapra megégetni, minden emlékeit szétdúlni, házait s egyházait szétrombolni. De ezen ördögi munkába beleveszítetek. Az apa helyére boszút esküdve áll az erőteljes fiú, s a fiú helyére az unoka. U T. PEST, NOVEMB. 21. Magyarország rom. cath. püspökei, mint a közönség előtt tudva van, egy föliratott készítettek V. Ferdinándhoz. A főpapság eme föllépésétől, többen legalább valami, sokan semmi eredményt sem vártak. Ez utasoknak sejtelme teljesült. Fogarasi püspök, ki az adresse kézbesítésével meg volt bizva, Olmützbe érve, egy ismerősével köztölte küldetése czélját, kitől azon választ nyerte, miszerint a császár ajtait csak két kulcs nyithatja föl előtte, — az egyik Wessenberg, másik Lobkovvitz. Az érdemes püspök ez utóbbihoz fordult. Lobkowitz két nehézséget gördített elébe; egyik, miszerint ő felsége testületektől nem fogadhat el küldöttséget; másik, hogy lepecsételt iratokat nem szokott átvenni. Ezen akadály azonban el lön hárítva az által, hogy a 1. küldött kinyilatkoztató, mikép, bár szóval is elmondhatná lepecsételt irománya tartalmát, nem ellenzi azonban azt sem , ha hozománya, mielőtt a császár elbe jutna, fölbontatik. E föltétel alatt Lobkovitz átveve az iratot, megígérve közbenjárását arra nézve is, hogy a püspök úr ő felségével személyesen szólhasson, mit ha kieszközlendett, azonnal tudtul fogja adni megjelentetését. Az idő telt, de a várva várt üzenet csak nem jött. A t. püspök másodszor is megkereste Lobkovitzot. S ettől a következő szóbeli választ nyerte: A cath. püspökök iratát a császár átolvasta, s legkegyelmesebben méltóztatott neheztelni annak ime pontjaiért: 1) hogy azt állítják, mintha a polgárháborúnak oka nem más volna, mint épen a cs. kir. apostoli fölsége; 2) hogy a püspöki kar merészkedett öt esküjére figyelmeztetni. Mi a személyes megjelentetést illeti: Fogarasit, mint a cath. főpapság küldöttjét semmi esetre sem , hanem mint magán egyént, Lobkovitz jelenlétében elfogadja. Úgy hát kénytelen leszek haza térni, felelé a derék főtisztelendő, mert én nem mint Fogarasi, hanem mint a c. püspöki kar küldötte akartam ő felségével szólni. Sikerült mindemellett is annyira megnyernie a mindenható Lobkovitzot, miszerint az ő jelenlétében csakugyan tisztelkedhetett a királynál. Ferdinánd rendkívüli nyájassággal fogadta őt, kérdezősködött tőle az ismeretes főpapokról, atyai üdvözletét küldé ezeknek, s kérte, imádkozzanak a Zebaóth istenének, hogy fordítsa el tőlünk minél hamarább e nehéz napokat — punctum! Szegény Bodóné, ez is mást beszél, mikor a bor árát kérik! És így, miként látjuk, a jó főtisztelendő semmi positív eredményt olmützi útjából nem hozott. Mint a királyi válasz, vagy jobban nevezve a conversálás mutatja, ö ige a papok adresséről mit sem tud, s Fogarasit hihetőleg úgy mutatták be előtte, mint ki a püspök karnak a jelen szomorú körülmények fölött részvétét és sajnálkozását vitte meg. Miből ez a tanúság, hogy a fejedelem és az események közt chinai falként álló camarilla, még most sem fedte fel a dolgok állását a császár előtt, ki, mint eddig, úgy jelenleg is, hihetően semmiről sem tud semmit. Kétségtelen azonban, hogy a felküldött irat szeget ütött a királyi környezet fejébe, mit a püspöki t. küldött a camarilla öszszerörfenéséből észrevett. Meghökkentek a jó madarak, hogy a cath. papságra (melly eddig élő, bizony valljuk meg az igazat, sok részben kezökre dolgozott) immár nem számíthat. S e körülmény, hiszszük, megtermi következését, s e hitünkben szives köszönetet szavazunk a cath. püspököknek, hazafias föllépésükért. — m—r.— _____________ Ha az újabb csatázásokat végig tekintjük , mindenütt az ágyúk főszereplése tünik szemeink elébe. A dán ágyúk legyőzték a rendkívüli bátorságot tanúsított schleswig-holsteiniakat, az orosz ágyúk dörgése némíta el a civilisatio felé törekvő Oláh- és Morvaországot, s ugyanaz adott túlnyomóságot Radeczky keverék seregének a hazájukért harczoló olaszok fölött. A piemonti lelkes kis sereg sokszor verte vissza az osztrák élettelen roppant tömegét, és csak Radeczky nagyszámú ágyútelepei azok, mellyek elöl Carlo Alberto végre hátrálni kényszeríttetett. És ez nagyon természetes, mert az illynemű ütközeteknél az elfogultság és ijedtség miatt a puskák nagyobb részt csütörtököt mondanak, ha pedig összecsapásra kerül a dolog, akkor egy a hazáját és ősi sírjait ótalmazó nép vak dühvel és visszarettenthetlenül osztogatja jobbra balra a halált okozó csapásokat és döféseket, így tehát többnyire az ágyú szerepel eldöntőleg. Állításunk igazságát bizonyítja a vad csordákkal kiáltott sok rendbeli ütközetünk, s különösen a Fejértemplomnál tanyázó veres sapkájú lelkes zászlóalj, melly a római sánczbeli patkányokat szuronyt szegezve tizenegy csatázásban nagy veszteséggel lyukaiba visszakergette. . A cseh herczeg ezt igen jól tudván, azért a komáromi nemzetőröknek megszaladása daczára is nem látta tanácsosnak seregünkre ostromot parancsolni. Elvitázhatlan tény, miképen a valamire való magyar njohez szúrás-csapásra nézve több, mint egy akármelly jól betanult zsoldosnak felelhet meg a legnagyobb becsülettel. Az ellenség a rajtunk ejtett károkat egyedül csak ágyúinak köszönheti. Nem volna-e tehát szükséges, hogy mi ellenségünk ezen erős oldalát tökéletesen paralellizáljuk ? Nem volna-e tanácsos, hogy a természet- és az istentől mozgékonyság- és bátorsággal megáldott seregünket más eszközök segítsége által rendíthetlenné, sőt győzhetetlenné tennék ? Ujonczainknak ár módjára való növekedését fegyvertáraink nem elégíthetik ki; miért nem avatjuk tehát be ezen a hazának szolgálni s érte halni kész harczosokat az ágyúzás titkaiba? A gondviselés annyi ágyúval áldott meg, hogy egy becsületes bömböléssel az életünk után törekvő zsiványokat egyszerre a boldogabb régiókba küldhetnek át, azokat hasztalan ásítozni hagyni, vagy felszerelésükben időzni, szabadságunk, függetlenségünk elleni megbocsáthatlan bűn volna. Francziaországban a tüzérségi személyzet 200,000-ig szaporíttatik, Lamoriciere indítványa következtében, minden franczia katona fog taníttatni a tüzérségre, s nem volna-e jó, ezen példát en miniature utánozni! Fordíttassék több figyelem hadunk ezen osztályára , alkalmaztassanak minden megyében szakértő rendes tüzéri oktatók, (ilyenekre sokféle módon lehet szert tenni) taníttassanak a harczmezőn nem lévő unalom kifárasztotta ujonczok, s a mozgó nemzetőrök legnagyobb szorgalommal ágyúzásra, s hazánk bevehetten. Az idő rövid és drága, de ha ágyúfelszerelés lesz jelszavunk, ha 30—40,000 tüzéreink lesznek, akkor szívesen láthatjuk Windischgrätzet, Jelachichot, s mindenféle Jecset és Wieset. Láttuk Pákozdnál, hogy Mack egyhetes tanítványai annyira besütöttek a grántereknek, hogy az eszeveszett kalandor boldog ábrándjaiból egészen kijózanodott. Kövessük tehát Mack példáját országszerte, és látni fogjuk, mikép a szabadság harczosaitól mozgatott ágyúk bömbölései orkánként zúgnak a szolgaság czinkosainak füleibe, golyói pedig kettőztetett dühvel hasítják át a zsarnokság fölállította sorokat. Mint látszik V. Ferdinánd olly szép számú ágyúkat hagyván Magyarországban, a la Samson azt akará nekünk mondani, dörögjétek agyon annak idejében az engem elrontott tanácsosokat, ha magamnak is lakolnom kell. Tehát még egyszer mondjuk: ágyúfelszerelés legyen jelszavunk ! — Szabad Imre. A KÖZLÖNY UTÁN. Pajor Ferencz, késmárki mázsamester, saját kérelmére pesti sóhivatali frásznak kineveztetett, annak helyére pedig Wolf Willibald fehértemplomi mázsamester áttétetett. Nagybányai bányafőfelügyelőségi ülnök és főerdömesternek Rombauer Emil beszterczebányai kincstári erdömester neveztetett ki. — Közöltetik jegyzéke azon nemzetörségi őrnagy és segédtiszteknek, kiknek fizetése a pénzügyministerium által utalványoztatott. — Közöltetik továbbá a honvédsereg elhelyezése és állománya. — Az orsz. honvédelmi bizottmány Schreczer Györgyné, és gr. Széchenyi Istvánné asszonyokat a képviselőháznak oct. 10-kén hozott határozata alól fölmenti. — Utólagos jóváhagyás reményében kineveztetnek: nemzetőrségi alezredesül Gál László. A honvédekhez, a sereg parancsnoka, előterjesztésére őrnagyúl Bayer József. A magyar-lengyel csapatnál őrnagyúl Visocky J. Gróf Karacsay Sándor kolozsi nemzetőrségi őrnagy hivataláról leköszönvén, helyébe, báró Vay Miklós kormánybiztos úr előterjesztésére, örnagyúl Gyarmathy Sándor. Mihályi Gábor kormánybiztos úr előterjesztésére a lápos-vidéki táborba nemzetőrségi őrnagyúl Budai István. Őrnagyúl a honvéd tüzérséghez Kauffmann Károly. A honvédelmi bizottmány rendeletéből ezredesül: Lahner György. A honvédsereghez kineveztetnek századosokat a 4-dik honvéd zászlóaljhoz, Éder tábornok úr előterjesztésére, Csépi Ferencz. Az 5-ik honvédzászlóaljhoz Skublics István. A 6-dik honvéd zászlóaljhoz Csikány Ferencz. A 9-dik honvéd zászlóaljhoz Reider Péter. A 29-dik honvéd zászlóalj előterjesztésére, Grega. A bocskai gyalog csapathoz Papp Mihály. A fegyvertárhoz Szalay Károly, Csanádi Mihály. Főhadnagyokéi a 4-ik honvéd zászlóaljhoz Raszga József. Az 5-dik honvéd zászlóaljhoz Vincze Fridrik. A 6-ik honvéd zászlóaljhoz Szabó Sándor, Balogh Kálmán. A 49—ik honvéd zászlóaljhoz Danielovics Sándor. A szekerészekhez Vincze. Hadnagyokai a 2—ik honvéd zászlóaljhoz Termacsics László, Kiss József. A 4-ik honvéd zászlóaljhoz Morvay János. Az 5-dik honvéd zászlóaljhoz Chernel Ferencz, Váraljai János, Ulm Károly. A 6-ik honvéd zászlóaljhoz Zámbó Lajos őrmester. A 27 honvéd zászlóaljhoz Ligethy Mátyás, Matta László, Kosztolányi Ágoston. A 36-ik zászlóalj előterjesztésére Kovbanin András.