Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-22 / 72. szám

a testamentom prófétái; — de e rettenes átok verje meg a ma­gyart, ha még most is gyáván fogja magát elhagyni!“ — A budai sánczok ásásához tegnap már hozzá fogtak, há­rom helyen: a Promontorba vivő út közelében a téglavetőnél, a calvaria , és kis svábhegy alatt. Ki elég kicsin hites volna e nem­zet fönmaradása felett kétkedni: jöjön ide, és lássa meg azon urakat, kik fénymázas topánokban gázolják a sarat, s neki vet­kőzve hányják a földet ásóval,kapával, és lássa meg, miként jönek ide bérkocsikon a főváros első rendű hölgyei, s miként hordják fáradatlanul, Jaque már kettyűs gyönge kezeikben a téglát a sán­­czokba. — Nem, a nép melly így lelkesülni képes, nem veszhet el, nem fog elveszni gyáván. — Földváry önkénytes csapatából ismét százötvenen jöttek haza tegnap; azt mondják, föl van oszolva az egész zászlóalj, s maga Földváry is typicusban fekszik, Nagybecskereken. E tárgy­nál kénytelen vagyok itt személyemre kissé kitérni. — E lapok 33-dik számában,, a szóban levő önkénytesekről az áll irva, mint­ha Pestről elindultok után azt nyilvánították volna, hogy ők „a kr. napi díjért egy tapodtat sem mennek tovább Szolnoknál.“ Ez állítást a haza­jöttek alaptalannak vallják, s erette engem már többen megtámadtak; nemcsak, hanem az egyenlőségi társulat közgyűlésében, mint ama nem igaz hír közlőjét, nyíltan meg­nevezve, keményen kárhoztattak. Minélfogva szükség kinyi­latkoztatnom, miképen a fővárosi újdonságokat ketten kezel­jük, s én, mig nevemet ki nem irtam­, czikkeim alá 30 jegyet szoktam tenni, a kérdéses közlemény alatt pedig A áll: — kö­vetkezéskép, a neheztelt megrovás nem tőlem jött. — Szath­­máry Károly, tüzér. — Zalából, a drávamelléki táborból. Rus­­tyán, sept. 15. Folyó hó 10-ikétől itt történtekről, a szünteleni dobpergés, csatarendben állás s utazás miatt, korábban nem tudó­síthatván, hadd álljon most itt tőlem néhány rövid sor. 11- ikén az illyr pártütök minden ellentállás nélkül elfoglal­ták Muraközt. Légrád és Varasénál rontottak át. Csáktornyánál a Vaza- és Emészt ezredbeliek állván, egy lövéssel sem merték, vagy nem is akarták őket fogadni. Szegény hazám, leendnek tán hű fiaid ! ? ! A berontás hírére Muraközből mindnyájan Mura-Szerda­­helyre vonultunk, felsőbb parancs következtében, a hid védelmére. Pompásan harczias kinézésű volt e hely 11-ikén. Zajgott a nép, mint a méhraj. Élet-elevenség mutatkozott mindenütt. Harcz-szom­­jazva álltunk csatarendben. Derék honvédeink szemeiben nemes boszúvágy csillogott. A hid, szalmával behintetvén, szurok s ka­­lamászszal öntetett le, hogy igy az ellenség szerfeletti sokasága esetére , könnyen gyuladásba hozathassék. Tábor­szemek állíttat­tak ki mindenfelé. Portyázó huszárjaink délután 1 óra tájban visz­­szatérvén az ellenség jövetele hírével, gróf Lázár, Batthyány Ká­roly és Gyika János őrnagy urak, Vigyázó Ferencz parancsnok s több kapitánynyal tüstént a hid fel vagy nem gyújtásáról tanács­koztak. Ez utóbbi mellett csupán Vigyázó Ferencz parancsnok ur szólott erélyesen, állítván, mikép az elégetésre semmi parancsa nem lévén, hozzá egyezésével épen nem járulhat. Itt is, mint min­denütt , győzött a többség. A híd, miután Gyika őrnagy úr a fe­lelősséget magára vállalta, félrevert harangok zúgása közt lángba bojnt látott. A híd mellett hősi elszántsággal történt várakozásunk­ban egy igen szomorító körülmény adta elő magát. Csányi kir. biztos urtól kapott rendelet következtében, kijelentvén előbb nála a Vaza és Erészt ezrediek, miszerint egy eskü kötelezi őket Jel­­lacsich hhal,s azért az illyrekre tüzelni nem fognak, mi a csatatérre kirendelt helyet oda hagyva, a hídtól mindnyájan elvonulni kény­­telenítteténk, nem akarván bennünket a derék kir. biztos az illy aggasztó körülmények között bizonyos mészárszéken elvérzeni hagyni. A lövések a hid felgyujtása után tüstént elinaltak. Önkény­­teseink káromkodva hagyták oda a tért, mellyen magukat kitünte­­tendőknek hitték. Mi, Vigyázó Ferencz parancsnoksága alatt álló Tapolcza járásbeliek (4 század) pedig, rendelet ellenére is egész estig lelkesülve ott maradánk. 12- ikén, átkelvén elleneink a Murán, mint mondatik, Strido, Sz. Márton­ és Rácz-Kanizsánál, egy rész közölök Lendván ebé­delt. Levágták az uraságnak 30 ökrét, és megittak 100 akóborát. S ki hitte volna ?! mindent nyugtatványoztak. Risum teneatis! — Valóban nemes ellenség. Előre számít, hogy ő lesz az ur nálunk , s majd akkor aztán kifizeti. Jó,-------ha árulás árulásra halmoz­tatik, akkor talán, de akkor is csak talán sikerülenb ez neki, kü­lönben , ha ezen gyalázatos komédia megszűnik, isten legyen ke­gyelmes és irgalmas lelkének! Még most úgy­szólván szabadon barangol e megyében. 13- án hír szerint Letenyén, 14-ikén Becsehelyen volt, ma, az­az 15-én pedig Kanizsán van, mint mondják. — Jellachich se­rege egy részével Pestre szándékozik, seregének más része pe­dig egy generális vezénylete alatt Bécs felé húzódik, a stájerek és bécsiekkel csatlakozandó. De hiszek istenben, bízóii karunk erősségében, mikép Jellachich seregével Pestet nem látandja meg, s hiszem azt is, ha még idább húzza seregét, hírmondó sem té­­rend vissza közölök , bármilly erősen fel van is szerelve ágyúval s egyéb fegyverekkel. Mondják, hogy Jellachich Muraközben egy kapitányát Nede­­liczre előre elküldé, hogy 4000 emberre szállás- s élelemszerek­ről gondoskodjék , ki is ott Bogdán szolgabiró úrhoz ment, azon parancscsal, mikép az érintett számú seregnek szállást csináljon , s élelméről gondoskodjék, mire e hír szerint azt válaszolá , mi­szerint sem megyéjétől, sem a kir. biztostól erre nézve semmi rendeletet sem kapván, ezt nem teheti; s ekkor egy Ferdinánd aláírásával ellátott levelet húzván ki zsebéből a kapitány, erősen meghagyá neki, hogy, mert urunk királyunk parancsolja, a mon­dottakról gondoskodjék. Milly számmal lehetnek a berontott pártütők bizonyosan nem tudom, annyit azonban tudok, hogy Légrádnál 5.000-en jöttek át. Négy generálisa van Jellacsichnak, az ötödik maga. A Mura mellett két vörös bugyogós szerezsán elfogatott s Kanizsára vite­tett, honnan Csányi irodáját már Keszthelyre tette át. Nehéz körülményeink ma már kedvezőbb szint öltenek ma­gukra. A Sándor és Miklós huszárok kijelentették, Csányi előtt, mikép ők velünk, édes hazánkért utósó cseppvérüket is ké­szek kiontani, a minek következtében ma már húzódik vissza a katonaság a honvéd- s nemzetőrsereggel Keszthely felé, a pártütök elé. Éljenek a derék huszárok ! — Keszthely és Kanizsa közt leend jó formán a vértor, e na­pokban, — az az, ha isten is úgy akarja mint magunk,— az illír temető. Halotti éneköket ágyúink s puskáink ropogandják el. A magyarok istene nem tűr igazságtalanságot ! — Fegyverre azért, kik még a közönyös tétlenség palástja alá bújva szundikáltok! fegyverre mind, kiben élet­erő van!­­ Végül egy pár szót még! Sokan igen sokan nem hagyják hely­ben velem együtt, hogy a mura­szerdahelyi drága (24 ezer pft) híd fölpörköltetett, annál is inkább, mert az az áldott magyar ér­zelmű horvát nép Muraközből nagy részint még csak nem is me­nekülhetett az ellenség elöl. A Murán inneniek többnyire a he­gyekbe menekültek magokkal vivén legdrágább félteni valójukat. 329 Rövid időn,hiszem, véres összeütközésről értesítendhetem önt szerkesztő úr.*) Egy másik tudósítás szerint, Jellacsich csapatjának egy ré­sze Kanizsára tört, másik Páka mellett tanyáz. Szemtanúk állítják, hogy összes serege legfelebb 30 ezerre mehet, legnagyobb rész­ben szedett-vedett nép, kikkel a határőrök is szégyenlenek együtt táborozni. És noha minden kicsapongás­ szigorúan el van tiltva, ők bizony mégis csak széltében lopnak és rabolnak. Maga Jella­csich több helyen arra hívta föl népünket, hogy nemzetőreiket vonják vissza, minek, úgymond ő, azon haszontalanság, hisz ő a császár nevében jó. A megyét pedig levél által megkereste, hogy vele táborozó cs. kir. katonaságot minden szükséges élelembe­livel lássa el. E levél belügyministeriumunkhoz felküldetett, a me­gye pedig Jellacsichnak visszaírt, hogy eljárását törvénytelennek tartván, seregét el nem látandja, azonban az erőnek engedni kény­­teleníttetünk. — Bácsból, sept. 13-án. Pirosra tegnapelőtt mintegy 24 szerb bemenvén, az ottani ráczokkal egyesülve, a község házába törtek, hol négy magyart azonnal lekonczoltak. A magyarok lát­ván a vészt, összeszedték erejüket, s a ráczokat irtani kezdették, és 107-et le is gyilkoltak, azonban történetesen Sorok Sándor erületi szolgabiró a helységben megjelenvén, a csendet helyre­állította, és csak a szolgabiró megjelenésének köszönhetik a rá­czok, hogy a bölcsekben alvó csecsemőik is le nem elettek.­­ A pirosi magyarok e lapok 2-dik számában említettük összeütközés óta, falvaikban éber figyelemmel őrködtek, azonban néhány nap e­­lőtt felszólíták őket a ráczok, miként n­e őrködjenek, ne nyugta­lankodjanak annyira, ők nem hogy bántanák a magyarokat, hanem akább a rabló rácz csorda betörései ellen védeni is fogják. Az őrködést némileg megszüntették. Így történt aztán, hogy a vörös sipkás szerbek észrevétellenül betörhettek a sánczokból Pirosra. Tapasztalhatjuk ez­úttal irántunk a hajlamukat. Azért hazafiak, ez esetet vegyük tanúságul, és őrizkedjünk, nehogy kísértetbe jut­hassunk. — Mi tiszteljük a magyar alkotmányhoz hű szerb ajkúa­­kat, de mégis nyíltan kimondjuk, miszerint igen kevéshez van bi­­zodalmunk. Megyei tisztviselőinknek némellyike panaszoskodik a nagy nyugtalanság miatt; örömmel lemondana hivataláról, ha... lehetne, ha Beöthy K. biztos úr elfogadná a lemondást. Ez különös — ő­­szintén mondva — előttünk, holott eddig pénzen is megvásárolták volna a hivatalt. —­épen midőn e sorokat írjuk, utaz keresztül falunkon egy tisztviselő Ujverbászra, lemondását beadandó, sze­rencsés sikert, sorsát nem irigyeljük az esküdt urnák. A ministe­­rium midőn Beöthy urat nevezte ki k. biztosnak, egészen üterére tapintott Bács megyének, óhajtjuk, hogy míg a táborozás tartand, a derék férfiút körünkben tisztelhessük. Ő az, ki parancsolni tud mindeneknek, ö az, kinek mindenek engedelmeskednek, ö az, ki tudja, kikkel van teendője. — Viktor Géza. — Temesvár, sept. 18-kán. Azon földönfutó szeren­csétlenek közöl, kikről tegnapi levelemben szóltam, legszánandób­­bak Ernesztháza és Debeliácsa kiűzött lakosai. Debeliácsa , ezen egyetlen tiszta magyar örvidéki helység, sept. 8-kán egészen el­­pusztíttatott. Éjjel rohanták meg a debel­ácsiakat a ráczok, több mint száz gyermek, nő és beteg aggastyán gyilkoltatott meg ágyá­ban, közel háromszázan fogságba hurczoltattak, az életben marad­tak ezrenként bolyongtak ide s tova­éhséggel és hidegséggel küzd­ve, míg Torontólban az ittebei lakosok befogadák őket. És ezen őrvidéki magyar helység ifjai Olaszországban százanként vérzettek el azon fejedelemért, kinek nevében szüleik, testvéreik és gyerme­keik legyilkoltattak. Ha majd az életben maradt ifjú harczosok Olaszországból visszatérnek, s a leégett helységből többé egyetlen egy füstös kéményt sem lelnek, sokáig kereshetik elhúnyt kedve­seik csontjait az elpusztult kormos térségen. Ide is vetődtek debel­ácsi menekvők, de ezeknek ínsége és átka még rettentőbb, mint a tegnap említett ernesztházi német la­kosoké. Van-e az emberiségnek beszóló villáma ? Elnézheti-e azt Európa, hogy néhány fölfuvalkodott család szolgalelkű ebeivel, védetlen ezreket mészároltasson le ? Magyarok! ha majd a téli hidegben koldusbotra jutott de­bek­ácsi lakos kopogtat ajtótokon, fogadjatok be öt házatokba, a debel­ácsiak a magyar hűség és szabadság áldozatai. — S. — Pápán, sept. 16. Hasznosnak vélem , értesíteni az ol­vasó közönséget, a botrányos jelenetről, melly tegnap este elő­adá magát nemzetőrségünk körében. A kapitány ugyanis, felszólította a zsidó őröket, hogy mi­előtt a gyakorlatról haza mennének, nyilatkozzanak, valljon holnap — a sábesz napján — akarnak-e megjelenni a gyakorlatra, vagy inkább otthon maradni szeretnének. A felvilágosodott izrae­liták közlelkesedéssel felkiálták, hogy eljönek mindenesetre, az orthodoxusok, ellenben keservesen zúgolódának, hogy nem kell! E zúgolódás folytán a kapitány meghagyá, hogy a dobszó hallatára azok, kik akarnak, jelentsék magukat a fegyveres gya­korlatra, kik pedig nem akarnak, otthon maradjanak. Mi e részben a kapitány eljárását nem helyeseljük, mert hol van a törvény, mellyen efféle megkülönböztetések alapulnának ? hol van az utasítás, melly a parancsnokokat kötelezné, hogy a zsi­dóság babonás makacsságát vegyék tekintetbe ? vagy tán a bátor létnek ollyan helyzetében volna vidékünk, hogy a zsidóelleni tré­fák ideje megérkezett már ? szóval: rejtély előttünk, mi bírhatta volna az okos kapitányt arra, hogy a zsidók babonájával kaczér­kodjék! De annál kevésbbé lehet helyeselnünk a zsidóörök maga­viseletét. Ne véljék, izraelita hazánkfiai, hogy ellenséges indulattal szólok. Higyék el inkább, hogy igazi barátjuk lévén, csak javukat és gyermekeik javát szeretném előmozdítani, keresztény szeretet­­ből eredő intéseim által. Emlékezzenek meg arról, mikép azon időtől fogva, hol a rabbinismus lábra kapott Izraelben, őseik legszerencsétlenebb csa­pásai onnét származónak, mivel szombaton a fegyveri szolgálattól vonakod­nak. E vonakodás következtében elfoglalta Ptolemaeus So­­ter Jeruzsálemet, a babonás nép fővárosát védni nem akarván. E vonakodás következtében mészárolta F­ü­l­ö­p, Antiochus Epiphanes tábornoka, a szegény zsidókat, kik szerencsétlen elfo­gultságuk által, inkább védtelenül meghalni kétezen valának, mint­sem hogy a szombatot megszenttelenítették volna. S ámbár akkor nem hiányzanak lelkes izraeliták, kik népöket felvilágosították, mégis későbben újra feltámadának ugyanezen előítéletek a szom­bati katonáskodás ellen. Pompejus szinte egy ünnepnapon Je­ruzsálem urává lett, Judaeát, mellynek kormányzásáért testvérek hasonlanak meg, a rómaiak rabigájába döntvén. Ideje volna már, izt. polgártársak, hogy a balvélem­ények s a vakbuzgóság szomorú következményeit átlátván, okos s felvilá­gosult hitsorsolatok példáját követnétek, kik átlátják s érzik, mi­kép a honvédelemre! kiképzés által a szombat távolról sem szent­tele­níttetik meg. De ideje volna annak is, hogy ti, örseregi tisztek, a zsidók­ *) Köszönettel fogadandjuk becses értesítéseit. —A s­z­e­r­k. előitéleteivel ne kaczérkodnátok. Részesüljenek velünk az izraeli­ták minden jogokban , de hitbeli ürügyek alatt ne szabadítsák fel magukat a kötelességek teljesítése alól. Botrányos , hogy némelly orthodoxusok, kik az őrszolgálatra minden tekintetben képesek, üres kifogások nyomán felszabadulanak; de még sokkal botrányos­, hogy csak kérdés is létezik a felül, valljon azok , kik besoroztat­ok és megesketének, sábeszbeli mentekezések következtében, fel­mentve legyenek kötelességük teljesítésétől. Kérjük, jövőre ily­­lyesmi ne ismételtessék ! — Sz. — A pécsi újság állítólag hiteles forrásból közli azon hírt, miszerint Jellacsich, a bécsi m­inisteriumtól jött leiratban,azon utasítást vette, hogy minél lassabban nyomuljon előre Pest felé, mig a magyar ministeriumnak ultimátuma Bécsbe érkezendik, s ennek nyomán az osztrák Kriegsrath elhatározó utasítása számára meg­küldetik. H. I. érdi tiszttartó szerkesztőségünknél előlegesen 120 pengő forintnyi összeget tett le, mellyel az órási (Diósd) szőlő birtokosok a szőlődézsma engedmények hálás elismeréséül a haza köz szükségei fedezésére felajánlottak. — A pénz­gyűjtés még folytattatik; a név szerinti jegyzék ennek bevégeztekor fog köz­zé tétetni. külföld. AUSTRIA. Bécs, sept. 19-kén. Osztrák ország­gyűlés. Az elnök jelenti a háznak, hogy magyar küldöttség érkezvén az országgyűléshez, annak megbizólevelét olvastatja föl. S­t­r­o­b­a­c­h kinyilatkoztatja , hogy a küldöttség a bevezetés vé­gett őt kérvén föl, ő a ház szabályainak (Geschäftsordnung) egyik szakaszára hivatkozott, melly egyenesen tiltja , hogy akár maga az országgyűlés, akár annak osztályai avagy bizottmánya kül­döttségeket fogadhassanak el.— Sierakowski a jelen esetre nézve kivételt indítványoz. Ekkor felállt Borrosch; szavai ma­gasztosak voltak, mellyekkel ezen küldöttség fontosságát rajzoló, s kérdi: valljon a rendszabályok zsarnokoskodjanak-e a ház fö­lött ? Elismerem, úgymond, a magyar nemzet hibáit, de azon hibák nem vétkek, mert a vétek jól kiszámított tény. Hozhatunk-e törvényeket, ha majd a háború fúriája kerít bennünket körül ? avagy tudjuk-e, hogy nem diktáltatnak-e Bécsben magának a csá­szárnak törvények ? Ne engedjük a békekötelességet kezeinkből kicsúszni, s fogadjuk el a magyarokat, ez az első lépés a nagy népszövetséghez. Azért kérem önöket, uraim, engedjenek a szív sugallatának, szavazzanak a rendszabályok ellen. — Fedoro­­v i t­s­c­h uj inditványnyal lép föl, melly­ben egy bizottmányt kí­ván kiküldetni, melly a magyarokkal magát összeköttetésbe tevén, a háznak jelentést tegyen. Ő mint törvényhozó, az alkotott tör­vényt megtartani kívánja; itt azonban egy nép küldöttei jönek a nép képviselőihez; miért is őket kihallgatlanúl el nem bocsáthat­juk. — B res­zel Borroscit pártolja. Ó, úgymond, már ezelőtt 12 nappal bizottmányt inditványozott a magyar viszonyokra nézve, melly hasonlólag a rendszabályok végett nem került napirendre. Ha indítványa teljesedésbe mehetett volna, már azóta sok jó tör­­ténhetek.­­ Magyarország szabadságát az itt képviselt országok szabadságával annyira egybeforrva látja, hogy azokat egymástól elválasztani nem lehet. — Többen a szláv követek közöl a küldött­séget csak a magyar párt képviselőjének állítván, részint azt el­nem fogadtatni, részint pedig a végrehajtó hatalomhoz kívánták utasíttatni. Borosch hévvel pártoló indítványát, s minthogy már kétszer szólott, az elnök harmadszor megtagada tőle a szót. Ez roppant zajt támasztott a házban, s különösen, midőn egy követ a napirendrei áttérést indítványozta, s Goldmark fájdalmas hév­vel fölkiáltott: most térni át a napi­rendre, mikor a monarchiának üdve áll koc­kán, a zaj annyira növekedett, hogy az elnök fél­órára oszlatni kénytetett a gyűlést. Újólag összeülvén a gyűlés, a vitatkozás folytán mindinkább kitűnt, hogy a szláv követek nemzetiségi szempontból indulván ki, a magyarság ellen kívántak erejök egész súlyával föllép­ni. Hiába­ állító Goldmark, hogy ha horvát vagy oláh kül­döttség volna az ajtó előtt, épen úgy meg kellene azt nekik nyit­ni, mint meg kell most a magyaroknak. Mindig az alkotmányozás czéljára hivatkozunk, mondá, ámde mi haszna van abból a népnek, ha, míg mi itt ülünk és tanácskozunk, addig künn minden elpusz­­tul. Avagy a nép jólétét mozdítjuk elő, ha magtárát a lángoknak engedjük martalékul? Hiában volt Löhner szenvedélytelen, lé­lekemelő , igazságdús szónoklata, midőn a többek közt fölhozta, hogy eddigelé mindig az összes monarchiáról beszéltek, s ma Ma­gyarországot külországnak tekintik. Vagy külország az, kérdi, hol cs. kir. vezérek háborút viselnek, s kérdi továbbá, hogy ezen tisztek horvát pénzzel vagy a státus pénztárából fizettetnek é s engedelem nélkül harczolhatnak-e a tisztek külországban. Nem látja át, miért akarják a horvátok jogait épen Pesten megpe­csételni, azt azonban igen jól tudja, hogy Pest Bécstül csak egy­­pár napi járatnyira van. És kérdi, mellyik néptanácstól, vagy mellyik ministériumtól hatalmaztatott föl Jellacsich a háborúra ? S miután nem horvátok, hanem austriai seregek harczolnak Ma­gyarországban, világos, hogy az austriai státuspénztárból fizettet­nek. Lépjünk föl mi közbenjáróul, s a nép ebben több garantiát fog találni, mint bármi cabinetben vagy ministerben. Hallgassuk meg a magyarokat, folytató, sőt kívánnám, hogy a horvátokat is fölszó­lítanék ide jöni. Egy szláv azt mondá, hogy a monarchia addig áll fenn, míg mi akarjuk — jó tehát! szlávok, váltsátok be szava­tokat! Avagy, ha az olaszok, a Dunát őrző román nép, Varsó sza­badságot óhajtó lakosi jövendnek hozzánk, hogy hozzánki viszo­nyaikat megállapítsák, napirendre fogják önök őket utasítói ? Vannak, úgymond, a históriában perczek , mellyek soha többé vissza nem térnek, és a mai egy i­lyen perez. Ne engedjük azt figyelmetlenül eltűnni, nehogy egykor a história azt jegyezze meg rólunk, hogy nem teljesítik kötelességünket. És mindezeknek mi eredménye jön ? A nyers tömeg fölállott, nem okokkal, de számának többségével nyomta le a mérleget. NÉMETORSZÁG. A frankfurti gyűlés választ­mánya a schleswig-holsteini fegyverszünet el­len következő észrevételeket tesz: 1) Az aug. 7 aki fölhatalmazása szerint a porosz király megbizatott, az ideiglenes központi kormány nevében, fegyverszünet eszközlésére, mit ő a­­zonban saját és az összes német szövetség nevében tett meg. Ezt a központi kormány nem mellőzheti el hallgatással, mivel ez által a dolog úgy tűnik föl a világ előtt, mintha a központi kormány e­­gyes nagyobb státusainak nem lenne képes parancsolni. 2) A fegyverszüneti idő három hónapról hét hónapra terjesztetett ki, a­mi mindenképen káros, mert ha az ellenség igazán akarja a békét, akkor szükségtelen illy hoszú idő, ha pedig a háborút akarja foly­tatni, akkor nevetséges neki a jövő tavaszig engedni időt, midőn ellenünk minden tengeri erejét fölhasználhatja. 3) A seregről szó­ló czikkben ki van mondva, hogy a holsteini seregek a német fő­­parancsnok alatt álljanak, a schleswigiek iránt pedig nem történt határozat, mi némiképen aggodalmas. 4) A két herczegségbeni ■gal m­­­álasztás Ildiarusa* 9­­ n RCi int négy tagból álló ideiglenes kormány maga leitt volna joggi­­ának egy ötödik személyt elnököt elválasztani, vagy a vá

Next