Kossuth Népe, 1945. április-június (1. évfolyam, 1-50. szám)

1945-04-28 / 1. szám

. Beszélgetésünk első pillanatában ér­zem, hogy a toll szinte magától egy egyéniséget fut majd elsőnek körül a fehér papíron — hacsak egy mondattal is a kezdő sorok között — s ezután jön csupán a mondanivaló. De erre késztet, a kézfogás biztos nyugalma is, a látha­tárt őrző tekintet, s az egyszerűség, mellyel Szabó István, új honvédelmünk államtitkára fogad. A hivatalos világ­ba, már 1939-ben — amikor kisgazda­­programjával az országgyűlés alsóhá­zába választották — csak népe aggodal­mát, gondjait, s tettrekészségét hozta magával, a magyart — aki akkor nem kellett... Aki akkor másra kellett! Érzi ezt, s így mondja: — Új honvédségünk örök záloga an­nak, hogy ez a jövőben nem történhet meg. A magyar még egyszer nem har­col önmaga ellen. Keserű keménységgel ejti e fogadal­mat. Hit van benne és biztonság. Szik­la, meg gránit. Aztán elfordul a szó. Megkérdem, hogy a toborzást milyen mértékben egészíti ki a sorozás? — A toborzás szervezés alatt álló, új honvédségünk előkészítő munkája volt. Ezt követte az ország egész területére kiterjedt sorozás, 18­42. évig. Behívá­sok tekintetében, Debrecen és környéke már megtette magáét. Debrecen fiai hadműveleti területen vannak. Sőt, nem lehetetlen, hogy e pillanatokban már teljesítik is a nekik jutott szent hi­vatást, a magyar név és becsület bizto­sításának első dicsőségét. — Többi hadosztályaink? — A jászberényi hadosztály napokon belül a harctérre ind?.1. Itt jegyzem meg most, hogy nagy általánosságban egyenesbe jöttünk. Részben a kezünkre kerülő anyag, részint az eleven menetű sorozás és a türelmetlen, lobogó harci kedv való­színűvé teszi, hogy az újabb négy had­osztályt egy hónapon belü­l felállíthat­juk. Majdnem biztos, hogy új négy hadosztályunk már új ruhát ölt­­magá­ra, fegyverzet tekintetében pedig küzdő­hadosztályunk is teljesen korszerű. Közlöm, van tüzérségünk is. Van hát, küzdünk és van fegyverünk. Az öröm könnyedén hajtja a monda­tokat. Egyről nem ejt szót: egy össze­tört, kirabolt és kivérzett országból kell mindezt összehozni... Az ő titkuk, hogyan. Az ő munkájuk. Annyit han­goztat gyakran csupán: — Persze sok­­sok köszönettel és hálával tartozunk a Vörös Hadsereg parancsnokság készsé­­ges segítségének. — Pest milyen mértékben vesz részt a munkában? — Budapest új fejezete a honvédség szervezésének. Első pillanatokban úgy tetszett, Miskolc és környéke adja a legtöbb katonát. A pesti helyzetkép most a főváros javára dönt, mert ön­kéntes jelentkezésből többre telük egy hadosztály erejénél. A sorozás pedig biztosítja a második budapesti hadosz­tály felállítását. — Az igazoló bizottságok lépést tar­tanak-e a legénységi keret növekedésé­­nének frisseségével? — Természetesen. Az igazoltatás szi­gorú rostája nem járhat szélsebesen. Idő kell ahhoz, hogy fennakadjon a gaz. De a kellő tiszt- és tiszthelyettes szük­ségletet mindig fedezi. A legénység válogatása mindezideig nem volt külö­nösebb gond. Hadosztályaink javát az önként jelentkezők és az önként vállal­kozó hadifoglyok hosszú sora töltötte fel. Éppen a napokban, Zólyomból küld­tek az oroszok újabb 2300 lelkes baj­társat. Van katonánk és jó katonánk Leányaink önkéntes jelentkezése és kifejezője a népi harckészségnek Debrecenben 400, Budapesten 360 nő sorakozott zászló alá. Csak könnyes szemmel lehet arról az örömről beszél­ni, mellyel a vidék fogadta a magyar katonát. Számtalan megható emlék él erről bennem. Az általánosan kitűnő hangulatból következtethető, hogy jó­val több, mint a fegyverszüneti egyez­ményben kikötött nyolc hadosztályra fut erőnkből. Valószínűleg több hadosz­tályunk lesz. Hogy mennyi, ez a sok té­nyező függvénye. — A demokrácia szellemének me­lyek a kézzelfogható jegyei honvédsé­günkben? — Először is a megalázó, „alázatosan“ határozószót száműztük. Egyszerűen: „jelentem“ van. Az „úr“ megszólítás maradt felfelé,­ de nem régi szellemé­ben, mint­ az úrhatnámság képviselője, hanem mint a nemek meghatározására alkalmas jelző, szemben például a ,.fő­Egy apró gyertya ég a vagonban, olyan karcsú, mint a kisujjam. Halvány fénye megvilágítja az arcokat. Rem­­brandti fény, de az arcok a magyar Al­föld, a magyar bányavidék, Bihar, Tol­na, a város és a falu tájait idézik. Mert az arcok belenőnek a tájba, az arcok tájakat varázsolnak elénk, felbukkannak a távolban, napvilágnál, vagy gyertya­fénynél és előtűnik a szőke Tisza, a bi­hari ugar, a tolnai lankák, egy gémes­­kát a Hortobágyon, a pesti Dunapart. Ezek a tájak ragyognak fel előttem az arcokról, a honvédek arcáról, akik a va­gonban kuporodnak. A vagonra kívül rá van írva: „Negyven embernek, hat rá-. ''nah“. Régen volt, hogy negyven honvédet préseltek össze egy ilyen vastengelyen guruló dobozban. Ma már idejét múlta a felírás, legfeljebb ha huszonöt fő a lét­szám. Éppen azért hosszabb is a katona­­vonat, mint a múltban. Százötvenhat ko­csiból rakták össze, az előírásos száz­húsz helyett. Harminchat vágómnál lép­ték túl a szabályt és a világ nem dőlt össze, a tábornok nem állítja hadbíróság elé az ezredest, az ezredes nem rendeli kihallgatásra a századosi, öt századot nem csukat­ja le az őrmestert és az őr­mester nem képezi fel a közlegényt. A levegő se olyan áporodott, nem olyan súlyos a páráktól és szagoktól, mintha negyvenen volnának összezsúfolva. Sza­badabban lélegzetnek a honvédek. Tisz­tább, egészségesebb levegő járja át a tü­dejüket. A szívükbe frissebben árad a vér és úgy érzem, hogy a régi szabály- - zatnak ez a megsértése a honvédség új szellemét jelképezi. A katonavonat egy kis állomáson pi­hen. A vágón ajtaja nyitva van, de nem látom a szuronyos őrszemet, akinek arra kell vigyázni, hogy valaki meg ne szök­jék. Kereken egy kilométer hosszú a sze­relvény és sehol nem silbakolnak a szu­­ronyosok. Ezek közül a honvédek közül senki sem szökik meg. Ezek ,a honvédek önként jelentkeztek. Ezek nem úgy men­nek a fergetegbe, mint a barmok a vágó­hídra, ezeket nem a sok üres jelszó, nem a zenekar csinadrattája, nem a kürtök recsegése, nem a dobpergés és nem fe­lelőtlen vezényszó küldi előre. Ezek a honvédek tudják, mért harcolnak. Eze­ket a bosszú vezérli. Ádáz gyűlölet azok iránt, akik legázolták a magyar búza­földet, elrabolták a méneseket, a gulyá­kat, felperzselték a nádfedeles, tornácos házakat, a Dunába ölték Budapest büsz­keségeit, a világszép hidakat. Ezt nem én mondom, aki látogatóban ülök közöt­tük, ezt ők mondják az új magyar had­sereg honvédei. Három bányász simul egymás mellé.­­ Bús Géza őrmester, Kondorossy László és Grózsi János tizedesek. Tatabányaiak. Bús Gézának csak a neve bús, a lelke vidám, arca mosolygós. — Valahogy el kell felejttetni a világ­­hogy eddig nem igen tettünk sem­­, a jobb magyar sors érdekében. Olyat­­ tennünk, hogy ne pironkodva, szem­yivé álljunk a Szovjet­ Unió, Anglia Amerika előtt. Kondorossy László fűzi hozzá: , , Ezért harcolunk­ hadnagynő"-vel. Lefelé a „bajtárs“ megszólítás fejezi ki tiszt és legénység bajtársi közelségét. Jó hatása máris erő­teljesen érződik. Tisztikonyha sem ilyen formában, kaució, nősülés akadályok, a sítiszti messaliance“,­karpaszomány, va­lamint az őslényként itt rekedt külön „Tiszti-becsület“ nincs többé. Becsület­ből egy van: a becsület. Katona részére: —z a magyar becsület. Természetesen pé,...ügyi tekintetben a legénység javá­ra is általánosan érvényesülnek a szo­ciális szempontok. — Zsold mellett lesz részükre pót­díj, lakásilletmény, családi pótlék. —­ A századosi rendfokozat elérésé­nek nincs többé iskolavégzettségi aka­dálya. A rátermettség az egyetlen krité­rium, persze — tiszti iskolával. Hábo­rúban, mint jelenleg is, kizárólag a ka­tonai magatartás dönt. — Hiszem, biztosan várhatjuk — tempósodik meg szava —, hogy a de­mokrácia szellemében biztosított ténye­­nyezsik, népünk jobb akarata, honvéd­ségünk igaz megújhodását jelenti. Az út vége azonban még távol. A munka temérdek. De dolgozunk! Sz. I. Grózsi János bólint: — Nagy hibák voltak. Még jóvá tehet­jük . . . Két pelyhes­ állú honvéd legényke mondja azután, majdnem egyszerre: — A földért harcolunk. Azért a földért, ami most már igazán a miénk. Nem az ezerholdasoké . . . Az egyik Zs. Nagy Sándor, 19 éves, a biharmegyei Okányba való. Parasztgaz­da fia. A másik Szabi, Ernő, Ligatérés­ről. Ő maga 70 esztendős és maga gaz­dálkodik 16 kis magyar holdján. Hajdú József, pellérdi, pontosan ke­resztespusztai gazdasági cseléd, ponto­san kocsis, éppen úgy a föld fia, mint ők. — Ahogy eddig osztották a földet — mondja —, az annyi volt, hogy inkább tartották volna meg maguknak. A nevető tisztektől tudjuk, hogy az új földreform más. Ha visszajövök, a magam lovát fo­gom hajtani... Pipára gyújt, öngyújtóval bajlódik. — Kinek nincs cigarettája? —­■ kérde­zem. Mindenkinek van. Még ők adnak ne­kem. Kolbásszal, szalonnával kínálnak. Ízes friss kenyérrel. Bor is akad egyik­másik kulacsban. És most kiderül, hogy pesti honvéd is van közöttük. Petró La­jos, polgári életben a Leszámítoló Bank tisztviselője, kíváncsian érdeklődik: — Igaz, hogy a főváros annyit szenve­dett a felszabadító ostromban? — Igaz. — Hajnalra közelebb érünk Pesthez. Az alezredes úr­ megígérte, hogyha egy­két óra hosszat áll a vonatunk, hazaen­ged a családomhoz ... A bank m­egvan? — kérdezi azután. — Megvan. — A nyilasaiért kidobták? — Aki előkerült közülük . . . Bakszi Emil zászlós is pesti. Civilben a Danubia főtisztviselője. — Mi van a Danubia gépgyárral? — érdeklődik. Sajnos, nem tudok rá válaszolni. Pes­­sey László honvéd, a tolnamegyei Ireg­­szenesére való cipésziparos válaszol he­lyettem: Megbosszuljuk a Danubiát is... Egy pillanatig csend van. A gyertya lángja szelíden ég. Hallgat a három bá­nyász, a két parasztlegény, az uradalmi kocsis, a bankhivatalnok, a gyári főtiszt­­viselő, a cipésziparos és a vasöntő mun­kás. De a hallgatásuk nem a döbbeneté, nem az aggódásé, nem a tépelődésé, ha­nem a gondolattal, az öntudattal, az ér­telemmel van eljegyezve. A zászlós töri meg a csendet. — Igazatok van. Fogjuk meg egymás kezét, hogy erősek legyünk. Hogy soha .V­issza ne jöhessen a múlt, ami egy volt a kárhozattal . . . A gyertya fényébe bámul. A többiek tekintete is a kis sárga láng játékos, pil­­leszárny-lobogájába mered. Úgy ülnek a vagonban, a gyertya körül, mint a régi magyarok, pásztortűznél, az éjszakában. Ugyanaz az égbolt borul föléjük. Ugyan­azok a csillagok ragyognak le rájuk. Mögöttük ezer átkos esztendő és civilük­­* acélé* sínpár végtelen­* ... Gyorsan és szigorúan folynak a tiszti igazoltatások Szabó István honvédelmi államtitkár a sorozás és a toborzás eredményéről Budapest két hadosztályt állít ki Katonavonat ... írta Lestyán Sándor Kossatth Néfiem mtjvmzmi S 4§. 1&i ill» ?* Május 1. Minden m­tgyarok Ünnep» Legyen az most, ha eddig ne­m is volt az. Minden igaz magyarok ün­­­­nepe lesz az ide­i­­ .I ,vs I­, amelynek lelkes kollektivitásában egymásra találunk, összeölelkezünk valameny­­nyien, akik magyar szívvel és ma­gyar szóval akarjuk megteremteni a magyar népuralmat, amelyet eddig demokráciának mondottunk. A kér­ges tenyér megszorítja a nemrég még kesztyűt hordó kezet, hogy így is bizonyítsák egymáshoz tarozásu­kat, egymásra utaltságukat és azt, hogy együtt kell menetelniük, ha döntő győzelmet akarnak kivívni a fasizmus és a reakció felett. Ezen a napon ünnepi díszbe öltö­zik a főváros és szívünk ünnepi lük­tetésben dobogtatja május 1- nek ünnepi ritmusát. Szegény és gazdag egymásra talál az örömben és a kollektivitásban. A reakció hiénái pedig, akár náci, akár nyilas köntös­ben settenkednek, megbújnak sötét odúik mélyén, hogy soha többé nap­világra ne merészkedjenek. Ez a május­­ a szabadság első igazi ün­nepe lesz. Minden magyarok ünnepe, akiknek szívében vérpiros virágot hajt a százszorszent magyar szabad­ság, amelyet csak a népuralom kert­jében ültethetünk el. (y) VIDÁM NAPI JELENTÉS így végződött egy karrier Kalauz volt a földalattin­k karján hordozta a nyilat: Népbíróságon csücsül most Földalatti dolgok miat . HALMOZÁS Feketét fa feketén adnak Az eszpresszók a közönségnek. Az az érzésem­ mostanában Ezt hívják dupla feketének. AZ UTOLSÓ NAPI­ HADIJELENTÉS „Tervszerűen“ üríthették A németek Berlint, Bécs?" Közben végső győzelemmé Biztatták a balga népet Hogy a bősz hullámok árja Most már összecsap felettük így jelentik: a háborút „Tervszerűen“ elvesztettük. (Véghy.) Dulla--Bathó- Striests­é­ g* a „szentháromság“ úgy ült rá * sajtóra és bejövetőkre, gondolatokra - s érzésekre, hogy a magyar írás vala­mi­kori feltámadásának hitét is elveszítet­tük. Ez a gyönyörű triumvirátus elfoj­tott minden becsületes szándékot, meg­ölt minden magyar akarást, száműzött minden szabad megnyilatkozást,­­mi betűbe és papírra kívánkozott. Ez a há­­romlevelű lóhere, mint mérges viráfzú és rendkívül szapora palánta, kiölte és elsenyvesztette a szabadság vérpiros vi­rágait, hogy förtelmes bojtorjánná­ fut­tassa be azt a csodálatos tarkaságú és csodálatos illatú mezőt, amit magyar irodalomnak és magyar újságírásnak neveztünk. Most aztán rájuk került a sor, azonnali hatállyal felfüggesztették őket és felelniük kell bűneikért, amiket soha nem lehet jóvátenni. Felesleges • sorbaállás A közellátási kormánybiztos fel­hívja a közönség figyelmét arra, hogy az étkezési jegyek különszel­­vényeire kiszolgáltatandó élelmisze­rekért teljesen felesleges, esetleg órákig sorbanállniuk egyes nagyobb cégeknél akkor, amikor a kormány­biztosság már közel háromezer kis­kereskedőt is bekapcsolt az elosz­tásba és azokat minden fennakadás nélkül ellátja a jegyre járó szüksé­ges árumennyiséggel. Hirdetését azonnal közösük

Next