Kossuth Népe, 1945. április-június (1. évfolyam, 1-50. szám)

1945-06-09 / 33. szám

Nyugdíjazásra ítélték Mihailích Győző műegyetemi tanárt­ ­A műegyetemi igazolóbizottság Mi­­siaillek Győző műegyetemi ny. r. tanárt nyugdíjazásra ítélte. Mihailích, mint a Budapesti Mérnöki Kamara elnöke, ké­sőbb pedig mint a Műegyetem rektora, beszédeiben Magyarországnak a szövet­séges hatalmak elleni háborúja érdeké­ben propagandát fejtett ki. Az igazoló­bizottság határozathozatalánál figye­lembe vette azt az enyhítő körülményt, hogy Mihailích 1944 novemberében és decemberében állást foglalt a Műegye­tem kitelepítése ellen. Ü­zembehely­ezték a budafoki gyufagyárat Budafokon húsz nagyobb gyár közül tizenhatot üzembehelyeztek. Dolgozik a vatta-, a karton-, a zománt- és a gyu­fagyár. A budafoki nagyüzemek ezidő­­szerint 3000 alkalmazottat fogalkoz­­tatnak. Ki gyűjthet autóroncsokat? Illetékes helyről a következőket köz­üik: — A hadműveletek során megsérült, vagy elpusztult gépjáróművek köz- és magánterületen heverő roncsainak, il­letőleg ezeken található alkatrészek gyűjtésére és felhasználására kizárólag a kereskedelem- és közlekedésügyi mi­niszter adhat engedélyt. Más hatósá­goktól kiadott engedély érvénytelen. Gépjár­mű-roncsok gyűjtésének enge­délyezése iránti kérelmeket a kereske­delem- és közlekedésügyi miniszté­riumba kell előterjeszteni. A kérvény­ben a lehetőség szerint fel kell tüntetni a roncs gyártmányát, motorjának és dífzizárak számát, hol fekszik a roncs és hová kívánják bevontatni, illetőleg a hok kívánják kijavítani. Alkatrész gyűj­tésére irányuló kérelem esetén a gyűj­teni kívánt alkatrészeket fel kell so­rolni. _______ Mit tegyen, akinek megrongált családi háza van? Tisztelt Szerkesztőség! A kormány, m­int ismeretes, kölcsönt utal ki azok­nak a háztulajdonosoknak, akik a bombázás által megrongált házaikat kijavítják és ezzel újra lakhatóvá te­szik. A kölcsön, ezt már megtudtam, igen drága. Legolcsóbb formájában is tizenöt százalék kamatra adják. A visszafizetés a tervek szerint a házbér­­pótlékolásból fog történni, sőt olyan elgondolásról is hallottunk, hogy a ki­javított lakásrészt a háziúr számára, „szabaddá teszik“, ami azt jelenti, hogy ebben a házrészben a háztulaj­donos szabadon felemelheti a lakbért. Mindez nagyon szép és lehet, hogy cél­irányos is, ha nagy bérházról van szó. Mit kezdjen azonban az ilyenféle „elgondolásokkal“ a kisember, akinek Pest perifériáin egy- vagy kétlakásos családi háza van? Miből fizesse a 15, vagy még nagyobb százalékot és kinek emeljen házbért? Önmagának vagy kisember­ lakójának, aki hajlandó a város szélén lakni? Erre adjon választ a Közmunkák Tanácsa!­­ Tisztelettel Aszódy Mihály Rádió Bp, I, (549.5 m.) — Szombat — 12.00: Harangszó, hírek. —• 12.15: Sz. Ko­vács Boriska hegedül, Szelényi István zongorázik. — 12.45: Háztartási tanács­adó. -- 13.00: Rex: Szimfonikus költe­mény — New Symphony Orchester, ve­zényel Eugene Goosens. (Hanglemez.) — 13.15: Girdonyi József előadása. — 13.30: Marian Anderson énekeli (Hanglemezek.) — 13.45: Rendeletek ismertetése. — 14.00: Hírek. — 15.00: A Magyar Tennisz Szö­vetség bemutató mérkőzései. Közvetítés a Postás Sportegyesület telepéről. Beszé­lők Hámory László és Tállay György. — 16.00: A munka híradója. — 16.10: Ko­vács Barna gitározik. — 16.30: Hunyadi Sándor elbeszélése: Oroszlánkölykök. — 16.40: Gyermekrádió. Sátori Irén meséi. 17.00: Hírek. — 17.15: Munkásműsor. — 17.45: Tánczene. (Hanglemezek.) — 18.00: Hírek. — 18.15: Orosz műsor. — 19.00: Hírek. — 19.15: Johann Strauss műveiből.­­A r­ádiózenekart vezényli Polgár ,Tibor. Klessn­ Út Népe ­Kossuth nmodotta New Yorkiban, 1851 december 15-én, a sajtóban ketten.­­­ Az én véleményem szerint a demokrácia elv, a szocializmus rend­szer. Truman, Sztálin és Churchill negyven napon belül találkozik egymáss­al Washington, juh. 8. Truman elnök csütörtökön este a sajtó képviselői előtt kijelentette, „úgy gondolja, hogy negyven napon belül találkozik Churchillel és Sztálinnal“. (MTI) Churchill: „Minél több angol tanul meg oroszul, annál jobb“ London, jan. 8. (Reuter) Az alsóház csütörtöki ülésén. King Hall képviselő sürgette az orosz és brit egyetemi ifjúsági cseremozgal­­mat. Churchill válaszában kijelen­tette, hogy annál jobb, minél előbb minél több angol tanulja meg az orosz nyelvet. Churchill a húszéves szerződésre való utalással üdvözölte a diákcserét és hozzátette, hogy „Sztálin múlt év október havában lelkesen felkarolta ezt a gondolatot“. További tárgyalásokra nincs szük­ség, miután mindkét kormány elké­szítette a cserére vonatkozó­­ íve­ket. (MTI). Háborús bűnösnek nyilvánítják a német nagyipar vezetőit és a vezérkar tagjait ...­A».«.­.»-»..­... Stondon, jún. 8 Az Itteni rádió szerint Truman elnök csütörtökön közölte, hogy teljesen egyet­ért Jackson amerikai főmegbízottnak a háborús bűnösök megbüntetésére vo­natkozó jelentésével. E szerint Nagy- Britannia máris hajlandónak mutatko­zik nemzetközi bíróság felállítására. Ehhez az állásponthoz előreláthatólag a Szovjet­ Unió és Franciaország is rö­videsen csatlakozik. A fontosabb hábo­rús bűnök kivizsgálására négyhatalmi katonai bíróság felállítását tervezik. Általában az a vélemény, hogy a német nagyipar vezetőit és a német vezérkar tagjait háborús bűnösöknek nyilvánít­ják. (MTI) Egy legendás magyar szabadsághős Illés Béla előadása Zalka Mátéról Illés Bélát, a Vörös Hadsereg őr­nagyát hallgatók 7-én délután fél hat órakor a Zeneakadémián. Az illusz­tris előadó Zalka Mátéról, a legen­dáshírű magyar szabadságharcosról tartott előadást, amely lelkes és nagy hallgatóközönség előtt zajlott le. Zalka Máté az első világháborúban mint huszárzászlós vett részt. A Brussilov-offenzíva alkalmával orosz hadifogságba került. A szibériai hadifogolytáborban több előadást hallott a szocializmus kérdéseiről, többek között Rákosi Mátyástól is. Az októberi forradalom kitörésekor belép a Vörös Gárdába és két hónap múlva, mint választott ezredparancs­nok harcol a Szibériai ellenforradal­márok ellen. Egy nagy arany­szerel­vénnyel Szibériából európai Orosz­országba utazik. Az útról személye­sen tesz jelentést Leninnek. Hat hó­nap után ismét a Vörös Hadseregben van és részt vesz a lengyel interven­ció elleni harcban, ahol ő vezeti a Kiev sorsát eldöntő rohamot. Harcol Vrangel ellen a Krímben és csapa­taival elsőnek érkezik Szebaszto­­polba. Az oroszországi polgárháború befejezése után Törökországba megy és Kemál pasa lovasságának egyik megszervezője lesz. A szmirnai csa­tában, mely a török—görög háborút eldöntötte, Zalka vezette a lovassági rohamot és az ütközet után Kemal pasa melléről vette le a kitüntetést és tűzte fel Zalka zubbonyára. A béke idejében Zalka íróvá fej­lődött. Megírta élményeit az első vi­lágháborúról. Könyvei közül leg­népszerűbb „Doberdo“ című re­génye, mely a magyar katona vér­tanú sorsát írja le, izzó gyűlölettel a Habsburgok és a német imperia­lizmus ellen. A spanyol háború ki­törésekor Zalka belépett a spanyol köztársasági hadseregbe és a spanyol kormány a Nemzetközi Brigád pa­rancsnokává nevezte ki. Lukács tá­bornok néven sikeresen harcolt a spanyol, olasz és német fasiszták ellen. Neve hónapok alatt legen­dássá nőtt az összes demokratikus országokban, a világ öt kontinensén. Az 5 brigádjához tartozott a magyar munkásokból és parasztokból álló „Rákosi-zászlóalj“. Zalka elesett Spanyolországban. Az egész világon meggyászolták. Temetésén az 1920-as francia flottalázadás vezetője, Marty, az egész dolgozó emberiség hősének nevezte. Többek között ezt mondotta róla: „Zalkában maradéktalanul megvolt a magyar katona Vitézsége, Dózsa, Rákóczi és Kossuth katonáié, megsokszorozva azáltal, amit Lenin­től és Sztálintól tanult, amit a nagy Októberi Forradalom adott az em­beriségnek“. Zalka Mátéra büszke lehet a sza­bad magyar nép, egyike volt legjobb fiainak,­ akinek neve ma is harcol a független és szabad Magyaror­szágért és rokonszenvet biztosít a magyarság számára az egész földke­rekségen. Tahi Ervin. ál&4S». illnius 9. Felhívás az M­enellcst Mozgalom cselekvő tagjaihoz A Szociáldemokrata Párt Központi Titkársága felkéri az Ellenállási Moz­galomban (Magyar Front, Nem­ze­ti Ellenállási Bizottság, SzUEME és már igazolt ellenállási csoport vagy fegy­veres alakulat) résztvett tagokat, hogy leendő igazolásuk céljából igazoló je­lentésüket írásban, büntetőjogi fele­lősségük tudatában, lehetőleg az Ellen­állási Mozgalomban közismerten részt­ vett tanúk aláírásával ellátva, illetve arra való hivatkozással, nyújtsák be június hó 15-ig a Szociáldemokrata Párt Központi Titkárságának, Buda­pest, Rákóczi­ út 43., Palace-szálló, I. emelet, 123. sz. helyiségében. Ugyan­csak felhívjuk mindazokat, akik az Ellenállási Mozgalomban fentiek értel­mében, pártállásra való tekintet nél­kül, de szociális vonalon vettek részt, hogy hasonló módon elkészített igazoló nyilatkozatukat szintén benyújthatják. Figyelmezetésül közöljük, hogy kizáró­lag az értékes ellenállási működést, vagy fegyveres tényeket tartalmazó bejelentéseket vesszük figyelembe, melyek alkalmasak annak m­gállapí­­tására, hogy az igazolandók kétségte­lenül életük kockáztatásával cselekvő szerepet vállaltak, illetve hajtottak végre. — A Szociáldemokrata Párt Központi Titkársága. A német hadiipar csúcsüzeme, az es­­seni Krupp-művek telepe teljesen ro­mokban hever. Mindössze­ párszáz mun­kás dolgozik a romok között, hogy ös­szeszedje a még használható gépalkat­részeket. A Krupp-művek a háború alatt mintegy nyolcvanezer embert fog­lalkoztatott. A Holland Távirati Iroda jelentése szerint több holland tengeralattjárót, amelyek eddig az Atlanti-óceánon, ille­tőleg a Földközi-tengeren a németek és olaszok ellen küzdöttek, a csendesóce­áni hadszíntérre vezényelnek át. A holland tengeralattjárók részben brit, részben amerikai vezetés mellett részt vesznek a Japán elleni háborúban. György angol király külön kitünteté­seket engedélyezett a parlament fel­oszlatása alkalmából. Attlee, a munkás, párt vezére és Greenwood munkáspárti miniszter magasrangú kitüntetést kapott a háború irányításában vállalt fontos szerepükért. Három munkáspárti kép­viselőt főnemesi rangra emelt a király. Mind a hárman mint munkások kezdték pályafutásukat. Ugyancsak a parlament feloszlatásával kapcsolatban több kép­viselő kitüntetésben részesült abban a formában, hogy a felsőház tagjává ne­vezték ki. Köztük van három munkás­párti képviselő is. Ezenkívül felsőházi tag lett Sir Edward Grigg közelkeleti miniszterrezidens és Harold Balfour nyugatafrikai miniszterrezidens. Lindemannt, a dániai német csapatok volt parancsnokát, akit a dán rendőr­ség letartóztatott, átadták az angol ha­tóságoknak. A newyorki rádió közlése szerint az angol katonai ellenőrző szervek elrej­tőzött nácikat találtak egy argentínai óceánjáró fedélzetén. A hajó visszatérő argentínai diplomatákkal volt útban Argentína felé.­ A halálraítélt Leon Michel volt fran­cia Gestapo-ügynököt csütörtökön ki­végezték, még­pedig azon a rosszhír­­nevű vesztőhelyen, ahol a Gestapo elő­szeretettel mészárolta le a feljelentett hazafiakat. A spanyol hajóraj június 19-én meg­­kezdi hadgyakorlatait Galicia tarto­mány (Észak-Spanyolország) partjai előtt. A prágai rádió jelentése szerint a hadműveleti tevékenység miatt a Skoda­­művek 70—80 százalékban rongálódtak meg. A csehszlovák kormány elrendelte a Csehszlovákia területén levő összes né­met iskolák bezárását mindaddig, amíg a „német kérdés nem tisztázódik“. Franciaországban június 16-ig fel­függesztették a diplomáciai poggyász sérthetetlenségének jogát. A rendelke­­­zés a francia bankjegyek kicserélésével kapcsolatos elővigyázatossági intézke­désekkel függ össze.

Next