Kossuth Népe, 1946. január-március (2. évfolyam, 1/197-74/270. szám)

1946-01-01 / 1. (197.) szám

Félelem nélküli életet írta: Felkai Ferenc Az Egyesült Nemzetek harci zászlóikra többek között ezt a klasszikus tömörséggel fogalma­zott jelmondatot írták: „Félelem nélküli Letet“. Európa katasztró­fája után, az új esztendő küszö­bén kívánhatunk-e mi többet, jobbat, emberibbet a megkínzott, békére, nyugodt életre vágyó magyarságnak, mint ennek a rö­vid, de mindent magába foglaló jelmondatnak a teljesülését. Nem is tudnánk egyszerűbben kife­jezni azt a vágyat, óhajt, ami a tragikus évek után mindnyájunk szívében él. Már ismételni is kínos: mennyi kínlódáson, két­ségbeejtő szenvedésen mentünk keresztül, mialatt a történelem legcinikusabb és legkegyetlenebb zsarnoki rendszere egyre mélyeb­ben eresztette körmeit húsúnkba. Már-már nem is volt ez a nem­zet: nemzet — csak részint bű-t pí»,«a» tót« alatt tartott rabszolgahad. Elő­ször nemzeti önérzetünket ölték meg,­­ aztán tudatosan leala­csonyítottak minden magyart em­beri méltóságában. Mindenki egyre elviselhetetlenebből kiszol­gáltatottja és kiszolgálója lett a förtelmes zsarnokság önkényének. Éjjel bekopogtathatott ajtónkon a Gestapo, elcipelhetett mindenkit, ha éppen úgy tetszett egy-egy barnainges legénynek, vagy „szajréta“ éhes szeretőjének. Ha a villamoson azt sóhajtottad, „sze­gény Magyarország“, leráncigál­­tak és cipeltek a kínzókamrákba azok, akik a rendszerért azért lelkesedtek, mert csak mint a zsarnokság szolgái bújhattak nap­fényre a csatornákból, züllött le­­bujok söntéseiből. Gestapo-vér­­ebek és nyilas bérenceik hajszol­tak minden igaz magyart. Rémü­letben élt a dolgozó — és ez a rémület megalázta. Minden mun­kahelyen besúgók hemzsegtek, lesve a koncot vagy egy fölényes, de elismerő vállveregetést. Éjjel­­nappal egyebet sem hallottunk a rádióban, olvastunk a sajtóban, mint: rendeletet, szabadság­kor­látozást, fenyegetést , halálbün­tetést A telefonokat cenzúrázták, mindenkit megfigyelés alatt tar­tottak, aki nem volt híve Hitler gonosz diktatúrájának. Zsidó, vagy zsidóbérenc volt, aki hazá­ját a katasztrófától féltette, vagy aki pirulva szót emelt a nemzet számlájára elkövetett gyalázatos­ságokért. Tobzódott az alsórendű ember — az underman — és idegen fegyverek segítségével némította el a hazáját szerető, szervezkedő magyar erőt. Nem volt történel­münknek olyan gyászos, szégyen­­teljes korszaka, mint az elmúlt években náci­ fegyverekkel hata­lomhoz segített kéjgáz-politiku­sok, korlátolt maskarák pünkösdi királysága. ... Félelem nélküli életet! Ha van nemzet, amely ezt forrón óhajtja, úgy az: a német tankok­kal és hazai csatlósokkal kata­sztrófába terrorizált magyar nem­zet az. Az új esztendő küszöbén azt kívánjuk, hogy a szörnyű tra­gédia és pusztító vihar után sza­badon, félelem nélkül élhessünk. Szabad véleményt mondhassunk és szabad, sajtót olvashassunk. Felejtsük el, hogy a társadalom aljának fölülkerekedése egy időre kiszakított bennünket a művelt nemzetek sorából,­­ de fogadjuk meg, hogy soha többé nem en­gedjük eltéríteni magunkat az örök, ősi magyar útról, amelynek célja mindig az emberi szabadság és a humánum volt. Az új esz­tendőben találjuk meg ezt a régi utat. Ez a kívánságunk és az, hogy tudja meg a világ: ez a nemzet Kossuth, Rákóczi, Dózsa, Petőfi, Ady, József Attila nem­zete — és nem Kunderé, Ko­­varczé, Szálasié. És nem azokra a honvédtisztekre vagyunk büsz­kék, akik fűtött Pullmann-kocsik­­ban menekültek el a becsapott és cserbenhagyott országból, duz­­zadtra tömött csomagokkal, Wee­senman­errel, hanem azokra a honvédtisztekre emlékezünk tisz­telettel, akik a haza hívó szavára 1848-ben Ausztriából vágtattak haza csapataikkal együtt — ezer akadályt leküzdve —, hogy itt­hon harcoljanak a magyar sza­badságért (Kutyák dala — és farkasok dala...) Igen, Kossuth honvédeire em­lékezünk kegyelettel, akik nem nőket, fegyvertelen ártatlanokat korbácsoltak véresre a téglagyá­rakban, vagy lövöldöztek halom­ra a Dunaparton, hanem a világ tiszteletét érdemelték ki hősi, férfias szabadságharcukkal, ame­lyet az elnyomott ország és az elnyomott dolgozók felszabadítá­sáért vívtak. Ezek voltak a ma­gyar honvédek a múltban — és azok a most ránk erőszakolt há­borúban, akik életüket áldozták fel a nemzet becsületének és megmaradt vagyonának megmen­téséért. ... Búcsúzva az óesztendőtől: békét, kívánunk. Köszönjük a moszkvai értekezletnek, hogy eb­ben a reménységünkben megerő­sített. Tudjuk, hogy a bizalmat a megtisztult magyarság kiérdemli a jövőben és mire 6esztendő lesz az újesztendőből, végleg lezár­hatjuk történelmünk szomorú, szégyenteljes korszakát. ... Félelem nélküli életet, bé­két, szabadságot, közeledést a tiszta demokráciához, az örök emberi eszményekhez — ezt ki-, vorjuk új esztendőre. A­j év első napjai­ban már előkészítik a magyar békeszerződés vázlatát London, dec. 31. Az angol rádió jelenti: A három nagyhatalom külügyminisztereinek moszkvai megállapo­dása értelmében a külügyminiszterek helyettesei még ezen a héten előkészítik a Romániával, Bul­gáriával, Magyarországgal és Finnországgal megkötendő békeszerződések vázlatát. ♦­ ­­m* Az Országgyűlési Könyvtár állományai­ól törölve. MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP főszerkesztő: FELKAI FERENC Egy amerikai nyomozócsoport megtalálta Hitler végrendeletét Truscott tábornok, hadseregparancsnok Hitler halálának végleges bizonyítékát látja a négy okmányból álló végrendeletben Érdekes részletek Hitler és Braun Éva házasságkötéséről London, dec. 30. Megtalálták A Reuter-iroda nürnbergi tudó­sítója Lucian Truscott tábornok­nak, az amerikai 3. hadsereg pa­rancsnokának közlése alapján a következőket jelenti Hitler vég­rendeletéről: Hitler négy különálló okmány­ból álló végrendeletét a München­­t­­ől mintegy 50 kilométerrel délre­­ fekvő Tegernsee egyik házában­­ találták meg, Truscott tábornok­­ főhadiszállásának közelében. A végrendeletre, amely végleges bizonyítéka Hitler halálának, az amerikaiakkal együttesük é­s egyik brit nyomozócsoport buk­kant rá. A végrendelet 1945 ápri­­­lis 39-én kelt és tanúként Göbb­els­­ miniszter, Martin Bormann, Hit­­­­­­ler helyettese, Hans Brébe Himmler csehszlovákiai helyette­ssé és Wilhelm Bergdorf írta alá. Hitler és Éva Braun eredeti házasságle­velét is, melyen tanúként Borman és Göb­­bels neve szerepel. A politikai végrendeleten kívül az iratok közt van Hitler magánvégrendelete is, amelyben vagyonáról rendel­kezett. Ezt tanúként Borman, Göbbels és Nikolaus von Below, Bormanni szárnysegéde írta alá. Három fényképet is találtak, ezek közül kettő Éva Braun fény­képe, a harmadik egy körülbelül 12 esztendős fiút áb­rázol. Lehet, hogy ez Éva Braun fia. Hitler végrendelete így kezdő­dik: Az az akaratom, hogy Éva Braunt, aki feleségem lett, hogy osztozzék sorsomban, azon a he­lyen hamvasszák el, ahol népem szolgálatában végzett tizenkét évem legnagyobb részét töltöttem. (Hitler itt nyilvánvalóan a Kan­celláriára utal.) Feleségem és én a ha­lált választottuk, el­kerülendő azt a meg­aláztatást, hogy meg­adásra és lemondsra kényszerítsenek. Az iratok közt szerepel Bor­­m­annak Dönitz vezértengernagy­­­hoz intézett levele, melyben az okmányokat gondjár­a bízza. Mint­hogy hadosztályaink mind vere­séget szenvedtek és a helyzet re­ménytelennek látszik — írja —, a Führer tegnap este lediktálta végrendeletét, melyet az Ön gondjaira bízok. Truscoti tábornok kijelentene,­ hogy az okmányok tartalmának egy részét a további nyomozásig­­ titokban tartják. Hitler politikai végrendeletének egyes részeit ismertette, amelyek­ből kiderül, hogy­ Hitler a háború­ért való felelősséget „Angliára és a nemzetközi zsidóságra“ igyeke­zett hárítani. Az Éva Braunnal kötött házas­ságával kapcsolatban Hitler vég­rendeletében rámutat arra, hogy hosszú évek őszinte barátsága állt fenn közöttük, de a házasságot csak akkor határozták el, amikor Berlin már a szovjet lövegek tüzében állt. A házasságkötési szertartást­, a házassági szerződéshez, csatolt ok­mány tanúsága szerint Walter Wagner berlini városi tanácsnok vezette. Wagner a következőket jegyez­te fel: A b.'.y.aszland­­i felek kije­lentették, hogy tiszt­­­árja szár­mazásúak és nem szenvednek

Next