Kossuth Népe, 1946. január-március (2. évfolyam, 1/197-74/270. szám)
1946-03-27 / 70. (266.) szám
Kolosváry-Sorcsa Mihály csak felelősnek érzi magát, nem bűnösnek Imrédy sajtófőnöke, Kassay Schallmayer, Kerekes Béla és Bágyoni Váró Andor a népbíróság előtt A népbíróság Horváth-tanácsa kedden megkezdte Kolosváry•Sorcsa Mihály és társai ügyének tárgyalását» Az esküdtszéki terembe fogházőrök vezették be Kolosváry-Borcsa Mihályt, Kasinci-Schallmayer Ferencet, dr. Kerekes Bélát és Bágyoni Váró Andort. Görgey Vince ügyét is erre a napra tűzték ki, a népügyész indítványára azonban elkülönítették. Kolosváry-Borcsa Mihályllen az ügyészség háborús bűntettek ímén emelt vádat Kolosváry-Borcsa Mihály kijelentette, hogy csupán felelősnek érzi magát bűnösnek azonban nem. Elmondotta, hogy Gömbös Gyula fajvédő politikáját követte, de felfogása sohasem egyezett a későbbi nyilasok felfogásával. Később a Magyar Élet Pártjának programjával képviselőnek választották, s mint ilyen a zsidókérdés megoldását sürgette, mert azt szükségesnek tartotta. Beismerte, hogy tagja volt a Nemzeti Szövetségnek, mert a háború továbbfolytatását kívánta és résztvett abban a küldöttségben, amely Lakatos miniszterelnöknél járt, hogy megakadályozza a háborúból való kiugrást. A továbbiakban Kolosváry Borgia arról beszélt, hogy miként tett sajtófőnök az Imrédy-kormány alatt. Amikor végrehajtotta a sajtórevíziót, etikai szempontok vezették, bár bizonyos politikai tendenciával összesen 410 lapot tiltottak be. Később Sztójay is felkérte a sajtóügyek intézésére, ő azonban április 8-án egy levelet intézett hozzá, amelyben közölte, hogy nem vállalja ezt a megbízatást. A rádió kormánytetságát azért vállalta el, mert erre Horthy személyesen kérte. Várni lehetett ugyanis, hogy az ő kinevezése után a Rádiónak német megszállását megszüntetik, mert a németek százszázalékosan bíztak benne. Részletesen vallott arról, hogy feladata a rádiónál a háborúnak fokozottabb mértékben való folytatására irányult. Bizonyos felelősséget érez a rádiónak aottosemita uszitásiáért is. A könyvégetéssel kapcsolatban azt adta elő, hogy egy német speciális alakulat kezdte el már Dániában, Hollandiában ezt a munkát, s ez az alakulat hatolt be 32 antikváriumba, ahonnan tudta nélkül 60.000 könyvet szállított el. A Szálasi- kormányban vállalt szerepével kapcsolatban azt hangoztatta, hogy semmi hatásköre nem volt. Ezután az ügyészek és a bírák tettek fel különböző kérdéseket A tanácselnök ezután a vádlottat a sajtókamarai tevékenységére vonatkozóan hallgatja ki. Kolosváry-Borcsa elmondta, hogy az első terv szerint a kamarai tagsághoz való felvételhez első fontosságú volt a tiszta árjaszármazás. A lapbetiltásokra vonatkozó kérdésekre azt válaszolja, hogy ez nem az újságírók, hanem a lapkiadók és a lapokon keresztüli üzleti vállalkozások ellen irányult. Elmondta, hogy a kamara végcélja az újságírás teljes zsidó hajlítása volt. Ezt természetesen kihalás alapján gondolta keresztülvinni. Igyekezett a kamarába olyan újságírókat felvenni, akik a militarista szellemet képviselik. Ezután a nemzetközi újságírói szervezetről beszél. — Lehet, hogy részemről tragikus fordulat állott fenn — mondja a többi között Kolosváry Borcsa —, de szándékom minden esetben tiszte volt és igyekeztem a magyar érdekeket szolgálni. A zsidó újságírók nyilvántartására azt válaszolja, hogy ez a lista csupán csak a törölt tagokra vonatkozott Később ezt a listát adta ki Gáspár főtitkár és ez alapon internálták az újságírókat, de erről ő semmit nem tudott. Később, amikor tudomást szerzett az újságírók internálásáról,"igyekezett segíteni rajtuk-Ezután a vádpontnak erre vonatkozó részén- a népbírák és ügyészek tesznek fel kérdést Mibe kerül egy kivégzés? Az ittasságugynaniszter azabágő juttataaben veeatens ugyan-tolta a kivégzésemnél közremű- csak 1,1 millió pengőt kap aödő személyiségek díjazásét. A kivégzéseknél közreműködő két rendelet szerint a hóhér, I. ősz-i törvényszéki orvosszakértő tertályusaakaitiszti illetményein kívül akasztásonként 3 milliós pergő külön „tiszteletdíjat" kap, spig segédei állami altiszti fizetésükön kívül kivégzésenként 1— 1 millió pengő külön díjazásban részesülnek. Vidéki kiszállásnál Útiköltség és 150.000 pengő napi A kivégzettek édes serttercésével kapcsolatos költségek jelenleg esetenként hatszázezer pengőt tesznek ki. Leltár kiegészítésről egyelőre nem kell gondoskodnia az igazságszolgáltatásnak, mert jelenleg díj illeti meg őket. A lelki vi- 10 jól felszerelt bitófa és 12 sárgását nyújtó lekész 1 millió pen -nitura kötél áll rendelkezésre. Egy koporsó 30 millió Javaslatok a közegészségi bizottságban A főváros közegészségi Szakbizottságában a következő indítvá- nyok hangzottak el: Ádám Lajos: Nem szabad, hogy jó ügyes klinikákon, kórházakban ió valóságos orvosdinasztiák kelet- feezzenek. Hedri Endre: Szülőotthont ad Zuglónak! Jön a nyár, fokozott, tífuszvédelemre van szükség! Be kell oltani valamennyi Beszkárt- alkalmazottat! Varga László: Szüntessék meg a koporsó nélküli temetéseket. Raita Sándor tanácsnok: Egy koporsó nélküli temetésnél 6 milliót fizet rá a főváros. Egy koporsó ára március elején 60 mii: 1 Só volt! ! Rékai Pál: A készülő új kórbaiaarcat nichessék el nagy magyar h Orvosokról, Seftintelweisről, Baji Jascáról, Korányi Sándorról. i Mm Lg&m a msm . a kezelésbe a felszabaduló katonakórházakat. Bakács Tibor h. tisztifőorvos: Kevés a tifuszoltóanyag. Ha teez elég, beoltják az ápolószemélyzetet és a beszkártistákat. A Mauthner borffighr igazgatói az uzsorabíróság előtt Az államügyészség a Mautherbőrgyár vezetőségének tagjai közül Pick László igazgató, Zala János helyettes igazgató, Engel-man Imre igazgató, Harsányi Miklós timármester és Barta Miklós vállalati alkalmazott ellen, vádiratot adott ki bejelentési kötelzettség elmulasztása címén. A vádlottak ugyanis a vád szerint rengeteg talpbőrt, marhabőrt, cserzett bőrt és egyéb bőrárut nem jelentettek be a hivatalos rendelkezések szerint A főtárgyaláson a vádlottak tagadták bűnösségüket. Az ítélet a késő esti órákban várható. Közgazdaság 15-20 százalékos áresések az értékpapírpiacon Mező László, a népbíróság tanácselnökéről kiderült nyilasmúltja és az eddigi vizsgálat szerint egyéb kifogásolható tette is volt Mező László az utóbbi időben egyre-másra hozta a feltűnően enyhe ítéleteit. Emiatt már egy, ízben fel is függesztették, most újabb súlyos panaszok merültek fel ellene, ezért Ries István igazságügyminiszter intézkedésére azonnal felfüggesztették és megindították ellene a vizsgálatot . Felfüggesztettek egy népbírósági tanácselnököt Kedden az értékpapírok magánforgalmában erős ellanyhulés mutatkozott Az érdeklődés kicsiny volt és az érfolyamok is mintegy 18—20 százalékkal estek, ami a hónap végi pénzszűkében leli magyarázatát A fontosabb papírok tájékoztató árfolyama a következőképpen alakult: Kőszén 33—36, Salgó 1.5—1.7, Bauxit 26— 28, Rima 8.3—6.8, M. Cukor 82— 33, Gschwindt 180, Trust 1.9, Ker. Bank 6.4—6.6, 6 százalékos főv. kötvény 400, 14-es főv. kötvény 350—320 millió pengő. Napipénz:25—29 százalék. A berszerződésben biztosított 30 millió kilogramm orosz gyapot egyharmad része, 10 millió kilogramm már megérkezett az országba. Mint ismeretes, az egész mennyiség nagyobbik fele, 16 millió kilogramm, munkabérként marad a hazai szükséglet fedezésére. Ebből 6 millió kilogrammot a mezőgazdasági árucsereforgalom és a népruházati akció rendelkezésére bocsátanak. A nyergesújfalusi műselyemgyár műselyem- és műrésztermelésének 30 százalékát ingyen felajánlotta a hatósági ellátás céljára. A diósgyőri vasgyárban új 80 ágyaskórházat létesítettek. Itt a munkások ingyen kezelést és jó élelmezést kapnak. A malmokat ezentúl nemcsak adózási, hanem közellátási szempontból is állandóan ellenőrzik. Ez utóbbi ellenőrzést a közellátási minisztérium közegei végzik. Az értékpapírok «udvvenítéséről szóló régebbi ren«»l»t»t érvénytelenítették. Nem tekintheti semmisnek az olyan értékcpepírátruhiaja, »mely 194« december is licentin » tórájén kívül történt és nem terheli muzsctás »st *s eladót, akinek elidegenített értékpapírja » JOO.OOO psngós értéket »elhaladja. Az értékpepírétruházést azonban pótlólag 80 napon belül a péniflrmán 130.tervet kell jóváhagysuni. Emlékbélyegző a felszabadulás évfordulójára A posta vezérigazgatóság közli, hogy április 4-én, az ország felszabadulásának alsó évfordulóján, a Budapest 1v, 82, 72 és 114, továbbá a Debrecen 1, Miskolc 1, Pécs 1, Sopron 1 és Szeged 1. számú postahivatalok „Magyarország felszabadulásának évfordulója — 1946 április 4" szövegű emlékbélyegzőt benálnak a náluk feladott levélponti küldemények egy részének lebélyegzésében. „Mintaszerű egyetértés a nagykáta kerületben” Balos Arcós tájékoztatásügyi miniszter hétfőn Tápiószecsőn a Kisgazdapárt gyűlésén többezer főnyi közönség előtt ismertette az ország bel- és külpolitikai helyzetét. Részletesen kitért a kormánynak a gazdasági újjáépítésrő« és a földkérdés vész eget rendezésére irányuló terveire. A miniszter után többen szólaltak fel, közöttük a Kommunista Párt titkára, Bucsek János is, aki hangoztatta, hogy a miniszter beszédének tartalmával teljesen egyetért A gyűlés után tartott ebéden Balla miniszter örömmel állapította meg, hogy a koalíciós pártok között a nagykátai kerületben mintaszerű egyetértés uralkodik. Bede követ Budapesten Bede István rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a magyar kormány londoni képviselője, repülőgépen hivatalos látogatásra visszaérkezett Budapestre. Kedden reggel Bede követ felkereste Gyöngyösi János külügyminisztert, akinek részletes jelentést tett. A déli órákban I. külügyminiszter Bede követtel együtt Nagy Ferenc miniszterelnöknél volt kihallgatáson, akinek ugyancsak részletes beszámolót várt. jjjgcJL — A bíboros hercegprímás már szétosztotta a magával hozott adományokat. Mindszenty József: Magyarország bíboros herceprímása. Rómából értékes gyógyszereket, köztük jódkristályt, A, B és C sűrített vitaminokat hozott magával. Ennek egy részét az esztergomi városi Kolos-kórháznak és a dorogi Szent Borbála bányászkórháznak juttatta el, a többit pedig Budapest és vidéki Intézetek között osztotta ki. Az Amerikából postacsomagban nevére érkezett babakelengyéket az arra rászoruló sokgyermekes családanyákhoz juttatta el. A független Kisgazdapárt újságíró - csoportjának ankétja, Esztergom városa egyéves felszabadulását Bajcsy-Zsilinszky Endre emléknappal ünnepelte meg. A megye főispánja, dr. Zecker Pálnak meghívására az újságíró-csoport közel ötven újságíróval vett részt az ünnepségen. Az emlékünnep díszszónoka Parragi György, az „Igazság“ főszerkesztője, nemzetgyűlési képviselő, az újságírói csoport elnöke volt. Délben Balla Antal tájékoztatásügyi miniszter, Balogh István miniszterelnökségi, Pfeiffer Zoltán igazságügyi államtitkár sajtóankétot tartottak. Kelemen Lajos főtitkár üdvözölte a megjelenteket, majd a sajtó időszerű problémáiról intézett kérdéseket a kormány képviselőihez. Délben az újságírók a kormány képviselőivel, valamint a megye és a város képviselőivel közös ebéden vettek részt, ahol az újságíró-csoport nevében dr. Kertész Róbert alelnök köszönte meg a fogadtatást. Délután a várt® nevezetességeit tekintették meg és este visszatértek a fővárosba. A rendezés dr. Honárkay Rudolf szolgabíró körültekintő munkáját dicséri. Az angol Labour Party és a konzervatív párt egy-egy képviselője Perzsiába utazik, ahol három hetet töltenek az orosz zónában. — Az UNRRA közgyűlésén 24:9 arányban leszavazták azt a javaslatot, amely azt indítványozta, hogy Albániát vegyék fel az UNRRA szervezetbe. Ettől függetlenül Albánia segélyt kap ezután is. «* Anglia vasúti hidakat küld a lengyeleknek. — Atlantic Cityben az UNRRA közgyűlésén szóba került Ausztria további megsegítésének kérdése is. Ebben azügyben érdekes és nagyobb vita keletkezett. — Emeletes autóbuszok Varsó utcáin. Első ízben jelentek meg a lengyel főváros utcáin emeletes autóbuszok, melyeknek kormánykereke jobboldalon van. Ezeket — számszerűiz tízet — Anglia küldötte az UNRRA segítőakciója keretében. Száz berlini asszonyra hatvan férfi jut Német lapok jelentik, hogy Berlin férfilakossága a békeévekhez viszonyítva 50 százalékkal csökkent s a német fővárosban ma több nő él, mint férfi. Egy multhhyi statisztika szerint Berlinben, száz nőre mindössze hatvan férfi jut. — Kiállítás. A Magyar Képzőművésznők Egyesületének 23-ik kiállítása március 30-án d. e. 11 órakor nyílik meg a Magyar Divatcsarnok külön kiállítási helyiségeiben. A sajtóbemutató márc. 29-én d. m. fél 12 órakor lesz. — A közellátási burgonya legmagasabb ára forgalmi adóval együtt a leadóállomáson mázsánkint 2.200.000 pengő. — Parragi György beszámolója. Március 26-án, kedden délután 6 órakor Parragi György nemzetgyűlési képviselő beszámolót tart Váci-u 161. alatt — Tűz Tiszadob községben. • Tiszadob községben szombaton délután még eddig ismeretlen okból számos ház kigyulladt A tűz gyorsan terjedt, mert nem volt elegendő víz a faluban.A miskolci, szerencsi és nyíregyházi tűzoltóságot hívták segítségül, amely 24 órai megfeszített munkával lokalizálta a tüzet. 34 lakóház égett le és 34 család maradt hajléktalan. — Felrobbant lövedékek: Hübsel Lajos Pestszentimrén lövedéket akart szétszerelni, amely felrobbant, őt halálra sebezte és az ott tartózkodó Bognár Lajosnét életveszélyesen megsebesítette. — Lakatos Géza földműves a Pongrácz-út egy üres telkén tüzérségi lövedéket talált, amely felrobbant és megölte őt. — A gazdasági rendészeti osztályeljárást indított Ladányi Sándor, a székesfehérvári Waisz és Túr-bőrgyár tulajdonosa ellen. Ladányi nem elégedett meg a legális haszonnal, hanem igyekezett azt fokozni. Nem fizette a forgalom után járó 8 ezreléket, amely a múlt hónapban 10 millió pengőt tett ki. Nagymennyiségű bőrt szabadíttatott fel azon a címen, hogy munkásai számára élelmiszert szerez, de a bőrt elfeketézte. Ladányi a bíróság előtt felel kártékony tevékenységéért. Azokat a közjegyzőket, akik 1944 október 15-ike után állomáshelyükről önként vagy a Szálasikormány utasítására, de más kényszerítő ok nélkül a nyugati országrészekbe vagy külföldre távoztak, állásukból az igazoló bizottság határozatától függetlenül elmozdítják. A rendelkezés nem terjed ki a katonákra vagy munkaszolgálatosokra . Pártközi értekezlet a telepítés ügyében. Kedden délben a miniszterelnökségen pártközi értekezlet ült össze, amelyen a telepítési törvény ügyét tárgyalták. Az építőipari munkások szakszervezetének küldöttsége jelent meg Nagy Ferenc miniszter önöknél és feltárta az építőipari munkásság nehéz helyzetét, valamint a jelenlegi munkanélküliségét. A miniszterelnök válaszában hangoztatta, hogy ismeri a nehézségeket és furcsának találta, hogy éppen az építőiparban mutatkozik munkanélküliség, amikor sohasem volt annyi építenivalóó mint most. Mindent el fog követni, hogy az építőipar dolgozói ne álljanak munka és kereset nélkül. — Érdemes a világra jönni „Ilko” Baby lanolinkrémért. — Orvosi bír. Dr. Berzéczy (Brandlmeier) István gyermekorvos új rime: IV., Váci utca 41'A. Rendel 3—5-ig. * — Halálozás. Becsey László ny szfér. Igazgató március 25-én hoszszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 28-án d. e. 11 órakor lesz a X. ker. új köztemető halottasházából a római katolikus egyház szertartása szerint. Dr. Medvigy Gábor,, a közismert bűnügyi védő meghalt. Halála a magyar jogásztársadalomban őszinte részvétet keltett. Temetéséről később történik intézkedés. »• HANGSZER-ZQHGQRA-RÁCSO vétel-eladás legelőnyösebben : Riming VI., Kirély u. 58 Tel.: 1l-48-77. Pisiének ellensége ha nem vesz, míg a készlet tart 50.000 pengőért egy csomag prima minőségű cigarettapapírt György Imre papirnegykereskedőnél, Deák Ferenc u. 15. Terézvárosi Papirfeldolgozó, Rózsa-u. 95. Lipótvárosi Papirfaldolgozó, V. Csanády-u. 6.. Távirati pénzátutalás után pasisn szállítunk.