Kossuth Népe, 1946. január-március (2. évfolyam, 1/197-74/270. szám)

1946-02-07 / 31. (227.) szám

Megkezdőtttett ’cT5'" ’ magyar-csehszlovák megbeszélések­­ Szerdától kezdve a Vörös Hadsereg nem tart igényt további búzanemű és liszt beszolgáltatására másról a Vörös Hadsereg illeték­es szervei értesítették a Vörös Had­sereg alsóbb alakulatait. * A Szovjet már eddig is több nagylelkű gesztussal mutatta meg jóindulatát a magyarság irányá­ban. Hiszen elsőnek vette fel ve­lünk a diplomáciai kapcsolatot és azóta is többször nyújtott értékes segítséget nehéz küzdelmeiben. Legújabb gesztusa, mellyel le­mondott a bennünket terhelő liszt és búza szolgáltatástól, azt mutatja, hogy északi szomszé­dunkban mindig baráti támoga­tóra találunk. A Vörös Hadsereg megértését és segítségét hálával és meleg köszönettel fogadjuk. A Vörös Hadsereg — megértve a magyar nép súlyos közellátási helyzetét — újabb tanújelét adta a magyar nép iránt érzett jó­indulatának. A közellátásü­gyi miniszter a Vörös Hadsereg ille­tékes szerveivel folytatott meg­beszélés alapján táviratilag érte­sítette a közellátási kormánybiz­tosságokat, hogy a szerdai nap­tól kezdve a Vörös Hadsereg nem tart igényt további búzanemű és liszt beszolgáltatására. Az eddig már kiutalt mennyiségeket kuko­ricában veszik át. Egy kilogramm búzaneműért egy kilogramm ku­koricát és egy kilogramm liszt­­neműért 1­ 20 kilogramm kukori­cát kell adni. Erről az elhatáro­ A Gyöngyösi János külügymi­niszter vezetése alatt álló kül­döttség kedden megérkezett a prágai Wilson-pályaudvarra.­­ Az első megbeszélések kedde­n délután voltak. Törvény­be iktatják Károlyi Mihály érdemeit Ries István igazságügyminisz­ter törvényjavaslatot nyújt be Károlyi Mihály érdemeinek tör­vénybe iktatásáról. A törvényjavaslat szerint Ma­gyarország nemzetgyűlése a ma­gyar nép soha el nem múló hálá­­jának kifejezéséül törvénybe ik­tatja Károlyi Mihálynak, a magyar népköztársaság volt el­nökének kimagasló érdemeit Ma­gyarország nemzetgyűlése megál­lapítja, hogy azok a bírói ítéle­tek, amelyek a letűnt politikai rendszer uralma idején Károlyi Mihályt megbélyegezték, hatály­talannak kell tekinteni. Károlyi Mihálynak a magyar köztársaság visszajuttatja azt a vagyont, amelytől méltatlanul megfosztot­ták. Minthogy Károlyi Mihály önzetlenségével ellenkeznék a magyar nép földhözjuttatásának csorbítása, a demokratikus Ma­gyarország által végrehajtott földreform Károlyi Mihály birto­kaira is kiterjed, azonban Ma­gyarország nemzetgyűlése a jelen törvénnyel mentesít részére olyan kiterjedésű birtokrészt, mint aminőnek hazafias érdemek cí­mén való érintetlenül hagyását a fennálló jogszabályok megenge­dik. A kitelepített svábok helyére eeedig 108.000 embert telepített a Népgontdozó Hivatal A svábok kitelepítésével kap­csolatos kérdésekről részletes be­számolót adott Szepessy Géza mi­niszteri osztályfőnök, a Népgon­dozó Hivatal vezetője. A Népgondozó Hivatalt a múlt év májusában állították fel. Azóta a Hivatal 67.600 deportáltat segé­lyezett és továbbított, 82.122 pol­gári és közalkalmazott menekültet vett kezelésbe, ezenkívül a győztes hatalmak 205.000 hadifoglyát to­vábbította hazájába. A svábkérdés roppant feladatot ró a Hivatalra. Az 1941-es nép­­számlálás 447.000 svábot tartott nyilván Magyarországon Ugyan­ekkor 303 000 ember vallotta ma­gát német nemzetiségűnek. A svá­bok száma több mint 477.000, mert sok németajkú nem vallotta magát a népszámláláskor német nemzeti­ségűnek és megfordítva. A svábok közül 30—40 százalék hiányzik. Ezek a németekkel együtt távoz­tak el az országból. A svábok kitelepítését a magyar kormány a potsdami határozatok alapján intézi. Még nem lehet megállapítani, meddig tart a kite­lepítés, amely főként vagonk­érdés. — Minden vagón, amelyet a svábok kiszállítására használunk fel — mondotta Szepessy osztály­főnök — fokozza az éhínséget Bu­dapesten. Ezért kellett kevesebb vagonnal megelégedni és lassúbb tempóban folytatni a kitelepítését. A kitelepítendő svábok vagyo­nának értéke 257 millió békepengő. Ennek 32 százaléka elkobzás alá eső vagyon, 178 millió békepengő összeggel azonban tartozni fogunk és ezt az összeget le fogjuk vonni a németek több mint másfélmilliárd békepengős tartozásából. Nem vi­tás tehát, hogy a sváb vagyonért a magyar államnak most nem kell fizetnie. A Népgondozó Hivatalnak az a törekvése, hogy amint a svábokat egy-egy községből kitelepítik, az elhagyott házakban, birtokokba nyomban utódot lehessen beül­tetni. A kitelepítésre kerülő svá­bok helyére a sváblakta községek­be már eddig 27.000 családot, 108.000 embert telepítettek. (se­­b.) Operett-nyugdíj Operettbált rendeztek az ál­lásnélküli és nyugdíjas színé­szek részére. A jótékony célra való tekintettel 300.000 pengős belépőjegyek mellé 100.000 pen­gős tortákat és virsliket szerví­roztak. Közel egymilliárd volt a bevétel. Kis mit kaptak ebből a nyug­díjas színészek? Most adták postára a nyug­díjakat és az Operettbál vállal­kozóinak — pardon — rendező­ségének nemes adományából a januári, februári és márciusi nyugdíjjárulékot egyösszegben fizették ki. Egy ismert vidéki prímábon, na három hónapi nyugdíj címén összesen 4100 pengőt, azaz négy­ezeregyszáz pengőt kapott. Mai értékben. A százezer pengős tortából ez a szem mazsola jutott a nyug­díjas színészeknek. De viszont ezt három hónap alatt ehetik meg, nehogy elrontsák a gyom­rukat. Szakértői vélemény a Petőfi Sándor-utcai házbeomlásról­­ ­ A Petőfi Sándor-utcai házbeom­­lással kapcsolatban letartóztatott Csengén Árpád építési vállalko­zót és Gyárfás László mérnököt a rendőrség dr. Csonka Pál, a mű­egyetem szilárdságtani tanszéké­nek tanára szakértői megállapí­tása alapján szabadlábra helyezte. A szakértő ugyanis úgy találta, hogy a Petőfi Sándor­ utcai ház falai úgynevezett féltéglákból vol­tak összerakva, amelyek szakér­telem nélkül füstcsövekkel ke­­resztül-kasul lyuggatva voltak és ezáltal a falak szilárdsága nagy­mértékben csökkent. Mivel a ház­nak teteje nem volt, a befolyt víz és hó a hideg következtében a falban megfagyott és azt szétre­­pesztette Hozzájárult a repedés­hez még az a rázkódtatássorozat, amely a házat a Duna jegének bombázása következtében érte. legyen könnyelmű!! varrógépért ÍRÓGÉPÉRT kerékpárért !­ÁDIÓÉRT a legbecsületesebb árat fizeti a vagyonmentő BRUkrm KISCSAPOK tv., Bástya­ u. 25. (Kálvin-térnél) Gőzölt bükkfa Jávor-, éger- vagy hársfapallót, 50 mm­­­tőt felfelé minden mennyiségben átveszünk ASZTALOSOK SZÖVETKEZETE, Erkel­ u. 20. Telefon 18—33—19. KRISTÁLYSAGHARIN kapható nagyban és kicsinyben. URÁNIA VEGYIPARI és KER. Rt., H. Fő­ utca 19. Tel.: 360—533, az új budai Kossuth hídfőnél. ÓliniHangán-t (Blelmangánt) keresek. Kisebb tétel is érdekel. Értesítést: HARGITA, Buda­­pest. XIII.­ Toborzó-udvar 7. alá kérek. Üzemi bizottságok, bőrgyárak ügyelmébe. Egész kiváló, békebelinek megfelelő, nem zárolt gumiformatalpakat és sarkokat szállítunk raktárról munkáscipők ré­szére. Megkeresésre mintákat bemuta­tunk. ELASTICA, Rákóczi-út hetvenöt. Lacharinos fiolák és dugók tétlan mennyiségben kapha jongórát'' Szerdahelyi Aladár lehel-utca. L. Felveszünk megbízható, ügyeskezű fiatal leányokat URANIA rt., Bpest, II. Fő-utca 1?. D­UNHilL gyártmányokat veszünk. G­ALLOWITZ, Fárisi­n, 9. sz. PERZSASZŐNYEGET hibásat is veszek. DIAMANT, NYÁR-UTCA 25—27. Szerszámgépek, szerszámok vétel, eladás, bizomány. GERŐ SÁNDOR, VI., Ó-UTCA 21. Aranyat, briliánst, ezüstöt veszek, eladok. Jegygyűrűt, ékszert készítek. Javítások megvárhatók. 11 I 1 SCHWARZ aranyműves, Dohány-u. 11. 1. 4 Gombok, divat- és rövidáruk kereskedőknek. BARTA BÉLA, VI., Ó-utca 42. Ki tud róla? Isti László bevonult 1942. VI. 11-én Jászbe­rénybe 101/1. Tábori szám 292 48. Utoljára 1945 januárjában Sumi előtt látták 6 bajtársával. Minden őszinte hírért nagyon hálás fele­sége. Található: délelőtt Szt. Ist­ván tér 11. vagy délután V., Pan­­maeist-utca 1. Woif Lászlóné. Nedics öngyilkos lett A londoni rádió a jugoszláv távirati iroda közlése alapján je­lenti, hogy Nedics volt miniszter­elnök, akit a szövetségesek hábo­rús bűnösként kiadtak Jugoszlá­viának, öngyilkosságot követett el és meghalt Egy óvatlan pilla­natban kiszakította magát őreinek kezéből és kiugrott a fogház har­madik emeletén lévő folyosóab­lakból. Hidegebb lesz !­ ­ A Meteorológiát Intéset jelenti:­­ ) Budapesten szerdán délben a h5- f­ő­mérséklet 7 fok Celsius volt.­­ Várható időjárás csütörtök estig: 4 . Mérsékelt északnyugati, északi szél, * 1 felhőátvonulások, több helyen *­- 1 * poreső. A napi hőmérséklet kissé : 1 csökken, hajnalban mérsékelt rügyek. * Jégjelentés A Dunán az álló jég megcsú­szása, helyenkénti lassú mozgása tovább tart Az enyhe idő követ­keztében a jég fokozatos mozgá­sával kell számolni. ­ A köztársaság elnöke dr. Székely Miklós népjóléti minisz­tériumi osztályfőnököt adminisz­­tratív államtitkárrá nevezte ki CSÜTÖRTÖKI RÁDIÓMŰSOR 6.00 Falurádió. 6.45 Hírek. 1.05 Hang!. 8.00 Mi újság a piacon? 8.15 Hangi. 9.00 Jazz. 10.00 Hírek. 10.30 Rádióokt. 12.00 Hírek. 12.15 Orgonazene. 11.45 Elb. 13.00 Szalonzene. 13.45 Előadás. 14.00 Hí­rek­. 14.10 Vöröskereszt. 15.15 Rádiótok. 15.55 Műsorism. 16.00 Hírek. 16.10 Tokiói jelentés Előadás. 16.80 Hegedű és zon­gora. 16.45 Népzenegyűjtés a Szovjet­unióban. Előadás. 17.00 A munka hír­adója. 17.10 „Hovanscsina“ az Opera­­házból. Kb. 18.30 Hírek és Vöröskereszt. Kb. 19.30 Előadás. Kb. 20.50 Hírek. 21.00 Orosz hírek. 21.10 Műsorism. 21.15 Vö­röskereszt. 21.25 Operaparódiák.­­Dénes­ i lndy es Martucci müveiből. 22.50 Pran- ' c­a hírek. 23.00 Hírösszefogl. 23.16 valdi és Brahms műveiből. VI­ ­ METEOR KAVEHAZ Erzsébet-körút 44. Minden este Arányi Jancsi szalon- és jazz-zenekara muzsikát.. Szombaton Jótékonycélú, estétől reggelig tartó MŰSOROS TÁNCESTÉST György—Pethes Sándor.) 21.40 Hangi. ~ W7 ««»it 2150 Angol hírek. *8.M Hűek. A» RIDERS- MS VA »BOROKÉT BUNDÁK SZEMERE^^H SZŰCSNÉL rpgz Erzsébet-körút Második emeleteit v­eszem. ! Ú 7 IS HASZNÁLTT ISMÉT ELŐKÉSZÍT A Közgazdasági Egyetemre a Sárk­y Szeminárium férfi sár-» gyermek lecipel! RADNAI CIPŐ, IV. FEHÉRHAJÓ-UTCA ÍGY* Nagymarosig áll a jég Az árvízvédelmi kormánybiztos legutolsó jelentése Szerdán Hallassy Ferenc mi­niszteri osztályfőnök és Pataki Béla miniszteri osztálytanácsos társaságában Takács Ferenc ár­­vízvédelmi kormánybiztos meg­szemlélte a Pesttől északra ter­jedő Dunaszakasz jégviszonyait. A szemle során megállapították, hogy közvetlen veszély sehol nincs. Néhány helyi kis nyílástól elte­kintve, a jég Nagymarosig össze­függően áll. A magyar honvédség egy műszaki osztaga most rob­bantásokat eszközöl, hogy a jeget megindítsa. Újpest városa példaadó módon készült fel az árvízvédelmi mun­kálatokra, önerejéből két hét alatt 920 centiméter magas gátat­­ emeltek és ennek költségét, 700­ millió pengőt, társadalmi úton te­­­remtették elő. Az árvízvédelmi közmunkákat úgy szervezték meg, hogy közvetlen veszedelem­ esetén két óra alatt minden mun­kára kötelezett riasztható. Sokszáz csőrepedés súlyos egészségügyi, pénzügyi és jogi bonyodalma­kat okoz a budapesti házakban A városostrom egyik súlyos kö­vetkezménye a most lezajlott ötö­dik fagyhullám nyomán állt be a megrongálódott fővárosi épüle­tekben. A sok helyen lecsupaszí­tott, másutt kellőképpen nem gon­dozott vízvezetéki csövekben a 17 napig tartó fagy idején befagyott a víz , a nagyobb térfogatú jég megrepesztette a csöveket. Ez ak­kor derült ki, amikor a fagy fel­engedett s a lakók az enyhüléskor használni akarták újra a vízveze­téket Az épületek legkülönbözőbb pontjain átütött, átszivárgott a csőrepedésekből előtörő víz. Eltekintve a dolog egészségügyi vonatkozásától, amely szintén nem elhanyagolandó szempont és eltekintve a sok külön munkától, amit a vízhordás jelent, igen sú­lyos és szinte megoldhatatlannak látszó kérdés a vízvezetéki háló­zat megjavításának ügye. Kezdő­dik ez ott, hogy manapság szerelőt kapni roppant nehéz. Még nehe­zebb hozzájutni a szükséges nyersanyaghoz. Ha mindez együtt van, a szerelő is kijön (ami főleg Budán nagy szó) és anyag is varg a számla lesz akkora, hogy a Dá­­rius kincse sem elegendő kifizeté­séhez. És felmerül a kérdés: ki fizes­sen? A lakók kijelentik: ők nem. Nincs rá pénzük, hogy sokszázz ezres, többmilliós költségeket akár kollektíve is vállaljanak. A háztulajdonos pedig a házbérjö­­vedelemből ma egy kókusz láb­törlőt sem tud a lépcsőház szá­mára venni, nemhogy ilyen ösz­­szegeket győzzön. Legtöbb helyett marad tehát minden úgy, ahogy­ van. Megoldás? Esetleg egy általá­nos szabályozó intézkedés a fő­város részéről... Adóperig©­21. A pénzügyminiszter az adópert é­gő árfolyamát február 7-től kez­dődő érvénnyel 2,16 pengőben ál­lapította meg.

Next