Kossuth Népe, 1947. január-március (3. évfolyam, 1-17. szám)

1947-01-07 / 3. szám

Két farsangi komédia a Nemzeti Színházban Százhetvenéves az egyik. Szentes Re­ginald, csíksomlyói ferencrendi tanár írta, 1780-ba­n. Igaz, hogy az alapötle­­tet Masenium „Ilustrcus superans“-ából vette, de igazi magyar népi komédiát siker­t­ett beléle. Mai színpadra Nagy­­pál István alkalmazta. A komédia egy goromba és nagyravágyó kovácsról szól, aki álmában és részegedében királyi trónusba ül. A darab minden szerep­lője széles ecsetvonásokkal félként, jó­ízű figura és harsányan kacagtató, amit művelőnek és mondanak. Az egész ■nézőtér hahotálik, de még a színészek sem tudják visszafojtani kacagásokat. Rajczy részeg kovácsában hogarthy hu­mor csillan. Pártos Géza Nyápion töké­letesen fedi a darabbeli nevét. A nép­mesék királyát Koltay Gyula mintázza plasztikusan. Pompás szvitjét Bozóky, Úiláky, Horkai, Pásztor és Földes al­kotják. Az egyetlen női szerep Szabó Margit ajkáról csendül. A második komédiát Sheridan írta, a címe: „A tragédia próbája“ és 1779-ben játszódik a Drury Lane színpadán. Egy beképzelt tragédiacsináló (Ugri István) darabját próbálják. Ott van a barátja, (Tassy András) és a kritikus is, (Bozóky). Ők hárman kísérik meg­jegyzéseikkel a színpadon próbált dara­bot. Némelyik mondatuk olyan telitalá­lat, hogy az ember az oldalát fogja Több háromfelvonásos komédia kitelnek ebből az egyórás kom­édiából. A színé­szek oly elismerésre méltóan „ripacs­kodnak“, mintha comedia del’arte-t ját­szanának. Sokan vannak, nincs helyünk a felsorolásukra. Mind kitűnőek. Major Tamást és Gobbi Hildát is csupán azért említjük név szerint, mert ők „néma sze­repek“. Egy-egy percig vannak a szín­padon, de ezt a kis időt a legmagasabb rendű humorral telítik meg. Az angol komédiát Benedek András fordításában élveztük. Gallér­ Endre rendezte mindkét da­rabot. Vaskos vidámsággal, csiklandó grimaszokkal, kitűnően. Még a jelme­zek is, amiket Nagyajtai Teréz t°rve zrtt és Ambrózy Iván díszletei­is a kö­zönséggel együtt hahotáztak. De. Fél millió fontos Shakespeare filmváltozat Elkészült az angol filmgyártás re­meke, az „V. Henrik“, Laurence Olivier főszerep­lésével. A film utolsó felvételei Írországban k szültek a német za­­varóbombázások miatt. „V. Henrik“ monumentális Shakespeare-figura, aki egy szöki hajtincsért képes volt 1500 hajóval és 30.000 emberrel partraszállni. A film érdekessége, hogy a rendező, a főszereplő és a producer egy személy: Laurence Olivier. A minden jelenetében tökéletes, színes filmóriás Anglia leg­drágább filmjei közé tartozik, mert a film költségei 500.000 fontot tettek ki. A fasiszta könyvek negyedik jegyzéke A miniszterelnökség most bocsátotta közre a fasiszta sajtótermékek IV. jegyzékét. A kis füzet közel ezer művet sorol fel és a művek élén több úgyne­vezett „illusztris“ sz­rzőt is. A sajtó m­ár foglalkozott ezekkel a nevekkel és így mi nem is akarunk ezekre vissza­térni, csupán azokat említjük meg, akik az eddigi felsorolásokból kimaradtak. Indexre került a többi között Katona Jenő Imnédyről írt könyve, a Pesti Hírlap 1913. évi naptára, Padányi Gu­lyás Jenő négy műve, Dekobra „A há­lókocsi angyala“ című regénye, a Brunszvik Teréz kisdedóvóintézet év­könyve annak bizonyságául, hogy még a legapróbb gyermekek nevelésé­vel foglalkozó kiadványba is igyekez­tek becsempészni a fasizmus mérgét. Az ismertebb művek közül az indexen szerepel Pethő Sándornak „Világostól Trianonig" című történelmi tanulmánya és Surányi Miklós „A csodavárók“ c. kétkötetes regénye. A listán szereplő könyveket a ható­ságok által előírt határidőre be kell szolgáltatni. Komoly kötelessége ennek előmozdítása mindazoknak, akik szívből vágyakoznak arra, hogy ez az ország ne csak anyagi, hanem erkölcsi és szel­lemi romjaiból­­ újjáépüljön. . I ZENE Zenei Alkotóink nyomorognak: mi lesz az új magyar muzsika sorsa? Az után a hatalmas fellendülés után, amelyet Bartók és Kodály lángelméje jelentett zeneművészetünkben, az új ma­gyar muzsika a fiatal zeneszerző-nem­zedék kétségbeejtő elszigeteltsége és anyagi nyomora miatt lassan, de bizto­sam halad a teljes visszafejlődés felé. Hiába vannak nagyszerű énekeseink, zongoristáink, hegedűseink, ha egyszer megszűnik a magyar zenei alkotók te­vékenysége, akkor­ az előadóművészet is elsatnyal és elveszti jelentőségét a ma­gyar muzsika. A Művészeti Tanács az ostrom után megindította akcióját, hogy lehetővé te­gye a zenei alkotóknak a megélhetést és a munkát. Ösztöndíjban, pénz- és élelemsegítségben részesítette a kompo­nistákat, az infláció vizözője azonban elmosta ezt a szerény segítséget is, most pedig a teljes nyomor teszi tehetetlenné a munkát. Pedig tulajdonképpen nem több, mint 20—25 fiatal alkotó muzsikus­­ról van szó, a magyar muzsika szem­pontjából azonban létkérdés, hogy ez­t meg tudjanak élni és hogy műveik nyomtatásban is megjelenhessenek és eljussanak külföldre. Körülöttünk minden állam lázasan szervezi művészetpolitiká­ját, valósággal dédelgeti alkotóit, mert tudja, hogy a fegyverek helyett most a szellem veszi át a szót a nemzetközi versengésben. Ha a mai fiatal komponistáinknak éle­tét nézzük, azokét, akik már értékeset alkottak, tehát akikről felte­hető, hogy még jelentős művekkel fogják gazdagí­tani zenei életünket, egynél sem talál­juk megnyugtató jelét annak, hogy za­vartalanul alkotni tudnának. Kottakiadó vállalat nincs, a művek­­ kéziratban maradtak, az egyetlen kéz-­­iratban levő partitúrát senki sem meri­­ külföldre kiküldeni, így inkább lemond a komponista arról, hogy m­űvét kül­földön megismerhessék, mert a máso­lásra nincs pénze, de a szólamkiírásra sem. Ha egy operán négy-öt évig dol­gozik, akkor további éveket várhat, amíg az ország egyetlen Operaházában sorra kerül. Ha zenekari művet ír, ak­kor azt az egyetlen működő szimfonikus együttes, a Székesfővárosi Zenekar be­mutatja ugyan, viszont ott és a nagyon ritkán szereplő Filharmóniai Társaság­nál is az a kardinális hiba, hogy csak bemutatókat szeretnek tartani. Bár­milyen jó legyen is a mű, még siker esetén sem tűzik ismételten műsorra a művet. Egy magyar műnek legfeljebb csak bemutatója van, de azután meg­szűnik további élete. Magukra hagyatva, gondokkal küzdve tengődnek zenei alkotóink, ugyanakkor elkeseredve tapasztalják, egészen köze­pes külföldi alkotások állami segítséggel hogy járják be az egész világot, it­ton pedig komoly és értékes művek hever­nek előadatlanul. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az anyagiak megoldása tulajdonképpen nevetségesen csekély összeg révén elin­tézhető lenne, tekintve azt, hogy ha ko­moly zenei alkotóinkat összeírjuk, szá­muk a két tucatot sem teszi ki. Búsz­­huszonöt művész életkö­ülményeinek rendezése egyet jelent a magyar zene­­őrssével. Nem tudunk elképzelni olyan nehéz anyagi helyzetet, amelyben az állam ezt meg ne tudná oldani. Nem lehetünk olyan pazarlók, hogy néhány­szor forint miatt ne jöhessenek világra új magyar alkotások. Az új esztendőben remélni szeretné az egész magyar zenei élet, hogy zenei alkotóinknak ez a sú­lyos válsága megoldódik. Tóth Dénes Neogrády Magda zongoraművésznő ja­nuár hó 11-én, szom­baton este 715-kor szép műsorral szerepel­t Budapest II-n. Karády Katalin és Fellegi Teri mű­vésznők minuden este a Pátria-kávéház­­ban vendégszerepelnek. Január 7 én, kedden van a Művész Színházban a nagysikerű „Tíz kicsi né­ger” ötvenedik előadása. Utána a szín­ház a „Tizenhét éves vagyok“ című víg­játékot mutatja be, Lázár Máriával, Ajtay Andorral, Földényi Lászlóval és Dékány Lászlóval a főszerepben. A be­mutató időpontját a színház még nem állapította meg. * Medgyaszay Vilma, aki egészségi ál­lapota miatt az elmúlt két esztén­d alatt csak ritkán sze­rpelt, január 14 én újra pódiumra lép, hogy a Z­neok démidn megszólaltassa a monya és a vi’dgi­o­­dalom megzenésített verseit! Bartók, Kodály, Muszorgszkij, Kríni­z, Nádor, S’i mai muzsikáit, Ady■ Kosz'o'nvy', Babits és Heltai verseit fogja előadni, azután francia vérdalokat, valamint a kabaré hőskorának dalait. * Az amerikai filmvállalatok Francia­­országnak ígérték az „Elfújta a szél“ című film első háború utáni bemutatóját. A film csak 1947 őszén kerül bemuta­tásra Párizsban, de a jegyek ma­ is el­fogytak. A legsúlyosabb büntetés írta: ERDŐDY ELEK Hossz kölyök voltam, hiába is pró­bálnám retagalni. Nem voltam ugyan rosszabb, mint kortársaim, de jobb se voltam. Vásott­ságban a többi lurkóval versenyeztem, de egyikünk se tudta különösebben lefőzni a többit. Ha egyi­künk bevert egy ablakot, a másik igye­­kezett behozni ezt a „fór“-t. Ha­ vala­melyikünknek sikerült egy ügyes gáncsvetés, mi többiek se nyugodtunk, amíg hasonló „tett“-et végre nem haj­tottunk. Szóval, egyformák voltunk valamennyien abban a házban és kör­nyékén, ahol gyermekéveinket perget­tük. Természetes, hogy pedagógiai szakok­tatásban is igen egyformán részesül­jünk. Apánk vállalta ezt, családfői tisztjénél fogva. Fenyítőeszközül szere­pelt a pofonba lendü­lő tenyér, a nád­­pálca és a nadrágszíj. Legveszedelme­sebb volt a nadrágszíj, amit jó apám speciális módon alkalmazott. Nem vert vele, hanem összeszíjazta két kezemet s úgy állított a sarokba. Fellebbezés nem volt, amnesztiában soha nem ré­szesültem. Az ítéletben elhangzott idő­tartamig a sarokban kellett állnom, összeszíj­azott kezekkel. Magától érte­tődik, hogy ebbe nem nyugodott bele egy magamfajta lurkó, aki akkor vol­tam. Toporzikálni, kiabálni nem mer­tem. Megpróbáltam tehát lefejteni a szíjbilincset. Apám ugyanis, a bünte­tés kiszabása után, rendszerint elment hazulról. A nevelésemen kívül egyéb dolga is akadt Ilyenkor aztán működni kezdtem, hogy megszabaduljak a szíj­tól. Néhányszor sikerült is. Ujjongva szöktem ki a lakásból az udvarra, paj­tásaim közé. Drága jó anyám­ úgy tett, mintha semmit nem látna. Amikor pe­dig apám hazajött, úgy viselkedtem, mint aki szabályosan kitöltötte a bün­tetést és mint akinek a bilincseit édes­anyja oldotta meg. Áldottszívű anyám soha nem árult el engem. Egyszer aztán apám elutazott és édesanyámmal egyedül maradtam. Nem tudom, mit követtem el, de súlyos bün­tetést érdemeltem. Édesanyám nagyon halkan csak ennyit mondott: — Úgy foglak megbüntetni, mint, édesapád. És — két szál cérnával összekötött® a kezemet, mint ahogy apám a szíjjal szokta. Csak az ujjamat kellett volna megmozdítani és elszakad a két szál cérna. Szabad lehettem volna. És . . . én . . . nem csináltam semmit A két szál cérnából szőtt bilincset erősebbnek éreztem a vasnál. E északi illatatlannak. Egy óra hosszat lehajtott fejjel, moz­dulatlanul állottam a sarokban. Két szál cérna, amit édesanyám jelképe® bilincsként vert a kezemre, lehetet­lenné tette, hogy megszökjem a bünte­tés elől. Amikor pedig letelt az egy óra, megvártam, amíg anyám hozzám jön, lefejti a cérnabilincset — és én hálásan megcsókoltam a kezét. Anyám szemében könny csillogott. És én az egész héten át példás jó gyerek voltam. Szégyeltem volna, ha anyáim újra cérnabilincset rak a ke­zemre. Mert ez jobban fájt, s jobban megszégyenített, mint édesapám sad­­rágszija. Magyar irodalmi matiné K­rakkóban A Magyar Tudomány®« luissot s«lás? több mint egy év» működik Krakkó­ban — jelenti » Dziesnik Polska hi­vatalosan azonban csak a közelmúltban lépett a nyilvánosság elé nagysikerű matinéval. A nagyközönségnek első­­ízben nyílt alkalma arra, hogy most ismerkedjék a XX. század magyar iro­dalmával. A matinéin a többi közt Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, Áprily, Ba­bits költeményeit adták és részleteket olvastak fel Tamási regényéből. Az elő­dök és in­dítók neves lengyel művé­szek és költők voltak. A matiné előtt a lengyel főiskolai ifjúság megkoszorúzta a 15—16. században Krakkóban tanult magyar diákok emléktábláját. Két kiállítás Kling György grafika­ kiállítása nyitt meg a Bibliotheca Offeina Andrássy út 47. alatti helyiségeiben. A kiállított anyag nem sok, de annál művészibb ér­tékű. Kling Györ­gy valóban mestere a színes grafikának. Kompozíciói nemi csu­­pán elsődleges szín- és rajzhatásukkal, hanem érzelmi és értelmi mondani­valóikkal is szólnak hozzánk. Edvi Illés Aladár, Edvi Illés Aladárné és Edvi Illés György gyűjteményes kiál­lítását is megnéztük a Kossuth Lajos neoű 1. szám alatti Tamás-galériában. Érdekes és értékes művészi alkotások. Kiegyensúlyozott harmónia árad a ki­állítási termekben. Gratulálunk a há­rom Edvi Illésnek. (e) A „Claudia“ utolsó előadásai a Vár­színházban Gaál Franciskával és a premier többi szereplőivel. * A közeljövőben Budapestre érkező Alexandrov ének­- és táncegyüttes elő­adásai iránt rendkívüli érdeklődés mu­tatkozik. A Magyar—Szovjet Művelő­dési Társaság már most elfogad elő­jegyzéseket. (VIII. Szentkirályi ucca 32.a. szám.)­­ A farsangi szezon legkies­elkedőbb eseménye a Riporter-bál lesz január 18-án a New-York-kávéház összes helyi­ségeiben. Meghívók és jegyek a főkapi­tányság sajtóosztályán igényelhetők. Műsor és ezernyi meglepetés várja a bál közönségét. * A new­yorki Broadway a „Lady Win­der mé­reg legyezője“ című darabbal kezdi az idei szezont. Tervbe vették még az „Ideális férj" bemutatását is. * Egy angol filmgyár tervbe vette Vi­ncent van Gogh festőművész életinek megfilmesítését.­ * Amerikában a mozik az ünnep­­re való tekintettel duplájára emelték a helyárakat. Ünnepek u­gn csodálkozva állapíották meg, hogy az em­it hely­­ü­­k mellett sokkal kevesebb jegyet adt­ak el, mint máskor. Azonnal vissza­állították a régi helyárakat. — A Magyar-Szovjet Művelődési Tár­­saág színházszakosztályában január 8-án, szerdán délután 4 órakor Illés Béla tart előadást „A színház és a bá­­háború“ és „A magyar színház feladatai a háború után" címen. Hozzászó­lók: Zsolt Béla, Ráday Imre, Márkus László, Egry István, Bárdos A­túr.

Next