Kossuth Népe, 1947. július-szeptember (3. évfolyam, 36-89. szám)

1947-09-03 / 67. szám

PIHEN A KÖLTŐ... ' 3 Tátrába* már havasik, ás a Szigeten még bel­emet egy délutáni téta. Virágágyak u­gya* nincsenek, as öntözőrózsákat nem lehet nézni drákóit át, as emberek azokban megalkudtak ez új helyzettel, befizetik a másfél forintot­­ párosam vagy családosan beülnek a fák közé Vikendemi, az aszály égette fűre. Régi és új romok között bandukolva elérek a Víztoronyig. Itt hirtelen eszembe jut egy verssor: „A tölgyek alatt egeretek pihenni, *. Hava el nem hat város zaja, semmi...* Itt volt a Víztomty közelében a költő legked­vesebb pihenőhelye, ahol halhatatlan *őszn­­­éit“ Írta, a tölgyek alatt... A hálás utókor szobrot emelt ezen a­ helyen, * padokat tett köré. Millió ember merengett már ugyanott, ahol egykor a költő. Mert keresem a fákat, * padokat, a szobrot, de nem találom. Mi tör­tént velük? Elsüllyedt az egészt Végre meg­látok egy rokkant, kiégett tölgyet. Körülötte fatönkök. Úgy látszik kivágták Arany János tölgyeit, nem akadt, más tüzelő. Aztán megpil­lantok egy szobortalapzatot is, rajta egy csonka fej. Egy fél arc, semmi más. Ilyen tor­zót a múzeumban sem őriznek. Még kételke­dem, hogy valóban Arany szobra-e, amikor messzebb, a földön megtalálom a csonka tör­zset, s alatta olvasom a vettet: „A tölgyek alatt vágynám lenyugodni, Ha csontjaimat meg­ kelletik adni,” így pihen a költő a csonkult tölgyek alatt. (r. ) Okiathamisítás és lisztüzérkedés miatt letartóztattak egy fővárosi tisztviselőt A gazdasági rendőrségen Bodványi János feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Előadta, hogy a nevére szóló önellátó igazolványt valaki ki­váltotta. A gazdasági rendé­­s­zeti osztály nyomozást kez­dett ez ügyben,­­ a nyomozás szálai Szemenyei Sándor fővá­rosi tisztviselőhöz vezettek, aki a Fálk Miksa utvű 24. sz. alatt lakit. Beidézték Szeme­­nyeit a gazdasági rendőrségre, ahol elmondotta, hogy nemcsak Madványi J­ános, hanem egy Köpecs( Bács István névre szóló önelátási igazolványt is szerzett és ezek alapján Kaj­­dács községben a Légrádi­­malomtól 140 mázsa lisztet vá­sárolt A lisztet teherautón hozta fel Pestre és Takács An­tal nevű sofőr segítségével azt részben az Erzsébet-kór­­háznak, részben pedig ismeret­len magánosoknak adta el, ter­mészetesen feketén. Szemenyei Sándort okiratfiamisí­tásért és k­istüzérkedés miatt érzetbe vették. A kongresszus ellen foglaltak állást az amerikai szakszervezetek X eeereSmOua­te*oK «AjnaA!« WcaaHkat -nunrtas SEíksu*cv*»st »BKysrypldo&a hétfőm wrt« Withney Km szólította fel a makszerve­­nwti tagok­at, hogy az új képvi­seld- és ««Bátorválasztók során ewrozvuraLá minden olyas jelölt «San, akár a köztársaságé, akár demokrata párt Ch­k­­a, aki a Tar—-Htettey-Ml» «sakszervezetei- 1-b­e a törvényt me­gtwnva i». Withney hevesem támadta a amerikai kofflgresstust, és azzal vádolta, hogy az állam ellenőr­­ségét m^an érde­elt cégeknek era­­ngedts át. \ Porrá égett egy tejter­­mre a szecskesnéti országiloft Esegy gyapjúáruyal isfifoláalg megrakott teherautó a Kis­kunfélegyháza és Kecskemét közötti útvonalom kigyulladt , a kocsivezető csak akkor vette észre a tüzet , akkor ál­lította le a kocsit, amikor már az egész rakomány lángolva égett. Az országúton megállt a­ forgalom, közel félszáz autó rekedt meg az úton. A kecske­m­­éti tűzoltóság is kivonult, de segíteni nem tudtak. Így a százezer forint értékű takto­­mány és a tehergépkocsi porig égeti. A tüzért a vizsgálat sze­rint valószínűleg cigaretta­­parázs okozta. — A KÖZÉPISKOLÁT VÉGZET­TEK Egyéves Kereskedelmi és Szövetkezeti Tanfolyamán, vala­mint a Tizhónapos Gyakorlat! Kereskedelmi Tanfolyamon Buda­pesten, VII. Wesselényi neca Si­sa. XI. em. szeptember 1-től T-tgr mindennap d. n, J-től T-ig lesz­nek beiratkozások. Az előadások mindkét tanfoly­amon szeptember 9-én, kedden d. n. 1 órakor kez­dődnek. '* , V BUNDÁK & ÍRNÁK elScylta feltételekkel SZEKERE Erzsébet körút Qfc szűcsnél Áll? Második emeleten Lift díjtalan M5IE9SZ ejigen­Siyepi, vevőkö­­söm van. Társat ke­resek autóval, vagy pénzzel. „Régi fuva­­«Hf‘ jeligére a kialló­­hivatcsiba. VENNÉK Jókaiban lévő kisebb, sötét férfi Íróasztalt, gözpieeotót és ala­csony kerek asztalkát, poa So em átmérővel. A Jantót okait ,,Csak m­an­á­rké»ből“ fel. a kiadóba kérek. Mész, teaesz eltomircsövek és min­den más építőanyagok állandó nagy raktára Vallótra/állvány köl­­eGöxűzés Reformnál VIII., Farkas István «.­­ Tetófon: 159-792 Palm tetőre, bútorra, por­táikra, Reformnál Táncsics u. 4. Telefon: 139—823 Angol nyelvórákat adok mérsékelt áron. Bár­mily időben házhoz megyek. „Londonban tanultam** jeligére a kiíidéhivatal­ba., k­ira I­atafinépébes A FASIZMUS ÁLDOZATAI Közöljük az őrjöngő háború halottainak folytatólagos névsorát (A névsorral kapcsolat­ban hozzánk forduló olva­sóinknak naponta déli­g A 12 és Vil óra között adunk fel­világosítást a szerkesztő­ségben.) -Ľ, Deli Gusztáv hdp. Crm, 1917., Budapest: Simon Mihály Konv. 1910., Nőt Kir­; Pankán János bonv. 1913., Déva; Tamás Gyula frigy. 1913., Nagykan­ara; Kovács G. Ignác szkv. 1913., Tárnásévi»*; Botos László konv. 1910., Vi­ke; Sejben József orv. 192., Mátra­­verebély; Seres Béla honv. 1999., Vámdsbarog; Rózner Bálint őrm. 1913., Balmazújváros; Gazsi Kál­mán honv. 1919. — Veszprémi Zol­tán zrs. 1914. Pestszentlőrinci B. Kovács András honv. 1514. Vas­­m­ayer; Rakonczai Károly érv. 1914., Mártonpáztra; Molnár And­rás honv. 1947., Tiszakeszi; Kele­­men László honv. 1921., Sajó­­kazinc; Barcsal József tizedes, 1521 „ Vadna; Bajó József honv. 153., Szirma; 1,'ajrm Vendel szkv. HS2L ríhakháau; Kovác»' Mihály hw. 15«I., Ajak; Szabó Sámuel honv. 190­7„ Nagyszénáa; Slirin István honv. 1914., Nógrád; Be­­rentés Lajos honv. 1981., Borsod; Csapó József tizedes, 1981., Sajó­­kaza; Szabó Sándor honv. 1914., Mezőtúr; Bodnár Ferenc honv. 1962.,­­ Gömöröld; Bond­a János honv. 1906., Augyag; Kovács Jó­zsef honv. 1993., Bcseg; Kecskés József honv. 1923., Brassa­gyar­mat; Jávorszki Tibor honv. 1925., Rimaszombat; Csőke Ferenc szds. Pile., Hidvígardő; Lavrik József honv. 350$., Zsély; Greisinger Fe­renc honv. 1939 Torna; Auer Ferenc fk­v. 1939., Sáriétesztur; Gr.Janez Lajos honv. IMS., Torna­­szentmiklós; Pásztor Károly honvv. 1923., Négyes; Munka Sán­dor tizedes 1903., Crjpest; Lna Gnantáv honv. 1313., Dhrehnia. (A névsort következő számunk­ban folytatjuk.) őssze S Uk SsSfi két gép üitretelnik és jan Mintapont, szept. 2. (Associa­ted Press.) Két AT—6. min­tájú katonai iskolare­pülőgép a Wold—ChamberLain repü­lő­­téren leszállás közben egy­másnak repült és lezuhant. Három tartalékos tiszt kör­­nyethalt. iéSiumNÉPt­mgrBwaMMuwaMsjsxrwj’giamjjsmsBaMvo FAwerberate: SZAVA ISTVÁN Felelős szerkesztő: FELKAI FERENC Felelős kiadó: FENYVES JENŐ_______ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszámai:­­ ______11L5C2, 5C1, 564, 5*5 Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. Cond­­ucca 4 világosság Nyomda Rt., Budapest Vill, Cont­­ncca 4 Fe­teles nyomdavezető: EPERI ISTVÁN Budai-Goldberger Miklós azzal védekezik, hogy nem bűnös, mert Vagyona van és fizetni tud Vizsgálat az Anyag- és Árhivatalban A gazdasági rendőrségen hétfőn egész napon át tartott Goldberger Miklósnak, a Mon­­tedor-cég tulajdonosának ki­hall­­gatós­a. A textillézőr b©is-­­merő vallomást tett. Beismerte a terhére rótt bűncselekmé­nyeket, azzal védekezett, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert vagyona van, amiből a károsultakat kielégítheti, más­részt pedig családja kártalaní­tani fogja a becsapott keres­kedőket, akik, szerinte, min­den bizonnyal visszavonják feljelentésüket. Textilfeketé­­zésről és jegycsalásról hallani sem azot. Azt állítja, hogy a kiskereskedőktől, vásárosok­tól átvett textil jegy­eket nem használta fel, hanem azokat eldobta, mert lejártak. Goldberger Miklóst a kihall­gatása során szembesítették azok­kal a nagykereskedőkkel, akikkel csalásai útján szer­zett tert­lnemük fékét» el­­adása eo­ráin &*«ekötd­elé­sben volt. Az Anyag- és Árhivatal egyébként Goldberger Miklós visszaélése ügyében házivizs­­gálatot indított annak felde­rítésére, miként lehetséges az, hogy a hivatal ellenőrei hó­napokon keresztül nem leplez­ték le a szabálytalanságokat. ­ A hazai gyárak megkezdték 50 autóbusz gyártását A BESZKRT legutóbbi iigazga­­tósági ü ü­lésén helybenh­a­­ryta an­nak az új 60 autóbusznak a meg­rendelését, amelyről már előző­leg tárgyalásokat folytatott a Nehézipari Központtal. E célra a Gazdasági Főtanács 10 millió forintot bocsátott a BSZKRT rendelkezésére, amely összegből három és félmillió forintot a gyá­rak előlegképpen meg­­­kaptak. A külföldi autóbuszok megren­delése egyelőre függ­óban van an­nak ellenére, hogy az angol AFC gyárnál táviratilag lekötötték a szállítást. Isim Károly temetésén keresték a kgn­tet a nyomozók Két fiatúsított la vasi a Vám uccai véres bűnügynek A vám utcai gyilkosság ügyé­ben változatlan eréllyel folyik a rendőri nyomozás. Eddig mintegy kétszáz egyént hallga­tott ki­­a rendőrség, hogy tisz­tázza a meggyilkolt gázgyári igazgató halálának körülmé­nyeit. Több gyanúsítottat elő­­­állíttott­ak a főkapitányságra,­­eznek nagy része azonban tisz­tázta szerepét, úgyhogy jelen­leg két gyanúsított van ,már csak a rendőrség őrizetében, akiknek kihallgatvsa folyik. A rendőrség nyomozói egydip­ként megjelentek a meggyil­kolt Braun Károly szom­bat délutáni temetésén is, hogy esetleg ott szerezzenek adato­kat a további nyomozáshoz. A temetésen azonban semmi olyan érdekes ad­at nem ke­rült a rendőrség birtokába, mely a további nyomozás szempontjából fontossággal bírna. ­ Száz zsidót lőtt agyon „Csépi“ biztatására Mivel védekezik a városmajor-uccai nyilas tömeggyilkos A politikai rendőrség hosz­­sszabb nyomozás után elfogta Kovács Miklós volt nyilas pártszolgálatost. Kovács a Petneházi, a Városház uccában és a Hűség Házában teljesített, szolgálat ut­án­ érdemeinek el­ismeréséül a városmajoróccai nyitsközpontban működött. Kezetlen tagja­ volt a párt­­szolgálatos különítménynek. Részt vett a Bank utcában és a Pozsonyi úton lévő védett há­zak lak­óinak elhurcolásában, tagja volt a dunaparti kísérő osztagoknak és részt vett a ki­végzésekben. A Városház utcában az úgy­nevezett Thau , és Csiszár-cso­porthoz tartozott és főnöke a Napbíróság által halálraítélt és kivégzett Bay Lujza, a nyík­loji világ hírhedt „Csöpi,‘-je volt. Kovács kihallgatása során azzal védekezik, hogy szerel­­mez volt „Csöpi“-be és min­­dent megtett, amire a tömeg­gyilkos nő felisérte. Az ő uta­­sítására kínozta és végezte ki az üldözöttek százait. Beismerő vallomása szerint több mint 60 embert ági rzülött. Arra a kér­désre, ho,_,V biztosan emlék­szik-e erre a számra, ciniku­san válaszolta: — Hatvan gyilkosságra em­lékszem, de lehet és it, hogy száz zsidót lőttem agyon. Az államvédelmi osztály a kihall­gatás után Kovács Miklóst át­adta a n­ép­ügyészségnek.

Next