Kossuth Népe, 1947. október-december (3. évfolyam, 90-165. szám)

1947-10-01 / 90. szám

Átalakul az angol kormány Cripps gazdasági csúcsminiszter lesz Az áruról kormány régóta várt átalakítása megtörtént. Legfontosabb változás az, hogy Morrison miniszter helyett Anglia gazdasági életének irányítását Cripps eddigi kereskedelemügyi miniszter vette át. Cripps gazdasági csúcsminiszter lett, az ő hatáskörébe tar­tozik Angliának mind bel­ső, mind védi és külső gaz­dasági politikája. Az új mi­niszternek az a feladat ju­tott, hogy az eddiginél jobban összhangba hozza Nagy-Britannia és a domí­niumok gazdasági politik­á­­ját. Morrison továbbra is he­lyettes miniszterelnök ma­rad s a titkos tanácsnak lord-elnöke. Cripps helyére kereskedelemügyi minisz­terré James Harold Wil­­sont nevezték ki. Az angol sajtó nagy ér­deklődéssel foglalkozik a változással. A Times sze­rint­ ez volt a kormány eddigi legfontosabb lépése. A munkáspárti Daily He­rald arra veti a legnagyobb súlyt, hogy ezután szoro­sabb lesz a kapcsolat a ha­zai és a tengerentúli poli­tika között. A News Chro­nicle szerint Cripps egyike azoknak a személyiségek­nek, akik legjobban meg tudják értetni az emberek­kel a bonyolult­ helyzetet s ezért kinevezését örömmel üdvözli. Nemzetközi autótolvaj és csempész volt a pesti mulatók „ti! császárja“ Kikkel mulatozott Budapesten a „dúsgazdag bécsi egyetemi hallgató“ Pest éjszakai mulatóiban új „császár" tűnt fel. Szőke, ma­gas fiatal­ember, aki napról­­napra nagyobb társasággal jelent meg a mulatókban. Tár­saságában a közgazdasági élet több ismert tagja szerepelt. Minden éjszaka együtt mulat­tak. A számlák minden alka­lommal több ezer forintról szól­tak. A nyomozóknak feltűnt a fiatal­ember költekező élet­módja, s ezért igazolásra szó­lították fel. A fiatalember tö­kéletesnek látszó bécsi papí­rokkal igazolta magát, ame­lyek­eterint Regensburg Lud­wig egyetemi hallgató. A nyo­mozóknak elmondotta, hogy nagyon gazdag család gyer­meke. A Bécsi Élettani Inté­zet hallgatója. Szülei Pestre küldték fel, hogy szórakozzon és pihenje ki magát. A nyomozók ezután is to­vább figyelték s megállapítot­ták, hogy minden szombaton autóbusszal Ausztriába utazik. Hétfőn azonban már megint Budapesten van és ekkor már mindig egy-egy­ autót árul. Most hétfőn a nyomozók már várták visszatérését. Elhelyez­kedtek a király utcai lakása környékén. A kora délutáni órákban meg is érkezett egy gyönyörű vadonatúj Mercedes autóval. A nyomozók igazol­tatták és bevitték a főkapi­tányságra. Megállapították, hogy a fiatal „egyetemi hall­gató“ autócsempész. Minden papírja és útlevele ha­mis. Az autókat is állandóan hamis papírokkal hozta be az országba. A fiatal autócsem­pész elmondotta, hogy általá­ban 851 ezer forintért szokta az autókat eladni, de ha a vevők nem rendelkez­tek készpénzzel, ékszert is el­fogadott. Az ékszereket ezután szívesen elrejtve, mindig ma­gával vitte Ausztriába, ahol jóval nagyobb összegért el­adta. Míg elmondotta, hogy f cihár­lókkal dolgozott és ezek ismertették össze a közgazda­sági élet vezetőembereivel, akik állandóan segítették őt,­­p­­illanatnyi pénzzavarban szenvedett. Vallomása szerint vagyonokat keresett és ezek­nek egy bizonyos részét min­dig Pesten mulatta el. A nyo­mozók megállapították, hogy Kyd Regensburg Ludwig egy nemzetközi r­' 'tolva' és csempészbanda tagja.­­a­ budapesti főkapitányság érintkezésbe lépett a bécsi rendőrséggel, hogy felgöngyö­lítsék ezt a nemzetközi autó­tolvajok frontját. Regensbur­­got őrizetbe vették, orgazdái kéz­rakerítésére a nyomozást megindították. Megalaku­lt a magyar-csehszlovák határ rendező bizottsága Ma délelőtt­­ alakult meg a magyar-csehszlovák határrend­ező bizottságának magyar d­eegációja. A de­legáció elnöke Bortka Béla miniszterelnökségi állam­titkár, alelnökei a belügyminisztérium részéről Kiss, Roland államtitkár, a bün­ügy­minisztérium részéről Szondy Viktor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. A bizottság tagjai az érdekelt tárcák kép­viselőiből állanak. A keddi alakuló ülést jövő héten már érdemleges tárgyalás követi, mert addig minden valószínűség szerint megérkezik Budapestre a csehszlo­vák delegáció is, és a két delegáció késedelem nélkül hozzáfog a Pozsony alatti határterület átadásának elő­készítéséhez. A külföld segélyezésére szóló alapok decemberig kimerülnek — mondotta Truman Truman elnök hétfőn dél­utánra a Fehér Házba hívta egybe az amerikai kormány jelentősebb minisztereit, vala­mint a kongresszus vezetőit, hogy velük megvitassa a kér­dést, az Egye­ült Államok mi­lyen szerepet játszhatnak Európa küszöbönálló gazda­sági és élelmezési válságában. A válság­értekezlet két és fél­órás ülésezés után végetért. Utána Truman elnök kije­lentette a sajtó képviselői előtt, hogy 589 millió dollárra van szükség, hogy Franciaor­szágnak és Olaszországnak szűkös élelmezési és tüzelő­anyag helyzetében segítséget nyújtsanak. Truman hangoztatta, hogy Nagybritannia nincs annyira válságos helyzetben, mint Franciaország, Olaszország és Ausztria és nincs is szüksége ugyanolyan sürgős átmeneti segítségre. Az elnök hangsúlyozta vé­gül, még nem döntött afelől, hogy összessívja-e a kongresz­­szust külön ülésszakra. A kül­föld segélyezésére szolgáló alapok decemberig kimerül­nek. Ezek az alapok különben is csak arra elegendők, hogy az európaiakat­ megmentsék az éhezés kínjaitól. Gyökeres SZŐLŐVESSZŐK, 1 éves, príma minőségűek MONOR­ MAGNÁL Budapest, VII. Rákóczi út 7 ­ A Barátság Szövetkezet vasárnap délelőtt tartotta ez­­évi rendes tisztújító közgyűlé­sét. Hegedűs Magda a Szociál­demokrata Párt Szövetkezeti osztályvezetőjének megnyitój­a után László Lajos számolt be az igazgatóság működéséről. A szövetkezet alapítói közül felszólalt dr. Mihályi László, aki méltatta a szövetkezet működését, majd vázolta azo­kat a terveket, amelyek alap­ján a Barátság Szövetkezet bekapcsolódik a hároméves tervbe. Elutasították a postát a Magyar ucca 40. számú ház lakói ellen indított felmondási perben A Kossuth Népe múlt heti számában foglalkoztunk a Magyar ucca 40. számú ház felmondási perével. Meg­írtuk, hogy a Rádióműszaki Igazgatóság, amely nem a rádió szerve, hanem a posta kezelésében van, felmon­dott a ház 16 lakójának azzal, hogy az épületet meg­vette és azt hivatali helyiségek céljára igénybe vesz. A járásbíróságon most tárgyalták az ügyet és azonnal döntést is hoztak. A járásbíróság a felmondást eluta­sította. A posta, mint felperes, fellebbezett. J­ét és félévre ítélte a Népbíróság Ricsói Uhlarik Bélát A Népbíróság annak idején Ricsói Uhlarik Béla volt­ mi­niszteri osztályfőnököt több­rendbeli háborús és népellenes bűntett miatt há­omévi bör­tönre ítélte. A NOT új bizo­nyítási eljárás lefolytatását rendelte el. A népbíróság Zsoldos­tanácsa kedden foglal­kozott újból Ricsói Uhlarik Béla ügyével. Egy rendbeli há­borús bűntettben mondotta ki bűnösnek, mert segítséget nyújtott a nyilasoknak a ha­talom megszerzéséhez és ezé­rt kettő és félévi börtönbüntetésre ítélte. Hozzájárult a vádlott szabadlábra helyezéséhez, mert büntetésének több, mint há­­romnegyedrészét az­­eljá­rs fo­lyamata alatt már kitöltötte. Az ügyész súlyosbításért fel­lebbezett. Kolongató utasaival félteni egy sportkocsi a Váci uccában Jó Hedvfi gyáros és tisztviselőnőjének hajnali autóbalesete Kedden hajnali 6 órakor a Váci uccában vadul száguldott egy krémszínű sportkocsi, me­lyet egy férfi vezetett. Mel­lette csinos fiatal leány fog­lalat helyet. A kocsi a kora hajnali órában vadul túlsütt és két utasa hangos kiabálás­sal és énekléssel hívta fel ma­gára a járókelők figyelmét. A Váci utca és Eskü utca sar­kán a 120-as tempóban rohanó sportkocsi fékezés nélkül, tel­jes sebességgel akart befor­dulni. A kocsi felborult és maga alá temette mindkét uta­sát Az utasok nem tudtak kisza­badulni a kocsi romjai alól és jajveszékelve kiabáltak segít­ségért. A környéken tartóz­kodó járókelők és a villamos­­végállomáson lévő Be.sztárt­­alkalmazottak rohantak az autóihoz és egyesült erővel próbálták a kocsit eredeti he­lyére visszaállítani. Ez azon­ban ne­m sikerült. Időközben a tűzoltók há­rom szerelvénnyel a hely­színre érkeztek és kiemelték a kocsi alól a fér­fit és nőt. A mentők a férfit, aki könnyebb sebesüléseket szenvedett, a helyszínen bekö­tözték, a nőt súlyosabb sérü­lésekkel a kórházba, szállítot­ták. A kiérkezett rendőri bizott­ság az életveszélyes iramban száguldó autó vezetőjét bekí­sérte a főkapitányságra, ahol kiderült, hogy Lugossy Ge­deon, a Nürnberg utca 35. szám alatt levő Krolupper Művek tulajdonosa. Lugossy a rendőr­ségen elmondotta, hogy a tár­saságában levő 17 éves fiatal nő vállalatának­­ tisztviselő­­nője. Az éjszaka folyamán társaságban voltak és a reg­geli órákban hazafelé készül­tek. Védekezésében Lugossy elmondotta, hogy abban a p­i­­lamatban, amikor fordulni akart, vette észre, hogy kocsijának fékje elromlott. A rendőrségen megállapítot­ták, hogy a krémszínű sport­kocsi Lohr Ferencnek, a Hun­nia filmgyár egykori hang­mérnökének a tulajdona. La­­goasy tőle kérte kölcsön az autót. p Értéktőzsde ■■■ i- ■ -ig Az irányzat ismét el­­any­hult az értéktőzsdén. A részvénypiacon a rögzített árfolyamok alatt élénk kí­­nálat jelentkezik, a köt­vénypiacon szilárd, az 1927-es fővárosi kötvényt, amelyet 1075 forintos árfo­lyamon jegyeztek, az 1914- esben kompenzációs üzlet volt 731 forintos árfolya­mon. ÜGETŐ-FOGADÓIRODÁK: DÉNES GUSZTÁV VIII. kérőjét, Rákóczi u­t (Kenyérmező u. sarok.) Tel.: 139-283 GYÖNGY LAJOS VI. Andrássy út 6. Tel.: M-7S8 Fiók: Újpest, István út 17. KLOPBER JENŐ VII., Erzsébet 1.*•♦ 27 (Wesselényi, ucea sarok). Tiefeit: 222-091 KOVÁSS LAJOS Kossuth Lajos ueca 11—16. Fiókiroda: Vill., Népszínház u. SS. Nagyfi­ vak­»« u. o.n. Tel.: 1S3 Ka RASKGARNOLD VI., Teréz körút 6. Tel.: 128-391. Fiók: Erzsébet k­­ily­né út 118- (öv ucea sarok.) Telefon: 2S9-213 BLAU fl I fiC S A VII., Rákóczi út «, JEMKE mel­lett.) Tel.: 2S-SS9. Fiók: István út* 9. Telefon: 427-32S­EáSmsfáfépg­tPMXkSVXL&JXK&fiXMl:' iVN1/ 3JMBMEaRMttP Szerda, 1947 o­k­t­ó­b­e *■ 1

Next