Kossuth Népe, 1948. április-június (4. évfolyam, 75-147. szám)
1948-05-01 / 101. szám
Reggel 9 óra. A büntetőtörvényszék szűk folyosóin hemzseg a rengeteg ember. Tanúk, rokonok, ügyvédek várják a tárgyalások kezdetét. Javarészt fáradtak, idegesek, türelmetlenek. Arcukon gond és a munkásélet által szántott barázdák. De a szürke és komor képet egyszerre kirívó színfolt töri meg. „Utat, utat!“ — kiált, egy fegyőr és hozza a megbilincselt vádlottat, aki felszegett fejjel, gúnyos, fölényes arccal vigyorog, mintha azt mondaná: „Azért, mert ti szamarak vagytok, ne kívánjátok, hogy én is az legyek.“ Vagy ezt. ..Ti sem vagytok jobbak, legfeljebb gyávábbak, mit ítélkeztek felettem !“ Benn a tárgyalóteremben, mikor lekerül róla a bilincs, hetykén a nadrágzsebébe süllyeszti kezét, körülnéz, illegeti magát, mintha divatbemutatón lenne és az elnöknek kétszer is rendre kell utasítania, míg elviselhető magatartást tanúsít. — Az ügyész azzal vádolja, hogy sikkasztott, csalt, befolyással üzér keléik... — olvassa rá az elnök a vádpontokat. — Megértette a vádat? — Igen. — Bűnösnek érzi magát? — Nem! — feleli hetykén. A népbíróság előtt kefebajuszos, rosszképű ember ,,Ártatlan vagyok...!“ „Ártatlan vagyok...!“ „Ártatlan vagyok...!“ Arcátlanul viselkednek a bíróság előtt a feketézők, a csempészek, a szadista hóhérok és a szabotőrök, akik csak keresni akartak a demokrácián áll. Századparancsnok volt egy munkásszázadban. Lovon, nádpálcával hajszolta nyomorékká kínzott áldozatait. Legenyhébb büntetését, a kikötést szarvasbőr kesztyűben maga hajtotta végre. — Bűnösnek érzi magát. — Nem, — feleli szinte sértődötten. Mint az ...“ betű az ...“ előtt, úgy áll egy dagadt feketéző szemközt a munkásbírákkal. Elrabolt néhány mázsa élelmiszert a közellátás, a dolgozó nép előd, beleömlesztette a feketekereskedelem csatornáiba, de nem érzi magát bűnösnek ő sem. A budapesti törvényszék hatalmas épületében egy nap száz ügy is lepereg. A járásbírák, vagy törvényszéki egyesbírák előtt a kis tolvajok, az életben elkallódott kis bűnözők legtöbbször megtörnek és lehajtott fejjel, könnyezve kérnek enyhe ítéletet, de a népbíróság, a munkásbíróság és az uzsorabíróság előtt mindig „ártatlan“ emberek állanak. Miért van ez így? Mivel magyarázza ezt a jelenséget a bíró, aki előtt már oly sok bűnös állt? Valóban ilyen felháborító magatartás ritkaságszámba ment azelőtt, — kapjuk a választ, — most pedig napnap után tanúi vagyunk. Hogy miért? Ép a napokban történt az egyik uzsorabíróság előtt, hogy amikor a vádlottól megkérdezték, miért károsította meg az államot, így felelt: „Mindenki ezt teszi. Már a nagyapám is tudta, tőle tanultam, hogy az ember csak az államon szereshet igazán“. Szóval, itt a baj. A demokrácia új szellemet hozott, újfajta bíróságokat, új törvényeket és rendeleteket, de új embert máról-holnapra nem hozhatott. Más bűnözők rendszerint akkor követik el tettüket, amikor az erkölcsi gát meglazul bennünk- de ezeknek egyáltalában nincsenek gátjaik. Ebben a gondolatvilágban, amelyben ezek felnőttek, nem volt bűn, csak a hatalom ellen volt bűn véteni, a nép ellen, a közösség ellen nem. Ezek még nem akarják megérteni, hogy ennek a világnak vége. Majd megtanulják... (rege) Nem nagy szenzáció, de ha még nem ismeri, olvassa el: „SZENZÁCIONIZMUS“ Újabb beteges filozófiai járvány Franciaországban Párizsban újabb filozófiai divat terjed futótűzként a feled tízezer sorai között: az úgynevezett „szenzácionizimus.“ Az egzisztencialisták kardcsörtetése és zagyva prédikációja kismiska ahhoz képest, amit ez az új irány nyújt. Kávéházakban, utcasarkokon, taxik mélyén, egyetemeken a „szenzácionimus“ tárgyalása közvetlenül a Marshall-terv és az árleszállítás kérdései után következik. A párizsi midinették erről vitatkoznak lovagjaikkal, az irodalmi társaságokban ugyancsak állandó napirendi téma. A „szenzácionizmus“ szellemi atyja mindössze húsz esztendős, Renaultnak hívják és dúsgazdag. „Tanait“ népszerű füzetekben adja ki, egy-egy számért 40.800 frankot fizet a kiadónak. Barátja, Almuro — szintén húsz éves — a Francia Banknál dolgozik. Az „üzletben“ persze ő is benne van.Most adták ki éppen a második „ismeretterjesztő“ füzetet és ezzel nyolcvanezredik frankjukat. Node vissza a „szenzácionizmushoz“. Mi a szenzácionizmus? Nagyon egyszerű az egész. „Az élet ellentmondás. Mindnyájunkat leteper a világ szörnyű kollektivizmusa, tehát küzdeni kell minden tömegmozgalom ellen.“ Így indul a „szenzácionista kiáltvány“. Majd a következőképpen folytatja: „Individualisták vagyunk. Ez nem jelenti azt, hogy mi az individualisták kollektíváját akarjuk létrehozni, hiszen ezzel megint csak ott lennénk, ahol voltunk. Mindenkinek meg kell őriznie a személyiségét, hogy érzékei a világ egészét érzékelhessék és befogadhassák.“ Hogy e harcot magános individualistáink miként vívják majd meg a tömegekkel szembeni, izgató kérdés. Kár, hogy ezt a „szenzácionista füzetek“ második száma nem tárgyalja. Tárgyalja azonban „1948 eszmény-emberét“, aki „szenzácionista“ megfogalmazásban így fest: „önfeledt, mindig és mindentől elragadtatott ember, a Nap kalandvágyó, szenzációéhes fia. Sportember, akit nem gyötör a szellem terhe.“ Tehát bárki „szenzácionista“ lehet, akit nem gyötör a „szellem terhe.“ Tömegellenes, szellemellenes, antidemokratikus irányzat a „szenzácionizmus“, dologtalan és dúsgazdag elmebetegek újabb hóbortja 1948 májusában, a Marshall-terv és a rabszolgatörvények Franciaországában. Nem lesz belőle szenzáció. Új feladatokat vállalhatunk gazdasági téren Béres Andor, a Tervhivatal főtitkára a hároméves terv időszerű problémáiról tartott előadásában megállapította, hogy mind ipari, mind mezőgazdasági vonalon sok kedvezőtlen körülmény ellenére is sikerült megvalósítani, sőt helyenként túlhaladni az előirányzott munkarészt. — A hároméves tervet — mondotta — 1919 december 31-ig végre akarjuk hajtani, ezért sürgősen el kell kezdeni már egy új, ötéves terv kidolgozását. A hároméves terv gyorsabb ütemű megvalósításának előfeltételei a nemzeti jövedelemnek az előirányzatnál gyorsabb emelkedése, az államosítások és a munkaversenyek. Lehetőség nyílik a hároméves terv programjának kibővítésére is, amelynek keretében legfontosabb tennivaló a lakásépítés fokozása. „Merre visz ez út Amerikába? " A három megszökött kisdiák közül az egyik már hazaérkezett Az utóbbi időben gyakori diákszökések száma hárommal emelkedett a napokban. A rákospalotai Clarisseum-internátusból három diák: Sági Géza 14, Stasney Egon 16 és Várhidi Ferenc 16 éves diák szökött meg. Az intézetbe vezető úton két kisdiák halad, ők is éppen megszökött társaik ügyét tárgyalják. Az intézet lépcsőjén fiúk állnak és a közeledő két diákt csodálkozva kiált fel: — Hát, a Sági megérkezett! Sági Géza sápadt fiú, mezítlábasan áll és elmondja, hogy tegnap este érkezett meg. Kedden reggel indultak, mégpedig az iskolából szöktek meg. Elfogyott a krumplieukor... — A tisztelendő úr elkísért minket az iskolába, mikor onnan visszafordult, mi egyszerre elszöktünk. Rákospalotáról először a Teleki térre mentünk, ahol eladtuk két barátom néhány ruhadarabját és így hatvan forintot sikerült összeszednünk. A pénz egy részén vonatjegyet váltottunk, húsz forintért pedig krumplicukrot vettünk. A vonat Székesfehérvárig vitt, onnan gyalog mentünk tovább. — Hova akartatok menni? — Amerikába. Stasney Egon papája Amerikában orvos, Egon biztatott minket, ha kiérünk, mi is jól keresünk majd és nem kell tanulnunk többet. Székesfehérvártól kezdve gyre nehezebb lett az ütünk, fáradtak voltunk és a krumplicukor gyorsan elfogyott. Az éjszakát egy r-'-' ' -t töltöttük. Másnapra Siófokra értünk. Itt én más úton mentem, elváltam a barátaimtól. Kérdeztem, merre lehet fiuk Aurikába menni. Egy néni azt a felvilágosítást adta, menjek keresztül egy réten. De mikor keresztül mentem, gondolkodni kezdtem és rájöttem, hogy Kanizsa felé mégsem indultunk jó irányba. Nagyon fáradt voltam már és korgott a gyomrom. Akkor elhatároztam, hogy én mégis csak haza megyek. Visszafelé azt tanácsolták a járókelők, hogy próbáljak megállítani egy autót. A zsebemben volt 4 forint 50 fillér, ugyanis én voltam a pénztáros. Ezen felbátorodva felszálltam a vonatra, öt állomást a W. C.-ben utaztam, de később meggondoltam magam, leszálltam, jegyet váltotttam és azután már rendesen jöttem. Tegnap este érkeztem az intézetbe. Soha többé nem tennék ilyet, nagyon megbántam. Átkelés a Balatonon Az intézet igazgatója elmondta, hogy a három szökött gyerek közül kettő szegény szülők gyermeke, míg Stasney Egon édesapja valóban orvos Amerikában, Sági Géza anyja a Vágóhídon munkásnő, Várhidi Ferenc édesanyja pedig Miskolcon lakik, özvegyaszszony. „A megtért bűnös“ megkapta a kellő szidást és figyelmeztetést a jövőre nézve — mondja az igazgató —, a másik kettő után egyelőre folyik a rendőrségi nyomozás. Sági Géza elbeszéléséből valószínűnek látszik, hogy a gyerekek megpróbáltak átkelni a Balatonon, denem hinném, hogy a határig eljuthattak volna ennyi idő alatt. Az igazgató szerint nem a gondatlan felügyelet következménye volt a szökés. Négy arc Marx, Engels, Lenin és Sztálin arca tekint az olvasóra a „Tartós békéért, népi demokráciáért“, a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája központi közlönyének címlapjáról. Ez a négy arc, ez a négy nagyszerű jelképe a világ szocialista szabadságmozgalmainak, hirdeti a küzdelmes múltat, a bíztató jelent és a nagyszerű jövőt. Ennek a négy nagy szellemnek és nagy jellemnek jegyében ünnepelik a világ dolgozó 1918 májusáét, "A béke és a demokrácia új győzelmeinek zálogát. A lap hasábjain felsorakoznak azok az eredmények, amelyeket a baloldali, forradalmi mozgalmak, a marxista-leninista munkáspártok értek el a Szovjet Unió vezetése alatt, de felsorakoznak az egész világ dolgozóinak új feladatai s új kötelességei is. E szempontból különösen érdekes számunkra a ,,Tartós békéért, népi demokráciáért"' e száma, amely vezető helyen közli Rákosi Mátyás cikkét a népi demokrácia győzelméről Magyarországon. A cikk egy sor rendszabályt helyez kilátásba, így az elméleti színvonal emelését, az ajánlások és a tagjelöltség bevezetését, hogy a Magyar Dolgozók Pártja ne váljék a dolgozó nép élcsapata helyett számban nagy, de a kommunista, pártok funkcióját elvégezni képtelen, nem pártszerű tömegszervezetté. Majd így ír: „Előttünk , áll még az egyház és a demokrácia kölcsönös viszonyának megoldása, a kormányzat és a minisztériumok szerkezetének a népi demokrácia szükségleteihez való átalakítása. Most fogunk hozzá az állami mezőgazdasági gépüzemek és a földműves termelő szövetkezetek erőteljes szervezéséhez.“ Több magyar vonatkozású politikai cikk és hír mellett kiemelkedik Szakasits Árpád cikke „A megújhodott május elseje“, amelyben Szakasics Árpád így fogalmazza meg mai, májusunk új értelmét és jelentőségét: „Az egész magyar munkásosztály és egész népünk tudja, hogy a kommunisták és baloldali szociáldemokraták, nem pedig a nyugati szociáldemokraták“ képviselik május elseje igazi forradalmi szellemét. Valamenynyien látják, hogy Európa keleti részén mindenfelé erősödik, és szilárdul a népek békéjének és biztonságának ügye, ugyanakkor, amikor nyugaton egyre fokozódik a fejvesztettség, a nyugtalanság, a bizonytalanság és a káosz. ...Mindez új tartalmat ad az 1048-as május elsejének, amely az egész magyar nép örömteli forradalmi ünnepe.“ * 65 A nagybudapesti felnőttek részére kiadott májusi élelmiszerbefeyek I. kristálycukor szelvényére 40 deka kristálycukrot, a XI. kockacukor szelvényre 50 deka kockacukrot, a 12 éven aluli gyermekek részére 60 deka kristály és 30 deka kockacukrot, a terhes anyák májusi pezsegye B. szelvényére 20 deka kristálycukrot és a 65 éven felüliek részére kiadott cukorjegyek II. számú szelvényére ugyancsak 20 deka kristálycukrot szolgáltatnak ki. A kristálycukor ára 7,20, a. kockacukor 9 forint kilónként.