Kossuth Népe, 1948. április-június (4. évfolyam, 75-147. szám)

1948-05-01 / 101. szám

Reggel 9 óra. A büntető­törvényszék szűk fo­lyosóin hemzseg a rengeteg ember. Tanúk, rokonok, ügyvédek várják a tárgya­lások kezdetét. Javarészt fáradtak, idegesek, türel­metlenek. Arcukon gond és a munkásélet által szántott barázdák. De a szürke és komor képet egyszerre ki­rívó színfolt töri meg. „Utat, utat!“ — kiált, egy fegyőr és hozza a megbilin­cselt vádlottat, aki felsze­gett fejjel, gúnyos, fölényes arccal vigyorog, mintha azt mondaná: „Azért, mert ti szamarak vagytok, ne kívánjátok, hogy én is az legyek.“ Vagy ezt. ..Ti sem vagytok job­bak, legfeljebb gyávábbak, mit ítélkeztek felettem !“ Benn a tárgyalóteremben, mikor lekerül róla a bilincs, hetykén a nadrágzsebébe süllyeszti kezét, körülnéz, illegeti magát, mintha di­vatbemutatón lenne és az elnöknek kétszer is rendre kell utasítania, míg elviselhető magatar­tást tanúsít. — Az ügyész azzal vá­dolja, hogy sikkasztott, csalt, befolyással üzér ke­­­léik... — olvassa rá az el­nök a vádpontokat. — Meg­értette a vádat? — Igen. — Bűnösnek érzi magát? — Nem! — feleli hetykén. A népbíróság előtt kefe­­bajuszos, rosszképű ember ,,Á­rtatlan­ vagyok...!“ „Ártatlan vagyok...!“ „Ártatlan vagyok...!“ Arcátlanul viselkednek a bíróság előtt a feketézők, a csempészek, a szadista hóhérok és a szabotőrök, akik csak keresni akartak a demokrácián áll. Századparancsnok volt egy munkásszázadban. Lo­von, nádpálcával hajszolta nyomorékká kínzott ál­dozatait. Legenyhébb büntetését, a kikötést szarvasbőr kesz­tyűben maga hajtotta végre. — Bűnösnek érzi magát. — Nem, — feleli szinte sértődötten. Mint az ...“ betű az ...“ előtt, úgy áll egy dagadt feketéző szemközt a mun­­kásbírákkal. Elrabolt néhány mázsa élelmiszert a közellátás, a dolgozó nép előd, beleömlesztette a feke­tekereskedelem csatornáiba, de nem érzi magát bűnös­nek ő sem. A budapesti törvényszék hatalmas épületében egy nap száz ügy is lepereg. A járásbírák, vagy törvény­­széki egyesbírák előtt a kis tolvajok, az életben elkal­lódott kis bűnözők legtöbb­ször megtörnek és lehajtott fejjel, könnyezve kérnek enyhe ítéletet, de a népbíró­ság, a munkásb­íróság és az uzsorabíróság előtt mindig „ártatlan“ emberek állanak. Miért van ez így? Mivel magyarázza ezt a jelenséget a bíró, aki előtt már oly sok bűnös állt? Valóban ilyen felháborító magatartás ritkaságszámba ment azelőtt, — kapjuk a választ, — most pedig nap­nap után tanúi vagyunk. Hogy miért? Ép a napok­ban történt az egyik uzso­rabíróság előtt, hogy ami­kor a vádlottól megkérdez­ték, miért károsította meg az államot, így felelt: „Min­denki ezt teszi. Már a nagy­apám is tudta, tőle tanul­tam, hogy az ember csak az államon szereshet igazán“. Szóval, itt a baj. A demo­krácia új szellemet hozott, újfajta­ bíróságokat, új tör­vényeket és rendeleteket, de új embert máról-holnapra nem hozhatott. Más bűnözők rendszerint akkor követik el tettüket, amikor az er­kölcsi gát meglazul ben­nünk- de ezeknek egyáltalában nincsenek gátjaik. Ebben a gondolatvilágban, amelyben ezek felnőttek, nem volt bűn, csak a hata­lom ellen volt bűn véteni, a nép ellen, a közösség el­len nem. Ezek még nem akar­ják megérteni, hogy ennek a világnak vége. Majd megtanulják... (rege) Nem nagy szenzáció, de ha még nem ismeri, olvassa el: „SZENZÁCIONIZMUS“ Újabb beteges filozófiai járvány Franciaországban Párizsban újabb filozófiai divat terjed futótűzként a fel­ed tízezer sorai között: az úgynevezett „szenzácionizimus.“ Az egzisztencialisták kard­­csörtetése és zagyva prédiká­ciója kismiska ahhoz képest, amit ez az új irány nyújt. Ká­véházakban, utcasar­kokon, taxik mélyén, egyetemeken a „szenzácionimus“ tárgyalása közvetlenül a Marshall-terv és az árleszállítás kérdései után következik. A párizsi midinet­­ték erről vitatkoznak lovag­jaikkal, az irodalmi társasá­gokban ugyancsak állandó napirendi téma. A­ „szenzácionizmus“ szelle­mi atyja mindössze húsz esz­tendős, Renaultnak hívják és dúsgazdag. „Tanait“ népszerű füzetekben adja ki, egy-egy számért 40.800 frankot fizet a kiadónak. Barátja, Almuro — szintén húsz éves — a Francia Bank­nál dolgozik. Az „üzletben“ persze ő is benne van.­­Most adták ki éppen a második „is­meretterjesztő“ füzetet és ez­zel nyolcvanezredik frankju­kat. Node vissza a „szenzácioniz­­mu­shoz“. Mi a szenzácionizmus? Nagyon egyszerű az egész. „Az élet ellentmondás. Mind­nyájunkat leteper a világ szörnyű kollektivizmusa, tehát küzdeni kell minden tömeg­mozgalom ellen.“ Így indul a „szenzácionista kiáltvány“. Majd a követke­zőképpen folytatja: „Indivi­dualisták vagyunk. Ez nem jelenti azt, hogy mi az indivi­dualisták kollektíváját akar­juk létrehozni, hiszen ezzel megint csak ott lennénk, ahol voltunk. Mindenkinek meg kell őriznie a személyiségét, hogy érzékei a világ egészét érzékelhessék és befogadhas­sák.“ Hogy e harcot magános in­dividualistáink miként vívják majd meg a tömegekkel szem­beni, izgató kérdés. Kár, hogy ezt a „szenzácionista füzetek“ második száma nem tárgyalja. Tárgyalja azonban „1948 eszmény-emberét“, aki „szenzácionista“ megfogal­mazásban így fest: „önfeledt, mindig és mindentől elragad­tatott ember, a Nap kalandvá­gyó, szenzációéhes fia. Sport­ember, akit nem gyötör a szel­lem terhe.“ Tehát bárki „szenzácionista“ lehet, akit nem gyötör a „szel­lem terhe.“ Tömegellenes, szellemellenes, antidemokratikus irányzat a „szenzácionizmus“, dologtalan és dúsgazdag elmebetegek újabb hóbortja 1948 májusá­ban, a Marshall-terv és a rab­szolgatörvények Franciaorszá­gában. Nem lesz belőle szenzáció. Új feladatokat vállalhatunk gazdasági téren Béres Andor, a Tervhivatal főtitkára a hároméves terv időszerű problémáiról tartott előadásában megállapította, hogy mind ipari, mind mező­­gazdasági vonalon sok kedve­zőtlen körülmény ellenére is sikerült megvalósítani, sőt he­lyenként túlhaladni az elő­irányzott munkarészt. — A hároméves tervet — mondotta — 1919 december 31-ig végre akarjuk hajtani, ezért sürgősen el kell kezdeni már egy új, ötéves terv kidol­gozását. A hároméves terv gyorsabb ütemű megvalósítá­sának előfeltételei a nemzeti jövedelemnek az előirányzat­nál gyorsabb emelkedése, az államosítások és a munkaver­senyek. Lehetőség nyílik a hároméves terv programjának kibővítésére is, amelynek ke­retében legfontosabb tennivaló a lakásépítés fokozása. „Merre visz ez út Amerikába? " A három megszökött kisdiák közül az egyik már hazaérkezett Az utóbbi időben gyakori diák­szökések száma hárommal emelkedett a napokban. A rá­kospalotai Clarisseum-interná­­tusból három diák: Sági Géza 14, Stasney Egon 16 és Várhidi Ferenc 16 éves diák szökött meg. Az intézetbe vezető úton két kisdiák halad, ők is éppen meg­szökött társaik ügyét tárgyal­ják. Az intézet lépcsőjén fiúk állnak és a közeledő két diákt csodálkozva kiált fel: — Hát, a Sági megérkezett! Sági Géza sápadt fiú, mezít­lábasan áll és elmondja, hogy tegnap este érkezett meg. Ked­den reggel indultak, mégpedig az iskolából szöktek meg. Elfogyott a krumplieukor... — A tisztelendő úr elkísért minket az iskolába, mikor on­nan visszafordult, m­i egyszerre elszöktünk. Rákospalotáról elő­ször a Teleki térre mentünk, ahol eladtuk két barátom né­hány ruhadarabját és így hat­van forintot sikerült összeszed­nünk. A pénz egy részén vonat­jegyet váltottunk, húsz fo­rintért pedig krumplicuk­rot vettünk. A vonat Székesfehérvárig vitt, onnan gyalog mentünk tovább. — Hova akartatok menni? — Amerikába. Stasney Egon papája Amerikában orvos, Egon biztatott minket, ha ki­érünk, mi is jól keresünk majd és nem kell tanulnunk többet. Székesfehérvártól kezdve gy­re nehezebb lett az ütünk, fá­radtak voltunk és a krumpli­­cukor gyorsan elfogyott. Az éjszakát egy r-'-' ' -t töltöttük. Másnapra Siófokra értünk. Itt én más úton mentem, elváltam a barátaimtól. Kérdeztem, merre lehet fiuk A­u­ri­­kába menni. Egy néni azt a felvilágosítást adta, menjek keresztül egy ré­ten. De mikor keresztül men­tem, gondolkodni kezdtem és rájöttem, hogy Kanizsa felé mégsem indultunk jó irányba. Nagyon fáradt voltam már és korgott a gyomrom. Akkor el­határoztam, hogy én mégis csak haza megyek. Visszafelé azt tanácsolták a járókelők, hogy próbáljak megállítani egy autót. A zsebemben volt 4 forint 50 fillér, ugyanis én voltam a pénztáros. Ezen fel­bátorodva felszálltam a vo­natra, öt állomást a W. C.-ben utaztam, de később meggondoltam ma­gam, leszálltam, jegyet váltott­­­tam és azután már rendesen jöttem. Tegnap este érkeztem az intézetbe. Soha többé nem tennék ilyet, nagyon megbán­tam. Átkelés a Balatonon Az intézet igazgatója el­mondta, hogy a három szökött gyerek közül kettő szegény szülők gyermeke, míg Stasney Egon édesapja valóban orvos Amerikában, Sági­ Géza anyja a Vágóhídon munkásnő, Vár­hidi Ferenc édesanyja pedig Miskolcon lakik, özvegyasz­­szony.­­ „A megtért bűnös“ meg­kapta a kellő szidást és figyel­meztetést a jövőre nézve — mondja az igazgató —, a má­sik kettő után egyelőre folyik a rendőr­ségi nyomozás. Sági Géza elbeszéléséből való­színűnek látszik, hogy a gye­rekek megpróbáltak átkelni a Balatonon, de­­nem hinném, hogy a határig eljuthattak volna ennyi idő alatt. Az igazgató szerint nem a gondatlan felügyelet következ­ménye volt a szökés. Négy arc Marx, Engels, Lenin és Sztálin arca tekint az ol­vasóra a „Tartós békéért, népi demokráciáért“,­­ a Kommunista és Munkás­pártok Tájékoztató Iro­dája központi közlönyé­nek címlapjáról. Ez a négy arc, ez a négy nagy­szerű jelképe a világ szo­cialista szabadságmozgal­mainak, hirdeti a küz­delmes múltat, a bíztató jelent és a nagyszerű jö­vőt. Ennek a négy nagy szellemnek és nagy jel­lemnek jegyében ünnepe­lik a világ dolgozó 1918 május­áét, "A béke és a demokrácia új győzelmei­nek zálogát. A lap hasábjain felso­rakoznak azok az ered­mények, amelyeket a bal­oldali, forradalmi moz­galmak, a marxista-leni­nista munkáspártok értek el a Szovjet­ Unió vezeté­se alatt, de felsorakoznak az egész világ dolgozói­nak új feladatai s új kö­telességei is. E szem­pontból különösen érde­kes számunkra a ,,Tartós békéért, népi demokráciá­ért"' e száma, amely veze­tő helyen közli Rákosi Mátyás cikkét a népi de­mokrácia győzelméről Ma­gyarországon. A cikk egy sor rendszabályt helyez kilátásba, így az­ elméleti színvonal emelését, az ajánlások és a tagjelölt­­ség bevezetését, hogy a Magyar Dolgozók Pártja ne váljék a dolgozó nép élcsapata helyett szám­ban nagy, de a kommu­nista, pártok funkcióját elvégezni képtelen, nem pártszerű tömegszerve­zetté. Majd így ír: „Előttünk , áll még az egyház és a demokrácia kölcsönös viszonyának megoldása, a kormányzat és a minisztériumok szer­kezetének a népi demo­krácia szü­kségleteihez való átalakítása. Most fogunk hozzá az állami mezőgazdasági gépüze­mek és a földműves ter­melő szövetkezetek erő­teljes szervezéséhez.“ Több m­agya­r vonatko­zású politikai cikk és hír mellett kiemelkedik Sza­ka­sits Árpád cikke „A megújhodott május else­je“, amelyben Sza­­kasic­s Árpád így fogalmazza meg mai, májusunk új ér­telmét és jelentőségét: „Az egész magyar mun­kásosztály és egész né­pünk tudja, hogy a­ kom­munisták és baloldali szo­ciáldemokraták, nem pe­dig a nyugati szociálde­mokraták“ képviselik má­jus elseje igazi forradal­mi­ szellemét. Vala­meny­nyien látják, hogy Európa keleti részén mindenfelé erősödik, és szilárdul a népek békéjének és biz­tonságának ügye, ugyan­akkor, amikor nyugaton egyre fokozódik a­ fejvesz­­tettség, a nyugta­lanság, a bizonytalanság és a káosz. ...Mindez új tartalmat ad az 104­8-as május else­jének, amely az egész ma­gyar nép örömteli forra­dalmi ünnepe.“ * 65 A nagybudapesti felnőttek ré­­szére kiadott májusi élelmiszerbe­­feyek I. kristálycukor szelvényére 40 deka kristálycukrot, a XI. kockacukor szelvényre 50 deka kockacukrot, a 12 éven aluli gyer­­mekek részére 60 deka kristály és 30 deka kockacukrot, a terhes anyák májusi pezsegye B. szelvé­nyére 20 deka kristálycukrot és a 65 éven felüliek részére kiadott cuk­orjegyek II. számú szelvé­nyére ugyancsak 20 deka kris­­tálycukrot szolgáltatnak ki. A­ kris­tálycukor ára 7,20, a. kockacukor 9 forint kilónként.

Next