Kossuth Népe, 1948. április-június (4. évfolyam, 75-147. szám)
1948-06-22 / 141. szám
Mindent szemmel, semmit pénzzel... Rajzos beszámoló a megvásárolhatatlan ruhák export premierjéről Egész Európa beköltözött vasárnap délelőtt a Bristol szálló termeibe. Francia, német, angol és szláv szavai vegyültek kellemes összlangba a magyar beszéddel a a kis asztalok körül színes ruháiba öltözött nők és komoly férfiak éttek — feltűnően sok férfi aktív táskával, blokkal és ceruzával. Ezek a vászonruhás, komoly külsejű urak nem a megjelent hölgyek tartozékai voltak, hanem külföldi divatcégek megbízottai, s azért jöttek, hogy magyar modelleket vásároljanak. Az asztalok között pedig csinos próbakisasszonyok libbentek olyan ruhákban és kabátokban, amelyek egyrészt elismerő tapsokat, másrészt fél-7. Fehér panofix kélikabát fekete szoknyával. 2. A cél kék irhakabát fehér panofix béléssel és gallérral. «Jakira# sóhajokat váltottak ki a közönség férfi-, illetve nőirészéből. A sóhajok pedig azért röppentek, mert a ruhacsodák megvásárolhatatlanok, de nem annyira az árak miatt, hanem mert kizárólag exportra készültek, nem pedig belföldi „fogyasztásra“. Kelet-Európa és a Skandináv államok eddig is érdeklődtek a magyar divatcikkek iránt. A mostani bemutatón már Anglia, Hollandia, sőt a Távol Kelet divat, diplomáciájának képviselői is megjelentek. Az export-divatbemutatók nagy sikert arattak az irha- és pano-3. Barna-kék kockás ,növelsz elenya, levendulakék kosztümkabáttal, barna kalappal. I. Borvörös szövetkabát, arany gombokkal, firbundák, amelyek a legkülönbözőbb színekben vonultak fel. Ezt a két bundafajtát az egész világon egyedül csak Magyarország készíti s a külföldieknek nagyon tetszik. Az irhából készült remek sí ruhák és kosztümök valószínűleg az északi államok körében találnak majd a legtöbb vevőre. Tetszett egy sima szürke szövetkabát fehér panofix béléssel, amelyet kifordítva bundának lehet visel 5. Jímtárszínű szövetruha, mélyített derekán felfelé álló cakkokkal. 6. Piros szövetruha tart alsó szoknyával. ni. Megtudjuk, hogy divat lesz a rövid bunda és a szőrmesapka. A ruhák — kezdve a délelőttitől a koktél és estélyi ruháig — rendkívüli anyagbőséggel készülnek, elvétve akad egykét szűk szoknya is, de az uralkodó a harangalakú, bockát véres eső szoknya. Délelőttre tompaszínű szövetruhák, délutánra tök fekete-fehér, estére pedig színes rartruhák készültek. A kétrészes ruha változatlanul divatos reggeltől estig. Magassarkú szandálok és arcból kihajló kis sapkák,vagy éppen ellenkezőleg, óriási kalapok egészítették ki a ralát at 7. Szürke taft felsőrész, szürkefekete csikós taft szoknyával. Szürke rózsaszín kalap. 8. Sötétzöld fényes taft koktélruha, fekete kalappal. Az estélyi ruhák szabása a 100 évvel ezelőtti divatot követi. Mély kivágással készülnek, a vállakat szabadon hagyva. A derekuk szűk és sokszor mélyített, szoknyájuk valószínűtlenül bő. A legnagyobb sikert egy fekete velurbársony estélyiruha aratta, a meztelen váll körül keskeny „fisti“-vel, két gyönyörű rózsaszín virággal, melyben az elsuhanó próbakisasszony egy Renoikép illúzióját keltette. G. I. A SZÉKESFŐVÁROSI házinyomdában hét munkás jubileumát ünnepelték meg. Kuresics József korrektor 50 éve, Firmán Károlyné és Wenhardt Györgyné berakónők 40 éve, Takács István betűszedő, Pattit Ferenc gépmester, Elek Sándorné berakónő és Juhász Pálné takarítónő 25 éve dolgoznak a házinyomdában. Munkásbíróság elé kerül két szabotáló mérnök Négymillió forintos kárt okoztak a Maszovolnak Az államügyészség terjedelmes vádiratot adott in Angyal Ferenc olajmérnök és Rzrasinszky István bányamentők ellen. A Metszővel feljelentése alapján indult meg az eljárás, mert a biharnagy bajomi olajkútfúrások különböző műszaki hibák és balesetek miatt, tervszerűen nem fejeződtek be. A nyomozás során kiderült, hogy a műszaki hibákat Angyal Ferenc, a fúrást vezető főmérnök tervszerű és tudatos szabotázscselekményei okozták és egy ízben szándékos szabotázst követett el Russinszky István bányamérnök is. Az elkövetett műszaki hibák közel négymillió forintos kárt okoztak a Maszovolnak. Angyal Ferenc a tiltó rendelkezések ellenére,, túlórázások címén indokolatlanul nagy pénzösszegeidet fizetett ki. A Maszovol budapesti központjától kapott adminisztratív és műszakiutasításokat nem hajtotta végre és szembehelyezkedett többízben a Maszoval orosz vezetőinek rendelkezéseivel is. Angyal és Kuzsinszky a fúrási munkálatoknál használt gépeket és szerszámokat használatra alkalmatlanná tették. Cselekményeikkel hátráltatták és akadályozták a hároméves terv végrehajtási Ügyüket, a munkásbíróság soron kívül tárgyalja. „Mindenfajta állatot korlátlan mennyiségben készpénzért veszek“ Törpepapagájok, madarak és egyéb olcsón kapható élőállatok között NoészoBVízutáni bárkájában rapHSkMilMrcKSMiMmramTO, öregek és fiatalok, fiúk és lányok békés egyetértésben nézik az állatkereskedő kirakatában szökdelő majmocskát. Az üzletben, mely mellékesen kutyakozmetika is, éppen egy kis fehér kutyácskát nyírnak. Az üzlet tulajdonosa örömmel újságolja, hogy ma már mind többen vesznek állatokat. Elsősorban a törpepapagájokat keresik, de vesznek madarakat, kutyákat, sőt egereket is. A papagáj és a társbérlő Beszélgetésünk félbeszakad, mert egy jól öltözött, robusztus hölgy lép be, aki papagájt keres. A tulajdonos bőbeszédesen ecseteli a madár jó tulajdonságait. Három hónap alatt betanítható, 150 szót tanul meg és évtizedekig él. Végül kijelenti, hogy a törpepapagájok 45 forintba kerülnek. A vevő szó nélkül kifizeti a kért összeget és diadalmas arckifejezéssel öleli magához az állatot. — Miért vesz papagájt? — kérdezzük. — Nem azért, mintha rajonganék érte. De minden eszközt felhasználok Kubanek ellen! Azután elmeséli, hogy Kubanek úr ,aki féléve társbérlője, a halálba kergeti. — Kiüldözött a fürdőszobából, a konyhából! De most majd megváltozik a helyzet! A papagájt betanítom és megtiltja neki a belépést, amikor én használom a fürdőszobát. A fehéregerek is fogynak, különösen a művészvilág illusztris tagjai vásárolják, akik kabalaállatnak tartják. Bárki vásárolhat fehéregeret, ára egészen olcsó, úgyszólván népegér, csupán hat forint. — Most nyáron — mondja a tulajdonos — működik a kutyakozmetika is. Tisztítjuk az állatokat és ehhez hozzátartozik bundájuk lenyitása is. pognak. — Saját tenyésztésű fürjeim — büszkélkedik a tulajdonos —, már reggel háromkor pitypalattyoznak és számos dolgo■m vásárolja őket, mert kellemesebb a fürj füttyére felébredni, mint az ébresztőóra kellemetlen nyikorgására. Végignézzük az üzlet érdekességeit: a 130 éves amazoni papagájt, melyet a tulajdonos nem ad el, az üzlet reklámját, a kirakatban ugrándozó hatéves majmot, a gerlicéket, a kanárikat, kutyatelököket és a bolhar®k tárt. Valóságos Noébárkája az egész üzlet. Mikor kilépünk a verőfényes utcára, örömmel állapítják meg, hogy odekünn nincs özönvíz. L. P. A törj, mint ébresztőóra Az üzlet egyik Barkában drózsaőrű foxi ugrándozik kis ketrecében, a másik oldalon kanárimadarak és fürjek csi ASZTALOS JÁNOS olvas és imádkozik A pócspetri bűnper két főbűnösét, a kegyelemből életfogytiglanra ítélt Asztalos János plébánost és a népbíróság által életfogytiglanra elítélt Som István tanítót büntetésükkitöltése végett átkísérték a gyűjtőfogházba. lift külön-külön magánzárkába helyezték el őket. Egyelőre látogatókat nem fogadhatnak, de nem is jelentkezett senki látogatásra. Asztalos plébános egyébként napjait olvasással és imádkozással tölti. Mint mondják, főleg a világi könyveket és napilapokat olvasgatja, hogy pótolja pócspetribeli mulasztásait. Helyszíni szemle vett az újpesti vasúti tömegszerencsétlenség bűnperében Az újpesti rákospalotai vasúti szerencsétlenség ügyében hétfőn folytatták a tárgyalást a rákospalotai városházán. A tanúk nem tudtak érdemben felvilágosítást adni a történtekről, mert az összeütközés után csak a kórházba tértek magukhoz. A 48 sértettből, akiket megidéztek a mai tárgyalásra, csak 21 tudott megjelenni, mert, a többi még mindig kórházban fekszik. A bíróság ma a helyszíni szemlén is résztvett, hogy tisztázzák az összeütközés körülményeit. A tárgyalásit szerdán folytatják és valószínűleg ekkor már ítélethozatalra is sor kerül. A MFFESZ KÉT HÉT gondtalan és Ingyenes nyaralást biztosít 714 egyetemi hallgatónak. Bakóra a Mertek ormainak aljában, kézfine levegővel biztosítja az egyetemi hallgatók szórakozási lehetőségeit, Keszthely pedig a Balaton mellett várja a pihenni vágyó egyetemistákat. A hallgatók június I5-ig jelentkezhetnek még a kari szervezetekben. MSmmMrn Reid. 1944 Junta» 13