Kossuth Népe, 1948. április-június (4. évfolyam, 75-147. szám)

1948-06-23 / 142. szám

Sarcsát talalta!R­a­sszistaszak Változások az új színészkollektívben A színházi koncessziók ügye végre megoldódott. A kultusz­minisztérium, a Székesfőváros és a Színész Szakszervezet megegyeztek egymással. Vár­­konyi Zoltán továbbra is a Művész Színház, Fényes Sza­bolcs pedig a Fővárosi Ope­­rettszínház igazgatója marad, a Magyar Színházat Gáspár Margit vezeti az 1948/49-­es sze­­zonban is. A Belvárosi Színház vezetésében sem történt válto­zás, Bárdos Artúr tovább ve­zeti a színházat. A Medgya­­szay Színház új igazgatója So­mogyi Kálmán helyett Sebes­tyén Mihály lett, aki annak­idején a miskolci Nemzeti­ Színház, majd a budai Nyári Színház igazgatója volt. So­mogyi Kálmán nem válik tel­jesen meg a színháztól, a ter­vek szerint, mint tőkés, to­vábbra is megtartja kapcsola­tát a Medgyaszay Színházzal. A Madách Színházat, amely a következő szezonban állami vezetésbe kerül, Bálint György, a színház rendezője vezeti Hont Ferenc helyett, aki tel­jes idejét a magyar filmgyár­tás ügyének szenteli a jövő­ben. Színházi körökben — kedd reggeli villámintervjúnk alap­ján — ez a döntés osztatlan megelégedést keltett. Az új koncessziók eredményeképpen több színészi munkahely lesz, mint idáig volt, mert minden színház köteles nagyobbára él­­művészekből álló társulatot szervezni, méghozzá —­ mint ahogy a Színész Szakszervezet új kollektív szerőd­ése előírja majd — minden ötven színhá­zi férőhely után egy színészt. Az új színészi kollektív, amely egy héten belül napvilágot lát, valószínűleg felemeli a létminimumot és több, a szí­nészekre nézve előnyös kikö­tést tartalmaz. Ebben az ügy­ben a Színész­­ Szakszervezet és a színigazgatók a hét­­égén ülnek össze, hogy összeegyez­tessék álláspontjukat. (g) Égszakadás, földindulás a Magyar Színházban A Magyar Színház mindent meg­tesz a siker érdekében. A szom­­baton bemutatásra kerülő új da­rabban, az „Így élni jó“ című zenés amerikai vígjátékban a színészeken kívül görögtűz, tűzi­­játék, rakéta,c­sípcsőleszakadás, díszletösszeomlás is szerepelnek.­­ Mivel ezek a kellékek meglehe­­­tősen veszélyesek, a színház kü­lönböző óvóintézkedéseket tett, hogy a baleseteket megakadá­lyozza. Hétfőn délelőtt Somorjay tűzoltóalezredes is meglátogatta a színházat és helyszíni szemlét tartott. A különleges tűzrendé­szeti vizsgálat után megadta az engedélyt a színpadi tűzijáték­hoz és görögtözhöz. Ezek után néző legyen a támlásszéken, aki elalszik az előadás alatt... .JETI ÉS AZ ISKOLA“ a cím­ annak a most készülő rö-­ vklfilmn­ek, amly az állami álta­­­­á­nos iskoláról szól és egy kis-­ gyermek szemével nézve mu­­­­tatja be az állama iskotla színes,­­ mozgalmas életét. A filmet Sze-­­mes Mihály írta és rendezte. * * •­ A CSÖKÖN AI­ EGYÜTTES a 48-as kul­túrversenyek keretében ] hathónapos kulturális munkaver-­­ senyt indít az ország valameny­­­ nyi kultúrcsoportja között. A I verseny célja, hogy a kultúrcso- I­portok munkáját a társadalom I legszélesebb rétegeivel is mégis­­s merhessék. A verseny részletei­­ről a Táncszövetség (VI. Bajza­­ utca X) ad felvilágosítást.­­ ! ­­ yitatlábak Operaház: Nyári szünet. — Vígopera: Nyári szünet. — Nem­zeti Színház: Szentivánéji álom (7). — Vígszínház: Bébi Hamilton (948). — Magyar Színház: Hazudik a nő (148). — Belvárosi Színház: Adora és Éva (148). — Művész Szín­ház: Mélyek a gyökerek (948). — Madách Színház: Cseresznyés­ker­t (*/18). — Fővárosi Operett­­színház: Én és a kismcsém (*/»S). — Medgyaszay Színház: Váltott lovag­gal (148). — Pódium Kabaré: Tiha­mér és Kabaréműsor (949). — Kamara Varieté: Vásárim (148). — Fővárosi Nagycirkusz: Williams kapitány oroszlánjai (4, 148). ·MUI ADY (tel.: 220-230): A szerelem vádol 4, 947, 149. - ÁTRIUM (tel.: 457-121): Vihar Lisszabon felett 4, 947, VI­. - BUDAI VIGADÓ: Szingapúri táncosnő 945, 147, 1/s9, vasárnap és ünnepnap 943-kor is. — BELVÁROSI: Madonna titka 944, K­. 949, V.. a. 945, 147, 949. — CITY (tel.: 128-129): Vágyak szi­gete 944, 946, 8. — ELIT tel.: 120-993): Csereházasság 945, 947, 949. — HUNNIA: Pénz gyermekei. Nagy szikla titka VII, Vei. 147, KEDDI 149. — IPÖLY: Marita 145, 947, 9. — KAMARA (tel.. 428-901): Texasi postarablók. Vadnyugati határvadászok 4, 147, 149. — KOS­SUTH: Túrnak, a dzsungel fia ‘/-•5, 947, 8. v. '/1 3-kor is. — KOH­LT 1 HÍRADÓ (Malkit-m­ozi): Ma­gyar Filmhiradó. Francia Világ­­hiradó. Szovjet­ Unió Hírei. A ten­­niszjáték művészete. Az ifjúság hazája. A 48-as zászlók vándor­díja. Gyerekeket hozott a gólya Minden nap reggel 9-től este 11-ig. — ULukD (tel.: 128-6­18): Miss Joan nem hagyja magát 4»5, 947, 9. — MARX: Sátán az emberben 945, 947, 9.-OMNIA (tel.: 135-906): Miss Joan nem hagyja magát 4, 147, 149. - PALACE (tel.: 212-420): Tarnak, a dzsungel fia 0, 1, 3, 5, 7, 9. — PATRIA: Sá­tán az emberben 4 947, 9/,9. — PHÖNIX: Holnap történt XI, 1, 8, 5, 7, 9. - ROYAL APOLLO (tel.: 223-699): Vágyak szigete V,5, 947, 9. - ROXY: A test ördöge 11, 3­:2, 4, 947, 9. - SAVOY: Kron­­stadti tengerészek 4, 947, 949. — SCALA: Monte Christo asszonya 5is, 947 és 9 órakor. — SZA­BADSÁG: Kronstadt­ tengerészei. 945, 947, 9. — TURAN: Hamu­pipiske 3, 6, 9, vasár- és ünnennap 2, 6/s5, 7, 9410.­­ UGOCSA: Nabonga 1/x4, 940, 8. — VÁROSI: Monte Christo asszonya, am 945, 947, 949. Rádió Kedd. Budapest I. 16.39: Köny­­nyes dallamok, 16.30: Peskó Zoltán orgonái, 17.15: Szív küldi szívnek szívesen, 18.39: A scheweningeni versenyen díjat nyert magyar művészek hangversenye, 19.30: Hanglemezek, 19.49: Cseresznyés­kert, közvetítés a Madách Szín­házból, 23.30: Vita arról, amit hallottunk. — Budapest II. 17: ötórai tea, 18: Puskin elbeszélő költeménye, 18.25: Koránk zenéje, 19.25: A faun hangja, 19.45: Zenei élő újság, 20: Orosz hanglemezek, 20.39: Szabadegyetem, 21.39: Tánc­zene, 22.15: Kamaramuzsika. Szerda. Budapest I. 8.15: Orosz művészlemezek, 9: Tánczene, 32.15: Asztali muzsika, 13: Az MDP mezőgazdasági programja, 13.15:­­Cigányzene, 14.10: Új román köl­­­­tők, 14.30: Magyar nóták, ÍS: Új Rádióiskola, IS: Páka Jolán és­­ Szabó Miklós énekel. 1 Július elsején kapnak klissit állami fizetést a volt felek­ezeti tanítók Néhány napon belül, július elsején igen jelentős­ forduló­ponthoz érkezik el az iskolák államosítása. Ekkor kapják f­első állami fizetéseiket a feje­­­zeti tanárok és tanítók. T den vidéki iskolában nagy öröm­mel várják ezt a napot a volt felekezeti pedagógusok, mert ettől kezdve új, biztonságosabb élet vár rájuk. fiókkal bonyolultabb azonban a helyzet a szerzetes tanítóren­­dek esetében. Ezek a pedagógu­sok is örömmel hajlandók együttműködni a demokráciá­val, azonban a felsőbb egyházi hatóságok ellenkező magatar­tást követelnek tőlük. Július elsején azonban ezen a téren is tisztázódik a helyzet: azok a szerzetes tanítók, akk vissza­küldik állami fejtésüket, azt az akaratukat is nyilvánosság­ra juttatják, hogy nem hajlan­dók a jövőben pedgógiai pá­lyán működni. FÉREGMENTE­SÍTIK B­udapestet Kétszemélyes vastürő vásárlása és a gödöllői volt királyi park megnyitása a főváros közegészségügyi szakbizottsága előtt. A főváros törvényható­sági biz­ottság­áinak köz­ösrészsé­zügyi­­szakbizottsá­ga hétfőn délelőtt Ken­­eric­s Frigyes ügyosztályvezető­helyettes elnöklésével ülést tartott. Kemenes beszámolt arról, hogy az ügyosztály akciót­­indított a főváros féregmentesítésére. Ezentúl minden főúáírosi kórhá­zat évente négyszer fog­nak féregmentesíteni Sárfi Rózsi (MIÉP) beszá­molt arról, hogy az MNDSz útján másfél tonna féreg­­irtószert osztanak szét az arra rászorult háztartások között. _ Angliától már régebben úgynevezett vastüdőt rendelt meg a főváros a gyermekpara­­lízisben szenvedő bete­gek gyógyítására, de az még mindig nem ér­kezett meg Angliából. Most újabb sürgető levelet küld­tek a gyárnak. Egyidejű­leg Svájcból egy kétszemé­lyes vas­tüdőt rendeltek meg, amely valószínűleg rövide­sen Budapestre érkezik. Örömmel üdvözölte a szakbizottság a margitszigeti belépő­díj eltörlését. Javaslatot tettek a gödöllői volt királyi park megnyi­tására is. Elhatározták még, hogy a Margitszigeten köz­ségi gyógyszertárat állíta­nak fel. Tízezer forint kölcsön : havi 1200 forint kamat Gerő Sándor műszaki ke­reskedő 10.000 forint köl­csönt vett fel Várnai Nán­dor vegyipari vállalkozótól. Várnai 19­00 forint kamatot kötött ki magának egy hó­napra. Gerő nem tudott eleget tenni kötelezettségének, erre Várnai megbízásából dr Tóth Gyula ügyvéd és Hirsch István ügynök meg­jelent a műszaki kereskedő­nél, ahol az ügynök rendőr­­nyomozónak adta ki magát. Felszólították Gerát, hogy fizessen, mert máskülönben „a nyomozóőrnagy“ elintézi. A nyomozás során kide­rült, hogy az ügyvédnek és Hirsch Istvánnak nem ez volt az első közös működése és már többízben követtek el ehhez hasonló bűncselek­ményt. Az eljárás mindket­tőjük ellen megindult. v iumumMp* Felelős szerkesztő: FELKAI FERENC Felelős kiadó: FENYVES JENŐ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII, Conti ucca 4 telefionszámai: 137-562, 563, 564, 565 Világosság Nyomda Rt. Budapest VIII, Conti ucca 4 Felelős nyomdavezető: EPERI ISTVÁN (Ma top lox­, V. FERDINAND király, be­tegsége miatt, se Bécsbe nem, megy, se Pestre nem jön. — KOSSUTH lakását az éjjel nemzetőrök vették körül, mert Perczel rendőrfőnök arról ér­tesült, hogy az óbudai svábok macskazenével akarják „meg­tisztelni". — A SZÍNHÁZAK konganak az ürességtől. A kocs­mák és kávéházak azonban tele vannak politizálókkal. — PE­TŐFI szabadszállási bukása miatt Bankos Károly és sokan petíciót nyújtottak be Deák Ferenc igazságügyminiszterhez, hogy semmisítse meg a válasz­tást. — AZ ELSŐ SAJTÓPÖR lezajlott, Bangya Jánost, a „Pressburger Zeitung“ szer­kesztőjét fölmentették. Atlétáink Prágában Kedden és szerdán a prágai Masaryk-stadiu­pban válogatott atlétacsapatunk a csehszlovák és­­­holland válogatottal m­éri össze erejét Két igen erős el­lenfelet kaptak válogatottjaink és ez a verseny igen alkalmas lesz olimpiai reménységeink vizsgáján­. Gyarmati Olga, aki a vasár­napi versenyen 12.4-re javítot­ta a 189 méteres magyar csú­csot, kijelentette, hogy az olimpián csak távolugrásban kíván indulni, meg — ameny­nyiben kiviszik a csapatot — a 4x193 méteres váltófutásban. A gátfutás és az egyéni síkfu­tás időpontja ugyanis oly kö­zel esik a távolugráséhoz, hogy távolugró eredményessé­gének kockázata nélkül ezek­ben a számokban nem indulhat. ............. sa. Asbóth jól kezdett Wimbledonban A wimbledoni nemzetközi tenniszverseny küzdelmeit hét­főn délután kezdték meg. A férfi egyesben 64 mérkőzést ját­szanak le. Az egyes mérkőzé­sek kimenetele mlég sohasem volt olyan kétséges, mint az idén. A magyar versenyzők közül csak Asbóth győzött, míg Erős és Pethó Béla, vala­mint Katona vereséget szen­vedett. Asbeth ellenfele Connory (an­gol) volt, akit­­6:3, 6:0, 8:2 arányban biztosan legyőzött. Csütörtökön és szomba­ton lesz az ökölvívó bajnokság következő két fordulója A Magyar Ökölví­vószüveteé­s súlycsoportként a legjobbnak ítélt négy ökölvívót hívta meg az ezidei bajnoki küzdelmekre , a négyes csoportok körmérkőzés kereté­ben döntik el súlycsoport­jukon belül az elsőséget. A bajnokság első fordulója vaskos meglepetéseket hozott. Martont, egyik legnagyobb re­ménységünket kiütötte a már­ már visszavonulóban levő Bonc. De kikapott Bogács is a fiatal Csíktól, Papp viszont, aki szin­tén nagy esélyesnek számít, be­tegsége miatt nem is indult el­­a versenyen. Az illetékesek igye­keznek Pappot arra bírni, hogy legalább a hátralevő két fordu­lóban induljon el. Kerékpárosaink és gyeplab­­dázóink nem mennek, a ma­gyar szurkolók sem utazhat­nak az Olimpiára Az OSH elhatározta, hogy ke­rékpárosaink kiküldetését a BEJ- beli gyenge szereplése miatt, gyeplabdázóinkat esélytelenségük miatt nem küldik ki az olimpiára. Labdarúgóink kiküldetése felől még nem döntöttek. A szürkülők részére tervezett különvonat, vagy legalábbis tár­­sas­ utazás elmarad, mert az an­golok közölték, hogy részükre nem adnak beutazási vízumot. Talán még meggondolják magu­kat az angolok... Szerdán kezdődik az olimpia el­őtti utolsó öttusa verseny A Modern öttusa Intéző Bizott­­ság június 23. és 26. között­ Mi­ben rendezi az olimpiai játékok előtti utolsó versenyét. Az öttusa­verseny utolsó szá­mát, a 4998 méteres terepfutóst szombaton délelőtt 9 órakor tart­ják meg a nagy rákos­-gyakorló téren. Utána kerül sor az ünne­pélyes díjkiosztásra.

Next