Tanítóképző intézet, Kőszeg, 1923
Az ötven éves képző. Ötven esztendő egy ember életében is nagy idő. Egy intézet, iskola életében kétszeresen nevezetes fordulópont, mert az iskola nemcsak maga él és önmagának él, hanem a tanulók százait, ezreit neveli és tanítványai lelkén keresztül a saját életét, szellemének irányzatát megsokszorozza. Eötvös József utóda, Trefort Ágoston 1874. szept 28-án engedélyezte a kőszegi képző megnyitását. Az evangéliumi mustármaghoz hasonlóan parányi kis ültetvény volt, melyet a leányifjúság nevelésére a 6 évvel előbb letelepedett domonkosapácák ültettek a kőszegi földbe, hogy a keresztény nevelés áldásában árpádházi b. Margit földjei közül minél többet részesíthessenek. Ötven év alatt a szegényes 2—3 tantermes képző hatalmas palotává nőtt, kezdetleges berendezése, hiányos felszerelése szemmel láthatóan fejlődött. A vidéki képzők között nem kell szégyenkeznie. Aki csak egyszer látta, önkéntesen helyesbbíti az apácaiskoláról előre megalkotott felfogását. Nem az évek száma, nem a méterrel, számokkal, statisztikai adatokkal kifejezhető növekedés, fejlődés, terjeszkedés adja meg a félszázados képző jubileumi koszorújának valódi értékét. Hogy ötven év alatt 4200 tanítójelölt ült padjain, hogy 885 oklevelet adott, azaz 885 tanítónőt, nevelőt állított a nemzet napszámosai sorába, mindez értékes lehet a statiszta előtt. Nem a rideg számok jubilálnak. Itt a lélek köt koszorút, annak a tanítórendnek, mely lélekkel nyúlt a lelkekhez. Ünnepel az az áldozatos szellem, mely ötven éven át égett a képző áldozati oltárán. Ünnepel az önfeláldozó, saját maga kicsinyes keserveit elfelejtő nagylelkűség, melyet a szegény apácák az áldozatos árpádházi szentnek, Margitnak a követéséből merítettek és ötven éven át élesztették nagyszámú tanítványaik lelkében. Nemcsak a papnak, a tanítónak is kell ordinálás, a mindennapi élet kicsinyes kereteiből kinövő nagylelkűség önfeledettség. Máshol ezt a hivatást a kötelességre neveléssel adják meg a fiatal tanítónak. Itt, miként az első pünkösdkor, ma is tűzzel, 600 év óta lobogó áldozati oltár tűzénél avatják a magyar haza tanítónőit. Útravalóul a tudás mellé jókora porciót adnak a vallás-erkölcsi nevelés lelki kenyeréből, hogy az úton éhen ne vesszenek ölelő, védő és áldó kezét a távolból is feléjük terjeszti a Mária-társulat, a kongregáció által. Tanítónőt, hitvest, feleséget, édesanyát, nevelőnőt, szerény hivatalnoknőt a képesítő után, az élet nehéz küzdelmeiben is magáénak ismer, hívogatja, úgy gondozza, mint az édesanya a felnőtt, önálló leányát. . . MA KÖ MYVTÁRÁból