Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 8. (1828)

—( )- 170 Ut as élő szándék , láncos karikái forogván , Era Csimor, ’s keze a’ boton áll, 's most hirtelenebből Mint a’ gondolatok, hatalommal előre rohannak Sombuzogányokkal döngetve halálosan egymást. A’ kis lány, mikor e’ viadalt szemlélte, szabaddá Lön, ’s fura bérczeken, a’ félelmek’ nyomtalan útain. Minden másra vakon, csak nem viadalmok’ ügyére küzdenek a’ rablók lobogó dühödéssel azonban, ’S fegyverök , és fejek, és mellök , kopog a’ sok ütésben Bendeg ütötte Csimort legutószor mellben, utána Bendeget agyban emez, ’s mint föld’ indultakor egy bérez Úgy rendűtt meg ütésétől a’ rettenetes fő, felkaczag erre Csimor Szakált nem látva közelben. ’S mond szilajon : No ugyan volt mit koptatnod erődet. Hol van az édes lány, a’ harmat, az égi virágszál? Nézd, föld nyelte felét, fele mennyire repűlt el, azonban " Itt van szép nyomain sanyarú árnyékod, öleld meg, így szólt, ’s m­ég vatsan elhangzott hahotája tovább is. Nem felel erre amaz, de düsiűlten fúva haragját, Lóra kap, és minden bokrot földúlna tövestül, Csak hogy az elvesztett Szabált még vissza kerítse. Asszonyalak lebegett, a’ távol déli hegyekben, Sok keresése után ez tűnt föl előtte, legottan Arra csavarta lovát; de csalólag eh­ elveste a’ kép Lombok alá jutván, ’s foszolékony ködnek alája. Bendeg elő száguld , országokat adna egy áldott Szép egyenes földért; de hegyet kell másznia,’s keskeny Úton irigy ágak rángatják tüske karokkal. Ballag, üget Bendeg, ’s ezer arczú tarka jövendő Háborog elméjén; vágtatna, röpülne; de késik, ’S a' futamó árvát kegyelem’ felhője takarja. Ballag, üget, mint vad morgó Bika az Aidás réten, 'S megleli végre, kit űz; de szilaj paripája megugrik Hogy közel ér, ’s maga elborzad, látvája hoszasan Nem gyönyörű Szabált, — az aszott rideg Elbori jós nőt. Most nyílik ajka sötét sírként, ’s így dörgi ki átkát: Oh hogy epednél meg! hát téged’ szürke boszorkány.

Next