Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 20. (1840)

„Végem van, gyóntató atyát! csak gyóntató atyát Ezen (mint tetszett) keserves panaszokra csak hamar előáll a’ szolgaleány is, holmi ruhákat asszonyának melegítendő .Minden bizonynyal, úgymond a’ ravasz Lenora — a’ rósz eczettel készített saláta ártott meg kedves jó asszonyomnak — Zenigo nem tudott mihez fogni ’s nagy zavarában még korholni kezdi nejét, hogy több szomorú tapasztalása után sem tartózkodhatnék az ártalmas étkektől. „Mi egyszer megesett, az megesett — felelé nyögdécselve Castilda — az istenért kérlek, siess donna Lopez asszonyért, ő máskor is segített rajtam, — ő ismeri betegségem’ és természetem’; ő— ő — ah! fuss, vagy ha lehet röpülj , különben a’ szomszéd asztalossal előre értekezhetel számomra koporsórul“ — „Édes nőm! — felel Zenigo — Lopez asszony, mint tudod, régi lakásárul elköltözött, ki tudja mellyik házban, sőt mellyik város’ végén lakik most — az éj az egyptomi setétségnél is feketébb, ’s ha jól hallok, az eső is őzönként szakad, és feltéve hogy Lopez asszonyt honn találom, tudjuk-e, hogy kedve lesz éjjel ’s illy alkalmatlan időben hozzánk jönni? bocsáss meg kedves feleségem, de olly időben, miilyen a’ mostani, még ebet is kár kikergetni. Midőn minap (ha jól emlékezem) roszúl lettél, egy két adag ternak megszűnteté fájdalmidat — jobb lesz azért Lenorát a’ szomszéd gyógyszerészhez küldenem; mit gondolsz kedves ?“ — „Édes istenem! — zokog Castilda (mellesleg legyen mondva, hogy sirni vagy nem sírni teljesen hatalmukban áll ’s pedig mindig a’ némbereknek) édes istenem! milly keményszívű , milly érzéketlen férjjellátogattál engem meg ; ha lehetlent kívánnék tőle, p. o. hogy miattam vérét ontsa, ’sat. nem csodálnám keményszivüségét; de most csak kis fáradságot, egy kis rövid utat kívánok ’s azt is megtagadja tőlem;— de ah! ismerem már a’ kegyetlent; özvegy akar lenni, ki akar végezni; de tuddmeg irgalmatlan férj , hogy haldokló ’s reszkető kezem’ odlgső vonása mint gyilkosomat ismertet meg a’ világgal