Közérdek, 1891. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1891-10-18 / 43. szám

TÁRSADALMI-, KÖZGAZDASÁGI-, JOGI-, KÖZIGAZGATÁSI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP ^ — .................. ■ ■­­..— 3 Előfizetési dijak: 7 MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.­­| »„„«ése* dija: ; I Egész évre. . . 6 frt - kr. . ....... ‘ Egy kétszer hasábozott garmond sor vagy u- 1 mélyek?vitató« Seteik * ^ Félévre .... 3 frt — kr. jj PÁLFFY MIHÁLY­nak térmértéke 15 kr. j + és reclam­átiok intézendők. jí * Negyedévre . . 1 frt 50 kr. f ügyvéd. ' I Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. j £ 5 I Egy hóra . . . . - 50 kr £ G Á L F F Y BÁLINT, ’I Nyüttér soronként-80 kr. I ^ I Z& &S k­ia.d.0 a : C*»k Imhktt lifiluk tL Jt #- ’<:>-« V=V .:W W»«: WWV*«« -* M I I [I *§ III-ik évfolyam. 43-ik szám. Marosvásárhelytt, 1891. október 18. Caveant Consules. (Egy papi kijelölés ötletéből.) A kik olvasóink közül nem lenné­nek ismeretesek a kálvinista papi ki­jelöléssel, azoknak kedvéért jelezzük itt nehány sorban ezen intézmény mi­voltát. A kálvinista anyaszentegyház codi­­fikált törvényei közé illesztette, hogy az elhunyt pap halálát követő György vagy Mihály naptól számítandó egy félév leteltével minden papi állomás betöltessék , tehát az egyházak köröz­­tet­ésének, a félév leteltén belől meg kell történni, ha az egyházak további üresen tartására fontos okok fenn nem forognak A körözésnek olyan határnap kitű­zésével kell megtörténni, hogy mind­azok a papok és papjelöltek, kik va­lamely lelkészi állomás elnyeréséhez kualifikáci­ójuknál fogva jogosultsággal bírnak, idejében vehessenek értesülést a pályázat megnyitásáról. A törvény 313 §-a szerint: „a folyamodványok beadhatására kitű­zendő határidő, az illető esperessel egyetértőleg megállapított határnapo­kon kezdve legfelebb 50 napig tart.“ A lejárt határidő után az esperes a pályázók névjegyzékét közli az egy­ház­községgel, s utasítja a kijelölő bizottság képviselőinek megválasztá­sára s egyszersmind törvényszabta mó­don kitűzi a kijelölés idejét, mikor összeül a kijelölő (kandidáló) bizott­ság, mely áll: I. Az egyházmegye részéről: a) az esperesből vagy helyetteséből, mint elnökből; b) az egyházmegyei idősebb főgond­nokból, ki ha akadályozva lenne, helyetesíti a következő gondnok s ha valamennyi gondnok (rendesen 4, 2 fő és két algondnok van) akadályozva lenne az idősebb gondnok nevez helyet­test s igy tovább. Ha pedig egy gondnok sem nevezne helyettest, az esperes van jogosítva a gondnok helyett, egy egyházmegyei képviselővel betöl­teni. c) az egyházmegyei közgyűlés által választott két papi biztos közül az egyikből, ezeket az esperes sorban hívja be. Van tehát az egyházmegye részéről három jelölésre jogosult egyén és több nincs. A három közül is az elnök csak akkor szavaz, ha döntő szót­­ kell adni ! II. Az egyházközség részéről:­­ d) a főpatrónusból, a­hol van ilyen, s a­ki vagy személyesen vagy megbí­zottja által gyakorolja e jogot; e) a kisebb patrónusok által vá­lasztott egy képviselőből; f) Száz családnál kevesebb népes­­ségű egyházközségben, az egyházköz­ségi közgyűlés által választandó há­rom, a száz családnál népesebb egy­házközségben , négy képviselőből. Tehát az egyházközségek részéről négy, legfőlebb öt, illetőleg hat egyénből. Ez a bizottság, mely ilyeténképpen 6, 7, 8, 9 tagból állhat, átvizsgálván a folyamodók okmányait, felel: első­­osztályú egyházakba legfőlebb nyol­­c­at; második, harmadik, negyedik osztályú egyházakba­­ legfőlebb hatot,­­ bármelyik osztályú egyházba lega­lább hármat, kivéve ha a folyamodók száma kevesebb háromnál. Hogy ezt az intézményt, hogyan lehe­tett beilleszteni, a kálvinista követelt szabadelvűség keretébe, ezzel a kérdés­sel legtávolabbról sem kívánunk fog­lalkozni. A törvény­ törvény. Mi tisz­teljük minden vallásfelekezet törvé­nyét, s törvényen alapuló jogok gya­korlatának megsértését, a lelkiismeret­­beli szabadság ellen intézett attentá­­tumnak tekintjük. De, ám! A törvény legyen igazán törvény, s leginkább respectálják azok, a­kik a törvénynek tiszteletet sze­rezni első­sorban vannak hivatva! Ha egyházi hivatott felsőbb körök tes­tületek nem tartják és tartatják meg a törvényt, mint a­kik a vezetett testüle­tek erkölcsi természeténél fogva arra kü­lönösképpen hivatvák: mit várhatunk akkor másoktól? Arra sem reflektálhatunk, hogy a kijelölő bizottság minő szemüveget szokott kaszálni a folyamodók okmá­nyainak, bizonyítványainak elbírálásá­ban, mert ez a hatalom senkinek, még saját lelkiismeretének sem felelős, ho­lott nem volna szabad a kijelölésnél, magán­érdekek győzelemre segítésé­nek eszközévé törpülni, hanem a jók legjavának kiválasztására, lelkiismeretes meggyőződéssel közreműködni. Tudtunk szerint harmadfél évtize­des keletű a kálvinistáknál *) a can­­didáció „mestersége“ s ha életének a gondviselés továbbra is kedvezne nem sokára az egyházközségek elárusí­t­ására vagy sev­ilis hajlamokért azok elaján­dékozására vezetne, de — hitünk sze­rint — a deczemberbe megtartani szándékozott országos zsinat, rá fogja teríteni, a jól kiérdemelt halotti szemfedőt Igen sajnáljuk, hogy ez ideig mon­dottak megvilágítására speciális esetet kell felhoznunk. Ha nem csalódunk — nem is a régen múltban — a ki­jelölés körül szintén szabálytalanság történt és csudák­ csudája akkor is most is a nagy kiterjedésű, tekintélye marosi ev.ref. egyházmegyében, ugyan ő azon h. elnök vezetése alatt! A régebb keletű törvénytelenség az erdélyi ev. ref. egyházkerület hivatalos egyházi közlönyében részesült akkor megérde­melt elbánásban; most mi vagyunk kénytelenek felemelni szavunkat. He vesse senki szemünkre hogy, mint nem „egyházi“ lap, fel­vetjük e kér­dés fonalát; mi a „közérdeknek“ és nem „magán­érdeknek“ állunk szol­gálatában, s úgy hisszük, hogy a kál­vinista anyaszentegyház külömböző intézményeinek személyes képviselői működésük tényeivel — ha őseik ha­gyományos szabadságszeretetét kislel­­kűleg el nem vetik maguktól — a *) Nincs is a föld kerekségén, semmi­féle más felekezetnél, sőt még a magyarországi kál­vinistáknál sincs, egészen erdélyi kálvinista specialitás. — F. A „K­Ö Z É R D E K“ EREDETI TÁRCZÁJA. 7 f Őszi korzó. A Széchenyi téren egy női kalapüzlet előtt egy kiálló cövek van. Kérem a lássan, én nem vagyok baleset el­eni biztosító társulatnál bejegyzett firma s mégis majdnem baloldalamra estem, mikor e­gy uj holdas este bandukoltam a korzón. Tizenharamdika, péntek és azon üldöző gondolatok kergették agyamat, nem volna-e jó már meg­ (itt történt a botlás) megháza­­sodás/ E komoly eszmélődés a botorkáb­a köny­­nyen veszélyessé válható pillanatában azon­nal kirepült agyamból , arra a mérges ger­­jedelemre értem meg — momentán —­ hogy a­­z építészeti bizottságot a legközelebbi vá­rosi közgyűlésen hevesen meginterpellálom, a kövezet lerakó társulathoz feliratot intézek és a lámpagyújtogatókat kiáltatom az egész világról. .­.1 1 Elgondoltam, hogy a szépítészeti bizott­ságra nem illik rá az a közpéldabeszéd, hogy „a szálkát meglátja, de a gerendát nem.“ A cövek mellett meglátta a lámpafát a mi jöhet gerendaszámba, be is festették közelebbről zöldre, de a cöveket nem vet­ték ki. A kövezet lerakó társulat nem rég p­aráit azon részén a trotoárnak s nem gondolta meg, hogy nálunk még nincsen fa­burkolat, tehát ne várassa hiába azt a sze­gény cöveket a­mig a kátrányos agventum­­mal enyhittetnék keménysége. A lámpagyujtogatókra meg azért van pik­kem, mert ők Lőcsei Sp. 30 év előtti ka­lendáriuma szerint világítanak, és pedig olyan formán, hogy ha ott holdtöltő van elő­­írva, akkor ők a lámpákat nem töltik meg „futógém“-mel. Persze Flamarrion Cautill nevezetű urasággal nem igen találkozunk s igy nem­ kívánhatjuk, hogy a hold járását szabályozzák lámpát gyújthatnámságuk szerint. Ha olykor sötét van, így gondolkoznak: ha sötét van, ne járjanak az utczán. És ez helyes. Döhösös ralék és rágyújtottam egy virgini­­ára. Az égő gyufánál konstatáltam, hogy „a korzón este kényesen sleppel sok úri dáma.“ A botorkálás ötletéből már ekkor csak annyira terjedt ki figyelmem, hogy nézzem meg, vájjon nem repedt-e meg a három év óta féltékenyen viselt lakkczipőm ? Mikor megnyugodtam a felől, hogy nem ette meg semmi a czipőm borit, elismerő szemet ve­tettem egy kacsagó suszter inasra, a­ki szemtanúja volt botlásomnak és hála istenke­­dett, hogy nem történt semmi bajom, vagy hogy azért,­­ mert megbotoltam. Felhajtottam a h­awe-rockom I. gallér­­­ját, zsebembe sülyesztettem kezeimet és mint egy­ divatos blazirt ifiút, lépegettem fel azon a kövezeten, mely felől most már tökélete­sen megvoltam győződve, hogy az bánatkő­­­vel van kirakva. Külömben is az élet keservei tépdesték balfejemet. Lát­om azt a sok úri dámát, ki­­nek-kinek egy-egy boldog halandó lépege­tett jobbján, csak én sétáltam egyedül. Egy balra káplárnak mind a két felén pláne dél­ceg hősgyetegek kocogtak. A varróintézetekből bomlottak ki szebb­­­nél-szebb leányok s mindegyik után bom­lott egy pár uracs. Még az újságkihordó lánykát is üldözte szerelmével egy bornem­issza kefekötő. A kéményseprők fehérmellé­­nyesen, a molnárok fekete kabátban lépe­gettek, a ki a saját édes tulajdon életepár­­jával, ki meg a váltógazdaság elve szerint m­ás feleségével cihelődött mulatságosait, jó­ízű kacajoktól áradozva. A­mint megállottam, a Francziskánytok temploma ajtajánál özönlött ki egy garma­dája a nőnemnek az estéli rorátéról jőve. Kerestem fürkésző szemekkel az ismerős leányokat. Mennyi is volt közöttük, de vá­logattam. Egyikhez nem csatlakoztam azért, mert a kicsi mamája sírni szokott a tem­plomban s igy azután is vigasztalni szokás. A másikhoz azért nem csatlakoztam, mert dideregve jött ki s féltem, hogy jelenlegi hangulatommal nem tudom felmelegíteni. A harmadikhoz azért nem mertem csatlakozni, mert még nem tudtam tökéletesen leszokni arról, hogy a hölgyeket nem illik „fehérnép“ számba venni, pedig azért nagyon meghara­gudott egyszer rám,­­ persze a mama. Aztán jött még egy egész sor, de vagy az volt az akadály, hogy a közelebbi bálon nem vittem el mindnyáját az első négyesben tán­­czolni vagy az, hogy a lóverseny alkalmáva­l miért javítottam így ki beszédüket, ha nem így ejtették ki e szót: hendikep. A menet, jobban mondva „jövet“ vége felé kétségbeesetten kezdtem tapiskálni, hátha ma egyedül kell megtennem a séta korzót ? E pillanatban egy jó, flegmatikus kis­asszony ismerősöm jött ki az ajtón s tekin­tetével keresetlenül fel is talált, mosolygott is és barátilag nyújtotta felém csókolni való kutyabőrkertyűs kezét. Egy javakorában levő hölgy gardírozta, ki rokona is volt neki, mert a nagymamája nénjével kezdettek bele egyszerre, egy harisnya fejelésbe tizenkét éves korukban (a harisnya úgy tudom már kész is van !) . Vidám beszélgetésbe fogtunk,­­ amíg a fényes kirakatok előtt sport­szerűen végig­sétáltunk egy párszor, már felejtettem a szépítészeti bizottságot meginterpellálni, a kövezet lerakókat meg lámpagyújtogatókat megbolygatni csendes munkájukban.­ A javakorabeli hölgy annyi illemtani pré­dikációval volt szíves minket traktálni, a miért mi néha idegen szavakat használtunk beszéd közben, ő persze csak saját anyanyel­vén tudott beszélni s igy azt hitte, hogy mi isten tudja, talán vele csúfolkodunk. Isten ments! Hogy hozzájuk csatlakoztam, az volt ma estére legnagyobb botlásom, de hogy a le­endő feje nagyot fog botlani, az is bizonyos. Csak most jutott eszembe, hogy házasodási terveimről majd megfeledkeztem, de mielőtt tervem ténynyé válnék, ilyenszerű nénikék létezése esetére, biztosítnám magam bal­eset ellen. Julián:

Next