Közérdek, 1892. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-02 / 1. szám

IV. évfolyam_____________ 1-ső szám. _________Marosvásárhelytt, 1892. január 2. Társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és vegyes tartalmú hetilap Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dijak. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hirdetések dija. Szerkesztőség: Egész évre 6 írt __ kr I Egy kétszeri hasábozott garmond sor vagy annak Bolyai utcza 15 ik szám, a hova Félévre ' ' 3 írt kr ÜgYV. Páliffy Kihály. « kr. a lap szellemi részét illető közre re, ' ’ ’ ánt kr* *** * * Belyegdy minden beigtatás után 30 kr remények, valamint az előfizető --Megyed évre . . . írt 50 kr. i f ■ foniaák T Nyilttér soronként 80 kr. sek és reklámadók intézendők Egy hóra . . . — írt 50 kr. mano ■ ronak l ■ — Kézíratot nem kapnank vissza. el Kiadóhivatal: --------------------• • I-,-------- , Ir... .._______-................................— - -.................................... .,,k b»rment«s i«»esekst fogadunk al. Pollák T. könyvnyomdájában. Felhívás előfizetésre. Az újév alkalmával lapunk elejére tesszük előfizetési felhívásunkat, mert úgy követeli ezt a létkérdést. Legfontosabb tényező egy lapnál az anyagi támogatás, és akkor nem fog hiányozni a szellemi sem. Lapunk immár 111-ik évfolyamában van, küzdve a létért, harczolva a közügyek terén, szolgálva a közérdeket. Lapunk iránya ment mindennemű inspiráczióktól, sem egyik sem másik pártnak nem orgánuma, hanem független, szabad. Nyílt szavakkal támad ahol szükséges, egyenesen pertraktálhatja társadalmunk napirenden lévő ügyeit. Meggyőződhettek tisztelt olvasóink, hogy a közélet minden nevezetesebb mozzanatát figyelemmel kísértük, hozzászólottunk, véleményünket nyilvánítottuk. Törekvésünk mindég csak az volt, hogy e hazarész s legfőkép megyénk kultúráját s illetve belállapotait ismertessük, segítsünk ott a hol szükség van, támogassunk s előbbre vigyünk. Nemes czófjaink kivitelében a lelkes munkatársak valának önzetlen bajnokaink. Mi magunknak a nagyközönség elismerését kivívni törekszünk ezutánra is, kifejtve munkaerőnket, hozva szerény tehetségünkhöz képest mért áldozatokat, csakhogy ügyünket siker koronázza. Hisszük hogy a tisztelt olvasóközönség belátja, hogy lapunk fenntartása nagy anyagi kockáztatásba kerül, de azért létezni fog rendületlenül, izmosodva, fejlődve és ki nem merülve. Csodálkozva gondolhatunk arra, hogy egy igénytelen kis vidéki hetilap, mint a mienk, több mint 30 —40 rendes dolgozótársát képes évente foglalkoztatni. Egyik részük a főváros írjabb írói nemzedékéből kerül ki, míg a másik rész helybeli és vidéki hivatott egyéniségek. Így ha tekintjük, lapunk létezhetéséhez az anyagi támogatás vajmi fontos tényező, mert bármily szűk marokkal is, de honorálnunk szükséges a czikkeket, ha praktikus irányelveket akarunk hirdetni lapunkban, a modernizmus színvonalán. Programmunkát ismerik a tisztelt olvasók, bővebb fejtegetésbe bocsátkozni feleslegesnek tartjuk. Vezérczikkeink az egészséges, komoly gondolkozás tolmácslói akarnak lenni, felölelve a jog, közigazgatás, társadalom stb. stb. ügyeit. Van külön közgazdaság, irodalom, művészet, sport stb. rovatunk. Ott van a tárcza, a könnyed gondolkozás, a szellemeskedők mezeje szép prózában. Hírrovatunk változatos tartalommal. A jogkereső közönség szolgálatára a dunai döntvények és határozatok sorozata, ott van a ki. táblánkon előadásra kerülő ügyek stb. stb. Lapunk a mellett nyílva áll mindennemű közérdekű közleménynek, nyittereknek, hirdetéseket is közöl mérsékelt áron. Hogy mennyire feleltünk meg eddigelé kötelességünknek, annak elbírálását tisztelt olvasóink jóindulatú elismerése bizonyítja. A „KÖ Z É KIEK“ EREDETI TÁRCZÁJA. lTjévre. *) Üdvözöllek, annyi sok reménynyel, A mennyi csak ifju szivben leheti Ki annyi sok titokzatos fénynyel Árasztod el az emberi lelket. Fényességben rejtesz sötét borút, A homályban fénysugárt ragyogtatsz; Fátylod alatt ingat és szomorút, De bármit is, mindeneket te adsz!! Jövő sorsunk öledbe fekszik, így jöjjön hát, aminek jönni kell; Bárha minden ellenül,k esküszik. Lejár életünk úgy is perczivel Az eltűnő, repülő időnek; Mert, kik most vagyunk, semmivé leszünk, Elhalunk s helyünkbe mások jőnek, Uj nemzedék veszi át szerepünk. . . . Végtelen kör az élet folyama, Nincsen elmúlás, nincsen enyészet, Más-más alakban mindig van a ma A ma és holnap örök tenyészet. Üdvözöllek, de nem mint újévet, Világért sem! nem, nem úgy mint újat Ki így köszönt, oh! mennyire téved, Léted, neved régit, ócskát mutat. Sokszor láttak és látni fognak még A földlakók, kik voltak és lesznek. . . Csodák csudája, irgalmas szent ég! Hogy mégis mindig újnak neveznek. Üdvözöllek! dobogó szivemnek Sokat Ígérő szép reménynyelt Hadd nevezzelek kedves évemnek Áraszsz el a boldogság tényével!! Demeter Dénes. *) Egy darab aranyat nyert pályamű« Mikor én hirlaptudósitó voltam. (Felsülések.) Irta: Néró. Nem tudom hozott-e ajánlatba valódi vagy nem, elég az hozzá, felhívást kaptam egyik rokonomtól: nem volnék ő hajlandó egy elterjedt napilapnak tudósításokat küldeni.? Tizenöt évvel ezelőtt volt ez, mikor az újdonságot nem honorálták 10 arannyal, hanem kapott a szegény tudósító az év végén egy levelező lapon: forró üdvözletet vagy a legjobb esetben: 100 britanikát s az év folyamán pedig egy sovány tiszteletpéldányt Daczára a vékony elismerésnek, az ajánlatot elfogadtam. Jó lesz mellékfoglalkozásunk. Járatlan ember lévén, lelkiismeretet neki csináltam a dologból. Nem jártam én semmiféle hitek után. Jön az magától is. Elmúlt 3—4 hét, hogy egy betű tudósítást se küldtem be. Egyébiránt nem is akaródzott történni valami különös Nem loptak, nem szöktek, nem öltek az emberek, még főbe sem lőtte magát senki, csak egy szép leány akarta megmérgezni magát — de ez is meggondolkozott és tovább élt. Ilyenkor aztán mit írjon az ember? Végre is megjött a szerkesztő levele: — Azt hiszem ön beteg lesz, mert rég nem volt szerencsénk. Megresteltem a dolgot s ezért elhatároztam, hogy „események“ után nézek. Ekkor meg azon akadtam fenn, hogy tullajdonképpen mi képez hírlapi tudósítást és mi nem ? vagyis mit kell megírni az újságnak s mit nem? — Írjon csak megkérem mindent, mi lényeges s amit jónak lát — bátorított a szerkesztő. Megkértem tehát ismerőseimet, barátaimat meg amolyan bakterféle embereket is, hogy ha nevezetes, illetve „lényeges“ esemény történik, hozzák tudomásomra. Megint csak nem akart semmi sem történni — sok ideig. Jól van, csinálok én eseményt! írtam például a csirkéről tudósítást. Ezt: Egy szegény pásztor asszonynak van a többek között egy csoda csirkéje, melynek négy lába és két feje van. Két lába rendes, kettő a hátán nőtt ki. A fejek pedig egymáson vannak s az egyik rendkívüli ferencszem is látható. Kijött a hir s még más lapok is átvették — annyira nagyszerű volt ez! Mig 3 napra rá, arra kért a szerkesztő, hogy bármily áron is szerezzem meg azt a csodacsirkét, a múzeum számára. Hogy szererezzem meg, hiszen képzeletem költötte ezt a csirkét? Ilyen csirke a világon sincs. Visszaírtam, hogy a csirkét a macska megette. Belekeltemne már jönni az újságolásba „Nem is hinné az ember“ czímen megírtam mindjárt a második újdonságot is. Ezt: Ritka szépségéről, finom lelkiismeretéről ismert N. N. nének gyönyörű kis kutyája hirtelen elpusztult s azóta N. . .né nemcsak kedvetlen és magába zárkozott, de buskomorsága napról-napra komolyabb jelleget ölt s orvossai a legrosszabbtól tartanak. Nem is hinné az ember, hogy egy kicsi kutya is annyi but bánatot, képes okozni. Az elpusztult kutya Párizsból került le. Eddig a tudósítás. Ama nem remélt nagyszámú előfizetők és hirdetők anyagi támogatása, melyet a múltban tanúsítottak, biztosit a jövőre is s igy lapunk élni fog a közérdekért. Hazafias tisztelettel, ügyvéd Pálffy Mihály, felelős szerkesztő. Előfizetési árak: egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr, egy hóra 50 kr. 1 m 9 s. Eltemettünk ismét egy évet. Vidám kacagás, pajzán pohárkocczintás, a gyász induló zenéje. Örömmel temetjük a régi esztendőt, örömmel üdvözöljük az érkezőt. Van-e okunk örvendeni? Hozott-e nekünk, hozott-e az emberiségnek általában az elhalt 1891. év maradandó becső dolgot? Be tudtuk-e hivatásunkat úgy tölteni a távozó évben, mint azt az alkotó és az emberiség összességének jóléte tőlünk méltán megkövetelhető ? A létérti küzdelem heves kenyérharczában nem ő ragadt bennünket a kapzsi vágy oly cselekedetre, mely a nyugodt lelkiismeret sarkkövébe ütközik ? Jó példát adtunk-e gyermekeinknek a becsület és szorgalom mezején mikénti haladásban? Mi nem kérdjük ezt önmagunktól, csak örvendünk az 1891. év temetésén. Koczczintunk, kaczagunk, mert ez egy szokás. Nem gondoljuk meg, hogy a pohár vidám csörrenése azt súgja fülünkbe: „Ember, egy évvel lettél ismét idősebb, egy évvel vagy közelebb sírodhoz ; siess, siess jót tenni, nemeset cselekedni; hogy emlékezeted tiszteletet parancsoló legyen, siess, mert nincs sok időd hátra.“ Jót alkotni ? Nemeset cselekedni ? Van hát a minden áron és után vagyonszerzésen kívül más hivatása az embernek? Van! van! Ezt tanuljuk meg a haldokló évtől és ezen tannal szivünkben, lépjünk az 1892. küzdterére. Küzdterére, hogy jól és nemeset alkothassunk ! Tanuljuk meg az önzést kidobni szívünkből! tanuljuk meg mások érdekeit respectálni! .Tanuljunk meg szeretni, tisztán, nemesen. Szeretni — minden utógondolat nélkül — minden felebarátunkat, csak azért, mert ő is Isten hasonmására van teremtve. Felebarátunknak morális támaszt nyújtsunk, ott is, ahol nem várja; akkor is, mikor nem kéri, ha nemes gondolkozásunk diktálja, hogy erre szüksége van. Ezen fegyverekkel lépjünk az 1892. csatamezejére és akkor, meg fognak szűnni a társadalmi súrlódások; eltűnik a vallási harcz; a minduntalan érzett kaszt rendszerek titkos, de erős sorompói lassanként lehullanak és tel-