Közérdek, 1892. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1892-02-14 / 7. szám

IV. évfolyam­o ik szám. Társadalmi­, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási­ Előfizetési dijak: Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre ... 3 írt — kr. Negyed évre . . 1 frt 50 kr. Egy hóra . . . — frt 50 kr. Ifiéig jelen minden vasárnap. Felelős szerkesztő és laptulajdonos, figyv. P á ! f ff y Efflihál Kiadós Fóliák T. Marosvásárhelytt, 1892. február 14. és vegyes tartalmú hetilap Hirdetések díja: Egy kétszer­ h­asábozott garmond sor vagy annak térmértéke 15 kr. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kr Nyilttér soronként 80 kr. ““ Kéziratot sem küldünk vissza. ”-Csak bérmestes leveleket fogadnak el. «tfctvata., tjjdgMWglijHBgaMMBMMiBWBMWMMMMMMMMMMMMMiMMBa——WM—1 trntmaum Szerkesztőség: Bolyai utcza 15-ik szám, a­hova a lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfizeté­sek és reklamátiók intézendők Kiadóhivatal: Pollák T. könyvnyomdájában. A személyes hitel jogvédelme Van-e ilyen egyáltalában ? Joggal vetjük fel e kérdést, mert tudicatúránk legújabb gyakorlata nem a hitelezőt, de az adóst veszi védel­me alá. Vagy az fog elévetni, hogy a sze­mélyes hitel teljesen megszűnik vagy az, hogy a kereskedelem teréről meg­­vonatik a tőke. Az ingók átírása és sógor, koma által benyújtott igényperek által a jó­hiszemű hitelezőtől a fedezet elvonása mindennapos dolog. Ingatlanok? ezek átírása, túlterhe­léssel megelőzése napirenden van. Megengedi a törvény az ily nyílt csalást ? meg, mert a magas Curia ki­mondta számtalanszor, hogy a csalás tényálladékát csak akkor látja fenn­forogni, ha az ingatlan a követelés lejárta után lett rosszhiszeműleg átruházva. Miért csak lejárta után ? Hogy a hitel­nyújtástól a lejáratig elég ideje legyen adósnak rosszhiszemű játéka befejezésére ? Hiszen ez adós, ki ma tőlem ipoo frtot kölcsön vesz és kinek én ipoo frtot épen azért adok, mert tudom, hogy nevén telekkönyvezve háza és földje van — még jobban a szándé­kos, előre megfontolt anyagi megká­­rosítás czélzatát árulja el, ha már hol­­ nap átíratja ingatlanait! De az a Curia szerint nem csalás, tehát élnek is vele elegen és elégszer. Nagy Széchenyink terjedelmes mun­­­­kájában lángelméje, mélyre látó böl­­­­csességével mutatta ki, hogy egy nem­zet sem virágozhat addig, míg hitele nincs befelé és kifelé egyaránt. Mi a hitel alapja? a bizalom! Biza­lom pedig csak ott lehet, hol a visz­­szaélést, csalást a priori kizártnak te­kinthetjük. Bizalom! Tessék a hivatalnoknak kölcsönözni, fizetése 20 évre előre le van foglalva sógor és koma által (tisztelet a kivé­teleknek.) Tessék a barátnak kölcsönözni, ott a közjegyzői privilegizált intézmény 3 pengőért, félóra alatt minden ingó­­bingója X, vagy Y-é lesz. Ez meg nem neked; de másnak tartozik és hogy a pénzt megtarthassa átiratta házát, kertjét, földjét feleségére. Ott a telekköny, az egész 4—5 frtba ke­rül. Ennyit megkoczkáztathat 5—10.000 forintért. Vagy a kereskedő világban keres­sük a hitel alapját képező bizalmat ? Hiszen oly beteg keres­kedel­­­e­m, mint a magyar nincs sehol. Itt a concurrentia tere és nem a bizalom a hitelnyújtás alapja, bent az országban. Kint pedig roppant óvakodók, mert magyar csődeljárás megtanította már a külföldi nagy kereskedőket és gyá­rosokat, hogy a csődeljárás költségei hogy nyomják le a közadós 70—8o°/0-át fedezetül ígérő közvagyonát a liqui­­dálási quotáig 5—io°/0ká; és hogy ezt is emlékül megkapja, várnia kell 3—4 évig. Ak­kor, midőn ezen szomorú állapo­tok köztudomásúak, azt várná min­denki, hogy a törvény magyarázói és gyakorlói a bírói székről a viszonos­ságok megszüntetésére és a hitelező jogainak védelmére ítél és interpretál. Dehogy! az adóst védi! Már oda­jutottunk, hogy nem szabad kérni sem, az adóstól pénzünket. Itt a szomorú példa, Z. L. bpesti kereskedőnek, egy másik kereskedő tetemes összeggel tartozott. A termi­nus rég lejárt, a felszólítások hiában­valók voltak: ekkor hitelező zárt le­vélben azt írta adósának, hogy ha jo­gos követelését ki nem fizeti, nevét a rossz fizetők jegyzékébe fogja kitétetni. Nosza adós zsarolásért jelenti fel hitelezőjét és pénzének megfizetése helyett vizsgáló bíróhoz zaklatja. A törvényszék nagyon helyesen megszüntette az eljárást, mert igazolva lett a vizsgálat során, hogy a kért követelés jogosult! A bpesti ki­. tábla ellenben szegény Z. L.-t. vád alá helyezte (21555—1891. szám alatt.) azon indokolással, hogy 1) a zsarolást jogos követeléssel is el­lehet követni, 2) azon fenyegetés, hogy nevét a rosszfizetők névsora közt közzé fogja tenni, veszélyes fenyegetést in­volvál épen panaszlóval szemben, mert kereskedő, kinek hitelét megóvni leg­főbb érdeke stb., stb. Mert kereskedő? Hiszen épen ke­reskedőnek első kötelessége pontosan fizetni. Vagy a kereskedelmi törvény azért adja a sok előnyös kiváltságot kereskedőkkel szemben (ott perelhet, hol könyveit vezeti, kiváltsága van a bagatell elől stb.) hogy tőle tartozást követelni nem szabad? Hitelét megóvni? Hiszen ha már képtelen egynek tartozását kifizetni, akkor fizetésképtelenné lett és ennek tudatában nem vehet több hitelt igénybe, ha csak nem a dolos terére lépett. A tábla szerint róla nem szabad nyilvánosságra hozni, hogy nem fizet, recte nem tud fizetni; de n kereskedő a fizetés­képesség látszatának megőr­zésével kiaknázhatja másé­side a mit­­sem sejtő üzleti connexióit. Ha a személyes hitelt nem védi kel­lőképen a törvény, akkor mit csinál­hatunk mi egyesek ? Sokat! Mindent! Tessék a társadalomnak megvetés­sel sújtani azokat, kik mások vagyo­nából ily után gazdagodni vágyódnak. Azt, ki egy véletlenül megtaposott tyúkszem miatt életét nem teszi koc­­­kára lovagiás után, azt megveti a tár­sadalom, kerülik az emberek és a meg­bélyegzettek névsorába kerül, de adós­ságot csinálni és a hitelezőt kijátszva nem fizetni, az bravúr. Pedig addig nem gyógyul meg a társadalom ezen rákfenéje. Addig mindig kaczagva csalják ki a pénzt a jóhiszemű hitelező zsebéből , míg a társadalom megvetéssel nem bünteti az ily egyéneket, mig a tisz- A „K Ö Z É R D E K“ EREDETI TAROZÁSA. — *M' —t*— A harmadik csók. Panzinger csúnya is, vén is, agglegény is, de mind e három természettől adományozott sebére volt egy szépség tapasza: a pénz. Ez tudvalevőleg a leghathatósabb és legjobb sebtapasz. Rendes vendége volt a hires „Három an­gyal czimű­ bor- és sörhelyiségnek, hol egy igazi élő angyal, a Czenczike sürgeti, forgott. Czenczikét igen szemrevaló teremtésnek tartotta az egész gárda, mely a „Három an­gyalihoz járt szomját enyhíteni és nem egy, egyek közül szívesen beszélgetett Czenczi­­kével, a­mikor a sör- vagy boradagot fel­szolgálta. Mert Czenczike pinczér leány. Még pedig a kiválók egyike e szakmában. Olyan ked­vesen tudott újságokat beszélni, hogy gyönyö­rűség volt hallgatni. A Czenczike igen kevés pénzzel rendel­kezett, lévén fizetése szörnyen sovány, de szép és becsületesnek tudta a világ. Egy estére hajló dé után Panzinger úr, midőn a negyedik pohár fröcsnél tarott egy ajánlatot tett a szép pinczérleánynak. — Szörnyen szép frucska vagy te Czen­czike­, mondta Panzinger Czenczikének, mi­dőn az ötödik polgári pezsgőt az asztalra tette és állát megcsipkedte. — Örülök, hogy Panzinger úrnak is tet­szem válaszolta szerényen a leány. — Ejnye, ha­­­agyon hangsúlyozod azt az „is“ szócskát, pattant fel az agglegény. Hát azt hiszed, hogy mindenkinek tetszel? — Legalább a vendégurak valamennyien ezt mondják, ha más szavakkal is. — Nem hazudnak, viszonozta Panzinger és miután végig simította gyér hajszálait, véres és ritkás bajuszát kezdte pödörgetni Te szép állat vagy. — Állat? Kiáltotta kissé méltatlankodva a leány. — A biblia egy tétele így mondja: De­­ hagyjuk ezt. Nekem egy ajánlatom van ré­­­­szedre. Nos, nem vagy rá kiváncsi? — Azt mondja anyám, hogy a kíváncsiság a vétekkel egy sorba helyezendő. — Igazsága van a te anyádnak. Én mi­vel hogy nem vagy kiváncsi, elmondom. Ha te háromszor megcsókoltatod magadat, én neked 100 fontot adok. — mondta, nagyot nyelve Panzinger. — 100 frtot? — Igen, egészben vagy felaprózva. — Nem tréfál. — Egy cseppet sem. A kis leánynak nagyot dobbant a szive. 100 frt rengeteg sok pénzt Mennyi mindent vásárolhatna ő öreg, be­­teges anyjának a télire. Egy bérelt téli fel­öltőt, jó vastag talpú czipőt. Milyen örömet szerezne ezzel az édesnek, a drágának. Rö­vid gondolkozás után felcsapott. — Nem bánom, megengedem, hogy meg­csókoljon, de azután azonnal kérem a pénzt, szólt pirulás közt a Czenczike. Áll az egyezség, felelte nagy örömmel Pan­zinger­re egyszer, majd másodszor megcsó­kolta a rószás piros ajkát. Czenczi egész nyugodtan tartotta ajkát, de mikor a harmadik csókra került a sor Pan­zinger úr abba hagyta a csókolózást. — nos ? kérdé a kedves leány csókra húzta száját. — A harmadik csókot elengedem, viszontá a vén kecske. — Nem bánom, örvendezett a leány ké­rem a pénzt? — Nincs nálam, majd alkalomadtán elho­zom, viszonzá a rókamájú Panzinger, ki a csókok élvezése után megbánta fényes aján­latát, nem azért, mivel a csók talán nem íz­lett neki, de sajnálta a nagy összeget. Hanem a leánynak is volt ám esze. Átlá­tott Panzinger veséjén. — Ön a csókot megkapta, még meleg tőle az ajkam , igy a pénzt is melegében kérem, — szó sincs róla ! kérek egy fröcsöt. — Ön csalól pattant fel a leány. — A csókrablókat nem szokták ilyen csú­nya néven hívni, kaczagott Panzinger, mi­közben sandán nézett az előtte álló Czen­­czikére. A leány arcza vérpiros lett a haragtól és szemei szikrákat szórtak a ránczos képű Pan­­zingerre, végre haragos szavakkal tört utat. — Tehát ön megbánta ígéretét? Ön ki­játszott engem? Ön visszaélt egy szegény leány hiszékenységével ! Pfus, ez nem szép, ez nem helyes, ez nem tisztességes eljárás ! — Akárhogy pattog is leány­asszony, pénzt tőlem egy garast sem kap, viszontá gorom­bán az uzsorás. — Jól van, a törvény elé viszem a dolgot ! *— Tessék, szólt válvonogatva Panzinger

Next