Közérdek, 1892. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-03 / 27. szám

vették azon városok, a­hol már van telephon ! Kopogtatni kell a kormánynál. Van hozzá jogczimünk, úgy sem kaptunk még semmit felülről soha. A derék Baross megígérte ezt ne­künk és ha el nem rabolja — egy ország kárára — et a sors, úgy biz­ton megkapjuk. Egyesüljenek az érdekelt városok, kopogtassunk együtt. S ha hasztalan, akkor a megyék, városok nyissák fel erszényeiket. Ők az érdekeltek elsősorban. Előre! Szégyen egy századdal elma­radni a kortól! V­árosi Köz­ügyek, Szabályrendelet M.-Vásárhely se. kir város területén a bejelentési kötelezettség átalánossá tételéről, a bejelentési hivatalról és a bejelentettek nyilvántartásáról. iI. FEJEZET. (Vége) 22. §. A hivatal­főnök a 7. § hoz képest hozzá benyújtott bejelentési lapokat gondosan át­nézi és ha azok adatainak helyessége vagy teljessége iránt aggály forog fenn, a valódi tényállásról szükség esetében a helyszínen meggyőződést szerez s annak alapján a ki­igazítást hivatalból eszközli. 23. §. A hivatali főnöknek általában joga van valahányszor oly jelenségek forognak fenn, melyekből a bejelentett adatok valódiságára vagy teljességére nézve alapos kételyek tá­madhatnak, vagy melyekből következtethető, hogy egy, vagy több egyén be nem­ jelentetett, helyszíni nyomozást eszközölni, vagy az ille­tőket kihallgatás végett megidézni, meg nem jelenés esetében pedig rendőri eljárás útján intézkedni. A hivatal főnöke a szakköréhez tartozó ügyekben kivánt, felvilágosításokat, világi, egyházi és katonai hatóságoknak. Írásbeli megkeresésekre hátiratilag, egyes hivatalos ügyben eljáró hatósági közegek megkeresé­sére pedig rövid uton és azonnal megadni köteles. Magánosoknak a hivatal helyiségben szó­beli értesítés dij nélkül. Írásbeli értesítés pedig 25 kv. díjért adatik. A hiva­tal főnök az ezen r­i­nen bevett dijak felöl szabályszerű naplót vezet, s azo­ ■ kat a napló kivonatának csatolása mellett a tanács utján havonként a város házipénz-­­ tárába szolgáltatja be. 25. §. A bejelentési hivatal a Budapest fővárosi bejelentési hivatala részére fensőbb helyen megállapított bejelentési lapokat, nyil­vántartási lajstromokat és egyéb nyomtatvá­nyokat használja, kezelési ügyrendjét pedig a városi tanács állapítja meg. Az 5. § ban érintett vendégkönyvek szin­tén a fővárosi hatóság által megállapított minta szerint készítendők és vezetendők. III. FEJEZET. Büntetőhatározatok. 26. §. A­ki a 3. §-ban előírott bejelentési kötelezettségét elmulasztja, valamint azon vendégfogadós, szállodatulajdonos és iparos­­segédek szállójának kezelője, ki az 5. §. által előírott nyilvántartási könyvet egyáltalán nem, vagy pontatlanul vezeti, vagy a városi rendőrkapitányság közegének felhívására be­tekintés végett át nem engedi, nem különben az is, ki a bejelentési lapok kitöltéséhez szük­séges adatokat a bejelentésre kötelezettnek bemondani, esetleg a személy­azonosságot igazoló okmányokat vele közölni vonakodik úgyszintén azon bejelentési kötelezett, ki a lapok kitöltésének ezen akadályát a városi bejelentési hivatalnál legott feljelenteni el­mulasztja, kihágást követ el s 50 krtól 50 frtig terjedhető pénzbüntetéssel, vagy meg­felelő elzárással büntettetik. 27. §. Aki szállodákban, vendéglőkben és az iparossegédek u. n. szállóiban az idegenek nyilvántartására rendelt vendégkönyvbe vagy jegyzékbe, ha a könyv vagy jegyzék átadása mellett arra felhivatott, nevét, állását és lak­helyét be nem írja, közbiztonság elleni ki­hágást követ el s az 1879 évi XL. t.-cz. 72. §-a alapján 50 írtig terjedhető pénzbüntetéssel, a ki pedig a hatóság tévedésbe ejtése végett nevét, állását, vagy lakhelyét hamisan írja be, ugyanazon törvényszakasz alapján, száz írtig terjedhető pénzbün­tetéssel büntetendő. 28. §. Vendéglősök, szállodatulajdonosok és az iparossegédek u. n. szállóinak kezelői, kik a náluk megszállott idegent, megszállásuk időpontjából számítva 12 óra alatt az előbbi szakaszon megjelölt bejegyzése fel nem hív­ják, vagy a mennyiben az idegen felhívásnak a fennebbi időpont alatt eleget nem tenne, erről a hatóságot nem értesítik; szintén köz­biztonság elleni kihágást követnek el s az 1879. évi XL. t.-cz. 73. §-a alapján 50 írtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők. Ugyanezen büntetés éri a szolgaszemély­zetnek azon tagját is, a­kit a szolgálatadó által e tekintetben reá bízott kötelességek elmulasztása terhel. 29. §. A városban megszábott külföldi, a­ki nevét és kilétét a vett felszólításra be­mondani, valamint azon lakást adók, fogadó­sok, vendéglősök, kik az idegennek megszál­lásáról a városi bejelentési hivatalhoz a jelen szabályrendeletben előirott 24 óra alatt meg­tenni elmulasztják, közbiztonság elleni­ kihá­gást követnek el, mely kihágásnál,­ elbírálá­sára az 1879. évi XL. t.-cz. 726.és13.§§-aiban megállapított büntetések azon'ij megjegyz­éssel terjesztetnek ki, hogy a magánlakást adók ,25 írt pénzbüntetéssel, illetőleg megfelelő elzárássall büntetetnek. 30. §. A kihágások elbírálásánál a 38.547/880 számú m. kir. Belügyministeri szabályrendelet azon megjegyzéssel jelentetik ki m­érvadónak,­ hogy az 1879. évi XXVII. t. ez. 20 §-ára való tekintettel az idézett szabályrendelet 8. § a alapján a kihágáso­s ügyekben­ való elsőfokú bíráskodással a bejelentési hivatal főnöke­ bizatik meg. 31. §.Ezen szabályrendelet a m­. kir. belügy­minisztérium által történt jóváhagyás után, szabályszerűen kihirdetendő s kihirdetés után 30 nap múlva lép életbe, végrehajtásával a városi tanács bizatik meg. Marosvásárhely sz. kir. város törvényha­tósági bizottságának 1891. jzxiius 1- én tar­tott, közgyűléséből. Geréb Béla s k. Hints Károly s. k. polgármester, főjegyző. pest üvegfedelü központi pályaudvarára, a hol annyi könyvet, ejtettem akadémista ko­romban, ha ott kellett elválnom „szivem ki­rálynőjétől.“ Kiszállottunk, rengeteg ember, örvendező árczok, futó hordárok, szemfüles rendőrök, jó szimatu finánezok ölelő karokkal közeled­tek felénk. Megvizsgálták a koffereket és oh­­ végzet, Bertalan bácsinak a kofferje kicseré­lődött. A­mint kibontják — egy vállfűző,­­ megszámlálhatatlan skatulya s egy harisnyába­­ belevarrva egy csomó ezüstpénz. Látjuk, hogy­­ egy hátracsapott feketetohas kalapu terjedel­­j üres asszonyság kétségbeesetten szaladozik s ki­abálja mindelik hordárnak, hogy az ő kofferét elcserélték, az övében sem dohányos zacskó, sem férfi ,gallérok, sem mansetták nem lehet­ ” nek. Szerencsére azonnal helyreüthettük a tévedést. Hogy a bérkocsis is becsapta őket, mon­dani sem szükséges. Már jó előre volt szállásunk fogadva egy elhagyott özvegy aranyművesnénél. Az úti­­társak meglepő sikkel csókoltak kezet az öz­vegy izrael néninek és bemutatták magukat. Rendre mindnyájan elbeszélték otthon hagyott családjuk ügyét-hajóit. Én indítványoztam, hogy mosakodjunk ki és induljunk meg a városba mozogni. Odahaza egy úr, már jó eleve örömmel vette tudomásul, hogy Pestre készülünk s kis funk­cziával megjegyezte, a peleskei nótárius szerint, hogy: „meglátják valahára Mátyás király palotáját “ A Pannónia kávéházit» mentünk legelőször ! !­, a bel­sz éti indítványom­a mindnyájan­­ „bőrös kávét“kértünk a pinczér úrtól. Mikor innen távo­ni akartunk, mindnyájan kezet­­fogtak a pinczérrel és jó egészséget kívántak. Az utczatorkolatoknál hol őket, hol engem fenyegetett a kocsik általi elgázolás veszélye. Hol egyiket, hol másikat kellett kirángatnom a kocsikból. A kereskedések kirakataiban levő tágakat esőernyőikkel mutogatták s mégis adta Menyhért bácsi az árát egyiknek, mert egy suhancz kölök megtaszitotta s a nagy ablaküveget irtózatos csörömpölések kö­zepett benyomta. Megakartam szökni tőlük, de a lelkismeretem vissatartott. Tehát együtt veszekedtünk a kereskedővel, hogy miért tart akkora ablakokat. A helyi képviselőt telefon utján odakértük s annak a gyezessége mel­lett váltót kellett adni szegény Menyhért bá­csinak, hogy mihelyt hazajövünk, az árát azon-­­ nal elküldi. Az egyetem előtt villanyos vasútra akar­tunk ülni. Bertalan bácsi nyugodt flegmával töltögette a pipáját, hiszen — úgymond — „a lovak még sehol sincsenek.* Persze a vo­nat elsérült, mi tátott szájjal bámultunk utána. Ekkor megmondtam, hogy sietni kell ám, jön a másik vonat, itt láthatatlanok a lovak. A Ráczfürdőben az önműködő székekre leültettem őket és szörnyű riadalommal ug­ráltak fel a zuhogó, meg csapkodó zuhanyá­tól. A Babhus pofa alatt levő kádba ült az egyik, kit ő kigyelme (persze hideg vízzel) nyakon öblintett szájából. A törülköző szo­bában Bertalan bácsit legelőször lebontották egy lepedővel, ki irtózatos „gyilkos“ kiabá­lásban tört ki és a törülő szolgát nyakon­­csipte, azt hivén, hogy őt meg akarja mer­jeszteni. A villanyozásnál menykőcsapástól féltek s mikor a toalettszobán vonultunk át, a késes tyúkszemvágó fogadott. Bezzeg, oda­­mondott neki Boldizsár bácsi: „menjen, men­jen, már ismerjük magukat.“ A­hogy kiléptünk a fürdőhelyiségből egy hálaadó sóhajt bocsátott mindelik, Bertalan bácsi jó keresztényhez illően háromszor hányt magára keresztet. Csak összenéztek, de mit sem szóltak, hanem kissé félénk hangon kér­tek engem a kalauzolásra. A kacsagás is, a méreg is fojtogatott. Már dél jóval elmúlt, elvezettem őket a „zöldkoszorúhoz“ czímzett vendéglőbe, a­hol­, egy németül beszélő kapitánnyal majdnem összevesztek. A vörös bor tetszett és jó dé­lutánig ott pipázgattunk. Délután megtekin­­tettük a Citadellát, uzsonnára betértünk ott egy kia korcsmába. Ott a bor még jobban megtetszett úgy, hogy már tiz óra volt mi­kor elkiabáltam magam mérgesen „cab­ul, Menyhért bácsi szájon kapott a német szó­ért. Az öregek formaliter be voltak tranezfe­­rálva a bortól. Elkezdtem beszélni, hogy ilyen­ helyen nem tanácsos ám este mászkálni, mert az embert hamar fejbekollintják. Azon pil­lanatban szalad őrületesen lefelé egy suszter inas. Na, mondom, futhatunk mi is. Mém Bol­dizsár bácsi legelöl, de a sötétben nem látva, a hegyoldalába épített egyik ház fedelére zu­han, irtózatos robajjal. A házbeliek ki, alig­­alig tudtunk elmenekülni. Bezzeg ugyancsak lihegtek és átkozták a főváros közbiztonságát. A lánczhídfőnél bérkocsiba kellett szálla­­nuuk, annyira ki voltak már merülve a gya­loglástól. Hazaérkezve a házmesterrel kezet fogtak és bocsánatot kértek a késő éjjeli al­kalmatlankodásért. A házmester azzal vigasz­talta őket, hogy nincs semmi baj, csak egy­­egy hatost szúrjanak le. Reggel négy órakor már talpon voltak, mint odahaza Erdőszent-Cserepesen. Hiába biztattam őket, hogy az nem ér sem­mit, mert m­ég nincs élet Pesten. Elkezdtek sétálni a szobában fel s alá, éktelen pipa­füstölést rendezve. Bertalan bácsi lement az utczára, egyet fordult s már nem tudott ha­zajönni. A 14-ik számot nem találta sehol. Ott volt a 13., a 15., de nem volt közbe a 14. Megállott egy helyben és bámult. Nem mert onnan megmozdulni. Aztán mikor nyolcz óra felé lementünk, majd hogy meg nem csó­­­költ örömében. E nap javarészt villámreggelizénnel töltöt­tük. A Szikszaiba két-két adag kolbászt el­nyeltek ti£*tiz pohár sör kíséretében. Azon­­kitül különféle a sajtokat. Az étlap egyik pontja is is fellelkesitette a földieket s varázaütésre mindhárman „székelygulyás“-sra rendeltek. Mi­kor fizetésre került a dolog, elősoroltak min­­dent a­mi volt, de a boldog domborulattal bíró poczakos Boldizsár bácsi nem tudott beszámolni arról, hogy a hány olyan apró császárzsemlét evett meg. Azt mondta a fizető pinczérnek, hogy nézze meg egy akkora em­berbe hány mehet bele s aztán annyit szá­mítson. A pinczér egy kosával számított fel. A menet megindult az Emke zászlójával és mi utifja. Olyan gyuradásban volt szeren­csénk részt venni, a mi „elfelejthetetlen lesz még halálunk óráján is.“ Mikor a király kő- Az állati hullaégető. A Maros balpartján, a szentgyörgyi or­szágút vonal és a Maros által határolt liget azon részén, mely az állatvásár terén pár száz lépéssel felül van, a gáton kissé alul, ott van az állati hullatér, tövises sodronynyal van elterítve, hogy oda szabadon járó állat be ne juthasson. Ott a hullatér közepe táján van felépítve Tamás János Marosvásárhely sz. kir. város állatorvosának nagy horderejű találmánya, az állati­­ragályanyagok pokoli tüze, égető kemenezéje. Egyszerű tégla al­kotmány, mely mintegy 3 m­. magas, 5 m. hosszú és 3 m. széles lehet. Tetején magas bádog kémény. Északi oldalán aranyos be­­­­tűkkel ott díszeleg a „Patent“, mely a ku­­­tatónak fáradozó lelkes embernek fényes bizo­­n­nyitványa, és elismerése a küzdelem ered­ményéért. Északi oldalán van a kemencze szádája, melyen a befutás történik, m­íg a déli oldal szábáján a megsemmisítendő hulla tolatik be, a szárnyas vasajtók mögé.­­ Egy háromkerekű vaskocsi van, melyre a­­legnagyobb háziállatot akár egy e­mber fel­­­húzhat, mert fogaskerekekkel és húzó kötéllel van e­látva. Mikor a hulla kocsin van, a pompásan kitéglázott utón felhúzatik a száda elé, a­hol a kocsi felszínén alkalmazott dom­­­bor­sínek forgó csigája bele­illik a kemencze két oldalán levő homorú sínekbe, és így a kocsi felszínén levő vasrostélylyal egyetem­ben, könnyen betolható a kemenczébe. Itt, a vasrostélyba felülről lecsüngő lánczok ka­­pocsa bele­akasztatik és kivülről szintén fogaskerekek segélyével felhúzható éppen a boltbós kemencze legfelső részébe. Mikor a hullám­gy el van helyezve, akkor a kemenczébe tüzet esegujtanak, az ajtókat­ becsukják és meg­kezdődik az égési folyamat. A kemenezének alsó­részében zsir felfogó készülék van, mely a felfogott­ forró zsirt a déli ajtó alsó ré­szénél kibocsátja,­ a hol az felfogható. Ugyan­itt, a hullaszállitó kocsin maradt véres'kocsis fenék, mely lapos serpenyő­s alakjával bir, betolható,és igy a legkisebb hullarész meg­semmisíthető. A kémény csak eleinte, később alig füs­töl, füstjén a nagy légvonat folytán, undo­­rítóbűr nem érezhető. E hó 30-án d. u. 3 órakor mutatta be Tamás János állatorvos találmányát, minek megtekintésére több száz tőből álló közönség vonult ki az állati hullatérre. Ott láttuk a fö­dmivelésügyi minisztériumtól kiküldve Kl­ima Miklós Budapest­ fővárosi felügyelőt, ot­i vált Sándor László alispán, Geréb Béla polgármester, Kovács Ferencz apát­­plebázios a gazdasági egylet elnöke, Lá­zá­r Benedek rendőrfőkapitány, Oroszlán Istv. tanácsos, Tarcali honvédőr­nagy, Agyagási Károly megyei főorvos, Sequins Ferencz áll. főállatorvos, C­sázik János honv. huszárezred állatorvos, a bel­yi és vidéki állatorvosok, or­vosok, több táblabiró és igen nagyszámú in­telligens közönség. Hullával nem rendelkezvén megvette a fel­találó Lila nevű lovát 10 írton, leszúratta és az egész folyamatot bemutatta a szakértő közönségnek. Felhúzatta a kocsira lovát le­fejtette (ekkor még le is fotografálták a tabu­lean­sot), hogy egyúttal zsírfelfogókészüléké­nek gyakorlati hasznát is bemutathassa 100 kiló fagyurt is adott hozzá, mivel a leölt hulla igen roszul táplált állat volt. A hullát 4 óra 5 perczkor betolták a kemenezébe és feltaláló 5 órakor már konstatáltatta, hogy a hullának csak csontszénből álló termékei vannak a rostélyon. A közönség feltalálót lelkesen megéljenezte. Tekintettel arra, hogy a kemeneze alig pár nappal épült fel nedves téglákból, még nincs kiszáradva, az ajtók nem csuknak egy­általában, a kémény alacsony, a segédkező gyepmester személyzetnél meg a „féltékeny­ség“ is dolgozott, sok kellemetlen incidens történt, de egyebekben a bizottság elfogadta és teljes megelégedését nyilvánított a fel­találónak. Kl­ima Miklós felügyelő meg „jó hírt visz a minisztériumba. Állategészségügyünknek és kapcsolatosan az emberegészségügynek páratlan szolgálatot

Next