Közérdek, 1893. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1893-01-01 / 1. szám

Marosvásárhelytt, 1893. január 1-én. r Aselremélt hosszú életnek örven­­det­t siár mostani reményünk szerint mégö­vőben is hosszú életnek ör­­vendő ipunk, midőn e beállott újévvel az V- évfolyamába lép, kötelessé­­gü­nke véljük teljesíteni, midőn ez al­­kalomal részletesebben is foglalkozunk lap­unk követendő irányával és meg­­is­mertjük olvasóinkkal mindama ne­hézséget, melyekkel egy vidéki lap szerkezése jár. Más elismeréssel kivánunk adózni miindeekelőtt azon lelkes pártfogó­­inknakkik úgy előfizetéseikkel, mint szeller, támogatásaikkal lehetővé te­szik l?ünk megerősödését és további fejlődéét. Szégyenelve kell bevallanunk. De itt, hogy míg városunkban, a székeek fővárosában sok előkelő, tiszte birtokos, közhivatali állást el­fogta hivatalnok, ügyvéd, kereskedő és soros polgártársunk nevét előfize­tőm­k sorában feltaláljuk, addig hiába keressük vármegyénk s annak közsgei hivatalosai és tekintélyes bir­­tok­ai, kereskedői és iparosai neveit, mert azt abban nem tudjuk feltalálni. Viasztalásunkra, nagy elégtéte­lünké szolgálónak találjuk azon kö­­rülmnyt, hogy városunk és várme­gyék irányadó körei, valamint váro­sunk és vármegyénk derék intelligen­­tiájnak távol lakó, de szülőföldjük­höz a távolból is ragaszkodó tagjai — lpunk megindulása óta — állandóan búgó támogatóink, kiknek ez után is hazfias kötelességeik teljesítéséért — nemt mulaszthatjuk el szívből köszöne­tet mondani. A­mi a szellemi támogatást illeti e tekintetben örömmel jelenthetjük, hogy úgy a megyénkben, mint a távolabb élő írói nemzedék részéről nem remélt buzgó támogatásban részesültünk és így azon szerencsés helyzetben va­gyunk, hogy e folyó évben is teljes mérvben kielégíthetjük tisztelt előfize­tőinket és olvasóink általunk nagyra becsült várakozását. Egyeseket, egyesületeket, hatóságo­kat és intézeteket tisztelettel kérünk szíveskedjenek ezentúl is mindenről tárgyilagos rövidséggel értesíteni, a­mit a társadalom érdekében szüksé­gesnek vélnek tenni. Egy vidéki lap fenntartása és szer­ke­s­ztése nem oly könnyű dolog, mint azt igen sokan képzelik — mert el­tekintve attól, hogy az a szükséges anyag hiányából — a kisvárosias, a közvetlen személyi érdekek okából, elég terhes munkával jár. Sok elen­­tétes érdek követeli kielégítését egy olyan olvasó közönség részér­ő­l a mely­­lyel a szerkesztő és munk ta­­tai úgy­szólván együtt élnek* ! A kinek valamely czikk szájaize szerint való, az dicséri a lapot, de jaj­a, szer­kesztő fejének, ha valamely megyei, vagy kisvárosi nagyság sértve érzi magát a kimondott igazsággal vagy pláne a visszaéléseket fedő fátyol fel­­lebbentetik. Ilyenkor szemedre hányja, hogy írni sem tudsz, hogy csak haza­­fiságból jártatja a lapot, melyet nyom­ban visszaküld, vagy visszaküldéssel fenyeget és fűnek-fának jósolgatja a lap mielőbbi megbukását stb. stb. Azt hisszük, hogy a lefolyt 4 és fél év alatt is a­hányféle városi, megyei, egy-egy rohamot intézzenek a piruló hallgatók zsebei ellen. Az élvezni szerető közönség ezúttal nem­csak a budapesti híres „Kék­ Macská“-val, hanem a piripocsfalvi , Szürke Egér­­rel is megelégedett volna. Könnyen érthető érdeklődéssel várták tehát a jó kenyere-téglásiak a kósza hir beteljese­dését, amely nem kevesebbet ígért, minthogy a vidéki magyar-német, lengyel-zsidó dal­­társulatok legjobbja, a „Fehér Medve“ jön, — ha jön, Heuréka ! — dicsértessék annak szent neve, aki az erkölcsnemesítő tengereket ismertté tettel — nem csak jön, hanem már itt is van! A jódlk­ozó társulat ez egyszer csakugyan megfelelt hírének és eléggé élvezhető is volt, eltekintve attól, hogy a magyarosodást — sajnos — igen nagy mértékben terjesz­tették. (Hogy a román kakas csípje meg az oldalukat !) Germán hajlamaimnál fogva azon­ban az én kedvenczem Tulipán Éva volt . . . . a magyar énekesnő. Az én életemben köztudomás szerint az Éva név nagy szerepet játszik, Éva napkor születtem, Éva napján estem át szerencsésen az egyetemi szigorlaton, Éváért párbajoztam kétszer, Éva szép szemeiért ültem a minta­adós városban lévő államfogházban néhány rövid hetet, és ugyancsak Éva volt az, aki a „Kóser libamáj“ czímű vendéglőben meg­egyesületi, közoktatási, társadalmi ügy­ban s azok mindegyike részrehajlat­­lan tárgyilagossággal e lap hasábjain anélkül tárgyaltattak, hogy a közügy iránti érdeklődésünket és meggyőző­désünk szavát egy pillanatra is alá­rendeltük volna személyi, magán, vagy a klikk érdekeinek. Ezt tesszük jövőben is emelt fővel tiszta lelkiismerettel és közügyek iránti teljes odaadással. A „K­özérdek“ első­sorban a magyar nemzeti, állami eszme és kul­túra szolgálatában áll, buzdítva és serkentve minden olyan nemes törek­vést, mely eme magasztos czél felé irányul. Másodsorban éber figyelemmel kí­vánja kisérni a székely főváros és vár­megyénk anyagi és szellemi mozgal­mát, köz- és társadalmi életét. Szellemére nézve nyíltan bevalljuk, hogy mint eddig, úgy a jövőben is a nyugodt, józan és a szabadelvű ha­ladás barátai leszünk. Az eszmék kifejtésének módját te­kintve, a mérséklet és az ellenvélemé­nyek tisztelete fog mindig vezérelni. Vitás esetekben tért és alkalmat adunk arra, hogy érv küzdjön érv ellen; a a jogica, dialectika fegyverei élesek lehetnek, de a személyeskedést, ha a közügy ezt nem kívánja meg, a­mint kerültük eddig, kerülni fogjuk jöven­dőben is. Hogy mindenkinek szájaizére fejt­hessünk ki egyes közérdekű eszmét, azt tőlünk kívánni nem lehet, ha csak részrehajlóknak nem akarjuk tekintetni magunkat, épen ezért kijelentjük azt is, hogy ellenvélemények higgadt,­sze­tartott keresztény nőegyleli bálon egy elke­resztelt pofonhoz juttatott. . . . Oh, az Éva veszedelmes név, különben ezt paradicsomon kívül boldogult Ádám apánk is megmondhatná! Mikor meghallottam, hogy azt a szép,szőke énekesnőt, aki gyönyörű ezüstcsengésű hang­jával rezgésbe hozta a szíveket, — szintén Évának hívják, daczára annak, hogy nem vagyok tánczos hatalmasan czeppedlizett örömében a lelkem. Ők önök marosvásárhelyiek nem tudják, mire lettem volna én képes e szép kék szemekért ! Képes lettem volna a Niagarát átúszni érette és mezítláb Jeruzsálembe zarándokolni, — csakhogy egyedül őt halljam, egyedül őt lássam. . . . Egy sarokba ülve néztem Tulipán Évát. Néztem hosszasan, merev tekintettel , mialatt kedvencz nótámat (a „Ha én nekem pénzem volna“ kezdetüt) énekelte pacsirta szerű hangjával, úgy fájt az a keménynek hitt szívem, hogy miért nem bírom őt is egészen . . . . az ötödik Évát. Kicsordult az áruló köny szememből. Barátaim azt kérdezték, hogy talán az újfajta „Senioritás“ szivar füstje kábított el. . . . Nem szóltam semmit. Nem akartam, hogy kinevessenek azért, mert annak a szép éne­kesnőnek a tekintete kábított el annyira. Az utolsóelőtti estén észrevettem hogy mélyeskedéstől ment előadására lapunk hasábjai mindenkor és minden mél­tánylást érdemlő esetben nyitva álla­nak az érdekeltek részére. A­ki más­kép fogja fel a sajtó nemes hivatását, az csak vagyonszerzési mesterséget űz és a közvélemény megvetését mél­tán megérdemli. Nem kérkedünk eddig szerzett ér­demeinkkel, annyit azonban nyugodt öntudattal és tiszta önérzettel el me­rünk mondani, hogy szerény lapunk 4 és V. évi fennállása óta megyénk és székelyfővárosunk sok oly fontos és életbevágó kérdésével foglalkozott, melyeknek részrehaj­latlan kifejtése az irányadó körökben is komoly megfon­tolásra érdemesíttetett a mint például felhozhatjuk, a királyi táblánk áthelye­zése terve ellen bevezetett állandó szellemi harczunkat, a polgári törvény­kezési rendtartás és a végrehajtási törvény hézagainak, valamint a katonai büntető törvénykönyv, bűnperrendtar­­tás, a katonai bíróság, a becsületügyi bizottság szervezésére vonatkozó, to­vábbá tanügyi s végül számtalan ipar­ügyi stb. stb. —­ a fővárosi­ sajtó ál­tal is elismeréssel fogadott és szóról­­szóra reprodukált — czikkeink bizonyí­tanak. Ezeken az országos érdekű czikke­­inken kívül sok más minket közelről érdeklő kérdésekben elfoglalt álláspon­tunk, mely nemcsak a helyi közvé­lemény megelégedésével találkozott, de azon körökben is hódítottunk, a­hová a közodaj szerint is tényleg bejutott. Ez lesz törekvésünk e beállott új­esztendőben is és mi csak örülni fog Tulipán Éva magánosán ül a terem (vulgó, magtár) egyik félre eső zugában. Dobogó szívvel közeledtem feléje. — Kisasszony .... szóltam hozzá za­vartan és meghajtottam magamat, — nevem sárga- és fehérrépafalvi Kukoriczásy Elemér hírlapíró, a „Füllentő“ czimű és rotácziós gépen negyvenötezerötszázhuszonöt példányban nyomódó vegyestartalmú napilap hírrovatának a vezetője. Az énekesnő rám nézett azzal a gyönyörű kék szemeivel és fitymáló hangon mondá: — Fidonci micsoda bolond név az a Kukoricza ? Azzal elfordult és az „Uodecti, dódecsi“ nótát dúdolgatta. Kissé meghökkentem ezen a furcsa fogad­­­­tatáson, hanem azért — ámbár nem vagyok Schlesinger — még­sem hagytam magam. — Nagysád elhiheti nekem, hogy a műveit keleten ilyen nevek vannak most divatban. .... Különben azért nemes vagyok, hebeg­tem némileg zavartan.­­ Éva, a kegyetlen Éva leányzó, hallgatott. — Kisasszony! Semmi felelet. — Fräuleini Néma csend. — Mademoiselle! Rémes hallgatás. — Miss! Untató szünet ! „A KÖZÉRDEK“! eredeti tárcsája. Tulipán Éva. — Ifjúkori naplómból. — I. Forró, napsugaras idők jártak. Az idő is kiállhatatlan volt, az adóprés is kiállhatatlanu­l működött: a városka népének tehát minden­félekép melege volt. Kenyere-Téglás, ott a magas szilasbolhási halmok tövében, egy zemplénmegyei kihalt ínséges faluhoz hasonlított. Semmi élvezet, semmi látványosság benne. Csupán a csordából a mai kor igényeinek teljesen megfelelőleg átalakított „Széchenyi üget“ telt meg estén­­kint zsúfolásig a szabadba siető derék kenyere­­téglási úri közönséggel, akik kéjes gyű­r­t nyérrel szívták a sétány jobboldalán fel­halmozott szénaboglyák balzsamos illatát és hallgatták nagy élvezettel a tópartra kimász­káló és vérszomjas szúnyogokra dühös hajtó vadászatot tartó jótorkú kecskebékák andalító danáját. Kenyere-Tégláson színész még sohasem fordult meg; nem is tudták ott, hogy mi fán teremnek Thalia simára borotvált nyo­morgó papjai. Csupán az erkölcsnemesitő tengereket ismerték, akik hébe-korba felszök­tek ütni náluk kisded satorlájukat, hogy e 1 -ső szám. Marosvásárhelytt, 1893. január 1. Társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és vegyes tarlatoi^etilap Megyeren minden vasárnap. i? $ f’ j |j X907i n,r,l,.tfe,.k dí­ja: UL i ‘­J . . .g»«rkw»tt«ég: _ ' j" ■ Felelős szerkesztő és laptuluijflonos: Era kétezer h.sobo.ott B^end sorVÉl**^ “XlflzAk tó, Egefivre . . . 12 korona. .... . térmértéke SO fillér. a lap szellemi r eszet illető koz-Fél­re .... 6 korona. Pálffy Mihály ügyvéd. Bélyegárj minden beigtatás után 60 fillér. remények, valamint az elofizete-Negl évié . . . 3 korona. _ * ...... Nyilttér soronként 1 korona és 60 fillér. sek és r®kila“^sok;“ é.Zendek• t? , , Adi Árpád kiadó. — Kéziratot nem küldtink vissza. . , Egora .... 1 korona. H _____________________ Cs„ bérmente, ,„,lekat (.gtdaBk .­ Adi Árpád könyvnyomdájában. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­

Next