Közérdek, 1895. január-június (7. évfolyam, 1-27. szám)

1895-01-06 / 1. szám

VII. évfolyam. Telephon d. 1. szám, 19071. Marosvásárhely, 1895. január hó 6-án. Társadali, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és vegyes tartalmú hetilap Megjelen minden vasárnap. Telephon d. Előfizetési dijak: Hirdetések díja: Szerkesztőség: TTWh* x„... , jeles szerkesztő és laptulajdonos: kétszer hasábozott garmond sor vagy annak Bolyai-utcza 15-ik szám a nova idgesz evre . . . 12 korona, térmértéke 30 fillér, a lap szellemi részét illető koz-Fél évre .... 6 korona. Pffv Hiliházy Van véd. Bélyegdíj minden beigtatás után 60 fillér. remények, valamint az előfizető Negyed évié 3 korona * » s*» Nyilttér soronként 1 korona és 60 filléresek és reklamációk intézendők. |7t t* íi .,JL J' ■■■ Kériratot nem küldünk vissza. _r_ Kiadóhivatal: üigy nora . . . . 1 korona.. Adi Árpád kiadó. Csak bérmentes levelet fogadunk el.___________Adi Árpád könyvnyomdájában. Hirdetéseket elfogad és közvetít Budapestéi] Stein Bernát hírd. irodája fürdő-utcza 4. sz. Goldberger Á. V.hírd. irodája Váczi-utcza 9. sz. — Hausenstein és Vogel hirdetési iroda Bécs, 1895. Egy év! Lepergett a végtelenség óráján ismét ! Számot tévő idő ez nekünk földi halandóknak, kiknek a kötelesség teljesítését a létérti küzdelem mellett a végesség tudata és a végbizonytalan határa, a fokozatos szorgalomra sarkalja. Lepergett egy év! Vájjon sajnáljuk-e elmúltat ? Beköszöntett egy év! Vájjon örvendjünk-e jöttének ? A teljesített kötelesség ennek mérve. Aki erejével számolva a véletlen és ambícziója által részére juttatott hatáskört úgy tölte be a távozó évben, hogy arra nemcsak ő, de a hatáskörén belül vele érintkezők is megelégedéssel tekintnek vissza, az egyben teljes bizalommal tekinthet a jövő évre is. Vájjon mi és lapunk a „Közérdekügy törtöttük-e be hivatási körünket az elmúlt évben, hogy ebből a jövőre bizalmat meríthessünk-e ? Vájjon lapunk tartalma megfelelt e a lapunk programmját és intenczióját magában ölelő közérdek címnek ? A közérdeket szolgálta-e a mi „közérdekünk ? A szerénység feltételével mondhatjuk az igent! Mert soha személyi okok, nyagiakra való törekvés nem terelte tollunkat azon tövises ösvényről, ily az egyenes, szókimondás útja. Sérelmek eloszlatása, helyes elvek egvalósítására való törekvés, a jó éghonosítása, a burján kiirtása: ez fit tullunk hegyén mindenkorán. Nem szolgáltuk soha az egyes embert, és mindig az összesség érdekeit. Anyagi áldozatok árán lapunkhoz apcsolt állandó munkatársaink hutott tollaival lapunk szellemi niveauját indig az irodalmi magaslaton tartjuk. Szószólói voltunk az iparosok érkeinek, sürgettük az iparos oszily sérelmeinek mielőbbi eloszlatását. Rámutattunk az agrárbajokra és azok gyógyításának formáira. Jogi cikkeinkben a jogkereső nagy köönség érdekeiért harczoltunk. A kisereskedők és kisgazdák hitelképessége iánt a bizalmat fokoztuk Lokális érdekeket soha szem elől nem téveszettünk Közhasznú intézményeink létezését izlettük. Ha csak sejtettük, hogy valahol irásunk jól felfogott érdekein rágódó baj vagy visszaélés létezik, személyekre való tekintet nélkül hegyezett tollal irtó háborút folytattunk (A székelyek fővárosa panamája!). Vonal alatt pedig tárcza rovatunkban állandó tárcza-iróinkon kívül nem egy országos nevű író szellemes dolgozatával kedveskedtünk olvasóinknak. Ezekkel és karczolatainkkal különösen hölgy olvasóinknak is igyekeztünk kedveskedni. S a siker ? Nos! Az sem volt meddő! Nem egy kivánatunk, nem egy óhajunk öltött testet. Nem egy javaslatunk lett megfontolás tárgyává téve, még a magas bársonyszékeknél is. Az erkölcsi eredmény teljesen kielékétszer, háromszor szeretnék megjelentetni és társadalmi rovata elé politikai rovatot is adni. Szóval mi a közérdeket még jobban és még sűrűbben óhajtanék szolgálni. S ez nem is oly vérmes remény mert ha mi bérezés kis hazánkban Brassó, Sepsi-Szent-György, Kézdi-Vásárhely, melyek mind kissebbek és kevesebb intelligencziával birnak mint városunk a székelyek fővárosa és Nagy-Szeben stb. stb. hetenként 3-szor sőt 4-szer is megjelenő lapot tud fenntartani; miért ne lenne erre képes a székelyek fővárosa is, hol az értelmiség foka és az értelmesek száma, mint már fennebb említők, nem áll háttérbe az említett városok mögött. Hiszen a sajtó támogatására van utalva, különösen a mi városunk, melynek két oly országgyűlési képviselője van, kik — egyéb elfoglaltságuk okából — fent a mi városunklocális ügyeit nem érnek rá kellő mértékben képviselni. Mi nem egyszer pótoltuk e hiányt oly módon, hogy a mindenkori locális érdekekről írott tárgyilagos czikkeinket a megfelelő miniszternek megküldöttük, nem egyszer kimerítő memorandum kíséretében. Illés a világért fel nem mert volna tekinteni a czipője hegyéről, annak fogyatékos voltát látszott tanulmányozni. — Pedig lássa, Illés — folytatta a csábító szirén—jó volna, ha már megnősülne. Uram isten, micsoda változást idézne elő a maga életében egy gonosz feleség! A ruhája nem állana olyan rendetlenül, mint most, a kalapja sem volna olyan zsiros a fején, a nyakkendőjének csokra sem csúsznék fel a nyakára ... ha aztán lesz felesége a háznál . . . Illés lopva a tükörbe nézet és néhány pillanatig vizsgálni kezdé a saját, kissé elhanyagolt külsejét. — Hm, mond valamit! mormoga magában. Hanem egy a bökkenő, folytatta később kuszáit bajusza hegyét rágva, honnan vegyek én magamnak a feleséget? Sára meg nem állhatta, hogy e naiv kérdésre el ne nevesse magát. — Menjen maga bohó, huszonötéves gyermek! Hiszen azért adott az isten az embernek szemet, hogy lásson! Olyan ember, mint maga, aki szolid, becsületes, jóravaló teremtés: minden ujjára kap akár százat. Hanem persze keresni kell, mert a sült galamb nem repül ám senkinek a szájába. Illés nem felelt. A háziasszony ajánlata, úgy látszik, szeget ütött a fejébe. Tenyerébe hajtva fejét, gondolkodni kezdett a A „K Ö Z É aDEK“ eredeti tárczája. A HÓEMBER Chamangeaux Illés, az újonnan kinevezett számtiszt, mikor méltóságos nagyajtay Ajthay István főispán urnál tisztelgett, hogy megköszönje neki kegyes pártfogását és a beszéd végzetével meghajtotta kissé hajlott derekát, hogy távozzék, úgy érezte magát, mint egy olyan szegény fiatal ember, aki váratlanul valami fényes örökséghez jutott. A főispán kegyes leereszkedéssel veregette emeg a vállait és barátságos hangon mondá neki: — Igyekezzék a megkezdett úton haladni, kedves barátom, mert így csakhamar véglegesíteni fogjuk önt ezen állásban. Illés néhány köszönő szót mormogott, aztán még egyszer meghajtotta magát a hatalmas pártfogó előtt és lassú léptekkel kiment a díszesen berendezett főispáni irodából. Amint kiért az utcára, úgy érezte magát, mint egy újjászülött. A világot egészen más színben látta most maga előtt, mint máskor. A nap forrón, szinte égetően sütött alá. A madarak viganája, hangos csicsergése betöltötte a díszes teret. Az emberek, akik ott sürögtek-forogtak körülötte, mintha ma okkal barátságosabb tekintetet öltöttek olna magukra, mint máskor, és mintha a sk ágai között suttogó szellő is egyedül sok az ő szerencséjét, boldogságát hiretné. Izgatottan sietett haza lakására. Gyorsanrántotta az üvegajtó szárnyát és a szoba szepén foglalatoskodó szobaasszonyához iohanva, erősen megölelte, csak úgy ropptt szegénynek a dereka. — Boldog vagyok! — sóhajtotta. A szobaasszony előbb ámult-bámult, ha- ám amint kibontakozva az ölelő karok lózül, ránézett Chamangeauxra és látta annak izgalomtól kipirult arcát, elnevette magát: — Mi lelte magát, Illés? — Hogy mi lelt ma engemet? — kérdé az uj számtiszt boldogságtól sugárzó arccal. Hát nem látja arczomról, szememből, mi ért ma engem ? Sára asszony erősen a fiatal ember savó szinű szemei közé nézett. — Smit sem látok! — mondá mosolyogva. — Noha nem látja, hát majd megmondom. A főispán kinevezett a városnál legutóbb megürült számtiszti állásra. Hát nem örül e hírnek ? A szobaasszony odanyújtotta neki piciny, formás kezét égítő. Ámde a legszebb poézis hátterében is ott kullog a sötéten rideg próza. Erkölcsi sikerből egy kiadó nem fizetheti a szellemi munkatársait. Egy lap akkor teljesítheti igazán szép hivatását, ha előfizetőinek száma a kiadás gondjait eloszlatja. Nem azt akarjuk mondani, hogy a „Közérdek“ nem lett méltatva, csak azt mondjuk, hogy nem eléggé ahoz, hogy ambíciónkat elérhessük. Mi tudniillik a „Közérdek“ et hetenként — Örülök, igen örülök, — mondá Illés izgatott hangon mesélte el a történteket. — Tudja Sára lelkem, a főispán még a vállamat is megveregette és azt mondta, hogy csak igyekezzem hivatásomat lelkiismeretesen betölteni, mert akkor bizton számíthatok arra, hogy a legközelebbi tiszújítás alkalmával véglegesíteni fognak most elnyert állásomban.-Tuhaj, milyen boldog életem lesz nekem! — Az szép . . . mondta a szobaasszony és elmosolyogva magát, kiment a szobából, magára hagyva az örömében ugrándozó Illést. Chamangeaux néhány nap múlva már az irodában dolgozott. Hivatali főnöke ugyan kissé túl szigorú volt hozzá, hanem ez egy csöppet sem bántotta őt. Minek is, mikor háta mögött a mindenható főispán állott ? ! Egy vasárnap délután, mikor Illés nem ment a hivatalba, mellé húzódott Sára asszony. — Mondja meg őszintén Illés, nem gondolt még arra, hogy megnősüljön és boldogcsaládi tűzhelyet állapítson magának? E váratlan kérdésre Chamangeaux hirtelen betapasztotta kezével a füleit. — Ugyan ne tréfáljon, Sára, mondá váratva. — Nem tréfálok én lelkem, egész komolyan beszélek.