Közérdek, 1898. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

X. évfolyam 27. szám Marosvásárhely, 1898. julius 3-án. Társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és Vegyes tartalmú hetilap. Megjelen minden vasárnap, Telefon 4. Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos: PÁLFFY MIHÁLY ügyvéd. Hirdetéseik dija: Egy kétszer hasábozott garmond sor vagy annak térmértéke 30 fillér. Bélyegdij minden beigtatás után 60 fillér. Nyilttér soronként 1 kor. 60 fill. — Kéziratot nem adunk vissza. — Csak bérmentes levelet fogadunk el. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Bolyai-utcza 15. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és reklamációk intézendők. Előfizetést elfogad TEMESVARY M. könyvkereskedő, Helyi Telefon 4. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre..........................12 korona Fél évre.................................6 korona Negyed évre............................8 korona Egy hóra.................................1 korona A munkai törvény. Az aratás ma­holnap folyamatban van. Tanulságai már mutatkoznak a széles körben itt nagy Magyar­­országon. Ugyanis azok a zavaros­ban halászó emberek, a­kiknek existencziájuk a lázítás és a kik po­­zícziójukat féltik, hogy ha semmi ered­ményt nem tudnak fölmutatni, min­dent elkövettek, hogy a munkaválla­lástól, vagy a­hol a szerződést meg­kötötték, hogy a munkából kiállástól elrettentsék, elvadítsák a munkás tömegeket. És mint a vízbefutó minden szalmaszálhoz, kapaszkodtak ők mindenbe, hogy valamelyes sikert felmutassanak. Nem az ő munkáju­kon múlt, hogy az Alföld búza táb­lái nem pirosak a vértől, hanem hogy a munkások általán nem voltak inklinálva, hogy utasításaikat vakon kövessék. Mivel értük el ezt ? A par excelens első szocziális törvénnyel, mely a munkások és munkaadók közötti jogviszonyt szabályozza. Ismeretes, hogy milyen ellenszen­vesen fogadták éppen a munkások, a­hogyan ők elnevezték azt a „rab­szolga törvény“ t. Hallatlanul izgat­tak ellene és némely vidéken tudni sem akarták, hogy nekik munkás­igazolványokat kelljen kiállítaniok. Ámde mikor a nyilvánosság zsi­lipjei utat nyitottak népszerű magya­rázataikkal e törvény kellő átélé­séhez s a józanabb munkás elem belátta, hogy ezt a törvényt a mun­kás érdekében és javára hozták s rendelkezéseit a munkás érdekében hajtják végre, az agitáczió lejebb hagyott, s közel van az az idő, mikor a munkások igy fognak felkiáltani: Áldassék a kéz, a mely nekünk igy papírra szedte a jogainkat, és lehetővé tette, hogy zsarnok gazdák önkényes szívtelenségeinek ne le­gyünk kiszolgálva. Kétségkívül a törvény pragma­tikusan felölelve, mivel tartozik a munkaadó a hozzászegődött munkás­nak, az egész vonalon a földmun­káltatás díját fölemelte, de erre szükség volt, mert az élet igényei megnövekedvén és a napi élet meg­drágulván, a munkás keresetének is meg kellett nagyobbodni. Amit tehát egy okos szocziális mozgalom elér­hetett, az kéznél van, mert az első szocziális törvényt nyomon követi a szövetkezetekről való törvény, a betegápolásról való és legközelebb a mezei munkás nyugdíj törvénye tetőzi be. Nem lehet tehát azt vetni, hogy a törvényhozáshoz nem törnének föl a munkások jogos kívánságai és vágyai, megannyi tényezők a társadalmi osztályok között való paczifikáczióra. Kétségkívül ezt a paczifikácziót a munkás­törvény kezdette meg s idézte föl tömegeiben a munkások békéjét és azt, hogy semmi konspi­­ráczióba nem tudták őket belelo­valni. Szabályoztatott a nép mini­mum kérdése, az, hogy ha a termés elromlik, ne a munkás maradjon kenyér nélkül, akinek elvégre is azt a nehéz munkát kell az aratásnál elvégezni, mintha nagy az áldás. Szabályoztatott az, hogy a munkás egyaránt választhasson a rész és az átlagos bér mellett, végre lehe­tetlenné tétetett, hogy a­mit egyes lelketlen munkások megcselekednek, hogy részivel fizessék ki a munkást, mert jövőben a termés résznek súlyát is bizonyos fix számhoz köti a törvény, különösen helyes a tör­vényben a munkásigazolványok vál­tásának kötelezettsége. Ugyanis az alföldi munkásban kiveszett a szer­ződés jogának, kötelező erejének erkölcsi átérzése, és az napi­renden volt, hogy ha a munkás nem találta jónak a gazda búzáját, mással, különösen ha előnyösebb szerződést köthetett, lépett egyez­ségre. És ilyenkor a hoppon ma­radt ember ugyancsak kereshetett új arató munkásokat. Ezen segíteni kelletett. És segítettek is. Behozták a munkásigazolványok rendszerét, mely nélkül senki a munkást nem fogadhatja föl és munkába álláskor ezt átadja a gazdának letétbe, így a gazda nem maradhat arató mun­kás nélkül, mert a munkás nem nyer vele, ha tőle el is megy, más nem fogja elfogadni. De a munkás érdekeiben is való ez az intézke­dés, mert könyvébe előírják minden járandóságát s ő meg nem rövidül­het. A törvény néhány hónapos és már majdnem egészen a köztudatba lépett; a­mi még hiányzik abból, hogy mindenki megismerje ezt a törvényt, azon a községek vezetői­nek, a lelkészeknek, a jegyzőknek és tanítóknak kell fáradniuk, de általában mindenkinek a társadalom­ban, a­ki súlyt helyez arra, hogy a társadalom békéjét a visszavonás ne bomlassza. Közös akarattal újra békés és jó aratásunk lesz nekünk, mert ez évi aratás reményt keltő szintémákat mutat arra, hogy a paraszt szoczia­­lizmus bárányhimlőjéből tisztul az egészséges magyar munkás nép. „KÖZÉRDEK“ EREDETI TÁRGIÁJA. Egy szívtelen hölgynek. Minek hintett gyöngyöt, rózsát Utad elé a természet, Hogyha saját lábaiddal Összetiprod, összetéped. Minek adott érző szivet Tele élet, tele lánggal, Hogy ha eltaszitod az, kit Elbűvöltél sugarával. Bőség szarujából minek Pazarolt rád annyi kincset, Tán, hogy bábjátékot űzhess Azzal, a ki raboddá lett?! Minek adott fényes elmét, Magos röptű képzelettel Ha a hiúság porából Nem ragad ki, nem emel föl. Vagy ha osztályrészed minden, Mit a szív kívánhat, kérhet! Mért nem adta, mert nem azt is, Hogy a szív szavát megértsed. Szalmaözvegyek hajnal­hasadása. Pitymallik, hajnalik kedves barátaim az urban, tiszteletreméltó szalmaözvegy urak, nagyrabecsült nyári collegáim az urban, a vendéglőben és a lumpolásban. Én, aki a sors mostoha rendelése és egy bogárszemű­ barna leány rut csalfa­­sága következtében életfogytiglan való vendéglői kosztra vagyok ítélve, a lelki­gyönyör egy bizonyos nemével látom kö­zeledni azt az időt, midőn ti, kedves urak, kik most még saját asztalotoknál dúskál­hattok, a zamatosan, gondosan, ízletesen elkészített, ételekben, saját evőeszközeite­ket, asztalkendőiteket használhatjátok, le­fogtok szállani olympusi berkeitekből egé­szen közénk, vendéglői páriák közé, kik nagy kegynek tartják már azt is, ha a főpinczér úr egy törzsasztalt tart fenn számunkra, mi­által nem vagyunk kény­telenek mindennap más vidéken tanyázni. Le fogtok szállani eme kegyesen tartott, vendéglői nyelven „besteckeil“ törzsasz­talhoz és élvezni fogjátok a vendéglői gyönyörök egész tömegét. És mi úgy fogunk lenézni rátok, mint egész közönséges laikusokra, kik még jám­bor bizalommal hisztek a friss csapolásban, a vagdalt bélszín eredetiségében, a már­­­tások, magyarul szószok, különféle árnya­­s­lataiban és a töltött kalarábé ártatlansá­­­­gában. [ Lassan, de biztosan fogtok majd esz- I mélni, naiv hitetek el fog majd párologni, s mint a sör gyanánt kimért friss hab és ha I már ettetek légyen a „tudás fájáról“, — amit máskülönben vagdalt bélszínnek is neveznek, — akkor kegyesen fel lesztek véve az avatottak kicsi, de edzett táborába és tudni fogjátok, hogy a friss csapolás vendéglői szálló­ige csupán, mint ilyen hall­hatatlan és a hordó, ha már három óra óta van is csapon a te söröd, melyet belőle kapsz — „friss csapolás”. Tudni fogjátok továbbá, hogy a vendég­lőben csak egyféle mártás van, az úgyne­vezett generalszaft. Ezzel a tiszteletre méltó mártással öntenek nyak­on minden pecsenyét tekintet nélkül arra, hogy mi­lyen néven szerepel az étlapon. És tudni fogjátok, hogy a töltött kararábé, más néven a „konyha titka“ menhelye a hajótörött pecsenyéknek és jó átlagos minőség szerint hatféle hús sülve, főve, páczolva stb., nem csúszik beléje. Igenis derék, jó „Szalmák“ örvendjetek a reátok váró gyönyörök tömegének. Ve­gyük pl. a dillemmákat. — Mosolyogtok talán? Csak mosolyog­jatok. Fogtok ti még sírni is. Első dilemma: a borfiú. — Sörrel vagy borral szolgálhatok? Már most tessék választani. A sörre nézve ismered a szálló igét. Ha agyon ütöd Toncsit, akkor se mond mást, mint „friss csapolás“. A bor a vendéglős külön titka. Arról csak az tudna valamit regélni, aki képes belátni a pinczér belsejébe. Ámde nem lehet sokáig tűnődni. Toncsi nem szokott teketóriázni. Ha nem döntesz a bor vagy sör tekintetében, faképnél hagy s akkor azután várhatsz, mig újra leeresz­kedik hozzád. Következik a második dilemma: az ét­hordó, szakkörökben czukrásznak is ne­veztetik, a­mi még mindig jobb mint a rettenetes „éthordó“. Az éthordó megjelenése kötelességedé teszi, hogy az étlapot (ez is magyarul van) beható tanulmány tárgyává tedd. Ez pedig nagy feladat és a legjámborabb ke­délyű embert is képes dühbe hozni. A leves kérdésen könnyen átesik az ember. Két, három név alatt szereplő, egy­formán lagymatag víz között a választás nem nehéz. Hanem azután. A szörnyű ortográfiával megírt étlap minden egyes sora egy-egy talány, rejtély. Ott szerepelnek az étlapon nagyjaink közül „Tisza“ tokány alakjában, Esterházy

Next