Közérdek, 1899. július-december (11. évfolyam, 28-54. szám)
1899-07-02 / 28. szám
IX. évfolyam. 28. szám. Marosvásárhely, 1899. július hó 2. Politikai, társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és Vegyes tartalmú hetilap. Megjelen minden vasárnap, Telefon 4. Felelős szerkesztő és kinyiló hgstulajdonos. PALIKY MIHÁLY Hirdetések dija: Egy kétszer hasához ott garmond sor vagy annak térmértéke 30 fillér. Bélyegdij minden beigtatás után 60 fillér. Nyilttór soronként 1 kor. 60 fill. — Kéziratot nem adunk vissza. — Csak bérmentes levelet fogadunk el. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. Előfizetést elfogad TEMESVARY M. könyvkereskedő, Hely Telefon 4. ügyvéd, Bolyai utcza 15. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és reklamációk intézendők. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre.......................12 korona Fél évre..............................6 korona Negyed évre.........................3 korona Egy hóra........................ 1 korona A vidéki takarékpénztárol areform kérdéséhez. (Két czikk) II. Eltekintve a községi hitelszövetkezetektől és lehető állami pénzintézetektől, úgy a posta- és iskola takarékpénztári intézményektől, a takarékpénztárak, mint „részvénytársaságok“ létesültek, s mint ilyenért állanak fenn. Általános nézet, hogy a részvénytársasági intézmények nyerészkedési alapon nyertek létesülést, ez a felfogás azonban olyan értelmezésre is vezethet, ami a takarékpénztárak, mint részvénytársaságok iránt inkább bizalmatlanságot kelthet, mint bizalmat, mert ha a takarékpénztár részvénytársaságok csupán nyerészkedési vállalatok, akkor a kitűzött czél elérésére, az eszközök megválogatásában sem igen válogatósak, s így áldás helyett a magánvagyonnak romlását, általános szegénységet és nyomort idéznének elő. De a dolog nem úgy áll! Az életben jólét és az emberi nemzet virágzása, s abban az államok ereje s nagysága csak úgy érhető el, ha mindenféle foglalkozás érvényesül és annak meg van a maga óhajtott sikere, működésének hasznos ered-ménye. A földmives nem nyerészke- sdési vágyból igyekszik földjének okszerű mivelése által abból mentel több hasznot húzni, hanem birtokának megrendíthetetlen alapra fektetése, s azáltal a jólét édes örömöt okozó érvelésének felkeltése a fő czél. Ilyennek tekintjük a takarék- pénztárak működését is, kizártnak tartván minden más, szennyes, önérdek hajhászó czélt azoktól. A takarékpénztárak létesülésének legfőbb rugója, azaz erkölcsi alapokon nyugvó az , hogy főleg népünk alsóbb osztálya elsajátítsa a takarékosság erényit, s megtakarított filléreit olyan biztos helyre helyezhesse el, ahol azokat amellett, hogy teljes biztonságban tudja, saját javára gyümölcsözted is. Azok akik bizonyos meghatározott részvények erejéig, az összes részvények jegyzésével, részvénytársasággá egyesülnek, nem az a céljuk, hogy minden áron nyerészkedési üzletet teremtsenek, hanem hogy megtakarított és befizetett részvényeikkel a vagyonszerzés nemes ösztönét keltsék fel abban a környezetben, amely a helyi fekvésnél fogva az intézet székhelyével összeköttetésben áll, mert köztudomású dolog, hogy a legjobban és czélirányosabban gazdálkodó ember is nem mindenkor van pénz dolgában, azon helyzetben, hogy a kínálkozó jó alkalmat felhasználhassa, birtokát vásár útján szaporíthassa, vagy meglevő birtokaiban olyan befektetéseket eszközölhessen, melyek sokszoros haszonnal térülhetnek meg. Igen természetesnek találjuk, hogy a takarékpénztárak akkor, amikor a közönség rendelkezésére bocsássák magukat, s az egyesek által megtakarított fillérek megőrzésére, azoknak gyömölcsöztetésére vállalkoznak, másfelől a vagyonszerzésre, s hasznos befektetések eszközlésére segédkezet nyújtanak, egyszóval: mikor magassabb emberi szempontok megvalósítását elközlik, igen természetesnek találjuk — mondjuk — ha a takarékpénztárak a saját jogos hasznukra is számot tartanak, ha a részvénytársaság pénztárába befizetett vagyonuk szaporítására, minden a törvények által megengedett, tiszteséges eszközt felhasználnak. Ha már most, a takarékpénztárak vezérigazgatósága, az igazgatóság, valamint a felügyelő bizottság tagja a részvénytársaságnak azon tagjai sorából kerülnek ki, akik legtöbb részvénynyel bírnak, s így vagyonuk igen jelentékeny részét fektették a részvényekbe : önként következik, hogy azok az emberek saját vagyonuk épségben maradása, sőt öregbedése, nagyobbodása felett a legéberebb gonddal őrködnek , Így — a lehetőség határa között — kivan zárva az a körülmény, hogy ott veszteség, vagyon elidegenítés, hűtlenség bekövetkezhessék. Ezekben találjuk a takarékpénztárak kezelésének, fennállásának, megerősödésének, virágzásának legalkalmasabb, minden veszélyt kizáró módját, s ezek által hisszük a takarékpénztárak iránti bizodalomnak a megszilárdulását. Amely takarékpénztár ily alapon biztosítja magának a közönség bizodalmát, az a betétek tekintélyes volta által, mind szűkebb körre szorítja a viszleszámítolási üzletek folytatását, ami az intézet szilárdságát nagy mértékben biztosítja. E mellett még egy igen nagy és megbecsülhetetlen előnye van ennek a kezelési módnak és ez az, hogy jósága és czélszerűsége mellett aránytalanul sokkal kevesebb költségbe kerül, mint minden más kezelési mód s úgy ezen a téren érve „KÖZÉRDEK" EREDETI TÁRGYÁJA. Az asszony politikája. Irta: Orezda Mihály. Bérczhegyi László néhány éve költözött be a városba nejével. Egy gyár vezetését bízták reá és ezért szép fizetést hozött. Ugyancsak dobogott a szive a fiatal párnak, midőn elnyerte ezt az állást, s ott kellett hagynia a kis fűrésztelepet a havasok mélyén. Öt évet töltöttek itt. Ritkán láttak emberarczot az itt dolgozó munkásokon kivül. Senki sem járt erre, kinek halaszthatlan dolga nem volt és ugyancsak volt öröm a háznál, ha valamely errevetődött vadásztársaságot megvendégelhettek. De azért éppen nem voltak boldogtalanok. A természet egyszerű mély nyugalmát a lelkükbe is átsugározta s kell-e ennél többi Egyszerű pátriárkáiig élet folyt itt. A férj szivesen elegyedett beszédbe a munkásokkal, meghallgatta a panaszaikat, segített rajtuk, a feleség örömest csevegett a munkás asszonyokkal. Áldozták is őket, mint valami földi üdvözítőt. De hát ki ne szeretne az egyszerűségből a czivilizált világ komplikált életébe is belépni. Több élvezet és több fizetés. Szeptember végefelé tehát, mikor ott az esti harmat reggelre már dérré fagyott össze, elbúcsúztak az erdő egyszerű magányától, a munkásoktól és beköltöztek a városba. Nem tudom vágyik e még valaki a városból a havasok közé, de a szép asszonyka sokszor oly fájó könnyeket hullatott ezért a változásért már egy két év alatt is. Siratta a madárdalt, a lombsusogást, az erdők sötét árnyát, a jószívű, becsületes embereket, siratott mindent, mindent, különösen azt az elveszett nyugalmat, mely ott maradt a fekete vizű, zubogó patak partján. Pedig milyen boldogok voltak itt olyan volt lelkük, mint a nyílt, felbontott levél, mindenikök szabadon olvashatott benne. Nem volt semmi titkuk egymás előtt, nem rejtegettek semmit sem, mit ne tudhatott volna a másik fél is, egyszerűek, nyíltak és őszinték. És most úgy érezte, hogy valami ott settenkedik a házban közöttük, olyan valami, minek még nem tudott nevet adni. Ha valamit hosszasan nélkülözünk, rendesen azután kelleténél jobban belemerülünk, így volt ez Bérczhegyi Lászlóval is. Ő sem mondhatta, hogy talán boldogtalan volt az erdő tövén. Szerette a feleségét és szívesen elcziczázott vele az unalom óráiban, úgy munka után. Tréfálkozott embereivel, egyenként ismerte őket, hangjukat, gondolkozásmódjukat, életeiket, élettörténetüket, szóval egész egyéniségüket. Mindent ismert, hallott, látott és mindig ugyanazt. Olyan volt ott az élet, mint egy I körforgás, mindig oda tért meg, honnan I az előző nap elindult. És mennyire különbözik ez a mulatós a városi élet attól a monoton évektől. Mintha egy szent meggyőződés élne itt az emberekben: munkálj és mulass ! Ha félre dobják a tollat, gyalut, kalapácsot, valódi lelki gyönyörrel látnak a mulatozáshoz. És mennyi itt a mulatság, élvezet, színház, czirkusz, lóverseny, hangverseny, tombola, kávéház, söröző és még sok minden. Lehet-e bámulni azon, hogy az erdők egyszerű emberét ez a sok minden megragadta. Lehet-e csodálkozni azon, hogy az énekesnők hangját szebbnek találta, mint a madárcsicsergést, s aztán azok nem is oly ijedősek. A czirkusznők oly kecsesen ugrándoznak a lovon, mint a kis szarvasüszők a sziklacsúcsokon, a sörözök, kávéházak suhogó, selyemszoknyás kasszírnői mily csábosan mosolyognak, hogy csak úgy olvadoz a szív, mint a nyári hó. Ezeket és még sok mident deák korában látta utoljára, azóta igen keveset időzött itt közöttük, s szinte el is felejtette már. Az asszonyka pedig, ki a fenyvesek között megszokta, hogy férje mindig közelében legyen, egész szeretetét, gyöngédségét, szóval egész egyéniségét ő foglalja le, elszomorodva vette észre, hogy ezekből a kedveskedésekből kevesebb jut neki most, mint régentén. — Szive sajgott és oly élénken sóvárogta vissza a fenyők illatos levegőjét. Kételkedett férje hűségében. Úgy érezte, hogy az odaadó szeretet, mely eddig oly boldoggá tette, most csökkenőben van. Kutatott, keresett, kémkedett mindenütt, sőt élénk képzeletével néha többet is látott, mint valóban kellett volna. Ez az élet nyugtalanná, idegessé s mindenek felett szomorúvá tette. Bár szerzett azóta sok és igen jó barátnőket, de ezek ilyen lelki állapotában nem igen mulattatták. Mikor férjével esténként sétára, vagy színházba ment, valóságos hiúz tekintetet öltött Élénken forgó szemei mindig ott settenkedtek a szép asszonyok és férje arczán. Idegesen figyelte meg az arca minden izomrándulását, a szem kisugárzását. Ha nem látott semmit, csak kétségbe volt esve, azt hive, hogy csak rejtegetik előtte, ha látott, akkor keserű fájdalom borult lelkére és még mélyebb meggyőződésre vezette. Így történt ez mindenütt és minden alkalommal. Ilyen formán telt el az a két év, melyet a zajos, zsongó, mulatós városban leélt. A feltámadt féltékenység, a megingott bizalom sokáig marczangolták szivét, mely nemsokára teljes meggyzőződésévé vált és most fájdalom teljes valóvá is. Meg tudta az igazat. Férjében az érzéki örömök nanaponként mind több és több tért foglaltak el. És ezt nem is tartotta illetlen dolognak. Azt, amit nem engedett volna meg magának két évvel ezelőtt, most minden gondolkozás nélkül szívesen tette. — Egy szép, bársonyfeketeszemű naivacskát megcsókolni nem éppen oly veszedelmes dolog. Az asszonykának nem kellett tehát a detectív szerepét oly nagyon tanulmányoznia, megtudhatott mindent igen könnyen.