Közérdek, 1900. január-február (12. évfolyam, 1-5. szám)
1900-01-07 / 1. szám
XII. évfolyam. 1. szám. Marosvásárhely, 1900. január hó 7. Politikai, társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- s Vegyes tartalmú hetilap. Telefon 4. Megjelen minden vasárnap. Telefon 4. ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egész évre.......................12 korona Fél évre..............................6 korona Negyedévre.........................3 korona Egy hóra..............................1 korona Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos: PÁLFFY MIHÁLY ügyvéd. Hirdetések díja: egy kétszer hasábozott garraond sor vagy annak térmértéke 30 fillér. Bélyegdij minden beigtatás után 60 fillér. Nyikttór soronként 1 kor. 60 fill. — Kéziratot nem adunk vissza. — _______Csak bérmentes levelet fogadunk el.______ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Bolyai utcza 15. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és reklamációk intézendők. Előfietést elfogad TEMESVARY M. könyvkereskedő, Hely Elhibázott dolgost. Mottó: „Recrudescunt mely the gentis Hungarae vulnera.“ Kiáltvány 1704. — Két czikk. — I. Nagy csalódásban élnének mindazok az igen tisztelt olvasóink, akik azt hiszik, hogy az egymásra letemetett századok eseményei felett akarunk szemlét tartani, s fel akarjuk tüntetni azokat a sebeket, melyekből annyiszor vérzettünk. Nem ! Sokkal közelebb fekvő dolgokat kívánok registrálni, részint azért, hogy az azokban történt, elhibázott lépéseket tüntessük ki, részint azért, hogy ezekből okulást mentvén, lehetőleg kerüljük ki, a jövendő káros esélyeit. Régi alkotmányunk ferde kinövéseit, lemetszegették az 1848. évi, a nemzet szabad gondolkozásából, fejlődött jogérzetéből kinőtt szabadelvű törvények; mindazonáltal maradtak fenn még olyan hajtások, melyek, mint a régi viszonyok maradványai nem voltak beilleszthetők a fejlődött jogrendbe, habár, a múlt idők alkotmányába gyökerezve, bizonyos, a múlt idők fiait megillető javadalmak élvezetének elvében igazolást nyertek is. Ilyen volt az italmérési jog gyakorlása. Ez a jog többféle czímen gyakoroltatott. A nemesi birtokok (sessiok) birtokosai, az antiquák száma szerint, a kiváltságos egyének, az erkölcsi testületek, mint jogi személyek, a törvény által nyújtott kedvezményben részesített úrbéresek s azok, akik 1848-ban és azóta meg nem háborítottak ezen jog élvezetében, a részekre kiszabott (limitált) időben szabadon gyakorolták italmérési jogaikat. Az állam lételének és fennállásának biztosítékait polgárainak erejében találja fel, s azokat a költségeket, amik az államháztartásában előfordulnak, legnagyobb részint a különböző jogokat élvező állampolgárokra kirótt összegből fedezi. Ezen terheket nevezték el adóknak. A birtok megadóztatása után az élvezeti jogok megadóztatása is egészen jogosult volt, míg viszont ezen terhek hordozása tette indokolttá a jogok gyakorlásának engedélyezését, mert akinek sok földje volt és van, annak sok terhet kellett és kell hordoznia, s hogy az állam a terhek hordozását viszont szolgáltatásból származó jövedelemmel igyekezett kárpótolni, ez nemcsak máéltányos igazság, hanem annyira jogos követelése a honpolgároknak, hogy ellenkező esetben kötelzettségeik teljesítésének felmondásábann kereshettek volna menedéket és jogorvoslatot. Javadalmat élveztek tehát az arra jogosultak, de ezen javadalmak jövedelmének arányáig terheket is kellett hordozniok. A jogok élvezői azonban jövedelmeiket, minden ellenőrzés nélkül használták el, s csak éppen azt vallották be, amit eltagadni nem lehetett; igen természetes, hogy e miatt az állam sok rövidséget szenvedett, mert alig jutott tized részéhez azon jövedelemnek, amely ezen jog után méltán megillette volna. Teljesen indokoltnak tartjuk tehát, az 1888-ik évi XXXV-ik törvényczikk megalkotását, melynek 1-sora az italok kimérésében a kizárólagos rendelkezési jogot az államnak tartja fenn. Az államnak, a maga jogait érvényre juttatni, önmaga iránti elengedhetetlen kötelessége, de egyidejűleg a mások, illetőleg egyeseknek, a honpolgárainak a jogait megrövidíteni , dacára az állami souvernitásnak, az államnak sem áll szabadságában. Márpedig az italmérési jog kártalanítása ügyében olyan eljárás tanúsíttatott, mely inkább jogelkobozásnak, mint kártalanításnak mondható. Valamely jognak a megszüntetése, átváltoztatása, megváltása,csak hasonló értéknyújtása mellett történhetik meg, csak úgy szabad megtörténnie, sőt nemcsak, hanem az államnak a maga jövedelmeit fokozni, úgy méltányos és igazságos, hogy a jogosultak, az elvett jog értékén felül javadalmaztassanak; vagy más szavakkal: az állam úgy nyissa fel a jövedelem forrásait a maga javára, hogy a nyújtott értékkel megerősödjenek az egyesek, s azoknak adózó képessége emelkedjék. Ez nem történt meg a regale váltsággal, sőt ellenkezőleg felszámíthatatlan, megmérhetetlen az a kár, ami a megváltásból egyesekre és erkölcsi testületekre, mint jogi személyekre háramlott. Miből származott ez a sok kár? Először is, a jog élvezői közül igen kevesen voltak azok, akik tisztában állottak a megváltást elrendelő törvény intenczióival, s még kevésbé ismerték a megváltás módozatait magában foglaló 1888-ik évi XXXVI. törvényczikket; a megváltás körül eljáró pénzügyi hatóságok, (adófelügyelőségek) pedig éppen nem igyekeztek a nagyközönséget e tekintetben tájékoztatni, s megismertetni azt, hogy a törvényben határozottan praecizirozva vannak a megváltás módozatai, hanem alku tárgyává tették a jogot, ami rendkívül sok időt rabolt el és az államnak igen sok költségébe került. Az egyesekkel szemben, egészen jogosan és az igazság követelményeinek megfelelőleg szereznek érvényt a törvényközév emberei azon jogelvnek, hogy: „senki sem gazdagodhatik a más kárán“, annyival inkább érvényt kellett volna szerezni az állammal szemben, mert ha az állam a maga javáért polgárainak okoz kárt, azokat vagyoni helyzetükben rövidíti meg, közvetlen ön-magának teszen kárt és hatalmi erejének a meggyengítésére törekszik. Mindenekelőtt tehát a törvényben teljesen avatott hivatali közegek közvetítése utján kellett volna megismertetni, magát a törvényt s megértetni a jogosult közönség ama nagy részével, melynek nem állott módjában a törvényt megismerni, annak intenczióival tisztában jönni, megértetni — mondjuk, — hogy a törvény, az öt évi (1882—1886. bezárólag) átlagos jövedelem egyötöd részét állapítja meg a kártalanítás alapjául, levonva ezen egyötöd részből 10%-ot, s az így nyert összeget hússzorosan véve adja azon összeget, amelyet jog kártalanítás fejében fizet az állam. E helyett a törvény sanctiója után azonnal hozzá látok az arra jogosított pénzügyi közegek a tárgyalások és egyezkedésekhez, s a törvényben megszabott megváltási összegből is lealkudtak a mennyit csak lehetett. Ezzel azonban nem okoztatott volna olyan sok kár, mint az ténylegesen megtörtént, aminek egészen egyéb volt az oka. A nemesi kiváltságok korszaka bár rég letűnt, mindazonáltal még igen sokan voltak abból a korból, mikor a nemes embernek csak jogai voltak, de kötelességei nem voltak a kik hiven emlékeztek ama boldog időkre, mikor adófizetési kötelezettség nem terhelte a nemes embert. Minthogy a regále jog után feltétlenül mindenkinek adót kellett fizetni: ez alól csak úgy vonhatta ki maga legalább részben az ember, ha eltitkolja az adó alapul szolgáló jövedelmeket, így történt a regále jogból befolyó jövedelemmel. Jó szerencse, ha felét bevallották a jövedelem összegének rendesen csak egyharmadát, vagy egy negyedét szokták, ha már egészen el nem titkolhatták. A pénzügyi közegek a hivatalos adófőkönyvek alapján alaposan végére jártak annak, hogy fizettetett-e adó a regale jog után vagy nem? S ha igen, mennyi? És az évenként fizetett adó alapján szí* mitották ki az évi jövedelem koraságát, mert a haszonba dések s más okmányér a jövedelem évi ** . lett volna: e^' voltak is- ^ert azok • ..a tete-1 megrövidítse ujetett tettekot. így történt, jitás alapjául szolgáló átlag .^eg, legnagyobb részint az eredeti összeg negyedrészére redukáltatok, s ha lehetett, alku utján még ebből is leütöttek s igy kicserélt vagy megváltott jogért csak egy negyed, vagy egy ötödrésznyi kárpótlást adott az állam, a vételjogosultaknak Hát ez nem volt a maga rendén. Az államnak saját polgáraival szemben a méltányossági tekinteteket kellett volna szem előtt tartani, mert ha a közönséget vád terheli a jövedelem eltitkolásáért, bizonyára az állam is mulasztást követett el, hogy egy olyan jelentékeny adóalapot, teljesen ellenőrzés nélkül hagyott, s így mintegy szándékosan okozott kárt saját magának. S ha már egy emberöltőn át ezt a mulasztást az állam elkövette, mielőtt a megváltást törvényszerűleg kötelezővé tette volna, a saját és adózó polgárai jól felfogott érdekében, legalább egy pár éven át próba kiadási kísérleteket kell róla tétetni, s így meggyőződést szereznie, hogy a regale jogból, ugyan mi lehet egy évi jövedelem, mert a miként a megváltás után tudatára jött az állam annak, hogy ötször, hatszor