Közérdek, 1906 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-06 / 1. szám
11 I4 * 11 Szekszárdi, H. évfolyam. I. szám. mm . TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden szombaton. Kiadóhivatal: Széchenyi utcza 140. szám. TELEFONSZÁM: 22. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. fUf?CETESHIt legjutá nyonabb számítással, díjszabás szerint. Felelős szerkesztő:'' BODNÁR ISTVÁN. Belmunkatársak: JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR. Kiadja Bátor János nyomdája Szekszárdon. Szerkesztőség: Széchenyi-utcza 1085. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. HLiŐFIZETÉS : egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill NÉPTANÍTÓKNAK, ha az előfizetést egész évre* előre beküldik: 5 kor. Szombat, 1906. január 6. Tolnavármegye olvasó közönségéhez. Ma egy esztendeje bocsátottuk szét lapunk beköszöntő első számát. Bő, kimerítő programot adtunk akkor s ma mikor a „próba“ esztendő letelt, lapunk első számával a kezünkben, nemcsak a legszigorúbb kritikát gyakoroljuk önmagunkkal szemben, de kihívjuk egyszersmind és várjuk a nagyközönség elfogulatlan, igazságos ítéletét is. Lássuk tehát, mit irtunk akkor: „Erős, egységes nemzeti társadalom alkothat hatalmas nemzeti államot. Szegény nemzet igazán nagy sosem lehet, mert, a nagysággal velejár az anyagi jólét. Munka — az erő, a népek nagyságának fundamentuma! Erre sarkallni, oktatni, buzdítani, eszmék elrejtett kincsét tárni fel, utat mutatni, ez a sajtónak nemes hivatása. A természeti törvények szerint nagy erő kisebbet szül, a szellemi világban kis dolog lehet nagy események szülője. A koromsötétségben nem kell ragyogó nap, telehold, elég egy halovány csillag, egy mécsvilág felcsillanó fénye, hogy tájékozódjunk. Egyes közkérdések megvilágításánál nem lehetünk csontig, velőig ható Röntgen-sugár, de szerény mécs, az leszünk! Azt a kis fényességet, melyet az Isten agyunkba rejtett, reáirányítjuk a közélet minden fontosabb jelenségére. Ott leszünk az ősi vármegye tanácskozási termében. A fényes tradíciók gyorsabb perczegésbe hozzák a tollat, vagy talán a séív dobog hangosabban, ha szemünk Tolnavármegye fényes, ragyogó múltjába tekint ? Ott leszünk az igazság Istenasszonyának palotájában, a törvényszék tárgyalótermében, az apró drámák, az igazi tragédiák állandóan nyitva levő színházában, ahol maga az élet tart érdekes előadást a megfigyelő elméknek. Be-betekintünk a tisztes kereskedelem szerény hajlékába, a tengődő kisipar szegényes műhelyébe, a magyar kisgazda kopottas viskójába . . . Ünnepnapokon hirdetjük nekik az Istent, hétköznapokon boldogulások módját és eszközét. S milyen hatalmas, kiaknázatlan tér eszmeérlelésre az a sok megoldatlan sociális és gazdasági kérdés! Oe bár csak itt fecsérlődtek volna el a gondolkodó fők megszámlálhatlan agysejtjei, melyeket a politizálás láza — minden különösebb haszon nélkül — lassan, apránként elégetett! S maga e székhely, Szekszárd is addig öregedett, vénült, míg hogy-hogy nem, egyszer “ csak várossá — ifjúit. Átalakulása, új életviszonyaiba való beleilleszkedése érdemes is, reá is szorult a tárgyilagos vitára. Szeretet, ápolás kell a csecsemőnek, hogy erős férfivá izmosodjék ! A száz meg száz társadalmi és jótékonysági egyesület, pénzintézeteink, a tanítás, nemzeties irányú oktatás fontos ügyei csak úgy kínálják magukat a toll hegyére. Büszkeségünk, a világszerte híres selyemtenyésztés maga megérdemelne egy külön lapot. S édes magyar szó, drága honszeretet, rólatok pedig a világ végéig sem lehet eleget irni! — íme itt a tér, a kínálkozó alkalom egy minden, izében hazafias társadalmi lap számára.“ Ez volt a programunk. Kezünket szívünkre téve, teljes önérzettel mondhatjuk, hogy amit ígértünk, becsülettel betartottuk. Nem volt itt, olyan felmerült, általános érdekű kérdés, amelyhez legjobb tudásunkkal, a politikai, vallási, személyi elfogultság kizárásával hozzá ne szólottunk volna. Gyűlölet, animozitás sohasem vezetett, ha személyeket kiemeltünk vagy megkritizáltunk, annak sem kicsinyes ok, magánérdek, de a közügynek használni vágyás igyekezete, a belső meggyőződés volt mindenkor az indító oka. Arra tettünk fogadást, hogy a mi szeretett vármegyénk és városunk vitális érdekeit szolgáljuk. S hogy ezt megcselekedtük s hogy csak ezt cselekedtük, semmi sem mutatja jobban, mint az az élénk érdeklődés s igazán lelkes támogatás, amellyel vármegyénk olvasóközönsége az első percztől kezdve felkarolta ezt a mi szerény kis lapunkat. Igazán csak a nagyközönségnek jártunk, de büszkék vagyunk reá, hogy a nagyközönség is — irt nekünk. Programunk egyik sarkalatú pontja volt ugyanis a vidék szellemi produktív erejének összpontosítása s dicsekszünk vele, hogy nem kellett messze idegenbe futkosni szellemi támogatásért, találtunk mi vármegyénk határán belül vagy szülöttei között is annyi írói készséget és tudást, hogy lapunk állandóan az eszmék érlelő melegágya lehetett s jól értesült hírrovatunkra nem egyszer hivatkozott a fővárosi kényesebb igényű sajtó is.’ Hálánk némi jeléül hadd álljon itt azoknak hosszú névsora, akik bennünket szellemi munkájukkal megtiszteltek. Kisebb és nagyobb közleményeket írtak lapunkba a következők: Alapi Gyula Anka János Antal István Asztalos Mariska (Hangh Béla) Báli Sándor Bartal Béla Becht Ödön Berger K. Lajos Bodnár István (fel. szerk.) Borsos István Barzsák Endre Csapó Vilmos Dr. Csizmadia Géza Daróczy Zoltán Dicenty Dezső Diósi Ivor Dobay Mariska Ernhaft Károly | Fazekas Endre (Haugh Béla) Fejős Károly Fiedler Gyula | Földes János Franek János Gyenes János Hajdú Elemér (Haugh Béla) Halmos József (Haugh Béla) Haugh Béla (főmunkatárs) Halász Géza Holub József Horti Béla Horváth János Janosits Károly Kardos Ferencz Kálmán Dezső Kenézy Csatár Kerbolt István Dr. Késmárki István Kindl Vilmos Dr. Kiss István Koritsánszky Ottó Korody József Kovách Aladár (belmunkatárs) Klein Mór József Klimes Antal