Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1907-01-05 / 1. szám
2__ KÖZÉRDEK mélyítekt törvényeivel az emberiség az elérhető legmagasabb tökélyre ért, megszűnik; a szivnek és léleknek, a megváltásnak világrendje leszen egyedül uralkodó az emberindítók felett. Ekkor leszen az emberiség egyenként és összesen megaggott a bölcsességben, csecsemő az ártatlanságban. Ezeket egybevetve, mintegy látom az emberi nem rendeltetését és rendeltetésének végczélját; látom a tömegek mellett az egyes embernek is kötelességeit e végczés elérésére. Az embernek vele született, természetes hajlama, a kívánság, vagy a mindentudás iránt, melyek eszét, szellemét ellenállhatlanul késztetik kisebb nagyobb feladatok megoldására, az emberi észnek azon rendkivüli hatalmas előretörései, miket mai korunkban is tapasztalhatunk: mind-mind eszközök, utak és módok a megváltás világrendjének majdan e földön leendő megvalósulására. Minden egyes embernek tehát már a teremtéskor beleoltott ösztönszerű hajlamánál fogva s az öröktől fogva létezőnek kétezer évvel ezelőtt elhangzott kinyilatkoztatásának folytonos szem előtt tartásával kötelessége: a jónál jobbat, helyesnél helyesebbet, hasznosnál hasznosabbal, szépnél szebbel, nemesnél nemesebbet előteremteni szellemi erejénél úgy a kicsinyekben, mint a nagyokban. Az egyesnek úgy, mint az összesnek minden legapróbb alkotása is elősegítője, előmozdítója ama legfensőbb, leggyönyörűbb világrend megvalósulásának ; minden szellemi tunyaság, rest, nemtörődömség, csak élvezetekben eltöltött haszontalan élet, mindmegannyi kerékkötők, melyek úgy az egyesnek, mint az egész emberiségnek kiszabott, életidejében hátráltatók, késleltetek; vétkek a rendeltetés ellen, bűnök a megváltás ellen Az emberi időszámításnak minden lepergett, letűnt, éve és erre feltűnő újabb esztendeje egy-egy önként kí uálkozó alkalom tehát arra, hogy minden egyes felismervén rendeltetését, vesse le az embert, öltse fel az újat, tökéletesedjék ; alkosson jónál jobbat, hasznosnál hasznosabbat s a szépnél szebbet, mindenki a maga cselekvési körében. A múltakból vett tanulsággal nézzen előre a jövőbe és munkálkodjék legjobb tudása szerint; mert csak igy valósulhat meg majdan a megváltásnak az embermilliók szivét és lelkét, egy gyönyörű összhangba olvasztó világrendje, melyet elősegíteni minden egyes embernek a Teremtőtől, az öröktől fogva létezőtől reá rótt erkölcsi kötelessége. Kovách Aladár: 1207. január 5. Tolnavármegye 1906. évi bortermése. Beszédes számokat közlünk alább, amelyek Tolna vármegye magas fokon álló gazdasági fejlettségének kétségtelen bizonyságai. A tiltokszerű vész borzalmas csapását, ha valahol érezték, úgy mi éreztük elsősorban, de hála 1 lennek, a szorgalom, párosulva szakértelemmel, ma már kezdi megteremni megérdemelt gyümölcsét s ha még ma talán nem is tudjuk felmutatni a régi terméseredményt, de nem messze járunk már tőle, egy-két év s mint Frantcziaországban teszik, áldani fogjuk a fillokszerát, amely voltaképpen megtanított bennünket az okszerű szőlőművelésre. Tolna vármegye az első vármegyék közé tartozott a filloxera ellen való védekezés terén. Más helyeken még tagadták a filloxerának a létezését is s itt a vármegye már filloxera biztosi állást rendszeresített s szénkénegraktárt létesített. S amit a vármegye kezdett, továbbépítette az állam. A szőlészeti és borászati felügyelőség kreálása után szőlővesszőt termelő telepet létesített nemcsak Szekszárdon, de később Gyünkön és Bonyhádon is s példáját követte úgy a vármegye a szekszárdi vármegyei szőlszeti telep felállításával, valamint egyesek is. S megkezdődött a harcz, a sikeres küzdelem a fellépett veszedelemmel szemben. A nagy szakértelemmel vezetett szekszárdi m. kir szőlészeti és borászati felügyelőség egész raját bocsátotta szét a szakképzett vinczelléreknek s jó tanácsával mindenütt ott volt, ahol a telepítés ügyében felvilágosításra volt szükség. De a felmutatható szép siker elérésében része van Tolnavármegye derék Gazdasági Egyesületének is, mely erkölcsi s anyagi értéket képviselő jutalmaival s vinczellérdijaival nagyban hozzájárult a telepítési kedv fokozásához s a ma elért sikerhez. De beszéljenek maguk a számok : A m. kir. statisztikai hivatal által összegyüjtött s a szekszárdi m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőség által szakszerüleg felülbírált statisztikai adatok szerint Tolnavármegye 121 bortermő községe az 1906. év végén 23.390 kat. hold betelepített szőlőterülettel rendelkezett, amely területen termett az 1906. évben 95.960 hl. közönséges fehér bor, 95.091 hl. közönséges siller bor, 16.852 hl. közönséges vörös bor, 2348 hl. fehér pecsenye bor és 1200 hl. vörös pecsenye bor, összesen tehát 211.451 hl. bor. Szekszárd város szőlővel betelepített határa 3687 kat. holdat tesz ki, amelyen termett 28 545 hl. közönséges fehér, 18.124 hl. közönséges siller, 4329 hl közönséges vörös, 1080 hl. fehér pecsenye és 1080 hl. vörös pecsenye bor, összesen 53.158 hl. Mint nagyobb bortermő községek, emlitésre érdemesek : Dunaföldvár 1360 kát hold szőlővel, amelyen termett 2268 hl. bor. Dunaszentgyörgy 663 kat. holdon termelt 1640 hl. Paks 2521 kat. holdon termelt 17.110 hl. Györköny 656 kat. holdon termelt 9285 hl. Fadd 572 kat. holdon termelt 3202 hl. Nagydörög 377 kat. holdon termelt 3699 hl. Bátaszék 903 kat. holdon termelt 12.753 hl. Gindli család 666 kat. holdon termett 4815 hl. Gyünk 265 kat. holdon termelt 2340 hl. Uzdborjád 249 kat. holdon termelt 2070 hl. Simontornya 480 kat. holdon termelt 5310 hl. bort. Szóval nincs okunk szégyenkezni az elért eredmény felett, aminek bizonyságául nemsokára be fogjuk mutatni a nálunk sokkal nagyobb Somogy vármegyének szőlőtermés! eredményét is, mely jóval hátrább marad a miénk mögött. Tűzrendészetünk. Irta: Bajó János vármegyei árvaszéki ülnök és képesített tűzoltótiszt. (Folytatás.) Hogy vármegyénk tűzrendészete mai nap mily fokon áll s hogy mily fokon kellene állnia, legkönnyebben úgy fogom szemlélhetővé tenni, ha egyrészt az 1890. évben megalkotott vármegyei tűzrendészeti szabályegy holnapban sem mosdottunk meg egyszer, de most egy kevesebbet csinosabban tarttjuk magunkat. Micsoda szép dolog a szeretet! mint meg is futya az embert. Hátha még vagy husz esztendőt lerázhatnánk magunkról.“ Zsuzsi tehát a grófi titulusért Bercsényiné lett. Titkon „két vagy három bizonyság“ előtt keltek egybe. Azt írja Mikes, hogy a „mai lakodalomban száraz korttyot nyelnek, talán a menyasszonynak sem leszen jobban dolga.“ És szomorúan mondja magáról, hogy ő ismer olyat, a kinek nagyobb szüksége volna a házasságra, mint Bercsényi urnak, de „non habet pecuniam.“ A kis menyecske Mikessel ezután is találkozott, de a szegény bujdosó levélírónak nem lehettek nagy vigasztalására ezek a találkozások. Történt azonban, hogy Bercsényi urat is elnyomta a kor és két évi, valószínüleg nem boldog házasság után Törökországból az örök hazába költözött. A kis Zsuzsi özvegyen maradt. Mikes őszintén elsiratja a nagy kuruczot, de titkon reméli, hogy a fiatal, de nem túlságosan bánatos özvegy most már megkönyörül rajta és megosztja vele a száműzetés keserű kenyerét. De a kis Zsuzsi megint csak nem akart Mikesné lenni. Egy évvel Bercsényi halála után készül elhagyni Rodostót. Hogy a két szerelmes között egy év alatt mi történt, arról hallgat Mikes, s inkább csak gondolja az ember, hogy a levélíró igen sokat epekedett, sóhajtott, kért, könyörgött, mint hasonló körülmények között szokás szerelmesek között —*■; Zsuzsi pedig hullatta a könnyeit, szánakozott és . . . tétovázott. Egy esztendeig nem bírta elhatározni magát, mit tegyen. Ha igazán szerette volna Mikest, nem habozik egy pillanatig sem ; de Zsuzsi végtére is 26 éves özvegy volt; özvegy grófné, s volt ezer aranya, a mit Bercsényi hagyott rá. A nagyralátás szivében gyökeret vert, s azt gondolta, hogy különb férjet is találhat ezer aranyért, akinek oldalán különb életet élhet, mint az unalmas és sivár Rodostóban. Úgy is határozott, hogy elmegy Lengyelországba. Mikes iparkodik Isten akarataiban megnyugodni, de szive mégis tele volt keserűséggel, s elég sok idő telhetett el, mig ez újabb csapást is kiheverte. Leveleiből ettől kezdve hiányzik a líraiság, de annál nagyobb teret foglal el a szenvedélytelen, nyugodt elbeszélés közömbös dolgokról. Zsuzsi távozásáról így ír : „Én eleget vagyok azon, hogy Susit megmarasszam. Gondolom, hogy talán a szive is azt tanácsolja neki, de az elméjét nem nyerhetem meg, mert a szeme hozzá szokott tele ladakat látni, az urának pedig az erszénnyé sokkal kövérebb volt, mint az enyim. Ő, ha engemet czirókál is, de jó rendőre néz; az ezer aranyat, amellyet hadtak neki, félti, hogy idő előtt el ne kelljen.“ És Zsuzsi el is ment Lengyelországba. „Meglátom-e valaha, sóhajt Mikes, vagy sem, Isten tudja. Ugyanezép állapot, mikor az ember bujában meg nem hal, mert másként el kellene engemet temetni, azt Susi sem akarná, hát aztán ki irna neki? Hát ő kinek irna azután ?“ És a levelekben többé nem is fordul _ _ _ __ r