Közérdek, 1907 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1907-01-05 / 1. szám

2__ KÖZÉRDEK mélyítekt törvényeivel az emberiség az elérhető legmagasabb tökélyre ért, megszűnik; a szivnek és léleknek, a megváltásnak világrendje leszen egye­dül uralkodó az emberindítók felett. Ekkor leszen az emberiség egyenként és összesen megaggott a bölcsességben, csecsemő az ártatlanságban. Ezeket egybevetve, mintegy lá­tom az emberi­ nem rendeltetését és­­ rendeltetésének végczélját; látom a tö­megek mellett az egyes embernek is kötelességeit e végczés elérésére. Az embernek vele született, természetes hajlama, a kívánság, vagy a minden­tudás iránt, melyek eszét, szellemét ellenállhatlanul késztetik kisebb na­gyobb feladatok megoldására, az em­beri észnek azon rendkivüli hatalmas előre­törései, miket mai korunkban is tapasztalhatunk: mind-mind eszközök, utak és módok a megváltás világrend­jének majdan e földön leendő megva­lósulására. Minden egyes embernek tehát már a teremtéskor beleoltott ösz­­tönszerű hajlamánál fogva s az örök­­­­től fogva létezőnek két­ezer évvel eze­lőtt elhangzott kinyilatkoztatásának folytonos szem előtt tartásával köte­lessége: a jónál jobbat, helyesnél helyesebbet, hasznosnál hasznosab­bal, szépnél szebbel, nemesnél ne­mesebbet előteremteni szellemi ere­jénél úgy a kicsinyekben, mint a nagyokban. Az egyesnek úgy, mint az összesnek minden legapróbb alko­tása is elősegítője, előmozdítója ama legfensőbb, leggyönyörűbb világrend megvalósulásának ; minden szellemi tu­nyaság, rest, nemtörődömség, csak él­vezetekben eltöltött haszontalan élet, mindmegannyi kerékkötők, melyek úgy az egyesnek, mint az egész emberiség­nek kiszabott, életidejében hátráltatók, késleltetek; vétkek a rendeltetés ellen, bűnök a meg­váltás ellen Az emberi időszámításnak minden lepergett, letűnt, éve és erre feltűnő újabb esztendeje egy-egy önként kí­ uálkozó alkalom tehát arra, hogy min­den egyes felismervén rendeltetését, vesse le az­­ embert, öltse fel az újat, tö­kéletesedjék ; alkosson jónál jobbat, hasznosnál hasznosabbat s a szépnél szebbet, mindenki a maga cselekvési körében. A múltakból vett tanulsággal nézzen előre a jövőbe és munkálkod­jék legjobb tudása szerint; mert csak igy valósulhat meg majdan a meg­váltásnak az embermilliók szivét és lelkét, egy gyönyörű összhangba ol­vasztó világrendje, melyet elősegíteni minden egyes embernek a Teremtőtől, az öröktől fogva létezőtől reá rótt erkölcsi kötelessége. Kovách Aladár: 1207. január 5. Tolnavármegye 1906. évi bortermése. Beszédes számokat közlünk alább, ame­lyek Tolna vármegye magas fokon álló gaz­dasági fejlettségének kétségtelen bizonyságai. A tiltokszerű­ vész borzalmas csapását, ha vala­hol érezték, úgy mi éreztük első­sorban­, de hála 1­ lennek, a szorgalom, párosulva szak­­­­értelemmel, ma már kezdi megteremni meg­érdemelt gyümölcsét s ha még ma talán nem­­ is tudjuk felmutatni a régi termés­eredményt, de nem messze járunk már tőle, egy-két év s mint Frantcziaországban teszik, áldani fog­juk a fillokszerát, amely voltaképpen meg­tanított bennünket az okszerű szőlőműve­lésre. Tolna vármegye az első vármegyék közé tartozott a filloxera ellen való védekezés terén. Más helyeken még tagadták a filloxerának a létezését is s itt a vármegye már filloxera biztosi állást rendszeresített s szénkéneg­­raktárt létesített. S amit a vármegye kez­dett, továbbépítette az állam. A szőlészeti és borászati felügyelőség kreálása után szőlő­vesszőt termelő telepet létesített nemcsak Szekszárdon, de később Gyünkön és Bony­­hádon is s példáját követte úgy a vármegye a szekszárdi vármegyei szől­szeti telep fel­állításával, valamint egyesek is. S megkez­dődött a harcz, a sikeres küzdelem a fellé­pett veszedelemmel szemben. A nagy szak­értelemmel vezetett szekszárdi m. kir szőlé­szeti és borászati felügyelőség egész raját bocsátotta szét a szakképzett vinczellérek­­nek s jó tanácsával mindenütt ott volt, ahol a telepítés ügyében felvilágosításra volt szük­ség. De a felmutatható szép siker elérésében része van Tolnavármegye derék Gazdasági Egyesületének is, mely erkölcsi s anyagi ér­téket képviselő jutalmaival s vinczellérdijai­­val nagyban hozzájárult a telepítési kedv fokozásához s a ma elért sikerhez. De beszéljenek maguk a számok : A m­. kir. statisztikai hivatal által ös­­­szegyüjtött s a szekszárdi m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőség által szakszerüleg felülbírált statisztikai adatok szerint Tolna­vármegye 121 bortermő községe az 1906. év végén 23.390 kat. hold betelepített szőlő­területtel rendelkezett, amely területen ter­mett az 1906. évben 95.960 hl. közönséges fehér bor, 95.091 hl. közönséges siller bor, 16.852 hl. közönséges vörös bor, 2348 hl. fehér pecsenye bor és 1200 hl. vörös pe­csenye bor, összesen tehát 211.451 hl. bor. Szekszárd város szőlővel betelepített határa 3687 kat. holdat tesz ki, amelyen termett 28 545 hl. közönséges fehér, 18.124 hl. közönséges siller, 4329 hl közönséges vörös, 1080 hl. fehér pecsenye és 1080 hl. vörös pecsenye bor, összesen 53.158 hl. Mint nagyobb bortermő községek, em­­litésre érdemesek : Dunaföldvár 1360 kát hold szőlővel, amelyen termett 2268 hl. bor. Dunaszentgyörgy 663 kat. holdon termelt 1640 hl. Paks 2521 kat. holdon termelt 17.110 hl. Györköny 656 kat. holdon ter­melt 9285 hl. Fadd 572 kat. holdon termelt 3202 hl. Nagy­dörög 377 kat. holdon termelt 3699 hl. Bátaszék 903 kat. holdon termelt 12.753 hl. Gindli család 666 kat. holdon ter­mett 4815 hl. Gyünk 265 kat. holdon ter­melt 2340 hl. Uzdborjád 249 kat. holdon termelt 2070 hl. Simontornya 480 kat. hol­don termelt 5310 hl. bort. Szóval nincs okunk szégyenkezni az elért eredmény felett, aminek bizonyságául nemsokára b­e fogjuk mutatni a nálunk sok­kal nagyobb Somogy vármegyének szőlőter­més! eredményét is, mely jóval hátrább ma­rad a miénk mögött. Tűzrendészet­ü­nk. Irta: Bajó János vármegyei árvaszéki ülnök és képesített tűzoltótiszt. (Folytatás.) Hogy vármegyénk tűzrendészete mai nap mily fokon áll s hogy mily fokon kel­lene állnia, legkönnyebben úgy fogom szem­­lélhetővé tenni, ha egyrészt az 1890. évben megalkotott vármegyei tűzrendészeti szabály­egy holnapban sem mosdottunk meg egyszer, de most egy kevesebbet csinosabban tart­­tjuk magunkat. Micsoda szép dolog a sze­retet! mint meg is fu­tya az embert. Hát­ha még vagy husz esztendőt le­rázhatnánk ma­gunkról.“ Zsuzsi tehát a grófi titulusért Bercsényiné lett. Titkon „két vagy három bizonyság“ előtt keltek egybe. Azt írja Mikes, hogy a „mai lakodalomban száraz korttyot nyelnek, talán a­ meny­asszonynak sem leszen jobban dolga.“ És szomorúan mondja magáról, hogy ő is­­mer olyat, a kinek nagyobb szüksége volna a házasságra, mint Bercsényi urnak, de „non habet pecuniam.“ A kis menyecske Mikessel ezután is találkozott, de a szegény bujdosó levélírónak nem lehettek nagy vigasztalására ezek a ta­lálkozások. Történt azonban, hogy Bercsényi urat is elnyomta a kor­ és két évi, valószí­nüleg nem boldog házasság után Törökor­szágból az örök hazába költözött. A kis Zsuzsi özvegyen maradt. Mikes őszintén el­siratja a nagy kuruczot, de titkon reméli, hogy a fiatal, de nem túlságosan bánatos özvegy most már megkönyörül rajta és meg­osztja vele a száműzetés keserű k­enyerét. De a kis Zsuzsi megint csak nem akart Mikesné lenni. Egy évvel Bercsényi halála után készül elhagyni Rodostót. Hogy a két szerelmes között egy év alatt mi tör­tént, arról hallgat Mikes, s inkább csak gondolja az ember, hogy a levélíró igen so­kat epekedett, sóhajtott, kért, könyörgött, mint hasonló körülmények között szokás sze­relmesek között —*■; Zsuzsi pedig hullatta a könnyeit,­ szánakozott és . . . tétovázott. Egy esztendeig nem bírta elhatározni magát, mit tegyen. Ha igazán szerette volna Mikest, nem habozik egy pillanatig sem ; de Zsuzsi végtére is 26 éves özvegy volt; özvegy grófné, s volt ezer aranya, a mit Bercsényi hagyott rá. A nagyralátás szivében gyökeret vert, s azt gondolta, hogy különb férjet is találhat ezer aranyért, a­kinek oldalán kü­lönb életet élhet, mint az unalmas és sivár Rodostóban. Úgy is határozott, hogy elmegy Lengyelországba. Mikes iparkodik Isten aka­rataiban megnyugodni, de szive mégis tele volt keserűséggel, s elég sok idő telhetett el, m­ig ez újabb csapást is kiheverte. Leve­leiből ettől kezdve hiányzik a líraiság, de annál nagyobb teret foglal el a szenvedély­­­telen, nyugodt elbeszélés közömbös dolgokról. Zsuzsi távozásáról így ír : „Én eleget vagyok azon, hogy Susit meg­m­aras­szam­. Gondolom, hogy talán a­­ szive is azt tanácso­lja neki, de az elméjét nem nyerhetem meg, mert a szeme hozzá szokott tele ladakat látni, az urának pedig az erszénnyé sokkal kövérebb volt, mint az enyim. Ő, ha engemet czirókál is, de jó rendőre néz; az ezer aranyat, amellyet had­tak neki, félti, hogy idő előtt el ne kelljen.“ És Zsuzsi el is ment Lengyelországba.­­ „Meglátom-e valaha, sóhajt Mikes, vagy sem, Isten tudja. Ugyan­­ezép állapot, mikor az­­ ember bujában meg nem hal, mert másként el kellene engemet temetni, azt Susi sem­­ akarná, hát aztán ki irna neki? Hát ő ki­­­­nek irna azután ?“ És­­ a levelekben többé nem is fordul _ _ _ __ r

Next