Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)
1910-01-08 / 2. szám
Szekszárd, VI. évfolyam. 2. szám. Szombat, 1910. január 8. Szerkesztőség: Bezerédj István utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés : egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. Megjelenik minden szombaton. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs JANOSITS KÁROLY. Felelős szerkesztő és laptulajdonos HÓDNAK ISTVÁN: Egyes szám ára 20 fillér. Kiadóhivatal: Bezerédj István utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díjszabás szerint.KÖZÉRDEK Elhanyagolt városok. Folyik a nagy társadalmi evolúció, amely észrevétlenül átalakít itt mindent. Új medret váj a nemzeti élet, akárcsak a hömpölygő Duna hosszú évszázadokon át. A magyar társadalom, mondhatjuk, magyar nemzet domináló súlya hajdan a vármegyei intézményben, a rendi alkotmányban nyert legkarakterisztikusabb kifejezést. A vagyon, a jólét, az általános műveltség focusai ugyan évszázadokon át a városok voltak s mint ilyenek jutottak is bizonyos anyagi előnyökhöz, privilégiumokhoz, mindennek dacára a nemzet sorsára való irányitó hatásuk alig volt valami A rendi alkotmány beereszi ugyan őket — a fajta ötödik keréknek — a törvényhozás házába, az ott megjelent városi képviselőknek azonban szánalmas szerep jut, tanácskozhatnak tovább is róluk, de — nélkülük. ^—A^Tépp^damtitti'intézmény behozatalaóta sem sok e téren a haladás. Egyes nagyobb, törvényhatósági joggal felruházott városok ugyan a követküldhetés jogaihoz jutottak, de azért szomorúan kell konstatálnunk, hogy a mai parlamenti élet keretében is alig történt tatami a város il letve>. autonómia fejlesztésére. A törvényhatósági jogú városok még csak vannak valahogy. A parlamenti élet irányítására nekik sincsen ugyan valami túl sok befolyásuk, poliltizálhatási privilégiumuk azonban határozott nyomás, a jobbára nagyobb súllyal bíró honatyáik »kijárási tevékenységére« s magára a kormányra is s igy amikor kapni lehet, valamit, a múltban például kir. táblát, katonai iskolákat, vagy még ma is például : dohánygyárat, kultúrpalotákat, vasúti üzletvezetőséget stb. tűznél melegedő képviselőik legalább ily irányban tudják előmozditani városaiknak még igy is csigalassu fejlődsét. A közép, vagyis h í úgynevezett rendezett tanácsú városok azonban nemcsak a parlamentnek, de mondatni az egész országnak is a legmostohább gyermekei. Be vannak még most is szorítva a régi, már az egyszerű kis községekre is elavult községi törvény Prokiustes ágyába, derenghet körülöttük az iker, sőt legújabb kor hajnalhasadása, maikában süröghet-foroghat az egész haladó világ, felkelniük ebből a szűk ágyból teljenek ékelve, oda vannak lehetetlen, be vanszorítva összeguzsorizott inakkal, mintegy megkötözve,tétlenségre kárhoztatva. Az ily , városok autonómiája megcsúfolása csak az igazi községi önkormányzatnak. Se 'bal se húsféle Mami ez. A rendezett tanácsú városok, mitt a Mohamed koporsója, ott lógnak a vá negyei önkormányzat és a nagyközség rendszer között. Nyűgei ők a várügyi adminisztrációnak magának is, ezt is gyorsabb mozgásában. Mindenninosabb ügy vl körül apellálás révén s ha a vármegye feloldja a határozatot, akkor basáskodik, ha pedig helyben hagyja, akkor a kisebbség véleménye szerint részrehajló, a városi klikkek érdekeit szolgálja. S nemcsak a vármegye nehezedik kétségtelen súlyával a városi adminisztrációra, de ha akarja, táncot járat az egész városi tanáccsal vagy képviselőtestülettel egy számtisztecske is. Felforgatja költségvetését, számadását, bele ártja magát gyám, adóügyi kezelésébe s hogy lehessen önálló, független gondolkozású s mindenben csak a város haladását munkáló tisztikara a városoknak, amikor parancsol a tisztviselőnek minden hivatal s feje felett még Damokles kard is lebeg — az óh nép, a választópolgárság szavazata, amely minden 6 évben mint kiélesitett hóhér-bárd suhog nem egy önérzetes, igazságos, részrehajlatlan, de a népet »kezelni« nem tudó tisztviselő feje felett. Hát biz ezeken a bajokon segíteni kell. A városok évről évre maguk is mind erősebb-erősebb hangon sürgetik már a városi törvény elkészítését, de bár még a »tervezetig« se jutottak el. Pedig sokáig nem lehet késlekedni. Nemzeti érdek ennek mielőbb való megalkotása. A stagnáló, holtpontra jutott magyar közéletet ez hozhatja újra mozgásba, teheti ismét alkotóképessé. Meg kell csinálni a városi törvényt, széles, kiterjedt autonómiával, a tisztikar lehető anyagi, szellemi függetlenítésével, de az értelmes, független polgárság eszméket termelő, lányítani tudó képességének kellős, felhasználásával. Az lesz az újabb Magyarország egyik legnagyobb lángelméje, aki ezt a nagy kérdést sikerrel megoldja, mert az ország haladásának lehetőségére ma már csak egy önként kínálkozó út van, az, amely a városokon vezet keresztül s onnan viszi szét a nemzeti kultúrát, a szellemi s anyagi gyarapodás előfeltételét. ____TÁRCA. A tücsök.* Irta: Lénárd Alfréd. Bertignaux, a híres párisi tanár szalonja tele volt előkelő, türelmetlen betegekkel. Valahol egy villanycsengő szólalt meg s a besiető inas a VIII. számú beteget szólította. Az egyik fotelből egy elegáns, feltűnő szép hölgy kelt föl és éltünk a professzor párnázott ajtója mögött. A professzor udvariasan helyet mutatott s ő maga is leült. _ ? — Nagy a bajom tanár úr és éppen azért jöttem Önhöz, mert úgy hallottam, hogy ön utolérhetetlen az effajta bajok gyógyításában. _ . . .! — Igen, elmondom. Én minden nyáron Auteillebe szoktam menni. Az idén is ott voltam egyetlen lánykámmal, Hortense-sal. A nyaralásunk kellemesnek ígérkezett, a levegő pompás, a víz kitűnő s étvágyunk oly remek volt, hogy én és Hortense szemlátomást felüdültünk. _ . . . ? — Ó nem. A férjem csak hetenként egyszer szokott kirándulni, hogy bennünket meglátogasson. Nagyon örült ő is, hogy oly pompásan éreztük magunkat és mindig láthatóan boldogan távozott. Ezt a kellemes üdülést azonban egy napon váratlan körülmény zavarta meg. * Mutatvány a szerző Sámson című művéből. — Persze, hogy el kell mondanom, hisz innen származik minden bajom! Úgy történt, hogy egy kellemes esti séta után lánykámmal nyugodni tértem. Ah, tanár úr ! Nem is képzeli, mily istenien éreztem magamat, midőn fejemet párnámra hajtva kibámultam a csillagos égre... Langy esti szellő ömlött be az ablakon s meglengette kibontott hajfürtjeimet s a kiváncsi holdvilág szemtelen tolakodással pihentette sápadt arcát karcsú termetemen. És én még csak nem is szégyeltem magamat előtte, mert oly boldognak éreztem magamat, mintha a paradicsomban lettem volna. — . . .! — Haha ! Ön irigyli a holdvilágot ? Ó nincs miért! Nemsokára elszenderültem. Valami szokatlan hangra riadtam fel. Felültem s feszülten is hallgatództam, figyeltem a hangra. Csakhamar még élesebben hangzott fel a néma éjszakában egy éles, fütyülő hang, mely az andalító csöndet kínosan hasította bántó élességével! _ 1 — Eltalálta! Igen egy tücsök volt ! Egy igénytelen tücsök, melyre soha ügyet sem vetettem, hisz még sohasem volt alkalmam ilyen közelről hallani. Gyönyörű a tücsökdal, de csak mikor holdvilágos réteken hangzik föl a koncertjük. Szobámban azonban rettenetes ! Nem tudom, hallotta-e már, tanár úr ? — Boldog Ön, tanár úr ! Én, sajnos, szerencsétlenné lettem miatta. Azon éjszaka nem tudtam többé lehunyni a szememet. Felkutattam az egész szobát, minden zeg zugot, hiába ! Egyszer itt, egyszer ott hangzott fel gúnyolódó hangja. Már a kislányom is felébredt s most már ketten üldöztük. Mindhiába, mert amint felénk ugrott, sikoltozva menekültünk előle . . . Egyszerre aztán eltűnt a szemünk elől s mi holtra fáradva pihentünk le. Lánykám csakhamar elaludt, de én csak elszenderültem, meg föl-fölriadtam, mert időnként habár nem is oly élesen, mindig fölhangzott a tücsök kellemetlen hangja s nem hagyott aludni. __ . . . ? — Dehogy! Hiszen ha csak egy éjjel tartott volna, úgy nem lennék most az Ön rendelőjében, így ment ez aztán éjjelről-éjjelre. Annyira megkínzott, hogy mikor férjem legközelebb lejött, kétségbeesetten tudakozódott, hogy mi a bajom, mim fáj ? Annyira látszott arcomon a szenvedés. Mert szenvedtem, sokat szenvedtem s ideges lettem a haszontalan állat miatt, mely megrabolta nyugalmamat. — ó nem! Nem csupán emiatt jöttem Önhöz ! — Igen ! Hisz tudom, hogy Ön türelemmel meghallgat. Történt aztán, hogy végre is végzetes lépésre határoztam el magamat. — . . . ? — Ó nem! Köszönöm a bókot, tanár úr, bár én értem sem lett volna kár, a lépés azonban a tücsökre nézve volt végzetes. T. i. miután már mindenféle rovarpor hatástalannak bizonyult, gipszet vásároltam s este, mikor lefekvéskor újból megszólalt az éles fütty s a kegyetlen kínzóm elárulta magát, óvatosan fej-