Közérdekű Levelek, 1922 (1. évfolyam, 1-15. levél)

1922-05-01 / 1. levél

kizsákmányoló az a munkás, aki a kialkudott bért nyugodt lelkiismerettel felveszi, de amellett amerik­ázik? Tehát a kizsákmányolók és kizsákmányoltak osztályharcáról sem lehet beszélni, még­pedig annál kevésbbé, mert mint mondom, nem akadna ember, ki e kizsákmány örök lobogóját kibontaná, annál kevésbbé olyan, aki melléje is állana. Mióta törvények terülték el a társadalmi és gazdasági osztályhatárokat ember és ember között, azóta osztályharcra annál kevésbé lehet józan ésszel gondolni, mert azóta az egy családhoz tartozók úgy elkeveredtek a különböző társadalmi, gaz­­­dasági vagy foglalkozási osztályokban, hogy az osztályharc csak testvérnek testvér elleni harca lehetne, már pedig Marxék bármennyire igyekeznek is a családi együttérzést lazítani, ez nekik sohasem fog sikerülni, mert az emberi alaptermészet, mellyel szem­ben ők örökké tehetetlenek fognak maradni. Ha az osztályk­evezet­és jelenségeit nézzük és azt vizsgáljuk, hogy egyazon származásúak ma már nem is olyan nagy idő alatt hogyan oszlanak szét a különböző osztályokba, úgy azt látjuk, hogy a városi nép alig szaporodik, népességét a falusiak bevándorlása növeli. A jómódú gazdaember gyerme­­keiből kerül ki a még jórészt falun maradt tanult emberek jórésze: a pap, tanító, jegyző stb., továbbá a kovács, kerékgyártó iparosok. Ezek gyermekei már azután nagyobb számban a városba kerülnek mint hivatalnokok, mesteremberek, orvosok, ügyvédek, mérnökök. A szegény falusi ember gyermeke mint napszámos kerül be a városba, itt jó­részét alkotja a gyáripar segédmunkásainak. Letelepedve, gyermekei már a gyáripar szakmunkásai közé tartoznak, ezek gyermekei pedig jórészben már az önálló iparosok, kereskedők, bírák, hivatalnokok, mérnökök, orvosok, tanárok, tehát a marxok szerint polgárok sorában láthatjuk és csak csekélyebb százalék az, amely a gyáripar kötelékében marad, mint a legképzettebb elem, elfoglalván a gépészi, művezetői és mér­nöki állásokat. A szabad, független pályára kerültek, az iparosok, kereskedők, orvosok, mérnökök szerencsésebbjei igyekezetük folytán vagyonhoz jutottak, a hivatalnokok néme­lyike pedig a legmagasabb állásokat éri el. A legszegényebb és műveltség legalacsonyabb fokán álló apának leszármazottjai tehát aszerint, ahogy a sors vezette, az egymástól legtávolabb eső foglalkozási, társadalmi és gazdasági osztályok tagjaivá lesznek. De igaz, marad ennek a meg­fordított­ja is. A XVIII. század végén Selmecbányán báró Geramb, igen vagyonos bányagróf birtokából családi alapítványt csinált olyanfor­mán, hogy annak jövedelméből egyenes leszármazottai, leszármazási fokuk szerint egyenlően részesedjenek. Ez az intézkedés a család tagjait szükség szerint összetartotta és a családi tagozódás pontos nyilvántartásáról a család minden tagja saját érdekében gondoskodott. Ez a jó ideig igen jól jövedelmező családi bányatársulat a XIX. század végén csődbe került s a követelések kielégítése után fennmaradó vagyont a leszármazot­tak között szét kellett osztani. Az osztályokmány alapján megállapítható, hogy nem egé­szen száz év alatt a báró Geramb egyenes leszármazottjai a társadalom minden osztá­lyába belekerültek.­­ A rokonság csúcspontján Bosznia és Hercegovina akkori kormányzója állott, míg a legszegényebb tagja Bécsben fiaker­kocsis volt. Testvérharcot hirdet tehát a szó legszorosabb értelmében mindenki, aki ma osztályharcra tüzel. Dolgozók és nemdolgozók osztályáról is beszél Marx és Engels. Utóbbiak a burzsujok, előbbiek a proletárok. És pedig úgy ők, mint követőik, legalább prédikációikban csak a termelő munkában résztvevőket ismerik el dolgozók­nak. Ily megállapítás mellett azonban ők maguk kerülnének épen a nemdolgozók osztá­lyába, mert épen őket jellemzi kivétel nélkül az, hogy a termelő munkában sem ésszel, sem kézzel részt nem vesznek. Úgy látszik, hogy ők is az egyszeri pappal gondolkoznak és ők is azt tartják, hogy ne tetteim, hanem szavaim szerint éljetek. Osztálygyűlöletről és osztályharcról tehát ezentúl ne essék szó s azokat, akik még ezentúl is ezt hirdetik, minden magyar ember ellenségénel­ kell tekinteni, kik jót nem akarhatnak, kiknek ártalmatlanná tétele az első lépés a jobb jövőhöz. Elolvasás után kérjük ezt a levelünket vagy megőrizni, vagy barátjának tovább adni. A szerkesztőséghez intézett leveleket kérjük Budapest, főposta, 95. sz postafiók címre küldeni. Hold könyvnyomda, 111., Zsigmond­ u. 36.

Next