Közérdekű Levelek, 1923 (2. évfolyam, 17-38. levél)
1923-01-01 / 17. levél
Ha a kormány a nyílt tanácskozások, a nyílt küzdelmek helyett titkos küzdelmet akar, ez megtörténhet“. Hiába mondja tovább Peyer, hogy most az a párt feladata, hogy ,,tanítsuk és szervezzük a tömegeket és előkészítsük azokat minden további küzdelemre.“ Ehhez nem lesz majd módjuk, mert a dologházban csak egymást tanítgathatják. Peyer elnök a külföldi kiküldötteknek megjelenésükért és üdvözlő, „bátorító szavaikért“ köszönetét mondván, megkérte őket, hogy : Ne kívánják, hogy itt egész őszintén nyilatkozzunk mai helyzetünkről — az itteni állapotokról — hiszen köz tudomású, hogy ebben bizonyos körülmények akadályoznak. Elképzelhetjük, hogy a miket beszélhettek ezek bizalmas egymásközti érintkezésben, ha a szovjetkongresszuson tartott beszédeik nekik még nem volt elég kommunista irányú. Farkas István előadó beszédét mosakodással kezdte : „Az országra zúdult bajokért a munkásságot felelősség nem terheli.“ Mi is ezt mondjuk! A derék, becsületes magyar munkásság vitézül harcolt hazájáért a háborúban és szenvedett velünk együtt utána, a minden ránk zúduló bajnak igazi okozói. Farkas István kommunista vezér és elvtársai bűneiért. Akik mikor őket ütik a munkásságot tartják maguk elé pajzsul és szeretnék elhitetni velük, hogy a munkásságot sújtjuk megvetésünkkel, mikor ez tisztán a kommunista vezetőknek szól; akik mint felmentettek a háború minden veszedelmétől mentesen itthon aknázták alá és robbantották fel az országot. A bekövetkezett robbanásért az akkori kormányzat tényleg felelős, de nem azért, mint Farkas mondja, hogy „elzárkózott“ a civilizációtól, hanem azért, mert a farkasokat ahelyett, hogy ártalmatlanná tette volna, a munkástömegekre, a bárányokra szabadította rá. A kommunista arcátlanság netovábbja,amikor Farkas István a nemzetgyűlés tisztességes pártjairól úgy nyilatkozik, hogy „ezek a pártok bevitték a nemzetgyűlésbe a gyűlölködést, a jelszavakat és az eddig soha nem tapasztalt demagógiát.“ Büszkén jelenti Farkas, hogy olyan hangon még nem szóltak a magyar törvényhozásban, mint amióta a szociáldemokrata képviselők ott megjelentek. Ebben igaza van és ez örök szégyene is lesz a magyar parlamentizmusnak. Nem lett volna ez a beszéd igazi kommunista beszéd, ha a szokásos fenyegetés kimaradt volna belőle. „A szociáldemokrata párt — mondja Farkas — a parlamentarizmus és a fokozatos fejlődés alapján áll, ne kényszerítsenek tehát bennünket más utakra.“ Pedig ez az út már készül a rendtörvényben a dologhoz felé. ,,A szociáldemokrata párt ha azt látja majd, hogy minden küzdelemben már eleve meddőnek, hiába valónak ígérkezik, akkor más elhatározásra kell jutnia.“ Nem hisszük, hogy e kijelentés azt akarná mondani, hogy ez esetben Farkas István és elvtársai a tisztességes kenyérkereset útjára térnének át. Inkább azt kell feltételeznünk, hogy előttük a Moszkvába vezető út csillaga ragyog. Figyelmeztetjük azonban a csökönyös kommuniták társaságát, hogy Oroszországból már az utolsó túsz is visszaérkezett. "