Közgazdasági Értesítő, 1906. január-szeptember (1. évfolyam, 1-39. szám)
1906-01-04 / 1. szám
fejlesztése érdekében a legközelebbi jövőben létesítendők volnának. Természetes, hogy az emlékirat csak irányelveket jelöl ki; ezeknek a gyakorlati életbe való átvitele feltételezi azt, hogy a gyakorlati téren működő egyének és férfiak e javaslatokkal szemben állást foglaljanak és e javaslatok gyakorlati végrehajtására nézve az ipartanácsot, illetve a kereskedelmi ministériumot szakszerű tanácsaikkal támogassák. Ennek az emlékiratnak részletes ismertetését természetesen mellőzhetem, miután az ülés egybehívása alkalmával bátor voltam ezt az emlékiratot a t. Tanács tagjaival közölni s fel kell tételeznem, hogy a tanács t. tagjai ezt az emlékiratot behatóan tanulmányozták és erre nézve bizonyos állást is foglaltak el. Nekem csak egy kérésem van, t. i. tekintet nélkül arra, hogy a közgazdaságiügyek intézésében minő álláspontot foglal el valaki, leplezetlenül és tartózkodás nélkül szíveskedjék véleményét az itt előadott javaslatokról előterjeszteni, mert így azután becses anyagot gyűjt a ministérium arra nézve, hogy a gyakorlati életben hogyan lehet legczélszerűbben ezeket az intézkedéseket és intézményeket érvényesíteni és megvalósítani. Mielőtt a részletes tárgyalásra áttérnénk, azt a kérdést bátorkodnám intézni az előkészítő bizottság elnökéhez, szíveskedjék röviden jelezni azt az álláspontot és azokat a szempontokat, amelyeket a javaslattal szemben az előkészítő bizottság a maga tárgyalási során elfoglalt. Dr. Wekerle Sándor, az ipartanács előkészítő bizottságának elnöke : Nagyméltóságú miniszer úr! T. bizottság! Azon kiváló fontosságánál fogva, melylyel a kiviteli relácziók ápolása az egész közgazdasági életre bír, úgy a meglevő gazdasági termények értékesítése, mint a szükséglet beszerzése, valamint az iparfejlesztés szempontjából, az előkészítő bizottság csak örömmel vette, hogy a kereskedelemügyi kormány ily széles alapokra és tényekre fektetett, kitűnő emlékiratot dolgozott ki a kivitel fejlesztése tekintetében. Azért örömmel foglalkoztunk e kérdéssel több ülésen át, a leglelkiismeretesebben és behatóan tárgyaltuk az előnne terjesztett memorandumot, tanulmányoztuk és megvitattuk eddigi berendezéseinket, azok czélszerűségét és sikerét, szemügyre vettük a külföld hasonló intézményeit és berendezéseit s ezek egybevetése után azt a czélt tartva szem előtt, amelyet elérni kívánunk, alkottuk meg véleményünket a teendők felől. Nagyon természetes, hogy a kereskedelem konjunkturális természeténél fogva olyan keretet egy kiviteli emlékiratra nézve felállítani, amely mindent magában foglaljon és olyan legyen, hogy a jövendő teendőket mind magában foglalja, az lehetetlen. A kereskedelem épen a konjunktúrák megfelelő kihasználásából áll. A gazdasági élet nem engedi magát keretekbe szorítani; így tehát előre megállapított dolgokkal, előre megállapított eszközökkel úgy működni, hogy azokkal kimerítsük a feladatot, az lehetetlen, hanem igenis a fő irányelveket, ezeket tanulmányoztuk. Először is azokat a tapasztalatokat, amelyeket eddigi berendezéseinkből, azok eddigi működéséből és sikereiből merítettünk, azokat leszűrtük. Másodszor figyelembe vettük azt, hogy financiális tehetségünk mire képesít, minő eszközök állhatnak rendelkezésünkre és itt merném mondani, hogy egész egyértelműséggel azt az álláspontot fogadtuk el, hogy nem a szűkkeblűség, hanem csak jelentékeny áldozatok hozatala bizonyíthatja a magyar közgazdasági érdek felvirágozását. És ezek közül a legalkalmasabb eszközök egyike a kiviteli relációk segítése. Nem menthettünk ki mindent, ismétlem, csak irányelveket és nagy kereteket