Közgazdasági Értesítő, 1908. április-június (3. évfolyam, 14-26. szám)

1908-04-02 / 14. szám

1­ 3 figyelembevételével, kijelöli azon m. kir. mértékhitelesítő hivatalt, a­melynél a jelölt 2 hónapi mértékhitelesítési gyakorlatot folytatni tartozik olyképen, hogy ezen időből legalább két hét az 1907. évi V. törvényczikk 10. §-ban szabályo­zott időszakos hitelesítési eljárás elsajátítására fordítandó. Az illető állami mértékhitelesítő hivatal vezetőjének a gyakorlat sikeres befejezésére vonatkozó jelentése alapján a központi mértékügyi intézet igazgatója a jelöltet végzésileg értesíti a vizsga helyéről és határnapjáról, a­mely határnap a beérkezett jelentéstől számított három hónapon belül tűzendő ki. II. A mértékhitdlesítői szakvizsgák rendje. 3. §. Az írásbeli és szóbeli részből álló s csakis ezen sorrendben letehető vizsga rendszerint a m. kir. központi mértékügyi intézetnél Budapesten magyar nyelven, a­mennyiben pedig Horvát-Szlavonországok területén alkalmazandó, illetve ott betöltendő mértékhitelesítői állásra pályázó jelöltekről van szó, úgy Zágrábban, az oda kiszálló a kereskedelmi miniszer által kirendelt műszaki kép­zettségű horvát tolmácscsal kiegészített vizsgáló bizottság előtt horvát nyelven tartatik meg. 4. §. Az írásbeli vizsga során a jelölt által megoldandó feladatot a vizs­gáló bizottság tűzi ki. Az egyes jelölteknek kiosztott feladatok a jelen szabályzat 16. §-a értel­mében vezetendő vizsgálati naplóba bevezetendők. Az írásbeli vizsga zárt ajtók mögött, teljesen elkülönítve vagy hivatalos felügyelet mellett a m. kir. központi mértékügyi intézet igazgatója által rendelkezésre bocsátott vagy általa meghatá­rozott segédkönyvek használhatásával, egyhuzamban tartandó meg. Az írásbeli vizsga időtartamát a feladványok természetéhez képest az intézet igazgatója álla­pítja meg, ezen idő azonban hat óránál hosszabb nem lehet. 5. §: A szóbeli vizsga nyilvános s az egész vizsgáló bizottság jelenlétében a 9. és 10. §§-okban meghatározott tárgyi sorrendben tartatik meg. III. A mértékhitelesítői szakvizsgák anyaga. 6. §. Az írásbeli vizsga egyrészt a mértékhitelesítés körébe vágó kombinált számtani, mértani és természettani feladatok megoldásából, másrészt a mérték­hitelesítési közigazgatás körébe eső fogalmazványok megszerkesztéséből áll. 7. §. A szóbeli vizsga tárgyai a következők : a) a méterrendszer ismerete ; b) a mértékhitelesitési eljárás; c) a mértékügyi közigazgatás ; d) a hordójelzési eljárás. 8. §. Azon jelöltek, kik az 1907. évi V. törvényczikk 22-ik §-a által általában előirt s a jelen rendelet 1. §-nak a) pontjában is megjelölt elméleti előképzettséget kimutatni ugyan nem tudják, de az 1. §. b) pontja alapján mégis hitelesítői vizsgára bocsáthatók, az írásbeli vizsgálat sikeres kiállása esetén a fenti 7-ik §-ban felsorolt tárgyakból való megvizsgálásukat megelőzőleg még a következő tárgyakból és pedig az itt megállapított terjedelemben tartoznak vizs­gát tenni.

Next