Nemzetgazdasági Szemle – 1881.

január–március - I. Az értékelmélet az újabb angol felfogás szerint. Első közlemény. Az érték általában. (Láng Lajos)

NEMZETGAZDASÁGI SZEMLE. V. ÉVFOLYAM. 1881. JANUAR — MARCZ1ÜS. I. FÜZET. AZ ERTEKELMELET AZ UJABB ANGOL FELFOGÁS SZERINT. *) AZ ÉRTÉK ÁLTALÁBAN. 1. Az érték fogalma. A forgalomban, cserében jutunk először az érték tiszta fogal­mához. Megtaláljuk ugyan más körülmények közt is, de csak úgy, h­a azok viszonylatot képeznek, és így legalább eszmeileg cserére vezethetők vissza. Ha például valaki tűzvészben két dolog A. és B. közül csak egyet menthet, azt fogja választani, melyet értékesebb­nek tart. E választás azonban összehasonlítást és így legalább esz­meileg cserét, vagyis viszonylatot föltételez. Az érték tehát viszony­lat, mert bármely jószág értékét csak más jószágban tudjuk kife­jezni. Így mondhatjuk, hogy A ugyanannyit, többet vagy keveseb­bet ér mint a tt, hogy Q L-ért megkapom 7?-t, vagy azonkívül még valamit, vagy annál valamivel kevesebbet ; de a­nélkül, hogy vala­mely más jószághoz ne viszonyítanám, nem vagyok képes­­, vagy bármely más jószág értékét meghatározni. Mennyire viszonyos fogalom az érték, legjobban mutatja az, hogy midőn e szót elvontam s látszólag absolut értelemben hasz­náljuk, alattamban akkor is viszonylatot fejez ki, így pl. midőn azt mondjuk, hogy valakinek vagyona nagy értéket képvisel, noha általános kifejezéssel élünk, mégis viszonylatot, cserét jelölünk, mert alapjában azt mondjuk, hogy az illetőnek vagyonáért sok­­más tetszés szerinti jószágot lehetne cserébe kapni. Hogy viszonylatot jelölő fogalmakat elvontan s absolute is szoktak alkalmazni, arra elég példát találhatunk Így e szó hata­lom mindig csereviszonylatot fejez ki, a­mennyiben e szóval az *) T. E. Cairnes M. A. Some leading principles of political economy, newly expounded. London. Mac Millan, 1874. Nemzetgazd. Szemle, 1881. V. évf. I. füzet. 1

Next