Nemzetgazdasági Szemle – 1889.
I. Értekezések - Programmvázlatok. – Keleti Károlytól
A mai Magyarországot nem szabad többé a még csak egy negyedszázaddal előbb is reá alkalmazható volt mértékkel mérni. A század közepén lezajlott szabadságharcz majdnem változatlan középkori viszonyok között hagyta az elnyomorodott, leigázott országot. A 48-diki nagy törvényhozási aerv magasztos intézményei közül foganatosítva, úgyszólván, semmi, s ami kevés — mint például a parlamentáris kormányrendszer — át is ment az életbe, az ország fegyveres leveretése után annál mélyebb álomra volt kárhoztatva jóformán másfél évtizeden keresztül. A 43-diki korszak legnagyobb szerű közgazdasági alkotását , az Ősiség és úrbér eltörlését s a földmentesítést szintén már az absolut hatalom vitte keresztül az Ausztriába incorporált magyar provincziákban. Mint ily provinczia azután részesült ugyan Magyarország az osztrák absolutismus alatt a közgazdasági fejlődést előmozdító némely intézményben, mint vasútépítések, folyamszabályozások stb., de Ausztria általános gazdasági politikája Magyarország iránt e korszak alatt is a II. József-féle politika maradt az ugyanis, hogy Magyarország, önálló ipar fejlesztésétől elüttetve, maradjon ezentúl is az örökös tartományok olcsó nyersanyag-szállítója. És bármennyire megváltoztatta is az országközgazdasági állapotát függetlenségének visszanyerése által és önálló kormányának két évtizedet meghaladó eredménydús működése : a jelleg, mely ellenséges osztrák kormányokkal folyt százados harczokban, ipari elmaradottságánál fogva reá ragadt még máig se törültethetett le róla s Magyarország ma is úgy áll lajtántúli államrokonával szemben, mint a szegényes földmívelő a gazdag iparossal. De ha ez általános jellegzést máris ki kellett fejeznem, a belőle folyó viszonyokat csak akkor tanulmányozhatjuk közelebbről, ha előbb az ország jelen közgazdasági állapotát tettük szemléletünk tárgyává. Nincs rá példa Európa összes történelmében, hogy oly állam, mint Magyarország, rövid két évtized alatt, mostoha viszonyok között, kellő anyagi erő nélkül, kezdetleges állapotokból valódi kulturáltammá— a szó legmodernebb értelmében küzdötte volna fel magát. E küzdelem pedig szemünk előtt folyt, a most élő, érettebb korú férfinemzedék már részt vett benne s habár vezérférfiaink legnagyobb része ki is dőlt, még fennálló néhány oszlop a tanú-