Nemzetgazdasági Szemle – 1890.
I. Értekezések - Elmélkedés. – Keleti Károlytól
ELMÉLKEDÉS. A világbéke a humanizmus eszményképe. Feléje törekszik minden érző, de minden józanul gondolkodó ember is, bár elérhetését, belátható időkre legalább, senki bizton nem reméli. De ha egyelőre csak a szuronyok fénylő csúcsai világánál, a katonaság tömege s az ágyúk sűrít árnyában látjuk is biztosítva óráról-órára , ezt is előnynek kell tekintenünk és haszonra fordítani számunkra és az összes emberiségre nézve a béke áldásait. És miként biztosíthatnak mindannyian ezen bár provizorius áldást jobban, mint a közgazdasági érdekek legbehatóbb, legmelegebb ápolása által. A dinastiák érdekében viselt háborúk ideje lejárt. Nem valami uralkodó család hatalmának kiterjesztése, valamely tartomány elfoglalása kedvéért indíttatnak ma már hadjáratok. Nem is a nemzeti aspirácziók szorítják ma a népesség kezébe a fegyvert s talán egy európai hatalom kivételével, területének nagyobbitására se gondol egy nemzet sem. De amiért mindannyi önként fegyvert ragadna, az saját létének, békés megélhetésének s a békével járó áldásos haladásnak biztosítása. Ez érdekek a népek millióit fogják fegyverre szorítani és ez élet-halálharczban, melyhez képest az eddigi néptusák ártatlan gyermekjátékká törpülnek, ama nemzetek fognak győzedelmeskedni, melyeknek fejlett és edzett közgazdasági életek több kitartásra képesíti. Ezért oly fontosak a nemzetgazdasági érdekek, melyek a politikai tehetőséget, a kulturális haladóképességet is magukban foglalják. És a létező békének iger ideiglenességét és azon nemzeteknek kell leginkább felhasználni, melyek bármi oknál fogva nemzetgazdasági haladásukban elmaradtak, vagy abban eléggé még meg nem erősödtek.