Közgazdasági Szemle – 1898.
I. Értekezések - Néhány szó közegészségi állapotainkról és teendőinkről. – Dr. Vizaknai Antaltól
4 DR. VÍZAKNAI ANTAL. nélkül, hogy e tekintetben eddig a méltányos megoldás biztos reményéig is eljuthattunk volna — immár közel két év óta tartja forrongásban a kedélyeket. Így magyarázható meg, hogy egyes fontos kérdések, amelyek a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a szakirodalomban és a napisajtóban tüzetes fejtegetések tárgyai voltak, a reformjavaslatok, melyeknek megvalósítása a közvélemény előtt a legsürgősebbnek tetszett, a napirendről ismét lekerültek. Emlékezhetünk például azon élénk vitákra, amelyek részint nyilvános felolvasások, részint értekezések alakjában a felsőoktatás, különösen a jogi szakoktatás tárgyában megindultak és ámbár a kérdést minden oldalról, úgy a tanszabadság és a vizsgálatok rendszere, valamint a fegyelem szempontjából eléggé tisztázták, egyetemi oktatási rendszerünk maradt mégis változatlanul régi állapotában. Hasonló sors jutott osztályrészül a közegészségi állapotok javítására és a közegészségügyi igazgatás reformjára irányuló törekvéseknek. A számos kisebb-nagyobb becsű ismertetés, melyek közegészségi bajainkra a közfigyelmet ráterelték, a kiváló szakférfiak (Csatáry, Fodor, stb.) tollából eredő felolvasások és értekezések, melyekben a közegészségi állapotaink javítására szükséges teendők s különösen pedig a közegészségügyi igazgatás újjászervezésének kérdése kerültek beható megvitatásra s végül a napi sajtónak szinte szokatlan nagy érdeklődése, a melylyel e kérdésekre a közfigyelmet felhivni segített, mind nem vezettek érdemleges eredményre, daczára annak, hogy a belügyminisztérium élén ugyanakkor oly férfiú állott, aki a közegészségügy fontosságának tudatától teljesen áthatva, ezen ügy iránt kétség kivül minden elődjénél nagyobb érdeklődéssel viseltetett, s a ki egyes közegészségi intézkedéseivel, mint pl. az 1893. évi cholerának erélyes elfojtásával, tényleg emlékezetessé is tette működését. Ez óta több év telt el, amely idő alatt közegészségi viszonyainkban köztudomás szerint némi javulás állott be s miután időközben oly művek, amelyek közegészségi állapotainkat tüzetesen ismertették volna, a belügyminiszternek az országgyűlés elé terjesztett évi jelentéseit kivéve, nem jelentek meg, — a közérdeklődés e kérdésről a politikai körülményeknél fogva amúgy is el lévén terelve — könnyen ke-